Ó, te jó ég! (Most átugrom azt a részt, hogy jaj de nagyon rég írtam, mert egyrészt már unalmas, másrészt ha azt részletezem, akkor elfogy az időm, amit blogírásra szánok végre. Ja, és tudom, hogy most Pankáról illene írnom, de nem így lesz, úgyhogy mindekitől elnézést kérek, aki x hónapja epekedve nézi minden nap a blogomat egy Pankás sztorit reméleve, de most másról lesz szó. Ami azért is meglepő, mert amúgy abban a tipikus anya szindrómában szenvedek, hogy nem tudok semmi másra gondolni, csak a gyerekemre. Amúgy nagy valószínűséggel már mindenki feladta rajtam kívül, hogy ebben a blogban valaha is lesz új bejegyzés, úgyhogy most szerintem a falnak beszélek, de sebaj).
Szóval újra kezdem: Ó, te jó ég! Úgy néz ki, hogy misztikus kapcsolatba kerültünk. Én, és a quina. Mondhatnám úgy is, hogy quina fóbiám van. Nem Kína, quina. Persze lehet, hogy ugyanúgy ejtik, foglamam nincs. És hogy mi az? Hát, olyan, mint a kuszkusz. Vagy a bulgur. Azt hiszem Dél-Ameikából származik, valami ici-pici szemekből álló gabona. Olyan, mint a mustármag, csak kisebb.
És az úgy volt, hogy tegnap salátát csináltam belőle. Nagyon egzotikus volt, mert aki nem tudná, mindenféle extrém alapanyagokat össze bírok vásárolni, de ha nem is extrém az alapanyag, akkor cak egyszerű összetevők extrém kombinációival szokásom bizarr fogásokat rittyenteni, mint pl a kakaós karfiol. Ez utóbbi már családi anekdota, férjem mindig ezt emlegeti, ha valami megint ez extrémül szar kategóriát súrolja. Hát ez van, szeretek mindenféle újdonságot kipróbálni a konyhában, mondjuk megenni azokat már nem mindig, de mindegy:) Mentségemre szóljon, hogy nem én találom ki a recepteket.
De vissza a quinához. Jaj már a leírásába is beleborzongok. Teljesen odavoltam, amikor megfőtt, mert azok a cuki kis gömbök főzés közben kipukkadtak és ilyen kis fényes, lyukas gyöngy szerű izék lettek. Nem tudom, miért, de nagyon tetszett, percekig nézegettem. Aztán fincsi salátába tettem, volt benne sült cékla, sütőtök, spenót, meg minden jó. Még Pankának is adtam belőle, illetve azon részeiből, amiből ő is ehet. Máténak persze túl extrém volt a kaja, szóval nekem kellett volna megenni a maradékot, de nem biztos, hogy meg merem.
Történt ugyanis, hogy Panka bekakilt. Szépen kibontottam a pelenkát, és lám-lám, a quina pontosan olyan állapotában figyelt a trottyban, mint mielőtt megette. Megint nagyon megtetszett és újra nézegetni kezdtem (hülye???), és miután betettem a szemeteszacskóba, nem viccelek, visszavettem, hogy megnézhessem újra!!! Hát meg vagyok én hibbanva? Érzetem, hogy néznem KELL. Aztán egyszercsak fucsa érzésem lett. Nem tudom elmondani, úgy szédelegni kezdtem, vagy nem is tudom. És akkor eszembe jutott, hogy egyszer Máté mesélte, hogy az egyik kínai kollégájának vmi lyuk fóbiája van. Írjátok be a gugliba, hogy holes phobia , és nézzétek meg a képeket. Biztos van rendes neve, de nem tudom, mi az.
Amikor Máté mesélt erről, azt kérdeztem, hogy ki az a hülye, aki lyukaktól fél? De most komolyan. Mondtam neki, h sztem csak bemagyarázzák maguknak. Mondta, h a srác mutatott képeket és ő is rosszul lett. Nekem akkor semmi bajom nem volt. Most viszont a quina kihozta belőlem a rejtett lyukrettegést......
Fú, és azóta sem bírok másra gondolni, csak a quinára meg a lyukakra.......... Itt látom a szemem előtt a kakikt a kipukkadt bogyókkal...... De ki hallott már ilyet, hogy valakinek kaja-fóbiája legyen? Elképzelem, amint sikítófrászt kapok a zöldségesnél, mert meglátok egy karalábét. Vagy rémálmomban üldözni fog egy cukkini. Vagy elájulok, ha lecsóra gondolok?
Ó, Te jó ég.....
2013. április 11., csütörtök
2012. október 15., hétfő
Pizza
A fene az uram jódolgát! Meg a beleit! Én itt
csodakonyhatündér módjára begyúrom a pizzatésztát (!!!), mert a drágám eat
outolásra vágyott, vagyis hogy menjünk el és vegyünk valami hatalmas adag
kaját, amit itthon felfalunk. De én gondoltam az úgy nem járja, hogy én itthon
vagyok egész nap és nem tudok összehozni egy pizzát. Megbeszéltem Pankával,
hogy jókislány módjára segítsen nekem és legyen el egy kicsit. (Áldja meg az ég
a Minimax gyerekdalok DVD megalkotóját!) És olyan drága volt, hogy szót
fogadott és én szupergyorsan ősszedobtam a tésztát meg a paradicsomszószt. Na
jó, utóbbinál csaltam, mert nem mertem kockáztatni, hogy kiborul a közepén, így
is nagy teljesítmény ez, hiszen nemrég még a pisilés is probléma volt, szóval
üveges szószt turbóztam fel.
Boldogan hívom a férjet, hogy kel a pizza, ugorjon be a
boltba, mert ismerem, nem lesz elég neki annyi sajt, amennyi van itthon. Hát a
vonal másik végén csaknincs ünneplő tapsvihar… Volt egy sejtésem, hogy ez lesz,
mert hiába szereti a drágám általában nagyon a főztömet, azért egy jó kis bolti
kaja, egy gumicukor, egy kóla meg egy undorító rendelt pizza az ő szemében
felülmúlhatatlan. Utóbbinál ő maga is rájön, hogy itt gusztustalan az összes,
de tényleg, pedig szerintem nem vagyok túl válogatós. De az egész varázsa, hogy
hűűű, kaját rendelünk… Én meg kampányolok a házi mellett, hogy olcsóbb (??),
egészségesebb (!!) meg ilyenek, de legtöbbször érzem a hangjában, hogy
csalódott. A gasztobloggerek mit csinálnak a férjükkel, hogy azok mindig
lelkesednek a házi kosztért?
Kb így hangzott a beszélgetés:
-
Szia, azért hívlak, mert begyúrtam a pizzatésztát
(hatásszünet) … (hatás hiányában folytatom) … és kéne venni hazafelé a boltban
hozzá … (Félbeszakítom magam, mert csaknem hagy nyugodni, hogy elmaradt a
dicsőító üdvrivalgás) Lelkes vagy, hogy megcsináltam?
-
Aha. (=nem)
-
Tehát nem. (Én kiszedem belőle az igazságot, persze
sejtem, hogy mi az és hogy nem kéne az igazságot hallanom…)
-
Hát félig. (Na közelítünk…)
-
Mi az, hogy félig?
-
Hát az, hogy reggel mondtad, hogy pizza lesz, akkor
ráhangolódtam, de amikor szóltál, hogy készüljek fel, hogy Panka mellett nem
biztos, hogy sikerül, akkor elkezdtem másra hangolódni. (Nagyszerű, tehát az én
hibám ez is, mint ahogy pl az is ha hagyom, hogy telekajálja magát és utána fáj
a hasa). Meg hát tudod annak megvan a varázsa, ha rendelünk kaját, persze a Te
pizzád is nagyon finom.
-
Ja, persze. Én itt gürizek, hogy legyen Neked kaja,
erre neked nem jó. Mindegy, vegyél a boltban, amit akarsz rá!
Itt még próbálkozott szegény, de felhúzott. Jaj kiakaszt
ezzel a mire készült rá dumával. Bármit főzök, csalódott, pl mert félreértette,
hogy mi lesz vagy mert más illatokat érzett, mikor bejött az ajtón.
De mindegy is, most hívott, hogy ne haragudjakJ
És hogy nagyra értékeli, hogy főzök, sütök neki. Meg ha őszinte akarok lenni,
akkor önző vagyok, mert az egész főzőcske az én hobbim, én élvezkedek vele, és
ha ő kajarendelésre vágyik, akkor nem kéne ráerőltetnem az egészséges házi
pizzát.
2012. szeptember 14., péntek
Jó szomszédi iszony
Nagyon jóban vagyunk a szomszédokkal. De tényleg. Szinte
kizárólag csupa jófej lakik a mellettünk lévő házakban. Figyelmesek,
érdeklődőek, el lehet velük angol stílusban jópofizni, stb. És segítőkészek is.
Itt volt pl a Mela fesztivál a Town Gardens parkban, még augusztusban. Nagyon
felkapott rendezvény, indiai mindenfélékkel: kaják, ruhák, fűszerek, zene,
kirakodóvásár, gyerekjátékok, stb. Állítólag 25 ezer embert vártak, nem tudom,
hova fér el annyi. Mindenesetre mivel közel van, ezért a mi utcánkat is
lezárták és csak parkolási engedéllyel volt szabad megállni, amit minden
lakónak bedobtak előre és amit a férjem azzal a mozdulattal szokásához híven ki
is hajított. Mert nagyon idegesíti, ha rendetlenség van meg túl sok a cucc, ami
rendben van, de annál nincs idegesítőbb, mint amikor mindenedet kihajigálják,
mondván, hogy ez úccse kell. Így jártak pl a szuperértékes baba-kuponjaim is,
de a Zuramnak nem volt szerencséje, mert elfeledkezett a kuponmániámról, de az
éjszaka közepén rendezett visongásom óta biztos megjegyezte. (Az éjszaka
közepén derült ki, még az első hetekben, amikor vadul szoptattam alva a fotelben)
Amúgy a legjobb taktika, hogy mindent fel kell posztitezni, hogy NE DOBD KI!:)
Nos hát visszakanyarodva a Melához: Daphne szomszéd néni
becsöngetett, hogy látta, hogy nem tettük ki a parkolási engedélyt, pedig már két órája ki kellett volna, szóval vigyázzunk, nehogy megbüntessenek. A férj nézett okosan, hogy na hát akkor ő azt kidobta, de köszi, megoldjuk. Ajtó becsuk, erre az alattunk lévő közli, h helló, hallotta a beszélgetést és szívesen beljebb áll a hátsó kertben, hogy beférjünk mögé. Meg is állapodtak, Máté nyomul fel a kulcsért, mire újra csöngetnek: Dapne az megint, szerzett egy engedélyt a másik szomszédtól, Petettől. Kiderült, hogy mindenhova 2-t dobtak, úgyhogy a férj Chrisét is kisomta haha. (Alapból egy házban 1 család él, de gondolom mindenkinek 2 kocsija van, a mi részünk meg át lett alakítva 2 lakássá) Szóval férj szól Chrisnek, hogy nagyon rendes Tőle, de már nem kell a kert. Máté az egész történetet úgy kommentálta, hogy "Na ezért nem akarok elköltözni." (Panka miatt gondolkod(t)unk rajta, hogy jó lenne egy nagyobb/kertes vmi.)
Daphne és Reg kifejezetten kedves, asszem már írtam róluk, néni szülész-védőnő volt, szóval terhesség alatt és babázásban is nagyon sokat segít, de voltam már vele kökényt szedni, főztünk együtt narancslekvárt, hívtak már karácsonykor vacsorára meg amúgy is többször voltunk egymásnál vendégségben.
És hát van nekik egy konyhakertjük, itt az a szokás, hogy bérelsz egy darab földet és ott kertészkedsz. És mivel én mindig nagyon lelkesedek a saját termesztésű dolgokért, pláne hogy az itteni boltokban nagyon gyenge a felhozatal, piac meg nincs, ezért rendszeresen megjelennek egy adag valamivel. Emlékszem, pont egy éve jöttünk vissza otthonról, és mivel ők locsolták a virágainkat, hálánk jeléül vittünk nekik Pick szalámit. Nagyon örültek neki, erre másnap gyorsan viszonozták egy adag zöldbabbal és málnával, amit gyorsan el is pusztítottunk, mivel kezdő kismamaként marhára lelkes voltam. Aztán én vittem karácsonykor sütit, mi meg kaptunk kelbimbót, amit a férj állítólag nagyon szeret, és ezt velük is közölte, erre persze rájött, hogy igazából mégsem szereti, mert megváltozott az izlése vagy összekeverte valamivel, vagy nem tudom. Én meg mindig is utáltam, szóval tök jó, de nagy nehezen elhasználtam valamire, mert ennek eszmei értéke is van, ezt még szarabb érzés lenne kidobni, mint a boltit. Erre nem megjelennek még egy zacskónyival?
Legutóbb meg cukkinit kaptunk tőlük, állítólag azon tanakodtak, hogy vajon tudom-e, hogy mit kell csinálni vele? Hahaha hát ezek nem tudják, micsoda gasztrotehetséggel van dolguk! Szóval tök jó, hogy hoztak cukkinit, csak kár, hogy a múlt héten vett gigantikus méretűnek még mindig ott a fele, pedig már csináltam belőle rántott cukkinit meg sütit is. Sebaj, kis késéssel ugyan, de elhasználtam, cukkini frittatában végezte... Csak azzal nem számoltam, hogy ezalatt a pár nap alatt úgy megkeseredett, hogy kb ehetetlen...brrrrrr. (Talán mégsem lennék olyan tehetséges?) A férj kérdezte, hogy milyen lett, mire mondtam, hogy ettem már jobbat is. Gondoltam hátha csak nekem túl fejlettek az ízlelőbimbóim:) De sajnos amint belekóstolt, közölte, hogy ő nem eszik, köszöni szépen. Én legyűrtem 3 szeletet azóta... Szóval a nagy része még ott árválkodott a tűzhelyen, erre csöngetnek. Reg az, persze mikor máskor jönne, mint amikor a gyerek betrottyolt. Sebaj, leviharzok, naívan gyerek nélkül, és utána szidom az eszem, mert 10 percig karattyol, amit alapból tökre szeretek, de nem úgy, hogy a betojt gyerekemből épp folyik a nyakába a kaki, ráadásul sokszor egy percet sincs el sírás nélkül, lent meg egy kukkot sem hallok, hogy üvölt-e, szóval néha közbevágok a monológjába - amire amúgy sem tudok nagyon figyelni, mert végig azon morfondírozok, hogy mennyire felelőtlen anya vagyok -, és behallgatózok, de csönd van, de nem tudom, hogy az jót jelent-e vagy nagyon rosszat. Jó tudom, rémeket látok. Pedig összességében szerintem nem vagyok gáz, bár Máténak erről nyilván más a véleménye... Igazából nem tudom, mi baja lenne, mert a földön hagytam a játszóján, a pelenkázást meg még nem kezdtem el. Mászni meg nem tud, bár forgolódással már szépen oldalazgat:) Na de lényeg a lényeg, hogy hozott spenótot! Jaj de mennyire jó, kár, hogy még a cukkinit nyögöm... Mindegy, csak jussak vissza a gyerekemhez. De búcsúzóul közli, hogy lehetnek benne csigák. Á, semmi baj, mondom, de amint becsukom az ajtót, torzul a fejem. Csigááááááááák? Azoktól undorodom legjobban a giliszták után... Gyermekem csodával határos módon tündéri békéban játszik, tisztába teszem. A csigát viszont egyszerűen nem mertem leszedni... Hiába szedtem össze minden bátorságom és fegyverkeztem fel gumikesztyűvel, rongyokkal, kissöprűvel és lapáttal... Egyszerűen feláll a hátamon az összes szőr. Egyenként. Tudom, hogy gáz vagyok, de végülis egy tök nagy adag spenótos zsákba kötöztem bele, szóval éhen nem halhat és Máté amúgy is mindjárt hazaér. Verseyben van a csigával, aki 11kor indult a zacskó teteje felé, remélem nem mászik el a lakásba valahova, mert akkor költözünk. Azt meg nem értem, hogy Reg mit keresett itt hajnalok hajnalán, 11kor még bőven aludni szokott, már megjártam, hogy fél 12kor közölte, hogy jaj hát én ébresztettem fel, ő mindig későn fekszik le.
Amúgy ha jobban belegondolok, mi is hasonlóan kedvesek voltunk tudtunkon kívül, amikor Pick szalámit vittünk ajándékba, mert azóta kiderült, hogy nem esznek húst...
2012. július 10., kedd
Szülésem története
2 hónapos késéssel következzék tehát. Remélem senkit nem botránkoztatok meg a témával, ez továbbra is inkább egy nyílt napló, senkit sem köteleznék az elolvasására:)
Hát, hol is kezdjem. Május 6-án, vasárnap, anyák napja volt, ennek örömére felhívtam anyukámat és beszélgettem kis családom többi tagjával is. Mivel ugye 2 napra rá voltam kiírva, ezért nyilván szóbakerült a szülés. Közöltem velük, hogy olvastam a neten, hogy az ember lányának szépen meg kell terveznie a szülés minden percét, és akkor biztos úgy is fog sikerülni, ahogy megálmodjuk. Úgyhogy szépen előadtam a családnak, hogy én hétfőn hajnalban 6 órakor tervezek nekikezdeni a vajúdásnak, és olyan dél körül meg fog születni a kisbabánk. Csak mert aznap munkaszüneti nap lesz és akkor Máté is itthon lesz, meg nem szeretnék nagyon éjszakába nyúlóan szenvedni és a túlhordás sem lelkesített már annyira, szóval ez épp jó tervnek tűnt, nem mintha komolyan elhittem volna, hogy ezt én csak úgy el tudom dönteni előre.
Aztán eljött a másnap, május 7. Hajnali fél 5kor arra ébredtem, hogy fájok. Kb negyed óra után arra gondoltam, elkezdem mérni a "fájások" közti időközöket, bár nem épp így képzeltem el őket, de ki tudja. Aztán hamar abbahagytam a méricskélést, mert olyan sűrűn jöttek, hogy kizártnak tartottam, hogy azok legyenek. Inkább kimentem és rátelepedtem a WCre, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy nekem biza szorulásom van. Eléggé unatkoztam ott ücsörögve hajnalban, ezért elkezdtem Máté telefonján tetriszezni. El is játszadoztam úgy 40 percig, de nem sok eredménye lett az ücsörgésnek. Vissza is bújtam az ágyba, de egyre jobban kezdtem szenvedni. Akkorra Máté is felébredt. Visszavonultam a fürdőbe, végül Máté is megjelent, felöltözve (ezt nem is értettem, hogy hajnali 6kor minek öltözik fel, amikor alhatna tovább). Kérdezgette hogy vagyok, akkorra már egyre jobban szenvedtem. Az idegesített, hogy mért most jön rám egy ilyen szintű szorulás, amikor holnapra vagyok kiírva?? Ráadásul egyre jobban fájt, úgy éreztem, hogy ennyire még soha nem fájt semmi egész életemben, és végig arra gondoltam, hogy ezt nem hiszem el, mért pont most??? Kb 3 óra telt el, közben már ücsörögtem labdán, beültem a kádba, próbáltam sétálni, de semmi nem segített, sőt, ez utóbbi kifejezetten rosszabbá tette a dolgot. Végül mondtam Máténak, hogy na akkor most hívja fel a kórházat, mert én bizony mindjárt megpusztulok és aggódom, hogy mi lesz így a babával meg velem. Ő még nézelődött volna neten, hogy vajon mi is lehet ez, de mondtam, hogy én erre már nem érek rá, szóval hívja őket és kérdezze meg, mit csináljak, ha durva fájdalmaim vannak 1 nappal a kiírt nap előtt szorulás miatt. Nagy nehezen felvették. Kérdezgettek mindenfélét, de sok értelmeset nem tudtunk mondani, mert nem tűnt fel, hogy elfolyt volna a magzatvíz, aztán a telefonálás közepén vettem észre, hogy kibújt a nyákdugó. Ezt meg is üzentem Mátéval, végül azt az utasítást kaptuk, hogy menjünk be, mert lehet, hogy ez már a szülés. Szóval szépen összekaptuk a cuccokat és lementünk, ill én kb lemásztam a kocsihoz. Szerenécsre a kórház kb 10 percre van, szóval hamar bent voltunk. A parkoló olyan messzinek tűnt az épülettől, hogy próbáltam keresni, hogy út közben hova ülhetek le, mert ahogy mondtam, a sétálás nagyon nem tetszett. Végül valahogy feljutottunk a szülészetre. Emlékszem, epekedve néztük a fickót a liftben, aki már a gyerek autósüléssel jött, ő meg szánakozva nézett rám, és látszólag nagyon megértette, hogy miért vágtam ki előtte a liftből.
A szülészeten bekisértek egy szobába. Az egész esemény alatt marhára elvesztettem az időérzékemet, de szerintem kb 9 óra lehetett, amikor először megvizsgáltak. A vizsgálat előtt a szülésznő közölte, hogy ha nem vagyok eléggé kitágulva, mondjuk csak 2 cm-re, akkor haza fog küldeni. Hát, gondoltam, én az autóig nem bírok visszamenni, nemhogy haza, úgyhogy engem innen max targoncával vontattok el. Aztán nem kellett nagyon győzködnöm, hogy maradhassak, mert a vizsgálat során döbbent fejjel közölte, hogy gyakorlatilag nem találja a méhnyakat, szerinte 8 cm-re ki vagyok tágulva és már érzi a baba haját. Csak arra tudtam gondolni, hogy édes Istenem, kérlek add, hogy ne tévedjen!!!!! A "szülési jegyzőkönyv" alapján 10 órára már teljesen ki voltam tágulva.
Átöltöztettek menő kórházi hálóing-köpeny izébe, pont olyan volt, mint a filmekben:) Addigra már alig tudtam gondolkodni, de végül csak eszembe jutott, hogy én eredetileg be akartam ülni a birthing poolba. Meg is kérdeztem, mire közölte a nő, hogy jaj hát nekik csak egy ilyen kádjuk van és az is öreg, meg hogy a pajzsmirigy problémám miatt én oda nem is biztos, hogy mehetnék. Hiába mondtam, hogy dehát én már megkérdeztem, és a midwife-om szerint nincs semmi akadálya. Szerintem nincs is semmi összefüggés, de aki járt valamilyen specialistához a kórházban a terhesség alatt, az már komplikált esetnek számít, és ezek szerint az ilyenek nem szülhetnek kádban. Marhára berágtam, de nem volt időm ezen agyalni. Mondta a nő, hogy kapjam el a falbol kilógó csövet, és szipuzgassam, nevetőgáz van benne. Nagyon hamar teljesen beszédültem tőle, később teljesen meg is hülyített, kb ilyen lehet, ha belövöd magad, néha már érzetem, hogy azt sem tudom, mit beszélek. De elég hamar eljött az a pillanat, amikor már konkrét tolófájásaim voltak, és ekkor már nem lehet használni ezt az izét. Más fájdalomcsillapításra meg nem is lett volna idő szerintem, pont azért, mert nagyon hamar eljött a tolófájós rész, és abban ugya aktívan kell részt venni. Nem mintha nem fájdalomcsillapító nélkül szerettem volna végigcsinálni.
Szóval eljött a tolófájós rész, úgyhogy mondta a szülésznő, hogy akkor nyomjak. Mondta, hogy lehet, hogy mostmár hamar meglesz a baba, én meg csak azt kérdezgettem, hogy milyen hamar???:) Aztán nyomtam párat, de a nőci közölte, hogy mivel nem jön a baba elég tempósan, ezért most tarcsam vissza, mondjuk fél órát. Hát, aki szült már, az tudja, hogy ezt milyen könnyű mondani és milyen baromi nehéz megcsinálni. Ki is akadtam, hogy mi van, fél órig???? Aztán állítólag 15 percig ki is bírtam, legalábbis Máté azt mondta, nekem ahogy mondtam, fogalmam nem volt az időről. Aztán negyed óra után olyan durva tolófájás jött rám, hogy úgy érztem, hogy belehalok, ha nem nyomhatok. Ugyanakkor kedves szabálytisztelő kislány vagyok, és nem akartam olyat csinálni, amit nem szabad, meg a babának sem akartam ártani, szóval egyetlen megoldának az tűnt, hogy közlöm, hogy én biza nem tudom tovább visszatartani a dolgot. Először ránéztem Mátéra, közöltem, hogy "I have to push", de kb 1 mp alatt rájöttem, hogy neki hiába mondom, szóval elkezdtem torkom szakadtából ordítani, a szülésznő ugyanis nem volt a szobában. Munkaszüneti nap révén nem volt elég személyzet, úgyhogy szülésről szülésre sétálgatott. Máté mondta, hogy ne üvöltsek, de erre nem sok esély volt, végül bejött a nő, megvizsgált, és mondta, hogy ugyan továbbra sem jön a baba kellő tempóban, de ha nem bírom, akkor nyomjak. És hogy értsem meg, hogy első baba azért nem fog kipottyanni.
Összességében a leírtak szerint 2 óra 48 percig volt tolófájós rész, amit mondjuk én nem így terveztem, de minden nem jöhet össze:) Én nem gondoltam, hogy ez ennyi ideig eltarthat, pláne, hogy más olyanokat mesélt, hogy 2-3-4 tolásból megszületett a baba. Na nekem kb 234 tolás volt. Többször elmagyaráztam Máténak, hogy én ezt nem bírom megcsinálni. Ő meg persze rá akart beszélni, hogy dehogynem, de ezzel tökre felidegesített, hogy miért nem érti, hogy NEM! Kérdezgettem a szülésznőt is, hogy szerinte lesz elég erőm, mert szerintem nem. Mondta, hogy persze, és hogy egy csomóan mondják, hogy nem fog sikerülni, aztán végül mindenkinek sikerül. Attól féltem, hogy elfogy az erőm és elájulok. És hogy a nőci meg bent sem lesz.
Közben Máté végig tartotta a fejemet, minden tolásnál. Nem is tudom, hogy tartottam volna magamtól. Szegény próbált bíztatni, ami néha tök jó volt, de néha meg tökre zavart, nem tudom miért. De elmondása szerint érzékelte. Végig nem ettünk ugye semmit, ami persze nekem mindegy volt, de ő majd éhen halt, ezért 2 fájás között (ami elmondása szerint kb fél perc volt, maga a fájás és a szünet is) kiszaladt bekapni egy kis csokis kekszet, aztán rohant vissza, mert benyögtem a szokásos: "Gyere, jön" jelszavakat. Aztán jól leszúrtam, hogy ne egyen csokit, mert zavar a csokis lehellete. Amúgy összességében nem volt erőm beszélni, szóval sokszor kérdezett és meg sem bírtam szólalni, csak arra gondltam, hogy ne kérdezgess, de lagalábbis olvasd ki a választ a gondolataimból, bár még gondolkodni is fárasztó...
A nőci néha újra megvizsgált és többször közölte, hogy milyen ügyes vagyok és hogy ha így folytatom, akkor hamar meglesz a baba. Én meg mindig azt kérdezgettem, hogy milyen hamar??? Erre persze nem tudott válaszolni. Emlékszem, kérdezgetett ilyen - akkor lényegtelennek tűnő -dolgokat, hogy kérünk-e K vitamin oltást a babának, ill hogy tudjuk-e a nemét, és hogy akkor apuka fogja megmondani, hogy kisfiú vagy kislány, és hogy ő fogja elvágni a köldökzsinórt. Ezek akkor marhára nem tudtak meghatni, és nem értettem, minek magyaráz bármit a szülés utánról, amikor én még kicsit sem vagyok túl rajta és nem tudom, hogyan leszek. Arról nem is beszélve, hogy ilyeneket is magyarázott, hogy ő el van maradva az adminisztrációkkal, úgyhogy most azt fogja csinálni, mondom mi van, az én szülésem közben???
Az angol amúgy ahhoz képest, hogy szültem, egész jól ment, bár néha mondtam Máténak magyarul, és kértem, hogy fordítson.
Behívták a dokit is, bár nem igazán tudom, miért. Valamit magyarázott, hogy nem akarja, hogy fogót kelljen használni, de nem emlékszem már a részletekre. Egy ázsiai nőci volt a doki, úgy vártam, mint a Messiást, valahogy abban reménykedtem, hogy ha ő jön, akkor minden megoldódik. Persze nem így lett. Mondta, hogy nyomjak nagyot, és nagyon megdicsértek, hogy hű de jó, innentől pedig mindenki azzal bíztatott, hogy na akkor most olyan szépet, mint amikor a doktornő itt volt. Nem értettem, miért mondják, bár lehet, hogy tudat alatt tényleg a dokit akartam lenyűgözni:)))
Máté egyfolytában magyarázott, de sokszor nem jött át szerintem az extázisos állapotomba, amit mondott. Ilyenekre emlékszem, hogy cicahát:) Mert a nő magyarázta, hogy hogyan kellene nyomni, mármint milyen pózban, de ennél az eszeveszett fájdalomnál hiába tudod az elméletet, a testem átvette a hatalmat és hiába próbáltam én cicahátazni meg lélegezni. Ettől be is tojtam, hogy most akkor mi lesz. Ráadásul úgy éreztem, hogy hiába tanultam meg Beától a légzéseket, nekem bizony attól csak még jobban fáj. Nem hiszem, hogy valóban így volt, szerintem csak fájt az mindenhogy. Azért csináltam végig a légzést és a végén külön kiemelték, hogy milyen jól csináltam. Vicces, mert egy gyógytornász ismerősöm leírta, hogy hogyan lélegezzek meg pózoljak, amit csak szülés után tudtam elolvasni, és gyakorlatilag mindent úgy csináltam.
Az is érdekes, hogy ugye marhára mondják mindenhol, hogy ne ordibáljál, mert elmegy az erőd. Nyilván tudtam, hogy így van, de ha csak egy pillanatra nem koncentráltam, akkor elvesztettem a fonalat, és akkor olyan ősanya-farkasüvöltést nyomtam be, hogy szerintem még a Marson is hallották (azt nem tudom, kik). Aztán valahogy rájöttem, hogyan tudom irányítani a dolgokat és hogyan tudom a fájásokat felhasználni arra, hogy azok tényleg segítsenek a baba tolásában. És ebben Máténak is nagy szerepe volt, mert ő magyarázta végig, hogy hogyan csináljam és hogy ezzel hogyan segítem a babát, hogy egyre lejjebb jöjjön. Bár engem ekkor az motivált, hogy így talán hamarabb vége lesz. Ekkorra viszont már az agyamra ment, hogy dicsérgetett a szülésznő meg mondogatta, hogy mosmár nincs sok hátra, hiszen ezt eddig is elmondta párszor és még mindig szülök!!!
Közben mindenfélét böködött belém a nő, és mondta, h akkor most ne mozdítsam a karom, na ez nem volt egyszerű. Szhtem nem is sikerült, mert elkezdett spriccelni a vérem, mire szegény pánikba esett és kérte Mátét, h ne engedje, h odanézzek, de én addigra már láttam és pont letojtam, volt ennél nagyobb bajom is, kifejezetten jól estek a tűszúrások.
Mondják ugye, h a szülés vége felé az ember nagyrészt kikapcsolja a külvilágot, nálam ez hamar eljött, mert hamar a nyomáshoz értem. És hiszitek vagy nem, végig tetriszeztem a szülést az agyamban, alfa állapotban jöttek a különböző formák, és én raktam őket szépen sorban, gondolatban. Lehet, hogy belebolondultam a szülésbe??
Végül eljött az a rész, amikor már majdnem egybeértek a fájások. Máté akkorra már kb premier plánban nézte az eseményeket és lelkesen kiabált, hogy tök poén, látom, ahogy tágulsz!!!!! Nem értem, hogy bírta nézni...
És akkor, annyi szenvedés után végre eljött a pillanat, amikor már látszott a baba feje, és végül ki is bújt. Érdekes, mert én akkor azt hittem, hogy a válla még nehezebben tud kicsusszanni, de a feje után rögtön kihúzta a néni, amin marhára meglepődtem. Rögtön rárakta a picit a pocakomra, ahogy előre megbeszéltük. Nagyon meglepődtem, az is nagyon fura volt, hogy a köldökzsinór is rámkerült, és nagyon melegnek tűnt. Panka nem sírt, csak hörgött és óriási kék szemekkel nézett rám, nagyon édes volt, látszott a szemén, hogy nagyon értelmes és hogy nagyon meg van lepődve, próbálja követni az eseményeket, de nem annyira tudja még, mi van.
Sajnos szoptatni az előzetes tervekkel ellentétben nem tudtam rögtön. Hamar levették rólam és vizsgálgatni kezdték, majd közölték, h elviszik további vizsgálatokra, mert nyelt valamit, és meg kell nézni, hogy nem ment-e a tüdejébe. Előtte megkérdezték, h megszoptatom-e, mire mondtam, h jó, de ők fogják, mert én nem tudom, nagyon gyenge vagyok. Ezt utólag nagyon bánom, hogy nem tudtam vele foglalkozni, egyrészt mert fáradt voltam, az egész idegi kimereülés akkor jött ki rajtam, mivel közben nem volt időm kiborulni, olyan gyorsan történt minden. Másrészt a varrás közben megint szipuzni kezdtem a nevetőgázt, pedig nem is fájt, de addigra szétmentek az idegeim, úgyh biztosra akartam menni, h nem lesz több fájdalom... Ez a gáz viszont totál megkergített, alig tudtam, hol vagyok és össze-vissza beszéltem. Máté azt mondta, h olyan vagyok, mintha Darth Vader szülne, ahogy szuszogom be a gázt:) Én meg folyamatosan mondogattam Máténak, h kérjen bocsánatot a dokitól a viselkedésemért. Ja, és mint egy nemnormális, közöltem, h fejbefingtam a dokit, ami speckó igaz is volt, de nem tudom, miért kellett kihirdetnem, de ez a gáz tényleg meghülyített...
Pannit tehát átvitték a special care osztályra, mert úgy döntöttek, h megfigyelik. Megröntgenezték a tüdejét és kapott antibiotikumot, mert nem tudtam, mikor folyt el a mazatvíz. Ja, és biztonság kedvéért másfél napig inkubátorban volt, bár majd megsült benne, hiszen túl nagy volt ő ehhez, 3930 gramm.
Nekem az egész extázis akkor jött el, amikor végre áthozták a szobámba. Előtte csak a saját nyomorommal voltam elfoglalva, h jaj az utófájások meg a katéterem... Még az inkubátorhoz is csak éjfélkor toltak át, akkor nézzem meg először, mondjuk itt már meghatódtam. de annyira nem fogtam fel, ők mondták, h nem akarom megszoptatni? Olyan fura érzés utólag, h idegenek kísérnek oda a gyerekedhez, h tessék, ő az, bár sztem magamtól is megismertem volna. Tudom, h nincs értelme hibáztatni magam, de legközelebb biztos jobban szeretnék "jelen lenni".
Az eufória tehát ott kezdődött, h áthozták a szobámba. Nézegettem, h akkor mikor etessem, aztán felvettem és kb egész éjjel le sem raktam, csak néztem és bőgtem:) Na meg etettem, és minden zizzenése után újra felvettem. Tudtam, h pihennem kéne, de nem bírtam betelni vele. Annyira felpörgettek a hormonjaim, h egyszerűen nem bírtam elaludni, se éjjel, se nappal, napi max 3-4 órát aludtam. Egyre jobban kivoltam, éjjelente attól féltem, h elejtem a babát...
Anyukám már másnap megérkezett, úgy éreztem, hogy sürgősen szükség lesz a segítségére és nagyon örülök, hogy jött, rengeteget segített. Máté szintén, ideális apaként intézkedett, segített, babázott, tényleg, teljesen lenyűgözött. Nem is tudom, mi lett volna velem nélkülük.
A kórházban amúgy nagyon kedves volt a személyzet, rengeteget segítettek. Ilyen szempontból nem is baj, hogy bent kellett maradni 5 napig.
Összességében jó emlék marad a szülés, bár utána kb egy napig mondtam Máténak, h ne beszéljünk róla, mert nem akarok emlékezni a szenvedésekre, ugyanakkor pár perccel a szülés után kijelentettem, h lehet több gyerekünk:)
Hát, hol is kezdjem. Május 6-án, vasárnap, anyák napja volt, ennek örömére felhívtam anyukámat és beszélgettem kis családom többi tagjával is. Mivel ugye 2 napra rá voltam kiírva, ezért nyilván szóbakerült a szülés. Közöltem velük, hogy olvastam a neten, hogy az ember lányának szépen meg kell terveznie a szülés minden percét, és akkor biztos úgy is fog sikerülni, ahogy megálmodjuk. Úgyhogy szépen előadtam a családnak, hogy én hétfőn hajnalban 6 órakor tervezek nekikezdeni a vajúdásnak, és olyan dél körül meg fog születni a kisbabánk. Csak mert aznap munkaszüneti nap lesz és akkor Máté is itthon lesz, meg nem szeretnék nagyon éjszakába nyúlóan szenvedni és a túlhordás sem lelkesített már annyira, szóval ez épp jó tervnek tűnt, nem mintha komolyan elhittem volna, hogy ezt én csak úgy el tudom dönteni előre.
Aztán eljött a másnap, május 7. Hajnali fél 5kor arra ébredtem, hogy fájok. Kb negyed óra után arra gondoltam, elkezdem mérni a "fájások" közti időközöket, bár nem épp így képzeltem el őket, de ki tudja. Aztán hamar abbahagytam a méricskélést, mert olyan sűrűn jöttek, hogy kizártnak tartottam, hogy azok legyenek. Inkább kimentem és rátelepedtem a WCre, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy nekem biza szorulásom van. Eléggé unatkoztam ott ücsörögve hajnalban, ezért elkezdtem Máté telefonján tetriszezni. El is játszadoztam úgy 40 percig, de nem sok eredménye lett az ücsörgésnek. Vissza is bújtam az ágyba, de egyre jobban kezdtem szenvedni. Akkorra Máté is felébredt. Visszavonultam a fürdőbe, végül Máté is megjelent, felöltözve (ezt nem is értettem, hogy hajnali 6kor minek öltözik fel, amikor alhatna tovább). Kérdezgette hogy vagyok, akkorra már egyre jobban szenvedtem. Az idegesített, hogy mért most jön rám egy ilyen szintű szorulás, amikor holnapra vagyok kiírva?? Ráadásul egyre jobban fájt, úgy éreztem, hogy ennyire még soha nem fájt semmi egész életemben, és végig arra gondoltam, hogy ezt nem hiszem el, mért pont most??? Kb 3 óra telt el, közben már ücsörögtem labdán, beültem a kádba, próbáltam sétálni, de semmi nem segített, sőt, ez utóbbi kifejezetten rosszabbá tette a dolgot. Végül mondtam Máténak, hogy na akkor most hívja fel a kórházat, mert én bizony mindjárt megpusztulok és aggódom, hogy mi lesz így a babával meg velem. Ő még nézelődött volna neten, hogy vajon mi is lehet ez, de mondtam, hogy én erre már nem érek rá, szóval hívja őket és kérdezze meg, mit csináljak, ha durva fájdalmaim vannak 1 nappal a kiírt nap előtt szorulás miatt. Nagy nehezen felvették. Kérdezgettek mindenfélét, de sok értelmeset nem tudtunk mondani, mert nem tűnt fel, hogy elfolyt volna a magzatvíz, aztán a telefonálás közepén vettem észre, hogy kibújt a nyákdugó. Ezt meg is üzentem Mátéval, végül azt az utasítást kaptuk, hogy menjünk be, mert lehet, hogy ez már a szülés. Szóval szépen összekaptuk a cuccokat és lementünk, ill én kb lemásztam a kocsihoz. Szerenécsre a kórház kb 10 percre van, szóval hamar bent voltunk. A parkoló olyan messzinek tűnt az épülettől, hogy próbáltam keresni, hogy út közben hova ülhetek le, mert ahogy mondtam, a sétálás nagyon nem tetszett. Végül valahogy feljutottunk a szülészetre. Emlékszem, epekedve néztük a fickót a liftben, aki már a gyerek autósüléssel jött, ő meg szánakozva nézett rám, és látszólag nagyon megértette, hogy miért vágtam ki előtte a liftből.
A szülészeten bekisértek egy szobába. Az egész esemény alatt marhára elvesztettem az időérzékemet, de szerintem kb 9 óra lehetett, amikor először megvizsgáltak. A vizsgálat előtt a szülésznő közölte, hogy ha nem vagyok eléggé kitágulva, mondjuk csak 2 cm-re, akkor haza fog küldeni. Hát, gondoltam, én az autóig nem bírok visszamenni, nemhogy haza, úgyhogy engem innen max targoncával vontattok el. Aztán nem kellett nagyon győzködnöm, hogy maradhassak, mert a vizsgálat során döbbent fejjel közölte, hogy gyakorlatilag nem találja a méhnyakat, szerinte 8 cm-re ki vagyok tágulva és már érzi a baba haját. Csak arra tudtam gondolni, hogy édes Istenem, kérlek add, hogy ne tévedjen!!!!! A "szülési jegyzőkönyv" alapján 10 órára már teljesen ki voltam tágulva.
Átöltöztettek menő kórházi hálóing-köpeny izébe, pont olyan volt, mint a filmekben:) Addigra már alig tudtam gondolkodni, de végül csak eszembe jutott, hogy én eredetileg be akartam ülni a birthing poolba. Meg is kérdeztem, mire közölte a nő, hogy jaj hát nekik csak egy ilyen kádjuk van és az is öreg, meg hogy a pajzsmirigy problémám miatt én oda nem is biztos, hogy mehetnék. Hiába mondtam, hogy dehát én már megkérdeztem, és a midwife-om szerint nincs semmi akadálya. Szerintem nincs is semmi összefüggés, de aki járt valamilyen specialistához a kórházban a terhesség alatt, az már komplikált esetnek számít, és ezek szerint az ilyenek nem szülhetnek kádban. Marhára berágtam, de nem volt időm ezen agyalni. Mondta a nő, hogy kapjam el a falbol kilógó csövet, és szipuzgassam, nevetőgáz van benne. Nagyon hamar teljesen beszédültem tőle, később teljesen meg is hülyített, kb ilyen lehet, ha belövöd magad, néha már érzetem, hogy azt sem tudom, mit beszélek. De elég hamar eljött az a pillanat, amikor már konkrét tolófájásaim voltak, és ekkor már nem lehet használni ezt az izét. Más fájdalomcsillapításra meg nem is lett volna idő szerintem, pont azért, mert nagyon hamar eljött a tolófájós rész, és abban ugya aktívan kell részt venni. Nem mintha nem fájdalomcsillapító nélkül szerettem volna végigcsinálni.
Szóval eljött a tolófájós rész, úgyhogy mondta a szülésznő, hogy akkor nyomjak. Mondta, hogy lehet, hogy mostmár hamar meglesz a baba, én meg csak azt kérdezgettem, hogy milyen hamar???:) Aztán nyomtam párat, de a nőci közölte, hogy mivel nem jön a baba elég tempósan, ezért most tarcsam vissza, mondjuk fél órát. Hát, aki szült már, az tudja, hogy ezt milyen könnyű mondani és milyen baromi nehéz megcsinálni. Ki is akadtam, hogy mi van, fél órig???? Aztán állítólag 15 percig ki is bírtam, legalábbis Máté azt mondta, nekem ahogy mondtam, fogalmam nem volt az időről. Aztán negyed óra után olyan durva tolófájás jött rám, hogy úgy érztem, hogy belehalok, ha nem nyomhatok. Ugyanakkor kedves szabálytisztelő kislány vagyok, és nem akartam olyat csinálni, amit nem szabad, meg a babának sem akartam ártani, szóval egyetlen megoldának az tűnt, hogy közlöm, hogy én biza nem tudom tovább visszatartani a dolgot. Először ránéztem Mátéra, közöltem, hogy "I have to push", de kb 1 mp alatt rájöttem, hogy neki hiába mondom, szóval elkezdtem torkom szakadtából ordítani, a szülésznő ugyanis nem volt a szobában. Munkaszüneti nap révén nem volt elég személyzet, úgyhogy szülésről szülésre sétálgatott. Máté mondta, hogy ne üvöltsek, de erre nem sok esély volt, végül bejött a nő, megvizsgált, és mondta, hogy ugyan továbbra sem jön a baba kellő tempóban, de ha nem bírom, akkor nyomjak. És hogy értsem meg, hogy első baba azért nem fog kipottyanni.
Összességében a leírtak szerint 2 óra 48 percig volt tolófájós rész, amit mondjuk én nem így terveztem, de minden nem jöhet össze:) Én nem gondoltam, hogy ez ennyi ideig eltarthat, pláne, hogy más olyanokat mesélt, hogy 2-3-4 tolásból megszületett a baba. Na nekem kb 234 tolás volt. Többször elmagyaráztam Máténak, hogy én ezt nem bírom megcsinálni. Ő meg persze rá akart beszélni, hogy dehogynem, de ezzel tökre felidegesített, hogy miért nem érti, hogy NEM! Kérdezgettem a szülésznőt is, hogy szerinte lesz elég erőm, mert szerintem nem. Mondta, hogy persze, és hogy egy csomóan mondják, hogy nem fog sikerülni, aztán végül mindenkinek sikerül. Attól féltem, hogy elfogy az erőm és elájulok. És hogy a nőci meg bent sem lesz.
Közben Máté végig tartotta a fejemet, minden tolásnál. Nem is tudom, hogy tartottam volna magamtól. Szegény próbált bíztatni, ami néha tök jó volt, de néha meg tökre zavart, nem tudom miért. De elmondása szerint érzékelte. Végig nem ettünk ugye semmit, ami persze nekem mindegy volt, de ő majd éhen halt, ezért 2 fájás között (ami elmondása szerint kb fél perc volt, maga a fájás és a szünet is) kiszaladt bekapni egy kis csokis kekszet, aztán rohant vissza, mert benyögtem a szokásos: "Gyere, jön" jelszavakat. Aztán jól leszúrtam, hogy ne egyen csokit, mert zavar a csokis lehellete. Amúgy összességében nem volt erőm beszélni, szóval sokszor kérdezett és meg sem bírtam szólalni, csak arra gondltam, hogy ne kérdezgess, de lagalábbis olvasd ki a választ a gondolataimból, bár még gondolkodni is fárasztó...
A nőci néha újra megvizsgált és többször közölte, hogy milyen ügyes vagyok és hogy ha így folytatom, akkor hamar meglesz a baba. Én meg mindig azt kérdezgettem, hogy milyen hamar??? Erre persze nem tudott válaszolni. Emlékszem, kérdezgetett ilyen - akkor lényegtelennek tűnő -dolgokat, hogy kérünk-e K vitamin oltást a babának, ill hogy tudjuk-e a nemét, és hogy akkor apuka fogja megmondani, hogy kisfiú vagy kislány, és hogy ő fogja elvágni a köldökzsinórt. Ezek akkor marhára nem tudtak meghatni, és nem értettem, minek magyaráz bármit a szülés utánról, amikor én még kicsit sem vagyok túl rajta és nem tudom, hogyan leszek. Arról nem is beszélve, hogy ilyeneket is magyarázott, hogy ő el van maradva az adminisztrációkkal, úgyhogy most azt fogja csinálni, mondom mi van, az én szülésem közben???
Az angol amúgy ahhoz képest, hogy szültem, egész jól ment, bár néha mondtam Máténak magyarul, és kértem, hogy fordítson.
Behívták a dokit is, bár nem igazán tudom, miért. Valamit magyarázott, hogy nem akarja, hogy fogót kelljen használni, de nem emlékszem már a részletekre. Egy ázsiai nőci volt a doki, úgy vártam, mint a Messiást, valahogy abban reménykedtem, hogy ha ő jön, akkor minden megoldódik. Persze nem így lett. Mondta, hogy nyomjak nagyot, és nagyon megdicsértek, hogy hű de jó, innentől pedig mindenki azzal bíztatott, hogy na akkor most olyan szépet, mint amikor a doktornő itt volt. Nem értettem, miért mondják, bár lehet, hogy tudat alatt tényleg a dokit akartam lenyűgözni:)))
Máté egyfolytában magyarázott, de sokszor nem jött át szerintem az extázisos állapotomba, amit mondott. Ilyenekre emlékszem, hogy cicahát:) Mert a nő magyarázta, hogy hogyan kellene nyomni, mármint milyen pózban, de ennél az eszeveszett fájdalomnál hiába tudod az elméletet, a testem átvette a hatalmat és hiába próbáltam én cicahátazni meg lélegezni. Ettől be is tojtam, hogy most akkor mi lesz. Ráadásul úgy éreztem, hogy hiába tanultam meg Beától a légzéseket, nekem bizony attól csak még jobban fáj. Nem hiszem, hogy valóban így volt, szerintem csak fájt az mindenhogy. Azért csináltam végig a légzést és a végén külön kiemelték, hogy milyen jól csináltam. Vicces, mert egy gyógytornász ismerősöm leírta, hogy hogyan lélegezzek meg pózoljak, amit csak szülés után tudtam elolvasni, és gyakorlatilag mindent úgy csináltam.
Az is érdekes, hogy ugye marhára mondják mindenhol, hogy ne ordibáljál, mert elmegy az erőd. Nyilván tudtam, hogy így van, de ha csak egy pillanatra nem koncentráltam, akkor elvesztettem a fonalat, és akkor olyan ősanya-farkasüvöltést nyomtam be, hogy szerintem még a Marson is hallották (azt nem tudom, kik). Aztán valahogy rájöttem, hogyan tudom irányítani a dolgokat és hogyan tudom a fájásokat felhasználni arra, hogy azok tényleg segítsenek a baba tolásában. És ebben Máténak is nagy szerepe volt, mert ő magyarázta végig, hogy hogyan csináljam és hogy ezzel hogyan segítem a babát, hogy egyre lejjebb jöjjön. Bár engem ekkor az motivált, hogy így talán hamarabb vége lesz. Ekkorra viszont már az agyamra ment, hogy dicsérgetett a szülésznő meg mondogatta, hogy mosmár nincs sok hátra, hiszen ezt eddig is elmondta párszor és még mindig szülök!!!
Közben mindenfélét böködött belém a nő, és mondta, h akkor most ne mozdítsam a karom, na ez nem volt egyszerű. Szhtem nem is sikerült, mert elkezdett spriccelni a vérem, mire szegény pánikba esett és kérte Mátét, h ne engedje, h odanézzek, de én addigra már láttam és pont letojtam, volt ennél nagyobb bajom is, kifejezetten jól estek a tűszúrások.
Mondják ugye, h a szülés vége felé az ember nagyrészt kikapcsolja a külvilágot, nálam ez hamar eljött, mert hamar a nyomáshoz értem. És hiszitek vagy nem, végig tetriszeztem a szülést az agyamban, alfa állapotban jöttek a különböző formák, és én raktam őket szépen sorban, gondolatban. Lehet, hogy belebolondultam a szülésbe??
Végül eljött az a rész, amikor már majdnem egybeértek a fájások. Máté akkorra már kb premier plánban nézte az eseményeket és lelkesen kiabált, hogy tök poén, látom, ahogy tágulsz!!!!! Nem értem, hogy bírta nézni...
És akkor, annyi szenvedés után végre eljött a pillanat, amikor már látszott a baba feje, és végül ki is bújt. Érdekes, mert én akkor azt hittem, hogy a válla még nehezebben tud kicsusszanni, de a feje után rögtön kihúzta a néni, amin marhára meglepődtem. Rögtön rárakta a picit a pocakomra, ahogy előre megbeszéltük. Nagyon meglepődtem, az is nagyon fura volt, hogy a köldökzsinór is rámkerült, és nagyon melegnek tűnt. Panka nem sírt, csak hörgött és óriási kék szemekkel nézett rám, nagyon édes volt, látszott a szemén, hogy nagyon értelmes és hogy nagyon meg van lepődve, próbálja követni az eseményeket, de nem annyira tudja még, mi van.
Sajnos szoptatni az előzetes tervekkel ellentétben nem tudtam rögtön. Hamar levették rólam és vizsgálgatni kezdték, majd közölték, h elviszik további vizsgálatokra, mert nyelt valamit, és meg kell nézni, hogy nem ment-e a tüdejébe. Előtte megkérdezték, h megszoptatom-e, mire mondtam, h jó, de ők fogják, mert én nem tudom, nagyon gyenge vagyok. Ezt utólag nagyon bánom, hogy nem tudtam vele foglalkozni, egyrészt mert fáradt voltam, az egész idegi kimereülés akkor jött ki rajtam, mivel közben nem volt időm kiborulni, olyan gyorsan történt minden. Másrészt a varrás közben megint szipuzni kezdtem a nevetőgázt, pedig nem is fájt, de addigra szétmentek az idegeim, úgyh biztosra akartam menni, h nem lesz több fájdalom... Ez a gáz viszont totál megkergített, alig tudtam, hol vagyok és össze-vissza beszéltem. Máté azt mondta, h olyan vagyok, mintha Darth Vader szülne, ahogy szuszogom be a gázt:) Én meg folyamatosan mondogattam Máténak, h kérjen bocsánatot a dokitól a viselkedésemért. Ja, és mint egy nemnormális, közöltem, h fejbefingtam a dokit, ami speckó igaz is volt, de nem tudom, miért kellett kihirdetnem, de ez a gáz tényleg meghülyített...
Pannit tehát átvitték a special care osztályra, mert úgy döntöttek, h megfigyelik. Megröntgenezték a tüdejét és kapott antibiotikumot, mert nem tudtam, mikor folyt el a mazatvíz. Ja, és biztonság kedvéért másfél napig inkubátorban volt, bár majd megsült benne, hiszen túl nagy volt ő ehhez, 3930 gramm.
Nekem az egész extázis akkor jött el, amikor végre áthozták a szobámba. Előtte csak a saját nyomorommal voltam elfoglalva, h jaj az utófájások meg a katéterem... Még az inkubátorhoz is csak éjfélkor toltak át, akkor nézzem meg először, mondjuk itt már meghatódtam. de annyira nem fogtam fel, ők mondták, h nem akarom megszoptatni? Olyan fura érzés utólag, h idegenek kísérnek oda a gyerekedhez, h tessék, ő az, bár sztem magamtól is megismertem volna. Tudom, h nincs értelme hibáztatni magam, de legközelebb biztos jobban szeretnék "jelen lenni".
Az eufória tehát ott kezdődött, h áthozták a szobámba. Nézegettem, h akkor mikor etessem, aztán felvettem és kb egész éjjel le sem raktam, csak néztem és bőgtem:) Na meg etettem, és minden zizzenése után újra felvettem. Tudtam, h pihennem kéne, de nem bírtam betelni vele. Annyira felpörgettek a hormonjaim, h egyszerűen nem bírtam elaludni, se éjjel, se nappal, napi max 3-4 órát aludtam. Egyre jobban kivoltam, éjjelente attól féltem, h elejtem a babát...
Anyukám már másnap megérkezett, úgy éreztem, hogy sürgősen szükség lesz a segítségére és nagyon örülök, hogy jött, rengeteget segített. Máté szintén, ideális apaként intézkedett, segített, babázott, tényleg, teljesen lenyűgözött. Nem is tudom, mi lett volna velem nélkülük.
A kórházban amúgy nagyon kedves volt a személyzet, rengeteget segítettek. Ilyen szempontból nem is baj, hogy bent kellett maradni 5 napig.
Összességében jó emlék marad a szülés, bár utána kb egy napig mondtam Máténak, h ne beszéljünk róla, mert nem akarok emlékezni a szenvedésekre, ugyanakkor pár perccel a szülés után kijelentettem, h lehet több gyerekünk:)
2012. április 24., kedd
2 hét...
Hihetetlen, de már csak 2 hét van hátra... Illetve azt csak a Jóisten tudja pontosan, hogy mennyi, de sokkal több már nem lehet:) Nem bírom felfogni, és a Zuram se, hogy napokon belül a pici babánkkal fogunk hazaandalogni a kórházból (bár én lehet, hogy mászok majd:).
Mostmár minden megvan, ami számít. Egy-két apróság azért mindig eszembe jut, ami még jól jönne, de ha nem lesz már rá idő, akkor úgy is jó. A kézműves projektjeimet a fontosabb dolgok utánra ütemeztem be, úgyh lehet, hogy azokkal kifutok az időből, hát ez van. De remélem azért még alkotok valamit, most épp fejvédő tervezés-készítés folyik.
Közben belerondít az idilli képbe a fogam, ami Húsvétkor begyulladt. Kaptam rá antibiotikumot, végül be is szedtem, mert sokak szerint rosszabb, ha eljut a babához a gyulladás. Aztán a dokibácsi részben gyökérkezelte, de nem tudja befejezni röntgen nélkül, úgyh most ideiglenes töméssel várom a szüléstn és nagyon reménykedem, hogy kitart addig. Hát nem jött túl jókor, hogy ezen stresszeljek, meg marha nehéz kitalálni, hogy akkor most mit is csináljak, mert sokak szerint pl a röntgen sem lenne nagy szám, mert már a terhesség végén vagyok és nem lenne semmi baja a babának, hiszen nagyon kis dózisú a fogröntgen, de én ismerve magam végig ezen paráznék. A lényeg, hogy sehogy sem jó:) Persze tudom, hogy valakinek ennél sokkal nagyobb baja van, csak én néha hajlamos vagyok elsüppedni a jelenbeli "nyomoromban". Azért remélem minden ok lesz, ha meg nem, akkor meg röntgenezzenek meg, tényleg nem hiszem, hogy nagy bajom lenne belőle.....
A másik nyomorom az alvás. Iszonyat kényelmetlenek már az éjszakák, mindenhol csíp, fáj, rúg. Gondolkodtam, hogy nem lehetne-e kiváltani valahogy? Pl este elkezdek enni és reggelig eszem, az nem jó? Azt még élvezném is és az is feltölt és ha egészséges dolgokat eszem, mint pl dobostorta, akkor még regenerál is. De komolyan, olyan hisztiket le bírok vágni, szegény férjemet kiűzöm a világból a párnáimmal meg a terpeszkedésemmel. De ezek ellenére is sokszor iszonyat rosszul alszom, van, hogy 4szer megyek ki pisilni, pedig én előtte átlag nullaszor jártam. Mire átfordulok egyik oldalról a másikra az biza órák kérdése, de pontosan nem tudnám megmondani, mert közben elalszom a hátamon. Ott meg arra ébredek, hogy agyonnyom a hasam, múltkor is Máté keltett, hogy hallja, hogy mindjárt megfulladok. Előtte meg azt álmodtam, hogy koncerten vagyok és agyonnyomnak, és arra ébredtem, hogy tényleg fulladok. Le kéne magam kamerázni, szerintem jó lennék a vicces videókba:)
Meg persze derékfájás, mostmár ujjdagadás is, asszem most bepótolom minden lemaradásom, mert ugyebár eddig kb semmi bajom nem volt. De nem panaszkodom (bár már túl vagyok rajta), mert szuper dolog a terhesség és bármikor újra bevállalnám! Pedig még nem is láttam a végeredményt:)
Azt hiszem kissé túllelkesekedtem a baba cuccainak előkészítését, mert sikeresen nekiestem az egyik hálózsákjának úgy, hogy végül picit megkeményedett benne a tömítőanyag. Hát ez van.
A vicc az egészben, hogy a baba "sterilizált szobájába" ma olyan lazán betrappolt az ablakszerelő bácsi cipőstül meg koszos munkás gatyástul, hogy nem volt öröm nézni. Végig arra gondoltam, hogy ha ezt az én hites férjem látná. Aztán elmondtam neki telefonba és kétségbe is esett, hogy gyorsan takarítsak ki mindenhol utána.
Itt, Angliában amúgy mindenkinél ez a divat, hogy cipőben járkálnak otthon. Szóval ez nem csak a sorozatokban van így:) Emlékszem, amikor kiköltöztem és jött vmi szerelő és Máté kiadta az ukászt, hogy vetessem le a szerelővel a cipőjét. Én meg mondom jóvan, szépen odanyomtam neki egy papucsot, jelentőségteljesen. Az ürge nézett, mint Rozi a moziban. Aztán átvette, feljött, megnézte amit meg kellett, aztán lement alkatrészért, cipő vissza, bejött, újra papucs, de lent hagyta a kalapácsot, stb. Kicsit sem lehetett kiakadva rám:)
Mit is mondhatnék még. Hogy parázok a szüléstőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőől. Nem, ezt biztos nem mondom, mert halál nyugodt vagyok, hiszen minden rendben lesz, nők milliárdjai szakadtak már széjjel ezen szép alkalomból:) Amúgy ha jó pillanatomban vagyok és pozitívra tudom állítani az agyam, akkor meg nagyon izginek tartom és nagyon de nagyon várom már, hogy lássam a pici babát:)
Mindenki azt kérdezi, hogy mennyire izgulok már, hogy fiú vagy lány lesz-e? Lehet, hogy csak azért mert van ezer más izgulnivalóm, de megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem mondanám, hogy éjjel nappal ezen agyalok. Érdekes, az elején nagyon-nagyon érdekelt, és nyilván most is, de valahogy elfogadtam, hogy csak születéskor derül majd ki, és ez így lesz jó, és azóta nem prögök ezen egy normál szinten felül. Sokan nem értik, de valahol szerintem a nem csak egy dolog, pláne egy kisbabánál, annyi minden más jellemző tulajdonsága lesz, ami szintén nagyon érdekes. Ő egy külön kis egyéniség, függetlenül attól, hogy kisfiú vagy kislány.
Hát ennyi, mindenki szorítson:)
Mostmár minden megvan, ami számít. Egy-két apróság azért mindig eszembe jut, ami még jól jönne, de ha nem lesz már rá idő, akkor úgy is jó. A kézműves projektjeimet a fontosabb dolgok utánra ütemeztem be, úgyh lehet, hogy azokkal kifutok az időből, hát ez van. De remélem azért még alkotok valamit, most épp fejvédő tervezés-készítés folyik.
Közben belerondít az idilli képbe a fogam, ami Húsvétkor begyulladt. Kaptam rá antibiotikumot, végül be is szedtem, mert sokak szerint rosszabb, ha eljut a babához a gyulladás. Aztán a dokibácsi részben gyökérkezelte, de nem tudja befejezni röntgen nélkül, úgyh most ideiglenes töméssel várom a szüléstn és nagyon reménykedem, hogy kitart addig. Hát nem jött túl jókor, hogy ezen stresszeljek, meg marha nehéz kitalálni, hogy akkor most mit is csináljak, mert sokak szerint pl a röntgen sem lenne nagy szám, mert már a terhesség végén vagyok és nem lenne semmi baja a babának, hiszen nagyon kis dózisú a fogröntgen, de én ismerve magam végig ezen paráznék. A lényeg, hogy sehogy sem jó:) Persze tudom, hogy valakinek ennél sokkal nagyobb baja van, csak én néha hajlamos vagyok elsüppedni a jelenbeli "nyomoromban". Azért remélem minden ok lesz, ha meg nem, akkor meg röntgenezzenek meg, tényleg nem hiszem, hogy nagy bajom lenne belőle.....
A másik nyomorom az alvás. Iszonyat kényelmetlenek már az éjszakák, mindenhol csíp, fáj, rúg. Gondolkodtam, hogy nem lehetne-e kiváltani valahogy? Pl este elkezdek enni és reggelig eszem, az nem jó? Azt még élvezném is és az is feltölt és ha egészséges dolgokat eszem, mint pl dobostorta, akkor még regenerál is. De komolyan, olyan hisztiket le bírok vágni, szegény férjemet kiűzöm a világból a párnáimmal meg a terpeszkedésemmel. De ezek ellenére is sokszor iszonyat rosszul alszom, van, hogy 4szer megyek ki pisilni, pedig én előtte átlag nullaszor jártam. Mire átfordulok egyik oldalról a másikra az biza órák kérdése, de pontosan nem tudnám megmondani, mert közben elalszom a hátamon. Ott meg arra ébredek, hogy agyonnyom a hasam, múltkor is Máté keltett, hogy hallja, hogy mindjárt megfulladok. Előtte meg azt álmodtam, hogy koncerten vagyok és agyonnyomnak, és arra ébredtem, hogy tényleg fulladok. Le kéne magam kamerázni, szerintem jó lennék a vicces videókba:)
Meg persze derékfájás, mostmár ujjdagadás is, asszem most bepótolom minden lemaradásom, mert ugyebár eddig kb semmi bajom nem volt. De nem panaszkodom (bár már túl vagyok rajta), mert szuper dolog a terhesség és bármikor újra bevállalnám! Pedig még nem is láttam a végeredményt:)
Azt hiszem kissé túllelkesekedtem a baba cuccainak előkészítését, mert sikeresen nekiestem az egyik hálózsákjának úgy, hogy végül picit megkeményedett benne a tömítőanyag. Hát ez van.
A vicc az egészben, hogy a baba "sterilizált szobájába" ma olyan lazán betrappolt az ablakszerelő bácsi cipőstül meg koszos munkás gatyástul, hogy nem volt öröm nézni. Végig arra gondoltam, hogy ha ezt az én hites férjem látná. Aztán elmondtam neki telefonba és kétségbe is esett, hogy gyorsan takarítsak ki mindenhol utána.
Itt, Angliában amúgy mindenkinél ez a divat, hogy cipőben járkálnak otthon. Szóval ez nem csak a sorozatokban van így:) Emlékszem, amikor kiköltöztem és jött vmi szerelő és Máté kiadta az ukászt, hogy vetessem le a szerelővel a cipőjét. Én meg mondom jóvan, szépen odanyomtam neki egy papucsot, jelentőségteljesen. Az ürge nézett, mint Rozi a moziban. Aztán átvette, feljött, megnézte amit meg kellett, aztán lement alkatrészért, cipő vissza, bejött, újra papucs, de lent hagyta a kalapácsot, stb. Kicsit sem lehetett kiakadva rám:)
Mit is mondhatnék még. Hogy parázok a szüléstőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőől. Nem, ezt biztos nem mondom, mert halál nyugodt vagyok, hiszen minden rendben lesz, nők milliárdjai szakadtak már széjjel ezen szép alkalomból:) Amúgy ha jó pillanatomban vagyok és pozitívra tudom állítani az agyam, akkor meg nagyon izginek tartom és nagyon de nagyon várom már, hogy lássam a pici babát:)
Mindenki azt kérdezi, hogy mennyire izgulok már, hogy fiú vagy lány lesz-e? Lehet, hogy csak azért mert van ezer más izgulnivalóm, de megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem mondanám, hogy éjjel nappal ezen agyalok. Érdekes, az elején nagyon-nagyon érdekelt, és nyilván most is, de valahogy elfogadtam, hogy csak születéskor derül majd ki, és ez így lesz jó, és azóta nem prögök ezen egy normál szinten felül. Sokan nem értik, de valahol szerintem a nem csak egy dolog, pláne egy kisbabánál, annyi minden más jellemző tulajdonsága lesz, ami szintén nagyon érdekes. Ő egy külön kis egyéniség, függetlenül attól, hogy kisfiú vagy kislány.
Hát ennyi, mindenki szorítson:)
2012. április 3., kedd
Count-down
És igen, megkezdődött a visszaszámlálás, hihetetlen, de már csak 5, azaz 5 hét van hátra a kiírt időpontig. A probléma az, hogy még mindig nem bírom felfogni az egészet... Nagyon izgatottak vagyunk, de ugyanakkor kissé befosatós is a dolog, hogy mostmár nincs visszaút, mindjárt szülők leszünk!!!
Csütörtökön letettem a lantot, szépen elbúcsúztattak a munkahelyemen, nagyon aranyosak voltak. Kaptam egy teherautónyi ajándékot, amit haza sem bírtam vinni magam, úgyhogy hívnom kellett Mátét. Ruhák, játékok kencék, képeslapok, virágok, nincs is annyi vázám amibe bele tudnám tenni mindet... Ja, és az egyik lány, akivel jó barátok lettünk, Sophie, feldíszítette az asztalomat, sütött cupcake-et, mindegyiken egy betű, és így kiírta, hogy Baby Horvát. Még ékezet is volt az Á-n ,hoppá! Meg a plafonból is lógott egy baby horvát felirat, a monitoromon meg egy baby on board tábla, az egész asztal meg csupa csillám, kék-rózsaszín-fehér lufik...
Délutánra konkrétan annyi minden összejött, h nem bírtam már elférni a cuccoktól. Elég zavarbaejtő kezdett lenni a helyzet, nem számítottam ekkora felhajtásra, max egy-két képeslapra. Mondtam is a főnökömnek, h Brian, én ma nem tudok normálisan dolgozni, mert 5 percenként idejön vki elköszönni és fél óráig marad:) Erre mondta, h jóvan, hát ez a nap erről szól és különben is, mégis mit tudna velem csinálni, kirúgna, vagy mi?:) Jófej gyerek.
Pénteken megjött a gyerekbútor, Máté összerakta, kitakarította a szobát, én meg elkezdtem kimosni a ruhákat, vasalni, bepakolni, stb. Nagyon tuti kis szobája lesz, bár eleinte azért mellettünk fog aludni.
Tegnap voltunk ultrahangon a placentám miatt. A baba saccolt súlya már 2730 gramm!!!!!!!!! Azt hittem lehidalok, nem gondoltam, hogy már ekkora:) Szerencsére minden rendben van. Az mondjuk vicces volt, hogy az ultrahangos néni csak a placentámat felejtette el megnézni, és ha nem szólunk neki, akkor fel sem tűnik neki, hogy igazából ezért vagyunk itt... Na mindegy, végül megnézte, és azt mondta, hogy rendben van, feljebb mászott, a baba feje meg már lejjebb van, szóval nincs útban, szülhetek természetes úton, legalábbis ez nem lesz akadály. Mondta, hogy hát azért nem is jutott eszébe, hogy nézze, mert tökre nem volt mélyen.
Még rengeteg tervem van a hátralévő időre, pakolászás (még konyhaátrendező projekt is van, meg a vendégszobát is fel kell számolni, hiszen annak a helyén van a gyerekszoba), varrás, kötés, testi-lelki készülődés:) Remélem nagy részére még marad időm. Persze arra is fel kell készülnöm, ha előbb jön a baba, össze is rakom ma a csomagomat, de azért bízom benne, hogy egy ideig még nem kell. Meg ez az egész csomagosdi elég vicces számomra, ha minden jól megy, akkor egyet alszok a kórházban, a kórház kocsival 10 percre van, akkor meg minek pörögnek rá ennyire erre a csomagra? Sztem hamarabb hazaküldenek, minthogy hozzányúlnék, de mindegy.
Babóci legújabb szokása, hogy állandóan csuklik, napjában van, hogy 3-4-5-ször is, vicces:)
Amúgy jól vagyok, kicsit kényelmetlen már az éjszakai alvás, meg néha elfáradok, de nem vészes. Mostmár megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy kétszer egymás után aludtam délután! Nem mintha ez még eddig soha nem fordult volna elő, de olyan, hogy Máté "dolgozik"(=szekrényt szerel) én meg alszom, na olyan még nem igazán volt szerintem. Olyan volt sokszor, hogy este én bealudtam TVzés közben.
Szegény apajelölt viszont egyre nehezebben bírja a strapát így a harmadik trimeszterben a végéhez közeledve. Fel is hívja sokszor a figyelmemet, hogy hát legyek tekintettel az ő gyönge testére, ezért gyorsan intézzük el a kajavásárlást és közben simogassam meg maszírozgassam. És sokszor nem bírja szegény, és ki kell mennie leülnie egy padra (a 100 éves nénik mellé). Nem hiába, fárasztó dolog ez a terhesség egy apának, még az az egy oltári nagy szerencse van, hogy nem neki kell kihordani a gyermeket, mert akkor nem tudom, mi lenne:) Okosan kitalálta ezt a természet.
Mondjuk azt nem tudom, mi lesz, amikor a gyerekünk hisztizik majd vásárlás közben? Akkor együtt hisztiznek majd és kettőt kell szórakoztatnom?
Esténként, mikor hulla fáradtan lefekszem, odajön a kis aranyos, hogy "Hátsimíííííí"!!! Mondom ja, adhatsz, meg masszírozzál is. Ez nem mindig tetszik neki, mert elfárad a kis keze. Hát mondtam, hogy jó lesz, ha edzi a kis kezét, mert a vajúdás alatt ha kell, akkor végig masszírozni fog, vagy felőlem hívhat egy masszőrt is vagy akármi, de én masszíroztatva kell, hogy legyek, ha olyanom van. És ha én edzem az énnemtudom milyen izmaimat az intimtornával, akkor ő meg szépen edze a masszírozóizmait. Nem hiába, a szülés sem egyszerű egy apának:)
Azért csak összehozzuk majd együtt szépen a dolgot:)
Csütörtökön letettem a lantot, szépen elbúcsúztattak a munkahelyemen, nagyon aranyosak voltak. Kaptam egy teherautónyi ajándékot, amit haza sem bírtam vinni magam, úgyhogy hívnom kellett Mátét. Ruhák, játékok kencék, képeslapok, virágok, nincs is annyi vázám amibe bele tudnám tenni mindet... Ja, és az egyik lány, akivel jó barátok lettünk, Sophie, feldíszítette az asztalomat, sütött cupcake-et, mindegyiken egy betű, és így kiírta, hogy Baby Horvát. Még ékezet is volt az Á-n ,hoppá! Meg a plafonból is lógott egy baby horvát felirat, a monitoromon meg egy baby on board tábla, az egész asztal meg csupa csillám, kék-rózsaszín-fehér lufik...
Délutánra konkrétan annyi minden összejött, h nem bírtam már elférni a cuccoktól. Elég zavarbaejtő kezdett lenni a helyzet, nem számítottam ekkora felhajtásra, max egy-két képeslapra. Mondtam is a főnökömnek, h Brian, én ma nem tudok normálisan dolgozni, mert 5 percenként idejön vki elköszönni és fél óráig marad:) Erre mondta, h jóvan, hát ez a nap erről szól és különben is, mégis mit tudna velem csinálni, kirúgna, vagy mi?:) Jófej gyerek.
Pénteken megjött a gyerekbútor, Máté összerakta, kitakarította a szobát, én meg elkezdtem kimosni a ruhákat, vasalni, bepakolni, stb. Nagyon tuti kis szobája lesz, bár eleinte azért mellettünk fog aludni.
Tegnap voltunk ultrahangon a placentám miatt. A baba saccolt súlya már 2730 gramm!!!!!!!!! Azt hittem lehidalok, nem gondoltam, hogy már ekkora:) Szerencsére minden rendben van. Az mondjuk vicces volt, hogy az ultrahangos néni csak a placentámat felejtette el megnézni, és ha nem szólunk neki, akkor fel sem tűnik neki, hogy igazából ezért vagyunk itt... Na mindegy, végül megnézte, és azt mondta, hogy rendben van, feljebb mászott, a baba feje meg már lejjebb van, szóval nincs útban, szülhetek természetes úton, legalábbis ez nem lesz akadály. Mondta, hogy hát azért nem is jutott eszébe, hogy nézze, mert tökre nem volt mélyen.
Még rengeteg tervem van a hátralévő időre, pakolászás (még konyhaátrendező projekt is van, meg a vendégszobát is fel kell számolni, hiszen annak a helyén van a gyerekszoba), varrás, kötés, testi-lelki készülődés:) Remélem nagy részére még marad időm. Persze arra is fel kell készülnöm, ha előbb jön a baba, össze is rakom ma a csomagomat, de azért bízom benne, hogy egy ideig még nem kell. Meg ez az egész csomagosdi elég vicces számomra, ha minden jól megy, akkor egyet alszok a kórházban, a kórház kocsival 10 percre van, akkor meg minek pörögnek rá ennyire erre a csomagra? Sztem hamarabb hazaküldenek, minthogy hozzányúlnék, de mindegy.
Babóci legújabb szokása, hogy állandóan csuklik, napjában van, hogy 3-4-5-ször is, vicces:)
Amúgy jól vagyok, kicsit kényelmetlen már az éjszakai alvás, meg néha elfáradok, de nem vészes. Mostmár megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy kétszer egymás után aludtam délután! Nem mintha ez még eddig soha nem fordult volna elő, de olyan, hogy Máté "dolgozik"(=szekrényt szerel) én meg alszom, na olyan még nem igazán volt szerintem. Olyan volt sokszor, hogy este én bealudtam TVzés közben.
Szegény apajelölt viszont egyre nehezebben bírja a strapát így a harmadik trimeszterben a végéhez közeledve. Fel is hívja sokszor a figyelmemet, hogy hát legyek tekintettel az ő gyönge testére, ezért gyorsan intézzük el a kajavásárlást és közben simogassam meg maszírozgassam. És sokszor nem bírja szegény, és ki kell mennie leülnie egy padra (a 100 éves nénik mellé). Nem hiába, fárasztó dolog ez a terhesség egy apának, még az az egy oltári nagy szerencse van, hogy nem neki kell kihordani a gyermeket, mert akkor nem tudom, mi lenne:) Okosan kitalálta ezt a természet.
Mondjuk azt nem tudom, mi lesz, amikor a gyerekünk hisztizik majd vásárlás közben? Akkor együtt hisztiznek majd és kettőt kell szórakoztatnom?
Esténként, mikor hulla fáradtan lefekszem, odajön a kis aranyos, hogy "Hátsimíííííí"!!! Mondom ja, adhatsz, meg masszírozzál is. Ez nem mindig tetszik neki, mert elfárad a kis keze. Hát mondtam, hogy jó lesz, ha edzi a kis kezét, mert a vajúdás alatt ha kell, akkor végig masszírozni fog, vagy felőlem hívhat egy masszőrt is vagy akármi, de én masszíroztatva kell, hogy legyek, ha olyanom van. És ha én edzem az énnemtudom milyen izmaimat az intimtornával, akkor ő meg szépen edze a masszírozóizmait. Nem hiába, a szülés sem egyszerű egy apának:)
Azért csak összehozzuk majd együtt szépen a dolgot:)
2012. március 15., csütörtök
Gyermek dalok
Tud valaki mondani egy olyan magyar gyerekdalt/népdalt, amiben nincs szó semmi megcsalásról, szomorúságról, átkozásról, stb?
Még anno Bea mondta, h ők ahány dalt elkezdtek énekelni, annyiban volt valami, ami miatt abba is hagyták.
Például.
Gólya gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta...
Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak... (ez még hagyján)...
Ravasz kis indián ellopta a kiscsikót meg a teát...
Erdő szélén házikó, abban lakik nagyanyó... Nyuszi nyomában a vadász...
Vuk: ő az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csupa veszély...
Hupikék törpikék: gonosz Hókuszpók...
A népdalok meg még rosszabbak, azok már konkrétan olyanok, mint a fekete mágia vagy a woodoo babázás:
Elment a szeretőm szeretőt keresni, adjon a Jóisten jó szerencsét neki... a lába törjön ki, amire hazaér, a szeme fusson ki...
Kinek nem jó itt lenn lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat...
Messze mentem házasodni, bár ne tettem volna, édes kedves feleségem bár ott vesztél volna, ha az ördög olyan lenne tarisznyába tenne, mennél jobban rikoltoznál annál jobban vinne...
Szeged felől jön egy fekete felhő, szaladj kislány, mert megver a nagy eső, nem szaladok olyan nagyon, fáj a szívem sajog nagyon, most tudom már miért sajog: elhagyott a galambom...
De én csókot nem adok, inkább jól meg átkozlak: 9 fiad béna legyen a 10. leány legyen (ez a fő átok sztem:), az is olyan csalfa legyen, ország-világ híre legyen ???????? WTF???
Valaki mondjon már értelmes gyerek dalokat, mit énekeljek a kisbabámnak, h ne akarjon rögtön visszamászni belém, ahogy kibújt???? De most komolyan, minden népdal öngyilkosságon gondolkodó személyekről szól, akik el akarják ásni magukat bánatukban, mert mindenki mindenkit megcsal, és úgyis szar az élet úgy általában?? Ennyire erővel énekelhetek Máté Pétert vagy Zoránt is...
Még anno Bea mondta, h ők ahány dalt elkezdtek énekelni, annyiban volt valami, ami miatt abba is hagyták.
Például.
Gólya gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta...
Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak... (ez még hagyján)...
Ravasz kis indián ellopta a kiscsikót meg a teát...
Erdő szélén házikó, abban lakik nagyanyó... Nyuszi nyomában a vadász...
Vuk: ő az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csupa veszély...
Hupikék törpikék: gonosz Hókuszpók...
A népdalok meg még rosszabbak, azok már konkrétan olyanok, mint a fekete mágia vagy a woodoo babázás:
Elment a szeretőm szeretőt keresni, adjon a Jóisten jó szerencsét neki... a lába törjön ki, amire hazaér, a szeme fusson ki...
Kinek nem jó itt lenn lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat...
Messze mentem házasodni, bár ne tettem volna, édes kedves feleségem bár ott vesztél volna, ha az ördög olyan lenne tarisznyába tenne, mennél jobban rikoltoznál annál jobban vinne...
Szeged felől jön egy fekete felhő, szaladj kislány, mert megver a nagy eső, nem szaladok olyan nagyon, fáj a szívem sajog nagyon, most tudom már miért sajog: elhagyott a galambom...
De én csókot nem adok, inkább jól meg átkozlak: 9 fiad béna legyen a 10. leány legyen (ez a fő átok sztem:), az is olyan csalfa legyen, ország-világ híre legyen ???????? WTF???
Valaki mondjon már értelmes gyerek dalokat, mit énekeljek a kisbabámnak, h ne akarjon rögtön visszamászni belém, ahogy kibújt???? De most komolyan, minden népdal öngyilkosságon gondolkodó személyekről szól, akik el akarják ásni magukat bánatukban, mert mindenki mindenkit megcsal, és úgyis szar az élet úgy általában?? Ennyire erővel énekelhetek Máté Pétert vagy Zoránt is...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)