És ki találja ki, hogy mit kaptam a főnökömtől (jobban mondva mostmár a volt főnököm) szülinapomra ajándékba? Na, tippel valaki? Töpörtyű ízesítésű chipset:) Hát nem jófej?:))) Aztán ezt látva az új csapatom hétfőn meglepett 2 zacskó igazi töpörtyűvel! Nem is tudom, hogyan lehetne ezt a gyönyört tovább fokozni:) Aranyosak voltak amúgy a kollégáim, mert kaptam szép képeslapot, amit mindenki aláírt, és feldíszítették az asztalomat is:)

Egyébként jól sikerült az itthoni szülinapom is, Mátétól kaptam egy Dyson morzsaporszívót, de amikor lemorzsaporszívóztam, akkor felháborodott, hogy ez sokkal több annál, szóval helyesbítve: kaptam valamit, ami sokkal több, mint egy morzsaporszívó és tud morzsát szívni. Meg minden mást is:) Van hozzá cső, és nem kell bedugni a konnekrotbam, szóval csak úgy ripsz-ropsz körbe lehet vele porszívózni. Azt hiszem ez majd gyerekek mellett lesz igazán hasznos:)
Amúgy viccesen indult a nap, mert felébredtünk kb fél 4kor hajnalban, és nem tudtunk visszaaludni. Kb 5ig beszélgettünk meg vergődtünk, aztán Máté kitalálta, hogy ő elmegy a Tescoba, mire mondta, hogy akkor megyek én is, mert nem akarok egyedül lenni itthon. De ő nekem akart venni meglepit, szóval ment a huza-vona, végül mégis elmentem. Vicces dolog ilyenkor vásárolni, csak eladók vannak meg nagy rekeszek és dobozok, meg jó nagy dzsuva, amit csipás szemmel takarítanak az indiaiak.
Aztán hazamentünk, és visszafeküdtünk aludni, és úgy kb 11kor kaptam ágyba reggelit meg virágot:) Aztán este mentünk étterembe meg moziba is.

De most jut eszembe, hogy szerintem még Máté szülinapjáról sem írtam. Mivel neki hétköznap volt, ezért nem volt időnk olyan sok mindenre, de reggel szépen feldíszítettem a szobát, sütöttem a drága kívánságára puncstortát, ami a reakciója szerint olyan jó lett, mint az Etalon Auchanos, ami nem semmi elismerés. Főleg, hogy először csináltam. Meg sütöttem a másik nagy kedvencét, Fantás sütit (jellemző, hogy valami olyat szeret, amiben van valami mű, én meg kardozhatok, hogy rábeszéljem valami egészségesebbre...), ezt a munkahelyére vitte, már amennyi megmaradt belőle, amíg beért:)
Ajándékba színházjegyet vettem, de nem klasszíkus színházi előadás volt, egy számunkra eddig ismeretlen színész-világutazó-kalandor tartott beszámolót a kalandozásairól, jópofa volt.

Ma beugrottunk egy török giroszoshoz és a fickó kedvesen elbeszélgetett velünk. Megkérdezte, honnan származunk, mire mondtuk, hogy Hungary. Erre ő: ÁÁÁ, Magyarisztán? Mondjuk majdnem, MagyarORSZÁG, erre újra: yes, yes, Magyarisztán:) Hát kész, ezen röhögtünk egész hazafelé, hogy Mátét idézve "ázsiai volt kommunista kecskepásztoroknak néztek", amiből mondjuk a volt kommunista be is jött:)

A babával kapcsolatban már nem emlékszem, hol maradtam el a mesémmel. 3 hete voltunk ultrahangon és dec 17én megyünk újra:) Közben volt ilyen-olyan vérvétel meg pisivizsgálat, szerencsére minden eredmény ok volt. Végre megismertem a védőnőmet, aki nagyon aranyos és segítőkész. Be is utalt a kórházba 2 szakorvoshoz, hogy intézzem a cukros meg a pajszmirigyes dolgaimat, és nagy örömömre a terheléses cukorvizsgálat abszolút rendben volt:))))) Persze próbálok továbbra is diétázni, mert jobb a békesség. Bár így is ketonok voltak a pisimben, ami azt jelenti, hogy fogytam/nem eszek elég glükózt:) Mondjuk ízóta volt a szülinapom, amikor konkrétan 1 hétvége alatt visszahíztam a kezdeti mínusz 3-4 kg-ból felet, szóval le kell állítanom magam sürgősen...
A pajzsmirigy vizsgálatot viszont nem tudtam elintézni, kórusban vágták rá a dokik, hogy "not necessary", szerinteük elég egy másik hormont megnézni. Hát jó, kiderítettem hol lehet megcsináltatni magánban, felhívtam őket, közölték, hogy csak úgy csinálják meg, ha hozok beutalót valami dokitól. Mondtam, hogy az itteniektől nincs, de van otthonról, az jóóóó? Mondták, hogy hát na jó, legyen, ha kinyomtatom fejléces papírra. Le is fordítottam szépen, a dokim még ki is egészítette jó nyomatékosan, hogy a 13. héten kell a vizsgálat, nagyon édes, mert már a 16dikon vagyok, de mindegy. Aláírta meg minden, ami kell. El is kirándultam vele a világ végére, erre közölték, hogy mégsem jó ez így, mert mégis csak itteni dokitól jó. Na ott elszakadt a cérnám, mert már nem is tudom, mennyit küzdöttem ezért a szerencsétlen vérvételért, és még  fizetni is hajlandó vagyok, nem is keveset (56 font), szóval akkor mégis mi a bánatért nem bírják megcsinálni? Mondta a néni, hogy hát sajnos itt ez a szabály ebben az országban, mert gondoljak bele, hogy ilyen alapon bárki besétálhatna csak úgy, és mondhatná, hogy szeretne egy vérvételt. Ez tényleg borzalmas lenne, inkább bele sem gondolok. Mondtam neki, hogy tudom, hogy nem az ő hibája, de azért ez egy elég érdekes szabály. Aztán még azt is hozzátette, hogy az még egy dolog lenne, ha megcsinálná, de kinek adná oda az eredményt? Mert azt csak orvosnak lehet odaadni, nekem aztán tuti nem. Nyilván személyiségi jogokat sértene, ha hamarabb látnám a saját vérem összetételét, mint bármi más idegen. Mit gondolnak, hogy félreértem, és öngyilkos leszek?
Ezek után mondtam Máténak, hogy nekem elegem van, vagy nem lesz vérvétel, vagy ő intézze el. Vagy hazamegyek, de ezt nem is gondoltam komolyan, mert nyilván nincs elég szabim, és az egész jobban felkavar érzelmileg, ha hazamegyek nem egészen egy hétvégére, és abból a felét a dokinál töltöm. Inkább ritkábban megyek, de hosszabb időre.
Ezek után Máté kutatni kezdett a neten, és kiderült, hogy 130 fontért (!!!!) el lehet intézni a vérvételt, mindent leszerveznek neked a legközelebbi vérvételvevő helyen, csak be kell postázni a vért és 1 nap múlva meg is van az eredmény. De kinek van erre ennyi pénze, ráadásul szerintem ezt nem is csak egyszer kell megcsinálni a terhességem alatt.
Aztán utolsó próbálkozásnak bejelentkeztem a rendelőbe egy háziorvoshoz, akinél a leghamarabb volt időpont. Előtte még a walk-in-centre-be is bementem, de kiderült, hogy oda is időpont kell, nem tudom, akkor minek hívják walk-in-centre-nek...
És ma eljött a nagy nap, és a történet váratlan fordulatot vett. Be sem tudtam fejezni a történetet a dokibácsinak, rögtön rávágta, hogy nem kell magándoki, megcsinálja nekem ő ingyen is. Kérdezte, hogy ugye azért akarok magánba menni, mert Magyarországon csak ott kapok jó szolgáltatást, mire mondtam, hogy persze, persze, nem akartam mondani, hogy nem, azért mert senki nem akarta nekem megcsinálni ingyen. Szóval olyan boldog voltam, hogy nem is igaz, és olyan aranyos a bácsi, hogy innentől csak hozzá fogok menni! A Jóisten küldte:))))

Tegnap voltunk vendégségben és babáztam, egy 4 hetes babával:) Nagyon édes volt, és most, hogy közeleg a mi babánk születése, még az eddiginél is jobban élveztem a dolgot:))

A férjem egyébmként egyre szociálisabb. Már idézójelben. Múltkor a színházban állunk és épp a ruhatárat kerestük. Volt ott egy annak tűnő rész, de annyira nem ment oda senki, hogy gyanús volt, hogy mégsem az. Mondom Máténak, hogy kérdezze meg. Eddig olcsó kifogás volt, hogy nekem kell mindig beszélnem, mert nekem kell gyakorolnom az angolt, de amióta belejöttem, azóta már én mondom neki, hogy neki kell gyakorolni a szocializáslódást. Erre mi a válasz??? Hogy inkább megnézi interneten az új okos telefonján. Mondom mi van??? Hogy hol van ruhatár? Nem, hogy hogy mondják, hogy ruhatár. TEJÓÓÓÓÓÉÉÉÉG. Aztán elegem lett, és megkérdeztem én...grrrr.
Amúgy nagyon érdekes volt ez is. Az én emlékeim szerint otthon mindig mindenki leadja a kabárját, és szerintem nem is lehet nem leadni. Itt meg... odamegyünk, erre a néni: jééééé, nem gondoltam, hogy jön bárki leadni a kabátot. És valóban, az egész színházban mi voltunk az egyetlenek, akik így tettek. Akkor kezdett mindent kireteszelni, stb, mi meg néztünk, hogy akkor most mi vagyunk a kényelmes-felvágós gazdagok? Mostmár ezt is tudjuk, be is vihettük volna, sőt, egy csomóan még piákat is vittek be pohárba. Ja, és a szünetben betoltak 2 kocsit, amiből fagyit árultak. Én itt még nyáron sem érzek késztetést, hogy ezzel hűtsem magam, dehát akik még télen is szandálba járnak, azok biztos a fagyitól sem fáznak.

Dec 28-Jan 7ig megyünk haza:))))) Szuper lesz. A baba meg már másodszor fog repülni:) Biztos szupi lesz:)

Töpörtyű

Amikor kiderült, hogy babát várok, rögtön felvettem a kapcsolatot az otthoni endokrinológusommal, aki kapásból elrendelte, hogy szénhidrát diétáznom kell, mert nagyobb esélyem van arra, hogy cukorbeteg legyek, mint az átlagnak. Szóval el is kezdtem a diétát, aminek köszönhetően fogytam is 3-4 kilót, ami biztos jó dolog, hiszen így is túlsúlyos vagyok ugyebár, és ez a babának sem jó.

A diétának köszönhetően viszont elég sokszor éhesen álmodoztam róla, hogy mit is lenne jó enni. Mondják ugyebár, hogy a terhesség alatt vannak bizonyos korszakok, amikor mindenféle kajákról álmodozik a kismama. Na hát nálam szerintem ez még korai lenne, úgyhogy nem is akarom a terhességre fogni, szerintem egyszerűen csak a diéta az oka. (Mondjuk ez alatt a 9 hónap alatt vicces módon mindent rá lehetne fogni a hormonjaimra, de azért próbálok ezzel nem visszaélni és nem bemagyarázni mindenfélét:)

Szóval hogy hogy nem, sokáig volt egy visszatérő álmom. Töpörtyűkrém. De legalábbis töpörtyű. Abban mondjuk biztos voltam, hogy ezt a gusztustalanságot itt tuti nem lehet venni, úgyhogy már az is eszembe jutott, hogy valakivel küldetek a Pennis töpörtyűkrémből, mert konkrétan az volt a vágyam. Aztán valahogy csak visszafogtam magam, de az álmok továbbra sem hagytak nyugodni. Fájdalmamban elmentettem egy kedves képet a laptomomra háttérképnek egy nagy tányér töpörtyűről.

Aztán ma kérdezgetni kezdték a kollégáim, hogy van-e valami gusztustalan kaja, amire a terhességem alatt már rágerjedtem. Mondtam nekik, hogy mi az, és hogy ezt itt tuti nem lehet kapni. Mire közölték, hogy dehogynem. Leírták a nevét, mondták, hogy hát nézzem meg a Tescoban, bár lehet, hogy ott csak nagy kiszerelésben árulják kutyáknak, de pubokban a pultnál mindig árulnak kis zacsikban ilyen kis ropogtatnivaló gyanánt. Hát tágra nyíltak a szemeim, hogy mégis hogy gondolják eztet meg, töpörtyűt egy pubban kis zacsiban? Aztán megnyugtatásul közölték, hogy nyugi, nincs benne alkohol. Én biztos voltam benne, hogy tuti nem ugyanarról beszélünk, de azért meggguliztam, amikor hazajöttem, és lám, mégiscsak ez az! Lehet kapni töpörtyűűűűűt:) Vége a kilátástalan álmodozásban. Péntek este letöpörtyűzöm magam a sárga földig:)

Na hát megint jól eltűntem, de lassan minden bejegyzésem így indul, úgyhogy ezen gyorsan át is ugranék:)

Menjünk visszafelé az időben. Kedden ment el Máté anyukája, aki egy hetet volt nálunk. Sajnos én nem tudtam túl aktívan részt venni a kirándulásokban és a vendéglátásban, mert konkrétan épp aznapra, hogy megérkezett, lebetegedtem. Ez nem is nagy csoda, mert a munkahelyemen szó szerint mindenki köhögött és prüszkölt körülöttem. Persze ahogy azt szoktam, jó komolyan vettem magam és beteget jelentettem a munkahelyemen. Igazából fél év alatt most volt ilyen először, szóval nem mondhatják, hogy sportot űznék belőle, meg őszintén szólva nekem most mindennél fontosabb, hogy a babával minden rendben legyen, szóval inkább feküdtem pár napot, hogy semmiképp ne lázasodjak be. Szerencsére nem is lett semmi komoly, de ez a pár nap pihi kellett:)

Máté meg szépen bejárta a környéket anyukájával, aki szegény szintén beteg volt, de hősiesen küzdött, hogy ne döntse ágynak a kór. Kertész létére leginkább a különböző növények, termések és vadon termő gyümölcsök nyűgözték le:) Utolsó nap el is ment szedret szedni, és csinált Máténak sütit. Sajnos aznap sem tudtam vele menni, mert iszonyatosan fújt a szél és nem akartam újra megfázni.
Máté persze kapva kapott az alkalmon, hogy beteg vagyok, és bejárta anyukájával az összes kedvenc kajáldáját meg hoztak take awayt is. Az egyik kedvenc helye a Mr Cod, ahol mindenféle burgert meg társait árulják, és persze a szuper helyi fish and chipset, meg az ő kedvenc Salsa szószosz wrapjét (ez kb olyan, mint otthon egy tortilla feltekerve, megtömve husival meg zöldségekkel). Igazából amit nagyon finoman csinálnak, az a sült krumpli, hmmmm. De azt külön ki kell hangsúlyozni, hogy nem kérünk rá ecetet. És most nem viccelek. Mert ezek a gyökerek ecettel meglocsizva eszik. A McDonald'sban is van kirakva kis dobozokban a ketchup mellé, és ha nem figyelsz, akkor a sült haladat is megöntözik. Lehet kapni só &ecet ízű chipset, sőt, múltkor sikerült beválasztanom egy puffasztott rizst is ezzel az ízzel, hát egy darabot alig bírtam legyűrni, a többit dobtam is a kukába. Hát vannak itt fura dolgok, na.
Ja, és a Mr Cod személyzete, hát hogy is mondjam, nem annyira beszélnek angolul. Ami még addig rendben is volna, ha legalább azt megértené, amit rendelni szeretnék, de múltkor mondtam neki, hogy egy not breaded, azaz nem panírozott, hanem csak sima grillezett husival töltött wrapat szeretnék, mert a szénhidrát diétám miatt az jobb lenne ugye. De nem fogta fel, hiába mutogattunk, magyaráztunk, stb, ő végig azt hitte, hogy a not breaded azt jelenti, hogy nem kérem magát a tortilla részt. És látszott a fején, hogy neki ez magas, hogy milyen wrap az, amit nem teker körbe a kenyér borítással. Szóval a végén azt mondta, hogy érti, de éreztük, hogy ebből nem sok jó fog kisülni, végül kaptam egy BBQ szószosat panírozott husival. Na mindegy, túléltem, de azért elég vicces, hogy még ezeket a szavakat sem bírja megtanulni...

Máté anyukájára visszatérve, szegénynek elég szivacs volt, mert du. 2kor kellett volna indulnia a gépnek, ehelyett este 9:15kor indult. És persze kint volt a reptéren 2-3 órával korábban...

Máté egyébként most van a 2. squash meccsen a 79. éves bácsival, akinek a nevét azóta sem tudjuk. Kiváncsi vagyok, a múltkori 2:1es nyeresége után ma mi lesz az eredmény. Remélem most hagyja nyerni a kisöreget, olyan aranyos:)

Voltunk az első ultrahangon október 1-jén. Akkor a baba kb 2 cm volt, és már volt rendes szívhangja. Kb annyit láttam belőle az ultrahangon, mint Rachael a Jóbarátokban:) Egy szép foltot. Azóta viszont már az irodalom szerint már kb 4-5 cm és e hét végére kifejlődik az összes szerve:) Azt olvasta, hogy már tudja a nyelő mozgást, tudja ráncolni a homlokát és tud kacsintani is. Nyilván nem direkt:)
A munkahelyen is elmondtam, mindenki nagyon örült, aztán tegnap kiderült, hogy az egyik 20 éves kolléganőm is gyereket vár, gyorsan össze is költözött a barátjával. Vicces, mert ő is kb a 11. héten van:) Csak sajnos nem nagyon bírom, úgyhogy nem hiszem, hogy olyan sokat trécselnénk.

Voltam múlt héten a midwifenál, aki ilyen védőnéni és szülésznéni keveréke. Aranyos volt, meg minden, de túl sok minden nem történt. Kitöltött egy csomó papírt, mondta, hogy miket fognak tesztelni a véremben, stb, beutalt az első hivatalos ultrahangra a kórházba, megmérte a súlyom, azt kb ennyi. Nekem azt mondták, hogy hű hát 1 órán keresztül beszélgetünk majd, hogy hogy érzem magam, aggódok-e valami miatt, blabla, na hát ez eléggé elmaradt. Azt mondta, hogy igazából az igazi midwifeom most szabin van, úgyhogy majd ő fel fog hívni, és majd kijön a lakásomra, nem tudom minek, és vele befejezzük a dolgokat, amit az első alkalommal kéne. Na hát a néni azóta sem hívott, szóval nekem kellett utána koslatnom, kiderült, hogy a másik helyettesítő néninek nem volt hozzáférése a rendszerhez, úgyhogy nem írt rólam semmit, úgyhogy nekem kell most mindennek utána járnom. Ráadásul kedden voltam vérvételen, és hát mit mondjak, nem voltam éppen elragadtatva.... Nem is volt szimpatikus a nővérke, de az még egy dolog, mert szerintem olyan béna volt, hogy jaj. Leülök a székbe, rögtön rámripakodik, hogy ittam-e eleget. Hámondomizé. Ja. Vagy mittomén. Jó, tény, hogy nem ittam tudatosan litereket, de ahogy utólag visszagondoltam, az ő általa emlegetett 1 pintet tuti megittam. Aztán elkezdett rémisztgetni, hogy jaj hát olyan izzadtnak tűnök, nincs melegem? Akkor még semmi bajom nem volt, de melegem meg főleg nem.
Na aztán fogta magát, és beledöfött mindkét karomba, mondván hogy ő nem szereti hazaküldeni az emberket, de egyszer sem találta el normálisan a vénámat. Jól elmondta, hogy ez az én hibám, mert nem ittam eleget, aztán megszúrta a másik karomat, ahonnan már jött a vér, erre közölte, hogy ezt az életben nem találta volna ki, hogy pont ebből fog. Na gondoltam, ez a dolgod, legalább nem magyarázz. Aztán az 5. üvegcsénél elfogyott a vérem, erre elkezdett nekem agonizálni, hogy jaj hát most ne hagyjam cserben, meg a vénám se, és pedig már csak ez az egy cső van, és ez egy nagyon fontos vizsgálat, gyerünk.... Aztán ott masszírozta az ereimet, benne a tűvel, forgatta benne a tűt, stb, brrrrrr. A végén közölte, hogy hát így is tovább tartotta bennem a tűt, mint kellett volna, szóval akkor most kihúzza. Végre vége lett, erre elkezdi nekem mutogatni a kis fiolát, tele a véremmel, hogy nézzem csak, itt van a határ, és nekem pont alatta van, hát, reméljük meg tudják csinálni... Komolyan mondom, nekem semmi bajom nem szokott lenni vérvétel alatt, de ez a nő úgy kiakasztott, hogy a végére teljesen beszédültem. Mondtam is neki, hogy le kéne feküdnöm, kb 3 lépésre volt is egy ágy. Mire ő, hogy azt nem lehet, mert elájulok út közben. Aztán csak rádumáltam, hogy de, de azért leszúrt, hogy mért nem szóltam előre, nyugodtan lefekhettem volna. Hát gondoltam magambam, csak azért nem, mert nem gondoltam, hogy ilyen béna vagy. Komolyan mondom, el kéne őket küldeni gyártelepre, ahol egy néni egy nap kb kétezer ember vérét veszi le, és ideje nincs magyarázni. És nekem mindig megtalálták a vénámat, oké, mondták néha, hogy nem egyszerű, de a tapasztaltabbak mondták, hogy semmi gáz. Ő meg külön megjegyzést tett rám a rendszerben, hogy nagyon mélyen vannak a vénáim és nagyon nehéz ém engem megcsapolni. Azóta mindkét karomon kékes lila foltok, nyilván azt el is felejtettem, h nyomni kéne utána, ő meg tojt szólni, nem csodálkoznék, ha nem is tudná. Az jobb karomat elig bírtam kinyújtani egy napig. Szóval eléggé kiakadtam, és nem bánnám, ha legközelebb ez a néni szabin lenne, amikor vérvételre megyek.

Szóval összességében eddig nem vagyok elragadtatva az egész terhesgondozástól. Remélem csak szerencsétlen voltam. És még előttem van egy-két kemény menet, hogy elintéztessem a vérvételeket, amit az otthoni endokrinológusom kér, mert ha nem, akkor mehetünk magánba, amire a gatyánk is rá fog menni.

Na de hogy jót is írjak:)

Múltkor mentem a gyógyszertárba, ahova minden hónapban megrendelik a gyógyszereimet: van 2 állandó gyógyszerem, amit egyszer kellett feliratnom, leadnom a receptet a patikában, és azóta minden hónapban annyi a dolgom, hogy felmarkolom őket. Ők elmennek nekem érte a háziorvosomhoz, feliratják vele, megrendelik, és még csak fizetnem sem kell semmit, mert a pajzsmirigybetegeknek itt minden felírt gyógyszer ingyenes. Szóval épp a gyógyszertárban voltam, mikor is az egyik gyógyszerész kérdezte, hogy van-e egy kis időm. Beültünk egy kis szobába, ahol elkezdte kérdezgetni, hogy úgymond minden rendben van-e a gyógyszerszedésemmel kapcsolatban, tudom-e, hogyan és mikor kell bevenni, tudom-e, hogy mire való egyáltalán, van-e valami panaszom, meg úgy egyáltalán, tud-e segíteni valamiben. Szóval le voltam nyűgözve úgymond, mert szerintem tök profi volt.

Ja, és ha nem lenne a pajzsmirigy betegség miatti ingyenességem, akkor most kaptam egy másik kártyát, ami azt jelenti, hogy mostantól a gyermekem egy éves koráig minden ingyenes, amit felírnak nekem, illetve a gyerekeknek is. Utoóbbit nem tudom meddig. A vicces mondjuk az, hogy szerintem itt nem írnak fel semmilyen gyógyszert, max ha haldokolsz, úgyhogy olyan nagy előnyöm azért nem származik belőle:)

És még mindig van pozitívum:) Már kétszer voltunk Mátéval a swindoni szeméttelepen. Itt szelektíven gyűjtenek egy csomó fajta szemetet, mi többek között a kanapénkat vittük a kert végéből, feldarabolva. Komolyan mondom, hogy fantasztikus élmény volt. Egy csomó ember tömörült ott szombat délelőtt, hogy a különböző szemeteit szépen kidobálja, tök ingyen. Számomra döbbenetes, hogy ezt így is lehet, és nem is hiszem, hogy így túl sok embernek van kedve csak úgy ledobni a szemetét az erdő szélén, hiszen ledobhatja ide. Szerintem ennek mindenhol így kéne mennie, számomra itt kezdődik a környezetvédelem, és így lehet az embereket rászoktatni a jóra. Persze ehhez nyilván tudni kell az önkormányzatnak működtetni a telepet.

Mostanában egyre hidegebb van, de az emberek ezt szokás szerint nem akarják tudomásul venni, és 10 fokban lazán rohangálnak papucsban. Mondjuk az még hagyján, tavaly, amikor Mari itt volt decemberben, akkor a hóban is mentek egyesem szandálban, szóval nem tudom, mit vagyok kiakadva. Valahogy nem bírom megszokni.

Ja és a legújabb hír, hogy ma meghosszabbították a szerződésemet júliusig:) Nem minntha addig maradnék ugyebár, de ezek szerint van rá remény, hogy maradhatok, amíg szeretnék.

Na épp eleget rizsáztam mára. Puszi mindenkinek:)

Gabi update

Megint rég nem jelentkeztem... Pedig azóta jó sok minden történt:) Persze nyilván a felére már nem is emlékszem...:(

Először is voltunk otthon, végre kettesben. Mondjuk nem voltunk végig együtt, de akkor is sokkal jobb érzés volt így. Természetesen most is főleg a családdal voltunk, meg ahogy ez lenni szokott, most is voltunk egy esküvőn, és találkoztunk barátokkal is. Szerencsére mivel nemrég voltunk otthon előtte is, ezért az orvosjáró körút nem volt olyan hosszú. Sőt, mivel Máté sikeresen megbetegedett, ezért ő csak beköszönt a fogorvosnak...
Sikerült kifognunk az otthoni nyár legmelegebb pár napját, aminek én nagyon örültem, Szilvin kívül én voltam ezzel így egyedül az országban. Még mielőtt visszajöttünk, beszéltem nagynénémmel, Máriával telefonon, és ő mondta, hogy kívánja, hogy azért legyen egy kis átmenet az időjárásban. És így is lett, mert amikor visszajöttünk, akkor kb 25 fokos kánikula volt itten, kemény egy napig, Mária kérésére. Na azóta van 15 esővel, grrrr... De az én kicsi férjem olyan kis optimista tud lenni, ha esik az eső, akkor annak örül, ha süt a nap, akkor meg annak. Szerintem nincs Angliában rajta kívül ember, aki élvezi ezt az időjárást.

Na és a legizgibb dolog a visszautunk után volt, mert kiderült, hogy babát várunk:))) Teljesen biztos voltam benne, még a teszt előtt is. Azóta csináltam több tesztet is, mert itt senki nem igazolja, hogy valóban az vagyok, mindegyik pozitív lett. Ja meg a dokihoz (GP) is bejelentkeztem, de azon kívül, hogy megmérte a vérnyomásom, nem történt semmi. Ja, meg kaptam időpontot a midwifehoz, aki kb védőnő és szülésznő is egyben, de az is csak 2 hét múlva lesz. Jó, tudom, hogy még nagyon az elején vagyok, 7. héten, de akkor is jó lenne, ha legalább valaki annyit mondana, hogy valóban nem képzelgek:) Úgyhogy nem bírom én ki a 12. heti első ultrahangig, szóval megyünk egy magán ultrahangra 2 hét múlva:))
Amúgy jól vagyok, nincs semmi hányingerem, max néha vagyok kicsit fáradékonyabb.
Ja, és hétvégén megvettük a baba első játékát:)

A munkahelyem mostanában elég vacak, visszakerültem a régi csapatomhoz, amelyik tele van 18 év körüli dilinyós kis csajokkal, akik az idegeimre mennek... De annak is örülnöm kell, hogy ma meghosszabbították a szerződésemet október végéig:)

A templomban átírták a mise szövegét, mert eredetileg csak átmenetileg fordították le a szöveget, és most javítottak át egy csomó részt olyanra, mint ahogyan otthon is van, pl: Az Úr legyen Veletek! - És a Te lelkeddel az eddigi kb És Veled is helyett. Ez csak azért vicces, mert végre tudtam már mindent kitéve-betéve, és most kezdhetem előről megtanulni pl kb az egész Hiszekegyet. Nembaj, fejlesztem az Óangolom:)

Máté meg összebarátkozott egy bácsival a mise utáni teázáson, jobban mondva a bácsi barátkozott össze vele. 79 éves, és kiderült, hogy építési vállalkozó, és egy 170 fős cég tulajdonosa és egyben aktív vezetője is. Nem semmi bácsi. És annyira megtetszett neki a Zuram, hogy elhívta squasholni:)))) Hahaha jövő kedden idejön érte, és felveszi kocsival. De még azt is kinézem belőle, hogy lepattogtatja Mátét a pályáról, bár ő ezzel vadul nem ért egyet. Olyan édes volt a bácsi, amikor elővette a határidő naplóját, hogy találjon Máténak egy lyukacskát benne, és nem is volt egyszerű, bakker, tele volt mindenféle programokkal. Nekem 27 évesen nincs ennyi:)

Na mára ennyi, jövök majd az ultrahang hírekkel, ha nem előbb...

És tényleg...

Kiderült, hogy a poénom nem csak poén. Véresen komoly igazság. Kedves kolléganőim felvilágosítottak, hogy a termosztáton a + jel arra utal, hogy kérünk több jégkondit, vagyis hidegebb lesz tőle, a mínusz pedig hogy kevesebbet, tehát ha arra tekerjük, akkor melegebb lesz. De végülis nem értem, miért vagyok ezen fennakadva, mert tök könnyű lenne, egyszerűen csak mindent pont az ellenkezője képpen kell csinálnom, és akkor biztos nem rontom el! :)

Nyaralás az angol riviérán - kitérővel

Még lógok egy bejegyzéssel júliusi nyaralásunkról.

Már régóta nyúztam a Zuramat, hogy nyaralni akarok, mert nem bírom ki a nyarat nyár nélkül, vagyis hogy szükségem van legalább egy minimális mennyiségű napsütés+hőség kombinációra. De úgy rendesen, töményen, mondjuk egy hétig. Szegénynek feladtam a leckét, mert ugyanakkor nincs elég szabim, hiszen most megint elhasználom az összeset a hazaútra.

Szóval Máté úgy döntött, hogy ő akkor kezébe veszi az irányítást (hoppá!), és meglepetés nyaralással készül:) Jejj!! Aztán a nagy készülődése közben javasoltam neki, hogy akkor már szervezheti az egészet a házassági évfordulónkra:)

Így is lett, pénteke indultunk munka után. Alig bírtam kivárni, számoltam vissza a napokat, be is írtam a naptárba, h ! Ó, IÓ, CIÓ...VAKÁCIÓ!!

Odafelé megálltunk egy Burger Kingben vacsizni, és akkor láttuk a hírekben a norvégiai történteket. Akkor még nem egészen értettük, hogy most mi is történt, de az döbbenetes volt, hogy mi tátott szájjal bámultuk a TV-t (BBC breaking news), de a többi angol az "étteremben" olyan szinten leszarták, hogy hihetetlen... Ették a burgert meg a sültkrumplit, mit sem törődve a világgal. Bezzeg most... kitörtek ugye ezek a nevetséges zavargások, hát én olyan szinten ki voltam akadva tőlük. Azért ahhoz képest, ami Norvégiában volt, közel sem nevezném ugye akkora tragédiának, arról nem is beszélve, hogy szerintem nagyrészt maguknak köszönhetik a dolgot, mert hát az angol (túl)jólléti társadalom az kinyalja minden irányból ezeknek az ingyenélőknek a fenekét, így hát mit csodálkoznak, ha egyszercsak visszanyal a fagyi? Ezeknek az embereknek semmi életcéljuk, max annyi problémájuk van, hogy ma melyik helyen egyen fish and chipset, meg hogy hát a fene egye meg, már megint terhes lett, pedig még csak 16 éves, és már tavaly meg tavaly előtt is szült. És eddig azt hitte, hogy csak nem bír lefogyni a második után, de aztán kiderült, hogy 5 (!!) hónapos terhes. (Ez nem vicc, és nem is olyan extra ritka eset...)De sebaj, legalább több segélyt kap, és akkor leválthatja az iphone x-et x+1re. Most kérdem én, miért olyan nagy meglepetés, hogy ezek az emberek, gyerekek unalmukban ilyeneket csinálnak? Soha nem szólt nekik senki, hogy mit kéne csinálni, itt tilos a gyereknek a fenekére csapni, mert a végén lecsuknak, hisztizzen inkább végig a boltban. A boltrablónak sem szabad rádádázni a fenekére gumibottal, mert szegénynek az fájna, inkább égessen autókat és üssön el embereket autóval, de nem bántjuk, mert az az emberi jogait sértené. Az sem baj, h dobálják a rendőröket, akkor sem csinálhatnak semmit.

És persze mindenki erről beszél, és mindenki úgy félti a tyúkszaros életét, mert ez ugye itt történik, ezért ez félelmetes, meg valahol poén is, mert mindenki mesélheti, hogy neki mit írt a haverja fészbukkon. Végül még a munkahelyemet is evakuálták, és hazaküldtek előbb, és nem engedtek hazagyalogolni, az egyik kolléganőm hazavitt kocsival (bár a kocsijáig annyit sétáltunk, mintha hazamentem volna, úgyhogy nem volt sok értelme), mert hát azt jósolták, hogy Swindonban is balhé lesz (ez eddig nem jött be). Aztán viccesen megjegyeztem nekik, hogy hát vannak olyan helyek, ahol nem szólnak előre, h lebombázhatják ma hazafelé a fejedet, csak hozzádvágnak egy dinamitot. Komolyan mondom, nevetséges az egész. Ha róluk van szó, akkor nagyon felfújják az egészet, jó, tudom, legyek hálás, h meg akarnak védeni... De bezzeg ha máshol történik, senki meg sem említi. De saját magukat azt nagyon tudják félteni... Még péntek este is hemzsegtek itt a rendőrök. Meg hogy a fiatalok így fejezték ki az elkeseredettségüket...anyám, vígan elélnek a segélyekből, mi bajuk van? És nekem ne akarják bemesélni, hogy ezek csak bevándorlók, mert elnézve ezt a réteget, nem lennék meglepődve, ha az angolok többen lettek volna...

Na, hát kissé elkanyarodtam a témától... Szóval vissza a nyaraláshoz. Este 9 körül megérkeztünk a meglepetés helyre, hát nekem konkrétan tátva maradt a szám:) Igazi mediterrán, tengerparti városka, amit valahogy nem tudtam előtte elkézelni Angliában.

A hotel, ahol megszálltunk szuper volt. Én még sosem voltam ilyen puccos helyen:) És még merjek egy rossz szót is mondani a Zuramra.

A szobánk tengerre nézett, és ha nem sziklás part lett volna kerítéssel elkerítve, akkor még le is sétálhattunk volna a tengerpartra, ami kb 30 méterre volt:) Teljesen le voltam nyűgözve:)

Másnap reggel a reggelinél megismertünk egy magyar lányt, aki a hotel éttermében volt kisfőnök. Tök aranyos lány, cseréltünk is számot, hogy este összefuthassunk.

Máté foglalt nekem egy masszázst, úgyhogy délelőtt full kényeztetés volt, kinti-benti medence, jacuzzi, szauna, stb.

Aztán délután bejártuk a környéket, főleg a tengerpartot, de a városba is bementünk. Nagyon szép időnk volt, úgyhogy gyönyörű színekben pompázott a tenger. Mi teljesen elszántak voltunk, hogy fürödjünk a tengerben, de amikor megláttuk a parti jelzőtáblát, hogy 12 fokos a víz, akkor elkezdtünk elbizonytalanodni. Nekem végül bokáig sikerült belemennem, Máté térdig bírta. Pedig nem mondhatjuk, hogy puhányok vagyunk, mert ugye júniusban már fürödtünk egy jéghideg tóban, de az semmi volt ehhez képest...

Este találkoztunk Ivettel, a magyar lánnyal, és tök jót beszélgettünk:)

Másnap már nem csináltunk sok mindent, mert jönnünk kellett haza, de így is nagyon szuper hétvégét töltöttünk Torquayban:)

Dyson ventillátor - az otthon melege

Rajtam aztán nem fog kifogni ez a hideg időjárás. Mert én jól túljárok az eszén, hehe. Történt ugyanis, hogy már megint 15 fok van. Az irodában meg szerintem még ennyi se, mert a főnökömnek, aki még nálam is úgy kb másfél-2szer akkora, állandóan melege van, ezért mi meg ott ülünk csontá fagyva a süvítő jégkondiban. Már komolyan elgondolkodtam, hogy beviszek egy kesztyűt. Persze mindenki köhög, dehát kit érdekel. A brazil meg a portugál kolléganőm már átültek melegebb éghajlatra, én még csak-csak bírom valahogy, de szerintem már nem sokáig. Ma is odamegyek a főnöknőhöz, mondom, hogy jaj hát elég hideg van, mire ő hogy jó, akkor tekerjük kicsit melegebbre, erre fogja magát, és elkezdi a mínusz felé tekerni. Hát ezzel egyenes arányban kezdett a vérnyomásom emelkedni, nade mindegy.

Lehet amúgy, hogy itt még a +/- is fordítva van?

Hát ilyen ez az angol nyár, de csak annak, akinek a férje nem dolgozik a Dyson műveknél. Mert akinek igen, annak bizony olyan dolgokban lesz része, mint nekem: 1 hétig tesztelheti a legújabb ultramodern ventilátor izét. Nagyon csilli villi, lehet vele fincsi hideg levegőt fújni, ami gondolom pont olyanoknak van kitalálva, mint a főnököm, értelmes ember ebben az országban aligha veheti hasznát eme funkciónak. But on the other hand.... Ez a kütyü bír ám fűteni iiiiiis! Egészen (kapaszkodjatok meg) 37 fokig!!! Na ez meg pont olyan elvetemült arcoknak van, mint én. Mert hát mi is lehet jobb, ha az embernek nyárhiánya van nyáron? Há' benyomom a ventillátort kakaóra, lefekszem a nappaliba a földre, és nyaralok!!! Persze ennek számos variációja létezik:

1. Befekszem a kádba, és fújatom magamra a levegőt=trópusi tenger(part) szimulátor.

2. Bemegyek a legkisebb szobába, és addig melegítem, amíg tényleg 37 fok lesz=az otthoni szobám nyár közepén szimulátor.

3. A 2-es variáció+párologtatás= Tájföld, Bangkok.

4. 1-es és 3-as kombináció: egyiptomi tengerpart.

5. Behívok még pár embert, és izzadunk egy órát=BKV szimulátor.

Mit nekem honvágy? Csak azt nem értem, hogy mért nem én vagyok Dysonéknál a marketing manager...

Elkéstünk...

Pedig pont futottunk, és mégis. Mert mostanában annyira sportosak vagyunk (?????), hogy minden héten 1-2szer elmegyünk futni. Na jó, én csak kocogok. Vagy gyorsan gyalogolok. De nagyon gyorsan!! :) Egy aranyos kis erdős részen, nagyon közel a házunkhoz. És én a kínok közepén jól kinéztem magamnak, hogy szép kis szedrek éregetnek arrafelé, méghozzá nem is kevés. Igaz, a legtöbb vagy egy domb oldalában vagy a völgy alján, vagy a csalánoson túl, de az már részletkérdés, én akkor is elhatároztam, hogy ha eléggé megérnek, akkor megyek és leszedem az összeset, és szuper lekvárt/sütit, stb csinálok belőle. Ingyér van, vadon nő, szóval rossz nem lehet. De valahogy még mindig elég zöldek, és az idő sem épp szederérlelő.... Erre tegnap ott küzdök az életemért, mire 2 nő galád módon szedegeti a gyümiket. Gondoltam hazaszaladok dobozért és gyorsan én is beállok, de annyi erőm már nem volt. Azért nem akartam annyiban hagyni a dolgot, mert hát mégiscsak azt a szedret szedik, amit én már rég lefoglaltam gondolatban, szóval elkezdtem versenylegelni velük. De érdekesek ezek a gyümik, mert hiába tűnik érettnek néhány db, mégis marha kemények és savanyúak. Bezzeg a csalános közepén, azok tetszenek. Kár, hogy eladtuk a motoros kaszát, legközelebb mehetnék azzal futni...

Úgyhogy most nem tudom mi tévő legyek, valószínű megvárom, amíg megint érik egy adag, és bízom benne, hogy nem előznek ki megint. Vagy kiküldöm a Zuramat a málnásba őrködni. Hehe.

Dyson buli

A férjem annyira szocializálódott a munkahelyen, hogy meghívták egy buliba. Igaz nem szóban, hanem e-mailben, ez volt a szerencséje, mert amúgy szerintem nem sok mindenkivel kommunikál. Állandóan azon veszekszem vele, hogy bakker minek főzök én ebédet, ha ő hidegen eszi meg. És akkor jön a nyomós ok, hogy dehát a mikró az épület másik felében van, és ha ő átsétál az egészen, akkor jól összetalálkozik mindenkivel, és a végén még beszélgetni kell!!!!! Arról nem is beszélve, hogy az ebédlőben nem tudja, ki mellé ülne (múltkor a főnöke Hello stranger felkiáltással köszöntötte a menzán), a helyén viszont nem kajálhat meleget, mert lehet, hogy a kínaiak allergiásak a paprikáskrumpligőzre.

Na de a jelen kor vívmányának köszönhetően jött a meghívás mailben. És mi mentünk.

A férj közölte, hogy vinni kell sátrat, amivel csak az az egy baj volt, hogy nekünk az itt nincs. De mondta, hogy nem baj, majd elintézzük (= intézzem el én:). Aztán egyik pénteken, amikor is a házassági kurzus záróbulija volt, elkezdtem mondani a házigazdának, h megyünk sátrazni sátor nélkül, mire kettőt fordult, és hozott egy nőcit, akinek van sátra és kölcsön is adja:) Mondtam, hogy legközelebb előadom a többi vágyamat, hogy jó lenne egy kertesház, egy földkörüli út, meg hasonlók, ki tudja, valaki azt is el tudja intézni nekem:)

Na, szóval sátor kipipálva. Mondta a férj, hogy 1-re kell menni, de nem akarja, hogy mi legyünk az elsők, mert az milyen ciki már. Meg gondolom akkor vegyülni sem tud a tömegben:) Indulás előtt elhatároztuk, hogy hát akkor sátor ide vagy oda, mi mégsem aludnánk ott, mert hideg van, és állítólag a többiek sem fognak. Tehát nem is vittünk semmi alvócuccot, a sátor is csak azért maradta a kocsiban, mert majd úgyis vissza kell vinni.

A ne menjünk túl korán felkiáltással meg is érkeztünk háromnegyed 3ra. Gyanúsan nem volt ott egy lélek sem... Egyszer csak kijött egy idősebb néni, és megkérdezte, hogy mi akkor a Dyson partyba jöttünk? Mert ő a házigazda anyukája, és neki a fia azt mondta, hogy 3kor kezdődik, de amúgy welcome. Na igen, ezek azok a részek, amikor ebéd közben odakurjantott a Jonny a többieknek, h Bélák, gyertek inkább 3ra, mindenki vette az adást, de a férjem, aki a helyén ülve kanalazta a lebbencslevest, na ő lecsúszott az infórol. Sebajk Tóbiás, bevetettük magunkat a tanyasi élet élvezésébe.

Nemsokára megérkeztek a többiek. Be lettem mutatni mindenkinek. Ez egyik főnökét kivéve mindenki szimpatikus volt:) Az egyik főnöke Mr Perfectnek hívja Mátét, ami nekem annyira tetszik, mert annyira találó, hogy na.

Volt sok gyerek is, de a legjobban az egyik kollégájának az ikrei tetszettek:) 7 hetesek voltak, nagyon nagyon édesek. Szegény anyukájuk kissé mosogatórongy volt, mert közben volt már egy másfél éves kislányuk is, és azért nem lehet könnyű egy másfél évessel+két újszülöttel. Szóval anyukájuk mondta, hogy nyugodtan fogjam meg az egyiket, aztán cserélgettünk is, meg is etettem, büfiztettem, és amikor a végén mondtam, h szóljon csak, ha kell segítség, akkor olyan fénysebességgel vette elő a telefonját, hogy beírja a számom, hogy világított.

Aztán volt ott malacsütés, egy egész malacot megsütögettek, nyammmm. Persze az én férjem közben lelkesen tolta a gyerekeknek készült sajtos tésztát:)

Megismerem egy spanyol srácot is, akinek elmondtam mind az 5 spanyol szót, ami eszembe jutott. Meg megbeszéltük, h milyen jó hely Barcelona, úgyh el kéne mennünk. Ráadásul innen a jegyek is tök olcsók oda, csak azok a nyavalyás szabik...

Volt vmi baseball szerű játék is, amiben a kicsi férjem nagyot brillírozott:)

Aztán elég hamar hazamentünk, bár a férjem a kérdésre, hogy ott alszunk-e csak annyit mondott, hogy meglátjuk, pedig előtte végig erről faggatam, h ott fogunk-e aludni, mert akkor el kell vinnünk az összes tundrabugyit. De aztán leléptünk. Egyébként tök jó buli volt:)

Megyüüüünk!

Múltkor hétvégén úgy volt, hogy elmegyünk Londonba, de mivel kaki idő volt, ezért végül csak pár utcával odébb jutottnuk. A város állítólag legfinomabb fish and chips-ét akartuk megkóstolni, de nem volt szerencsénk, mert zárva volt:( Ücsörögtünk hát a kocsiban, hogy na akkor most hova is menjünk, Máté nyomogatta a GPS-t, mire kiötlöttük, hogy akár haza is ugorhatnánk:) Mármint hazahaza, mert benne van apáék címe is a GPSben:) Máté beadta neki, hogy akkor kalkuláljon, háát, nagyon feladtuk neki a leckét, többzsör is belassult, Máté szerint akkor mászta épp az Alpokot vagy kelt át a chanelen. Közben a rádióban az I still haven't found what I'm looking for ment, amit szerintem szintén a GPS énekelt:) Szóval a végén kiköpte, hogy If possible, make a U-turn, és 24 óra múlva már otthon is leszünk, de előre szól, hogy azért közben még párszor újra fogja tervezni a dolgokat, mert ennyi nem fér az agyába. Mi azért nagyon megörültönk, hiszen akár egy hétvége alatt megfordulhatnánk, még szabi sem kell meg repjegy sem:)) Szóval ki tudja, egyszer lehet, hogy megjelenünk:)

Jaj, hát a fő poént el is felejtettem. Ágival épp a tengerpart felé tartottunk, amikor az út mellett a képen lévő táblát szúrtuk ki. Hát igen, sosem tudhatjuk, mi vár ránk. Mondjuk én egy kis váratlan fegyverropogástól a figyelmeztetés ellenére is betojnék:) Ági mondta, hogy azt hitte biztonságos helyre jött, de ezek szerint akár Afganisztánba is mehetett volna nyaralni:)

Gondolatok a szederről + home + Ági:)

Jaj, hol is kezdjem... Mert már megint nem írtam ezer meg még ezer éve. Dá, dá, dá az ilyen csúnya néninek, mint én. Meg is mondta a Zuram, Tibi, hogy majd jól el fogom veszíteni az olvasóimat, ha így folytatom. És ez úgy szíven érintett, hogy inkább írok is gyorsan, mert hát mi is lenne velem nélkületek, kedves olvasóim? Kérlek, ne vesződjetek el, kelletek a népszerűségi indexem fenntartásához haha:)

Amint látjátok, jól megújult az oldalam:) Komoly stáb munka volt, a Zuram meg én csináltuk! Oldalán dinnyés az oldal, na az az a dinnye, amit én itt a büdös életben nem fogok enni, kivéve persze ha importálnak néhány darabot a bátrak számára, akik meg merik venni (és tudják is mi az, nem csíkos focilabdának nézik). De egy éltem, egy halálom, ha látok, veszek egyet.

Itt egyelőre még a szeder is olyan zöld, mint a méreg, pedig az én teóriám szerint az nem éri el azt az édességi szintet, ami itt már nem érik meg. Itt a nyár csúcspontja az eper, az megérik úgy egy 1-2 hónap késéssel, aztán veheted októberig. A cseresznyét meg nézed a fán, hogy na mindjárt, mindjárt megérik, aztán mégsincs szerencsénk sose:( A meggyet meg azt se tudják, mi fán terem. De hát mit is várnánk errefelé, ahol 15fokos a nyári átlaghőmérséklet, és végig esik az eső... Amúgy ez nem igaz, idén is volt nyár, csak áprilisban, ha előre tudom, akkor megyünk nyaralni, de idén se szólt senki. Ja, meg volt még egy nap nyár, de erről majd mindjárt.

Na, jól elkanyarodtam a témától. Szóval mielőtt úgy tűnne, hogy depressziós vagyok a dinnyehiányos monszunban, hát közlöm, hogy szerencsére nem is:)

Először is: voltam otthon júniusban!!! Gondolom mindenki tudja, de azért leírom a erre tévedő kínaiak kedvéért (csingcsangcsung):)

Hát, amint leszállt a repülő, elkezdtem bőgni, jeee. Aztán bementem Ferihegy 1 iciripiciri épületépbe, ahol valami néni bemondta a hangosbemondóba, hogy válasszuk a Teletaxi szolgáltatásait, és tádádádáááá, megint elkezdtem bőgni. Magyar szó, és érteeeeem:) Be kell, hogy lássam, nagyon megéreztem ezt a kilenc hónap kihagyást. Hazafelé a kocsiból végig kiabáltam, hogy jaj de jó, zöldséges, mini közért, nagyon lelkes voltam:)

Szokás szerint persze nagyon busy voltam, rohangálás a köbön, család, barátok, volt kollégák, meg minden, akit csak sikerült elérnem:) Ja és persze el ne felejtsem az szupermaratoni orvosjáró körutamat. Szerencsére minden rendben van, leszámítva azt, hogy épp akkor sikerült megfájdulnia a fogamnak, amikor hazaindultam, és végig úgy pattogott benne a nyomás a repülőn, mint a kukorica... És még csak nem is olyan fogam, amivel bármit is csinált.

Ja, és persze amiért hazamentem: Réka és Christoph esküvője:) Az ifjú pár azóta már a nászútról is hazatért, nem is olyan ifjúk már:) Szerencsére szép idő volt, és leszámítva hogy valami drága görény feltörte az egyik német vendég kocsiját, jól sikerült. Mondjuk én nem voltam oda a szereplésemért, de Réka szerint mindenki meg volt velem elégedve, meg nekem is hálálkodtak a német vendégek, nagyon hálásak voltak, hogy minden le lett nekik is fordítva, és így tudták, miről van szó. A zenekar meg megint szuper bulit csinált, dehát ez már nem újdonság. Persze megint el kellett nekik magyaráznom, hogy és még mindig nem váltam el... De ha a Jóisten is úgy akarja, akkor augusztusban végre valahára együtt fogunk hazamenni, és Erika és Csaba esküvőjén együtt fogunk megjelenni a Zurammal, nyilvánosan!!!

Jártam a Fővám téri vásárcsarnokban. Tudtam én, hogy egy nagy rakás kaka az itteni zöldség-gyümölcs felhozatal, de hogy ennyire... Azok a karfiolok, énekeltek, majd kicsattantak, és kukoricák, azok a különleges tökök, sárgabarackok, eprek, málnák, és nem is drágán!

Azért jó kis hely ez a Magyarország, mondjon bárki amit akar. Így, hogy nem mindennap járok erre, végigmenni Budapest utcáin, egy gyönyörű napsütéses reggelen, hmmmm... Szerintem nagyon szép, és igazán egyéni a hangulata. Nyilván nem tudnám ennyire értékelni, ha ott élnék, de épp ez a szép az egészben, hogy tudom értékelni!! Még az omladozó házak és a kutaszarszag is mind az otthonérzést erősítették bennem:) Meg hogy ismerősökkel találkozom a 47esen, az Oktogonon... Na ez az, amit soha nem tud nekem semmilyen másik város, ország adni. Miklósról meg nem is beszélve, ott meg 2 lépésenként ismerősbe botlok:)))

Nem sokra rá, hogy hazaértem, jött Ági látogatóba:) Tök jó volt, szerencsére szuper idő volt, pedig jól felkészítettem szegényt, hogy az angol nyárhoz hozni kell Tundrabugyit is. Mondjuk azért annyira nem voltam messze az igazsághoz, mert a nyár csak egy, azaz egy napra nézett be hozzánk. Azt is csak a vendégünk kedvéért, nehogy elmenjen a kedve Angliától, tehát benyomtuk neki a Demo verziót.

Első nap elküldük szegényt egyedül kirándulni, mert ugye a szabikkal igencsak hadilábon állunk. De estére beszerveztünk még egy kis Quiz nightot Dorotaékkal és Robertékkel. Mondanom sem kell, hogy lövésem sem volt a válaszokról a kvízen, úgyhogy nem hiszem, hogy máskor annyira erőltetni kéne a dolgot, kivéve ha a legtudatlanabbat is megajándékozzák:) (Múltkor Robert legidősebb fia mesélte, hogy nyert egy díjat valami golf versenyen, mert ő nyert, csak épp hátulról hehe). Ja, és még 2 kolléganőm szülinapi bulijára is benéztünk péntek este, de csak röplátogatás volt.

Szombaton elmentünk délre a tengerpartra, konkrétan Durdle Doorhoz. Az idő nem volt épp júniusi, de ne panaszkodjunk, hiszen az eső sem esett, és a nyílt víz felett látszott, hogy sütött a nap, szóval ha nagyon akartunk volna, akár be is úszhattunk volna.

Igazából korrigálnom kell, angol viszonylatban igencsak júniusi idő volt...

Nagyon szép volt, egyik kollégámtól kértem tanácsot, hova is mehetnénk, és nem csalódtunk szerencsére. Nagyon szép sziklás part, kékes-zöldes víz, egy gyönyörű íves sziklával.

Hazafelé nagy nehezen találtunk egy jópofa vendéglőt, ahol megestebédeltünk. A kaja nem volt olyan nagy szám, de a nap legalább kisütött:)

Végül megálltunk Salisburyben, megnéztük a katedrálist meg a belváros belét.

Amúgy rájöttem, hogy Angliában lehetne forgatni a Túl a sövényen c. rajzfilmet, mert Máté helyes megfigyelése alapján itt mindig úgy van, hogy amint elkezdenéd bámulni a szép tájat a kocsiból, rögtön jön egy sövény, aminek nem is lesz vége a következő körforgalomig (ami általában mindig 100 méterre van, a GPS néha már maga is unja, úgyh a miniroundaboutokat be sem mondja:). És aztán folytatódik tovább a sövény, szóval semmit nem lehet látni. De legalább nem bámészkodnak a sofőrök, lehet, h ezért van?

Vasárnap templom után Dorotáékkal elmentünk a közeli tavakhoz, kihasználva az egy napos Demo-nyarat, na meg azt, hogy itt van mellettünk Anglia szerintem majdnem egyetlen szabadtéri fürdési lehetősége. Szóval kifeküdtünk a partra, napoztunk, ahogy azt kell (persze semmit nem barnultam, mert jó kislány módjára bekentem magam naptejjel...). Ja, és fürödtünk is!!!!! Issszonyat hideg volt a víz, és a fő poén, hogy úgy kb 6-7 méterre lehetett bemenni a tóba, a tó további 99%-a le volt választva bólyákkal. Így hát ebben a derékig érő vízben tömörült a strandnak az a része, aki be mert menni a jeges vízbe. Úszásról persze ne is álmodjunk, nem mintha annyira vágytam volna rá ilyen körülmények között. A parton pedig úszómester bácsik vigyáztak ránk, nehogy belefulladjunk a kacsaúsztatóba. Asszem már értem, mért járnak sokan a Balatonra...

Ja, és nem volt belépő, csak kilépő:))

Aznap este még elmentünk Ágival a közeli parkokba. Épp marhára magyaráztam valamit, mire egy srác ránkköszönt, h Sziasztok! Na, hát ilyen sem volt még, amióta itt vagyunk:) Elbeszélgettünk, megadta a barátnője nevét, hogy felvehetem a fészbukkon, és akkor majd jó lesz nekünk. Írtam is a csajnak, azóta se válaszolt, hát, így jártam, talán túlélem. Legalább volt annyi a srácban, hogy ránkköszönt, eddig még idáig sem jutottunk el. Na jó, mi sem jeleskedtünk, mert ha nagy ritkán hallunk is magyar szót, na akkor azok tuti olyanok, akikkel otthon sem éppen barátkoznék...

Asszem mára ennyi, majd folytatom még, de ma még sütnöm kell Dorotának egy tortát, szóval jobb, ha lépek.

Ágyő!:)

ISA party

Igen, ez én vagyok a képen, és igen, szerintem is botrányosan nézek ki:) Pedig csak énekeltem, a srác meg a kollégám, ugrált velem a Living on a prayer-re. És mindez pénteken történt, a munkahelyem által szervezett szezonzáró, úgynevezett ISA (Individual Savings Account) partyn. Nagggyon komolyan vették magukat a szervezők, kibéreltek egy nagy bulihelyet, érkezéskor pezsgő+vörös szőnyeg, a nemtom melyik főmufti ahogy beléptünk, odajött megköszönni a kemény munkánkat, és jó bulizást kívánt, jófej volt:) Ennek megfelelően jól ki is kellett csípni. Szerencsére amúgy is akartam venni magamnak egy ruhát a közelgő 2 esküvőre, szóval abban virítottam, mert amúgy itt nincs semmi hasonlóan puccos göncöm.

Vicces dolog angolokkal bulizni. Méghozzá azért, mert ezek tudják a dalszövegeket, és értik is!! Mármint én is tudom őket, csak a felét szerintem halandzsául, és sokszor elképzelésem sincs, miről énekelek, és csak remélem, hogy épp nem magamat szidom. Bár mostanában egyre többször veszem észre, hogy jaaaa, h ebben a számban erről van szó?

De amúgy valamilyen szempontból az angolok kimaradnak a jóból. Merthát nekünk mindig is ott vannak a jó kis angol számok, amiket nem értünk, és lehet énekelni, h óóó jeee, libacomba, kacsacomba, leveletkaptam lájf, meg az én leszarom (endless summer - Scooter). És ők mire halandzsáznak? És milyen számokba képzelik bele, hogy na ez a szám biztos valami sokkal értelmesebbről szól, mint a magyar számok, amiket értünk, hogy Én úgy szeretlek, de te engem meg méééé neeem?? (Amúgy az angol számok is ugyanerről szólnak) Jaj, én úgy szeretek halandzsázni, mi lesz velem, ha megértem a dalszövegeket, akkor már tényleg csak az Esmeralda betétdalát énekelhetem kamuspanyolul...:(

Természetesen ma egész nap a pénteki buli volt a téma, még meetingen is azt kérdezte az egyik manager, hogy kinek van valami jó pletykája a partyról? Na igen, ez az a rész, amikor röhögök, mert látom, ahogy Davenek megy fel a vérnyomása a kis libáktól, akik ilyen komoly témák miatt tudnak összehívni meetinget. Na igen, ez azért mutatja a munkahely komolyságát, Dave szerint nekem nem itt lenne a helyem, neki meg végképp nem. De én persze nem vagyok elég bátor, h lelépjek, persze amíg nincs más, addig hova is mennék. Meg elvagyok itt, mint a befőtt, maradok hát ameddig lehet:)

És persze mindenki jól berúgott, és ma ezt tárgyalták ki, hogy ki mit ivott (voltak ingyen piák, mindenki kapott tokeneket, és majdnem falkavezérré választottak, amikor az utolsót odaadtam valakinek, mert megjött a férj-taxim, és mentem haza), meg hogy ki mennyire volt részeg. (Mért van az, hogy kb én vagyok az egyetlen, aki jól tudja érezni magát részegség és becsípés nélkül is? )

És az is vicces, amikor egy részeg skóttal beszélgetsz üvöltő zenére. Igen, ezek vicces dolgok.

A főzés nehézségei

Egyik nap arra gondoltam, hogy jól meglepem a Zuramat egy túrós derelyével, amire már olyan régóta vágyik. Neki is álltam, gyúrtam, mint állat, de csak nem akart összeállni. A Horváth Ilona nem tudom hova tette a háziasszony ítélőképességét, de nekem a 2 tojás helyett 5 (!) kellett a megadott lisztmennyiséghez. (Horváth Ilona kontra - Jamie Oliver: 0 - 1, mert Jamie 5 tojása jött be). De mielőtt nagyon leszólnám szegény Ilonát, elmondanám, hogy egyébként mindig az ő könyvében csekkolom az alapdolgokat először, és nagyon sok mindent onnan is főzök, szóval nagyrészt hálával tartozom:)

Szóval nagy nehezen összeállt a tészta, de olyan kemény lett, hogy alig bírtam kinyújtani, ráadásul mivel nem akartam, hogy kifolyjon belőle a túró, ezért olyan gigantikus méretűeket sikerült gyártanom, hogy Máté javaslata szerint inkább túrós pizzának hívtuk, mert ahhoz több köze volt:) Szóval csodák csodájára még mindig van hova tovább fejlődnöm:) Meglepő, nem?:) És milyen uncsi lenne, ha már mindent tudnék...

Mondjuk az angol fiatalokhoz képest még mindig én vagyok Gordon Ramseyné. A legkedvencebb kollégám, Dave továbbra is konyhai kérdésekkel bombáz. (Illetve nem csak azzal, ma már ott tartottunk, hogy én olyan bölcsnek tűnök, meséljem el, szerintem milyen szempontok szerint kell feleséget keresni:). Szóval, a leggyakoribb kajával kapcsolatos kérdések, hogy behoz nekem vmi zacskós kaját, és megkéri, hogy mondjam el, hogy az mennyire egészséges vagy nem, és melyik összetevője milyen hatással lesz rá.

A legjobb mégis a tojásfőzés téma volt. Teljesen kész voltam, amikor bejelentette, hogy ma este megfőzi élete első kemény tojását!!! Dobpergés, harangszó, tapsvihar. Aztán elkezdett kérdezgetni, úgyhogy lépésről lépésre elmagyaráztam neki mindent. De olyan kérdéseket kell elképzelni, hogy és akkor hogyan kell megpucolni? És melyik végén kell kezdeni, és mennyire kell megpucolni? És utána tányérra kell tenni? És fel kell vágni? Vagy tojástartóba? És mivel kell enni? Ki kell lyukasztani a tojás héját tűvel? ??????????? Na, itt megakadtam, gondoltam vmit tuti félreértek. Először azt hittem, hogy meg akarja nézni, hogy megpuhult-e, de nem erről volt szó, hanem neten utánaolvasott, és valami olyat talált, hogy a tojáshéjat ki kell lyukasztani főzés előtt, hogy ne robbanjon fel. Mammamíííja, és ezt így kell megtudnom, hogy üknagyanyáinkig visszamenőleg mindenki robbanásveszélynek volt kitéve tojásfőzés közben. Hát, ezek a csúúúnya magyarok, hol marad a Health and Safety Procedure???? Megyek, és követelek veszélyességi pótlékot!:)

Egyébként komolyan mondom sajnálom szegénykét, hogy semmit nem tanítottak meg neki étkezés terén. De legalább próbálkozik, olyan aranyos, nagyon értékelem az erőfeszítéseit. És elmondanám, hogy ő még egy tök értelmes gyerek is, fősulira jár. Az átlaggyerekek szerintem amúgy még nem is érdeklődnek ezek iránt...

De hogy mást is mondjak Daveről: akármit kérdezek tőle, mindig kideríti előbb utóbb, olyan kis segítőkész, hogy hihetetlen. Tegnap kérdeztem, hogy mi a neve itt a lefolyótisztítónak, erre megkérdezte, hol szoktunk venni tisztítószereket, és estére elküldte facebookon a Tesco honlapjáról a Mr Muscle lefolyótisztítójának a képét:)

Holnap cupcake verseny lesz a munkahelyemen, de már nem volt erőm csinálni... Talán hétvégén bepótolom...És odaadom a szomszédoknak, mert mi ugye fogyózuuuunk......

Hamm

G: - Bocs, hogy nem tudtam csinálni reggelit. Vettél valamit a cégnél?

M: - Igen, egy kerek péksütit, aminek be voltak hajtva a sarkai...

Nem hiába, a sok mérnök ha összedugja a fejét, akkor még a sarkas kört is feltalálja:)

Utcabál

És elérkezett a várva vááááárt utcabál:) Elég hűvős-felhős napra ébredtünk, ami azért volt igazságtalanság, mert előtte és utána is sütött a nap, de legalább a beígért eső nem következett be. Reggel 10kor lezárták az utat, addigra mindenki elvitte a járgányát valahova máshova, úgyhogy egy szakadt BMW-n kívül nem maradt egy autó sem az utcában.

Az esküvő előtt levonultunk, és a szomszédokkal együtt berendeztük a terepet: sorba raktuk az asztalokat, székeket, felállítottak mindenféle játszóterepet a gyerekeknek, a karaoke sátrat, illetve feldíszítették angol zászlókkal a házakat (meg Kate-Williamessel) (mi jól nem vettünk semmi ilyet, nem vagyunk elég nacionalisták??). A szomszéd néni Dephni, aki Ausztráliában nőtt föl, kilógatott az ablakon egy nagy ausztrál zászlót, szóval ennyi erővel mi kilengethettünk volna egy magyart is:)

A férjuram persze kitalálta, hogy ő még mindenképp szeretne egy adag virslit az esti BBQhoz (grillezés), úgyhogy elnyargaltunk a Co-opba (közeli puccos bolt). Aztán bennem ott tudatosult, hogy az ifjú pár mindjárt megérkezik a Westminster Abbeyhoz, úgyhogy jobbnak láttam, ha futok haza, mert látni akartam. Szóval "Jövök Kate, és a férjem is jön" felkiáltással hazaszaladtunk.

Az esküvőt tehát mindenki a saját otthonában nézte. Nem tudom otthon ki látta, én itt kötelezőnek éreztem, ha már egyszer állami ünnep van, akkor meg pláne meg kell nézni. Mondjuk én szerintem otthon is megnéztem volna, hiszen mégiscsak történelmi pillanat. Velem ellentétben a munkahelyemen pl. kb mindenki bement túlórázni, és magasról tettek az ifjú párra. Ja, és tőlem kérdezgették, hogyha ez meg ez a király, de meghal, akkor ki lesz a királynő és különben is, hány éves a kapitány? Mert ezt ugye nekem kéne jobban tudnom...

Szóval az esküvő, szerintem nagyon szép volt, olyan igazi úrias, Kate gyönyörű, William szegény ahogy anyukám is mondta, egyre jobban hasonlít apukájára, mindenesetre nagyon szimpatikus legényke. Itt a BBCn már napok óta ez volt a fő téma ugye, voltak, akik napokkal előtte lesátoroztak az apátságnál, hogy jó helyük legyen, és a herceg előző este kiment köszönni nekik, ami szerintünk nagyon kedves gesztus volt.

Aztán délután újra kezdtek leszállingózni az emberek, és lassan megkezdődött az igaz utcabál:) Volt ott mindenféle játék gyerekeknek: arcfestés, zászlófestés, lövöldözés fiúknak, foci, krikett, karaoke, járdára rajzolás, versenyek. Mi, öregek meg ismerkedtünk egymással. A legtöbb beszélgetés azzal kezdődött, hogy "És te melyik házban laksz?", aztán úgy folytatódott, hogy "És neked hogy tetszett az esküvő?", persze itt mindig Kate ruhája volt a legfontosabb részlet, ami vicces, és az amúgy senkit nem érdekelt, hogy a herceg pl hogy nézett ki. Aztán tőlünk a bátrabbak megkérdezték, hogy honnan valósiak vagyunk, persze az akcentusunk miatt be tudják lőni, hogy Kelet-Európa.

Megismertünk egy fickót, aki eredetileg kínai, de amúgy Malaysiában született, de 4 éves kora óta Angliában él, szóval ő adott tippeket Máté szingapúri útjához:) Aztán van egy apuka, akit én már ismertem látásból a közeli templomból, és vele is lespanoltam. Mesélte, de már tudtam előtte is, hogy elvesztette a feleségét néhány éve, azóta egyedül neveli a 2 gyerekét, és a lánya, aki most 13 éves, súlyos anorexiás:( Szóval mondtam, hogy majd viszek nekik kaját, hátha meghozom az étvágyát... Aztán rajta kívül van még 2 Peter az utcában, az egyik a közvetlen szomszéd, aki egy elég érdekes figura. Kedves meg minden, és nem akar leszállni rólunk, hogy menjünk át hozzá, főz nekünk kaját, stb. És ezt az elmúlt hónapokban már annyiszor elmondta, hogy most már tényleg át kell mennünk valamikor.... De hogy egyedül nem megyek az is tuti, mert elég perverz a figura, olyan poénokat nyom, hogy jaj hát nyugodtan használhatjuk a kertjét, most úgyis felújítja a kerítést, szóval csak "másszunk" át, és üljünk le. Egyedül azt nem akarja, hogy Máté meztelenül mászkáljon, de engem persze szeretne meztelenül látni. Haha. És ott magyarázza, hogy én milyen jól nézek ki így, és egyek többet, mert ő a telt nőket szereti. Én meg csak vigyorgok rá kényszeredetten, hogy ahhaaaa, az jóóó. De a szomszéd csajt megkérdeztem, és neki ugyanezt mondja.

Aztán ott van a harmadik Pete, meg az alkesz felesége, de szerintem mindketten azok. A nő az úgy is néz ki, de a bácsi az tök intelligens fejű, és pipázik, ami szintén olyan intelligenses, ehhez képest úgy be voltak állítva, hogy csodálkoznék, ha emlékeznének a beszélgetésünkre. Nagy büszkén megmutatták a "saját" borukat, amit nagy részeg makogás után kiderült, hogy valami sűrítményből csinálnak... És erre olyan büszkék. Na jó, nem lepődöm meg, hiszen a munkahelyemen pl az egyik srác búcsúbulijára kb én voltam az egyetlen, aki maga csinált kaját, és nem zacskós csipsz-kóla-csoki kombinációval rukkoltam elő, és az egyik csaj teljesen extázisba esett, amikor meglátott az asztalon felszeletelt paprikát, és megkérdezte, hogy ezt ki csinálta???? Ezt én úgy szeretem! Mert náluk ez már konyhai művészet, szeletelt paprikaaaaaaa! Hát mit tanultatok Jamie Olivertől kiscsírák?:)

3. Peter borára visszatérve: amúgy finom volt, bár az ígért vörös helyett fehéret töltött a kissé drunk nőci, de sebaj.

Aztán volt még jópár ember, akivel elcseverésztünk, táncoltam egy kicsit nagyon buzi sráccal is. Mert voltak angol néptáncok, amit ott tanítottak. Persze Mátét lasszóval kellett odarángatnom, és az agyára mentem akkor is, amikor jégkrémtáncot jártam neki, mert hát biztos mindenki minket néz. (A fagyis táncis kocsi is meglátogatott minket)

Rengeteg kaja volt, persze a legtöbb bolti, de voltak, akik csináltak-ezt azt, és láttam egy bácsit (a bal oldali szomszéd fickó apukája), aki evett egyet az almás muffinomból!!! A Rákóczi túróssal persze nem tudom mi lett, ahhoz senki nem volt elég bátor. Az még amúgy Húsvétra készült, és a munkahelyemen is csak a lengyel és a szlovák csaj volt oda érte, ők el is kérték a receptet, de az angolok közül összesen egy csaj merte megkóstolni, ő is kidobta, mert túúúúl citromos.... Dave, a mellettem ülő srác szerint ha nem tudod megmondani nekik, hogy ez mi, mi az angol neve és milyen ízesítésű, akkor senki nem eszik belőle. Hát próbálkoztam a cheesecake-kel, de nem annyira hittek nekem. De mit csodálkozom, finnyás banda, kb 5 féle kaját esznek egész életükben.

Amúgy most nagy projekt van, mert Dave megkért, hogy mondjak neki recepteket: lediktálta, hogy milyen alapanyagokat szeret (még zöldség és gyümölcs is van köztük!!!), azoknak is melyik részét, és adjak neki tanácsokat, hogy mit csinálhatna belőle. A nagy megbeszélés közepén kiderült, hogy még soha nem evett nyers répát, úgyhogy másnap vittem neki répasalátát, amihez egész nap gyűjtötte a bátorságot, de végül megkóstolta, és annyira ízlett neki, hogy hazavitte, és a receptet is elkérte:) Ha tudná mennyi minden van még, ami nem csipsz és nem is kóla!

Beszélgettünk Tonyval, a szembe házból, nagyon kis aranyos. Még a nevemre is emlékezett, pedig decemberben mutatkoztunk be egymásnak. Még amikor Mari itt volt, és pakoltuk a szemetet, akkor jött oda jófejkedni, és közölni, hogy jaj én vagyok az, akit szokott látni meztelen az ablakban... Hahaha, de szerencsére ő nem perverz, ez csak egyszeri poén volt.

Érdekes, mert róla is kiderült, hogy elég keserű a sorsa, mármint anyagilag, mert már nyugdíjas, és el akarta adni a házát, hogy ne kelljen annyi hitelt fizetnie, de nem sikerült neki. Úgyhogy dolgozhat, hogy tovább nyöghesse a lakáshitelt...

Aztán volt BBQ-grillezés, újból egy csomó kaja, volt valami kvíz, sok táncolás, a végén meg tüzijátééék. Nagyon jól sikerült minden, szuper volt a hangulat, igaz a végére már majdnem megfagytunk. De még a városi újság is kijött:) A városban amúgy egy csomó utcabál volt még rajtunk kívül, összesen 25.

Jaj hát hol is kezdjem. Volt itt egy jó idő. Igazából nagyjából jó volt akkor is, amikor a Drága Férj Otthon volt, de miután visszajött, akkor aztán minden virágba borult (nemcsak a lelkem:). Olyan szinten meleg volt, hogy ez itt már konkrétan nyár. És mivel én naaagyon szeretem az ilyen gyönyörű napsütéses időt, és az ilyet nagggyon meg kell becsülni, ezért jól ki is használtuk. Igaz szombaton még dolgoztam néhány órácskát, de utána rögtön indultunk Bristolba. Nagyon hangulatos város, úgyhogy még biztos visszamegyünk várost nézni, most ugyanis az állatkertbe mentünk, meglepetésből, mármint hogy Máté meglepett engem:) A budapesti fővárosi állatkerthez képest elég kicsi és drága, ugyanakkor nagyon gyönyörű parkja van, valami hihetetlen virágágyásokkal. Jópofa volt maga az állatkert is, pont elég volt ennyit nézelődni, mert utána még úgyis lejártuk a lábunkat az IKEA-ban meg egy óóóriási parkban, amiben mindenki BBQ-zott, napozott, focizott, stb, szóval ilyen jó kis fesztivál hangulat volt:)

Vicces volt, mert gyakorlatilag amióta itt lakunk Swindonban, azóta 1 magyarral sem futottunk össze véletlen, kivéve amikor egy magyar zenekar megtalált iwiwen, hogy menjünk el a koncertjükre a város legkedveltebb pubjába. El is mentünk, még anya is jött, mert akkor ők is itt voltak. Hát nem tudom kiket kérdeztek meg, hogy melyik a kedvenc pubjuk, mert ez még magyar szemmel nézve is egy lebuj volt, ennél csak jobbakban voltam. A koncert meg szépen elmaradt, mert a banda lerobbant a kocsijukkal. De a tulaj nagyon kedves volt, és elmondta, hogy mikor lép fel legközelebb magyar banda. Hát augusztusban, a Gipsy band:) Ott a helyünk!:) Na és ekkor a meg nem tartott koncert alkalmából összejött a város minden magyarja, aki számít, és jól nem szóltak hozzánk kb egy kukkot se. Amint belépett 2 srác, Máté megszólal, h ezek magyarok. Erre én elkezdtem hangosan magyarul beszélni, úgyhogy ösztönösen hátrafordultak, bemutatkoztak, aztán otthagytak:) Hát, én ennél nagyobb bandázásra számítottam, de Máté szerint ez várható volt. Aztán meg is néztük itthon, és csak az iwiwen 180 magyar írja azt magáról, hogy Swindonban lakik. És Csabi, aki bemutatkozott, vezető oktató.

Ennek ellenére Bristolban véletlenül 2 magyar párba is belebotlottunk, mindkettőbe az Ikeában. Az egyikük hallotta, h magyarul beszélünk, de a pupillája kitágulásán kívül más nem nagyon volt észrevehető rajta, én meg a pubos élmények miatt már nem vagyok olyan lelkesen barátkozó.

De vissza a jó időhöz. Vasárnap Dorotával és Karolinával kimentünk az egyik parkba piknikezni. Nagyon jó volt, nekem ez az álom vasárnap délutáni elfoglaltság. Sütöttem töltött krokodil-kenyeret, vagyis egy pizzatészta szerűség krokodil alakot öltve, mindenfélével megtöltve. Hát, még gyakorolhatok, mert közel sem lett olyan szép, mint a receptben. De legalább Máté felismerte. Kérdeztem tőle, hogy szerinte mi ez, mire ő közölte, hogy nem tudja, de úgy néz ki, mint egy fejbe lőtt krokodil, aminek én nagyon megörültem, hiszen pont az akart lenni:) Arról meg nem tehetek, hogy valaki fejbelőtte:)

Szóval kifeküdtünk a parkba, ettünk, ittunk, fetrengtünk és játszottunk ilyen tépőzáras-labdás játékot. Karolina is nagyon élvezte, föl-le rohangált a dombon.

Apropó Karolina, a lengyel kislány. Egyre többet beszél, főleg lengyelül mondjuk, de szerintem hamar belejön majd az angolba is. Mondjuk néha még van egy két elszólása, pl. hogy a villát fork helyett fuck-nak hívja, a mellemet meg ball-nak:) De legalább még nem sértődik meg, ha jót röhögünk rajta.

A munkahelyem jó. Semmi nagy változás nincs, ma voltak valami nagy főnökök, asszem talán a bank vezérigazgatója.

A kollégák aranyosak. A mellettem ülő sráccal, Davvel múltkor írtunk egy szerződést, hogy jövőre, ha befejezi a business főiskoláját, és lesz egy jó munkája, akkor felvesz asszisztensének, és megtöbbszörözi a mosatni fizetésemet:)

Amúgy az ő szemében én valami nyúl lehetek, mert állandóan előadja nekem, hogy Gabi (ejtsd. GEB v. GEEBSZ), holnaptól én egészségesen fogok élni!!! Na nem annyira, mint Te!! Nem ilyen saláták, meg uborka. És mindezt az alapján, hogy tettem a szendvicsembe vmi zöldséget. Az az igazság, hogy hozzájuk képest nem nehéz egészségesnek lenni. Chips...elnézést! Crisps kólával és csokival, na meg cukrokkal, gumicukorral, chocolate chip cookival, mindenféle tortával, fánkkal, stb. Szóval az ilyen tartósítószerrel szoptatott gyerekek nem csoda, hogy fennakadnak azon, ha látnak valakit, aki valami olyat eszik, ami természetesen színes... Dave múltkor azt is megdicsérte, hogy milyen jó szendvicsem van, mert az övé mindig szétesik. Édes:)

Szóval nála az egészségesebb annyit tesz, hogy nem iszik több Redbullt és nem megy péntekenként vedelni - ennek köszönhetően nem jön be szombatonként másnaposan túlórázni -, sőt, állítása szerint nem iszik többet:)

Arról nem is beszélve, hogy mindenki édességgel akar kínálgatni, szóval mindenkinek magyarázhatom el, hogy nagyböjt van, és ezért én most nem eszek édességet. Múltkor Dave úgy le volt törve, mert mindenképp akart kóstoltatni velem egy sütit, ami állítólag nagyon finom. De nagy nehezen felfogta, hogy majd 2 hét múlva. Aztán közölte, hogy ő vesz nekem egy csokitojást a böjt után, mert megérdemlem. Csak kérdés, hogy mikor is van vége a böjtnek? Mondom húsvétkor. Aha, és az mikor is van?

Ennek alapján ugye nem kéne meglepődnöm, hogy nagycsütörtökre szervezik a nagy céges partit? Hát, nekik meg azon nem kéne majd csodálkozni, hogy nem megyek el:)

Legutóbb az egyik csaj odajön hozzám, és megkérdezi, hogy kérek-e fudge-t. Nem is gondolkodtam, mert azt hittem, hogy az füge, de azóta kiderült, h az fig. Elég furán is nézett ki, de vettem belőle egy falatot, de amint bekaptam, rögtön rájöttem, hogy ez valami cukros massza. Dave el is kezdett kiabálni a csajnak, hogy "Ne adj neki, böjtöööööööl", de addigra már késő volt:)

Egyébként amikor Máté visszatért, akkor annyi, de annyi ajándékot hozott, hogy nem is igaz, mindenki küldött valamit, szóval jobb volt, mint karácsonykor.

Most megyek alukálni, mert holnap megint 7kor kezdek.

Bye-bye!:D

Munkás hetek

Akinek még nem csiripelték a madarak, annak van egy jó hírem: van munkááááááám:)))) Végre, végre! Konkrétan 2 hete dolgozom. Egy bankban (bocsánat: Building Society) vagyok customer service administrator, ami dióhéjban annyit takar, hogy pénzt utalok mindenkinek, jóóóó sokat. Csak magamnak és az ismerőseimnek nem, mert azt elmondták a póruljárt csalók a figyelmeztető videókban, hogy csalni nem éri meg, mert utána a sarki közértbe sem vesznek majd fel dolgozni. Nem akartam kötekedni, hogy engem csalás nélkül sem vettek fel:)

Az egész nagyon hirtelen történt: kaptam egy levelet egy ügynökségtől, hogy köszönik a jelentkezésemet, menjek be regisztrálni. Ez önmagában semmit nem jelent, mert már kismillió ügynökségnél regisztráltam korábban is. Arra meg nem is emlékeztem, hogy jelentkeztem erre az állásra, bár már annyi mindenre küldözgettük a CV-met (az utóbbi időben már Máté is beszállt), hogy azon se lepődnék meg, ha legközelebb egy bányába mennék interjúra.

A regisztráció amúgy abból áll, hogy jól lenyomozzák, hogy ugye nem raboltam bankot és nem sikkasztottam már oviban sem. Minden intézményt, beleértve iskolát, munkahelyet, önkéntes munkahelyet lenyomoznak, asszem 5 évre visszamenőleg.

Volt egy "interjúm" is, amit mondjuk elég nagy túlzással lehet annak nevezni. Főleg hogy már előtte közölték, hogy jövő hétfőn kezdek. Hogy ezt mi alapján döntötték el, azt nem tudom. Kizárásos alapon a lehengerlő első benyomásomra vagy a remekül megoldott roppant bonyolult teszteim eredményére tippelek.

Így is lett, hétfőn már ott virítottam a 20 percre lévő helyszínen a többi 50 (!) kezdővel együtt. Azért ilyen sok, mert most lesz vége az adóévnek (április elején), és ilyenkor mindig sokkal több munka van, ezért felvesznek egy csomó embert ideiglenesen. Nekem azt mondták, hogy 3-6 hónap, de a kollégáim szerint várhatóan csak május végéig fog tartani, szóval meglátjuk.

3 napos tréninggel kezdtünk. Ennek voltak szebb és kevésbé szép pillanatai számomra. Az oktatók nagyon jófejek voltak, és végülis a 6 fős kis csapatom is. Csak a mellettem ülő lány ment már a végén az idegeimre, mert szó szerint be nem állt a szája, és nem bírtam tőle koncentrálni. Márpedig nekem kellett rendesen, mert sokszor égnek állt a hajam a szakszavaktól, amiket persze hiába szótáraztam ki, mert az általános jelentésből nem tudtam kikövetkeztetni a pénzügyi jelentést... Szóval mehettem oda a tanárbácsihoz és nénihez, hogy mindenféle kérdéseimmel bombázzam őket, illetve minden szünetemet azzal töltsek, hogy tanuljak. Mert hát hazavinni semmit nem lehet, minden jegyzet szigorúan bizalmas. Úgyhogy kellőképp rágörcsöltem a dologra, szó szerint bele is betegedtem, még mindig köhögök kicsit. Persze a 20 éves kis suhanc csoporttársaim meg nem értették, hogy mit stréberkedek. Mondjuk nehéz ezt egy angolnak elmagyarázni, aki a szótáromat csak cuki kis könyvnek hívja. Mivel nem beszélnek idegen nyelveket, állítom, hogy kb azt sem tudja, mi az. (Amikor jártam angolra, ami konkrétan angoloknak szóló tanfolyam volt, külön fejezet szólt arról, hogy hogy kell használni pl egy szinonima szótárt, hogy ott ABC sorrendben vannak a szavak, és gyakoroltuk, hogy akkor melyik szó vajon melyik után jön...)

Aztán szerencsére mindenkinek igaza lett, hogy nagyon felesleges volt a stressz, amit produkáltam magamnak, mert a munka tényleg egyszerű. Pár napja egyedül dolgozom, és eddig minden rendben volt. És ha véletlen lenne bármi, akkor ott van millió ember, akit meg tudok kérdezni. Szerencsére mindenki tök segítőkész, a főnökök is jófejek.

Az angolom meg remélem sokat fejlődik majd. Mostanában egyre többször veszem észre, hogy angolul gondolkodom vagy inkább hogy angolul beszélek magamhoz:) Múltkor meg Mátétól megkérdeztem az éjszaka közepén, amikor ment ki pisilni, hogy "What's wrong":) Persze ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy jobban tudok angolul, mint magyarul, de még azt sem, hogy meg lennék elégedve az angol tudásommal. Még bőőőőőven van hova fejlődnöm. A 20 éves szlengekkel dobálózó kiscsajok akcentusát pl napokig nem értettem. Sokszor még most is röhögnek valami poénon, én meg röhögök velük, de dunsztom sincs, hogy min. De szerencsére ha odafordulok az egyikhez, hogy akkor ezt most fordítsa le nekem angolról angolra, akkor már megértem általában.

A magyarom viszont tök röhejesen romlik, főleg a helyesírásom. Múltkor a húgomnak leírtam a lyukat pontos j-vel... És nem értettem, min röhög. Meg hasonló értelmes dolgok, ja, és sokszor olyan alapvető szavak nem jutnak eszembe, mint hogy ruhaszárító. A legjobb, amikor Máténak magyarázok, és nem jut eszembe egy szó, amit aztán körülírok, és ő rávágja, hogy tudja, de neki se jut eszébe, és akkor együtt totózunk:) Persze ezzel sem azt akarom mondani, hogy elfelejtenénk magyarul vagy törnénk a nyelvet, de érezhető, hogy nem érnek itt magyar ingerek.

Egyébként vannak rajtam kívül más külföldiek is, de szerintem mindegyik jobban beszél, mint én. Mondjuk nem is csoda, mert van, akinek pl angol a férje, és 17 éve él Angliában, de a legújabban ideköltözött is 5 éve itt lakik. Van 2 lengyel csaj, 1 indiai, 1 portugál (róla az eleján az a hír járta, hogy magyar, de eléggé mellényúlt a tanárom, aki ezt a hírt szolgáltatta) és 1 cseh. És ezek csak akiket ismerek.

Csütörtökön megvolt az első pubozás kollégákkal. Jobban mondva inkább egy bár volt. Összességében tök jól elbeszélgettünk, és megkóstoltam egy nagyon finom epres cidert:) De sajnos azért nem minden volt olyan vidám. Múlt pénteken ugyanis eltűnt egy 22 éves lány. Tőlünk pár száz méterre volt bulizni egy szórakozó helyen a barátnőivel, és hajnali 3kor kiment az utcára (van persze mindenféle városi legenda, hogy miért kihez hova ment), még egy utcai kamerán látni, ahogy bement a közeli nagyobb szupermárket parkolójába, és onnantól nincs sehol. Fél óra múlva egy 15 mérfölnyire lévő erdőből adták le az utolsó jeleket a telefonjáról. Aztán majdnem egy hétig ment a keresés, itt rohangált egy csomó rendőr, a lány "Missing" plakátjával volt szó szerint kitapétázva a környék, az összes létező boltban, étteremben, még autókon is, a munkahelyemen, mindenhol ki volt rakva. Aztán sajnos megtalálták a holttestét egy másik fiújéval együtt elásva Oxford felé egy erdő szélén:( Egy 47 éves taxisofőrt meg elkaptak, őt vádolják. És mivel az egyik kolléganőm ismerte ezt a lányt, és épp akkor ment a BBC Bréking nyúzban, hogy megtalálták, ezért eléggé kiborult szegény, és mindenki bedepresszált. Elég fura érzés, hogy innen rabolták el a szomszédból. Pedig ez egy tök jó környék, eleve ugye Anglia is, az országon belül a déli rész is, meg városon belül is. De ebből látszik, hogy beteg emberek sajnos mindenhol vannak:( És én továbbra sem tervezem, hogy bárhova menjek hajnalban vagy éjszaka.

Volt itt egyébként a piros orr napja. Mindenki beöltözött mindenfélének, még a munkahelyemen is, és jótékony adományokat gyűjtöttek az afrikai szegényeknek. Sőt, a főnökeink még egy táncot is előadtak, és mindenki tortát kajált, szóval nagy buli volt.

Amúgy minden hónap utolsó péntekje dress down day, szóval akkor lehet farmerban nyomulni, a többi napon viszont ki kell rittyenteni magunkat, ami végülis nem baj, mert legalább volt és van alibim, hogy miért kell új ruhákat vennem:)

Szerda este hazafelé kitaláltam, hogy ha már ilyen szép idő van, akkor a vacsoránkat piknik formájában fogyasztjuk el egy közeli parkban. Csináltam hot dogot, és a ház előtt vártam a Zuramat. Nagyon poén volt, lábunk alatt kacsák a tóban, fejünk fölött denevérek, mert a végére már besötétedett.

A dolgozó női szerepbe egészen belejöttem újonnan, viszont most meg a háziasszony szerepben botladozom. Főzni még úgyahogy főztem esténként egyszerűbb dolgokat, de mosogatni..... nem is tudom hány napja nem mosogattam. Van vagy 5. Tudom, ciki. De ma fogok:)

Ja hát a lényeget nem is mondtam. A munka miatt most jól nem mehetek haza:( Úszott a repjegyem, és csak júniusban megyek, akkor is csak 1 szűk hétre... Azért túlélem, de most 10 napig a férjem nélkül kell éldegélnem. Remélem minden rendben lesz, nem szeretek egyedül lenni. Pedig gyakorolhatok, mert Máté november/decemberben Szingapúrba készül 1 hónapra, küldi a cég. Mondtam már?

Valahogy nem akar összejönni nekünk, hogy együtt menjünk haza. Mindig közbejön valami. Sebaj, itt végülis mindig együtt vagyunk.

A szomszéd néni meg pár napja bedobott, egy levelet, hogy a herceg esküvőjére, április 29-re utcabált tervez:) Nagyon poén, le akarja zárni az utcát, és vár mindenkit, aki tudna segíteni a szervezésben, úgyh beajánlkozok:)

Hát ennyi a közelmúlt története. Most megyek, mert be kell fejeznem az ECDL tanfolyamomat. Jó hétvégét mindenkinek!

Üdvözlégy Tavasz!

És igen, március van, mindenki fellélegezhet. Vagy felszisszenhet, mert ahogy hallom, még otthon is elég hideg az idő... Itt sincs valami banánérlelő, de legalább itt 2 fok a minimum, ami ahogy hallom, otthon maximumnak számít. Én csak azért vagyok elégedetlen, mert itt már hetek óta 6-8-10 fokok voltak, akkor meg milyen az már, hogy visszafejlődünk? Arról nem is beszélve, hogy a napot csak igen ritkán látjuk. Pont akkor, amikor anyáék elmentek, na aznap valami gyönyörűséges verőfényes napsütés volt, és egyszer volt még azóta egy hasonló egy fél napra, dehát hol van az már...

A vicces az, hogy itt képtelenség időjárást-előjelezni. Ennek ellenére én mindig naívan nézegetem a neten, mit is ígérnek, de kb eddig sosem jött be. Ha rossz időt ígérnek, mindig arra gondolok, hogy na, holnap úgyis a totál ellenkezője lesz itt, ha jót, akkor meg ujjongok, hogy juhéj, már csak egy hét, és jön a sunny, vagy a partly cloudy! De mire ott vagyunk, hogy holnap lenne napsütés, addigra persze szépen átdolgozzák, hogy mégse, de jövő hétfőn! És ez így megy szépen, és a napot továbbra sem látjuk. Pofátlanság.

Ma voltam dokinál. Szerettem volna megcsináltatni, illetve beutalót kérni a vérvételemre, dehát nem sikerült. Az orvos közölte, hogy az egy dolog, hogy szeptemberben megcsinálták, de semmi értelme, hogy most megismételjem. Hiába mondtam neki, hogy dehát az otthoni doki ebből állapít meg sok okosságot, és a gyógyszereimet is ez alapján állítja be. Nem hatottam meg. Kőszívű indiai. Úgyhogy most szervezhetem át az egész otthoni programomat, mehetek vérvételre 17.000-ért (!!!!!!!!!!), persze azóta szerintem még fel is ment az ára, ja, és még legyek boldog, ha mindez összejön, mert hát egyáltalán nem biztos, hogy át tudom tetetni az időpontot, akkor meg nem lesz meg addigra a vérvétel eredménye, szóval ÁÁÁÁ.

Múltkor itt volt Stuart, a szerelő. Jófej pasi, az ő koncertjén voltunk még tavaly, ha jól emlékszem. Igazából kétszer is volt itt a múlt héten, mert legyalulta a hátsó ajtónkat és megpróbálta kitisztítani az eldugult lefolyót, de ez utóbbi nem sikerült szegénynek, úgyhogy hiába turkált órákon át a kakinkban. (Azóta jött egy duguláselhárító cég, nekik sikerült). Ilyenkor egyébként mindig jót dumálunk Stuarttal. Megitatom kávéval/teával, és megbeszéljük az élet nagy kérdéseit. Legutóbb a fizetésekre terelődött a téma, és hogy, hogy nem, elmondtam neki, hogy mennyi is a minimálbér Magyarországon. Hát, majdnem rosszul lett. Nem akarta elhinni, egyre csak azt kérdezgette, hogy biztos jól váltottam-e át, és hogy "How can they survive???". Há' mondom nemtom, ezért vagyunk itt. Aztán addig hitetlenkedett, hogy kiszámoltam neki pontosan, mire még kevesebb jött ki, mint amennyit előtte mondtam. Azt mondja erre, hogy ő azt hitte, hogy az EU-n belül kiegyensúlyozottak az árak és a fizetések. Ja, az árak lehet. És az a vicces, hogy tényleg nem is fogják fel, hogy mennyire szerencsés helyzetben vannak itt. Hogy mennyire nincs is nekik semmi bajuk se. És mi még nem is Afrikából jöttünk. Mindenesetre annyira felkavartam ezzel a bejelentésemmel, hogy jobbnak láttam, ha megkínálom egy kis magyar Vilmossal. Apáék hozták múltkor, gondoltam hát megkóstoltatom vele kis hazánk körtés italát. Jobban mondva mivel tudtam, hogy vezet, gondoltam inkább töltök neki egy kis üvegbe, hogy vigye haza. De azt mondta, hogy inkább megkóstolja. Töltöttem hát neki, ivott kb egy fél kortyot, de sajnos szerintem ezzel csak rontottam a helyzeten. Én mondtam neki, hogy erős, de nem akarta elhinni. Miután lenyelte, csak lihegett, és azt ismételgette, hogy "Strong, Storng, Vilmosz, it's strong". Ja, én szóltam. Az angolok nem bírják a piát. Legközelebb hozok pálinkát, és fotózom a fejét:)

Tegnap kiderült, hogy van román, japán, kanadai, amerikai, német osztrák, svájci és még ki tudja milyen olvasóm is:) Máté felfedezett valami szupertitkos háttéroldalt, ahol mindenféle izgalmas dolgokat lehet állítgatni a blogon, és többek között rálelt eme statisztikára is. Úgyhogy nemsokára átállítgatok itt mindent:)

Persze a legtöbb esetben tudom,hogy ezen külfödről bejelentkezett személyek kiket is takarnak, de pl. fogalmam sincs, ki nézett be Japánból vagy Romániából. Szóval úgy döntöttem, hogy ezennel köszöntöm külföldi olvasóimat, külföldiül!

親愛なる訪問者を歓迎、あなたも他の回を見てください！

Bine ai venit vizitator draga, te uiti la alte momente prea!

Herzlich willkommen lieber Besucher, ich freue mich schon jetzt darauf, dass ich Sie hier wiedersehen kann!

Dear Visitor, nice to have you here! Hope to see you next time as well!

Hát ennyi mára, ha valakit kifelejtettem, szóljon!:)

Recently

Jaj, hol is kezdjem, hiszen megint nem írtam egy ideje... Mondjuk ott, hogy múlt héten itt voltak anya meg apa:)) Erre még emlékszem! Szóval már nagyon vártuk őket, izgultunk meg minden. A drága férjem már tervezgette, hogy fogjuk minden irányból kitakarítani a lakást meg persze a kocsit is. Én meg nem akartam beleélni magam nagyon semmibe, mert hátha összejön egy munka, és akkor csalódott leszek, hogy nem lehetek anyáékkal csak esténként. (Nem mintha hosszútávon nem a munka lenne a célom, csak idegesítene, hogy épp akkor kezjek el dolgozni, amikor itt vannak a szüleim.) Aztán persze nem így lett, illetve de. Na. Csak lassan. Szóval nem lett munkám arra a hétre, amikor anyáék itt voltak, de lett munkám kemény 3 napra az előtte lévő hét végén. És mivel kedd este tudtam meg, hogy másnaptól dolgozom, ráadásul kedden még elmentünk moziba, csütörtökön meg bébiszitteltük Dorotáék alvó kislányát, Karolinát, ezért elég rövid időre kellett besűríteni a takarítást. Persze kérdezhetitek, hogy miért nem csináltam meg a hét elején? Hát mert szerettem volna, ha az utolsó pillanatban készül el minden, hogy ne kelljen a hét végén újrakezdeni az egészet.

A munka egyébként nem volt rossz, de túl nagy szám se... Németországi mozikat kellett hívogatnom a Dolby megbízásából, és különböző adatokat kellett begyűjtenem, meg ilyen-olyan ingyenes marketing cuccokat ajánlgatnom nekik. Összességében kedvesek voltak az emberek, meg voltak hatódva, hogy valaki németül hívja fel őket a Dolbytól (ha nem volt muszáj, nem mentem bele, hogy nem vagyok Dolby munkatárs). Volt, aki megköszönte, hogy felhívtam, sőt, olyan is volt, aki azért tette le a másik telefont, mert "sürgős üzleti telefonja van a másikon" - ez voltam én... Lehet, hogy csak le akart rázni valakit... Mondjuk ennek az ellenkezője is előfordult, mert néhányan szerintem azt hitték, hogy valami ügynök vagyok, és vagy rögtön elköszöntek, vagy csak húzták a szájukat... Szerencsére ebből volt kevesebb.

Összességében örülök, hogy végre volt valami, még akkor is, ha természetesen nem ez lenne álmaim munkája, de leglább gyakorolhattam a németet meg az angolt is. A vicc az volt, hogy az angolok azt hitték, német vagyok, a németek meg hogy angol. Egy fickó kivételével, aki megkérdezte, hogy honnan telefonálok, mert olyan magyar félének tűnök... Pfff. Köpni nyelni nem tudtam, hogy ezt meg honnan a bánatból szedi? Aztán elmesélte, hogy a gyerekei járnak a templom szervezésében Sopronba diákcserés-családokhoz, illetve a soproni gyerekek is hozzájuk, és nekik is hasonló akcentusuk van, mint nekem.

A legtöbb angol amúgy el sem tudja képzelni, hogy valaki 2 idegen nyelven beszél. Vicces, mert ahányszor kiderül, hogy beszélek németül, mindig azt hiszik, hogy német vagyok. A németek meg ugye a Dolby miatt gondolták, hogy angol vagyok, és kedvesen elővették az angol tudásukat, és elkezdték nekem a német szavakat angolos kiejtéssel lebetűzni, na ettől égnek állt a hajam. Mert ha azt mondja, hogy Johann, Jott, O, Há, Á, Enn, Enn, akkor értem, de ha elkezdi, hogy Dzséj O Éjcs... akkor váá, mert egy német nevet betűzzön németül! Ja, és a kedvencem még a J, wie Jantina, O, wie Ota, és fogalmam nincs ezekről a nevekről, akkor persze a kezdőbetűiket sem tudom, tehát kivagyok a vízből... És túl sokszor nem szeretek visszakérdezni...

Hát ennyi, mindenesetre nagyon meg voltak elégedve velem, megdicsértek meg minden, mondták, hogy adnak referencialevelet, ha kérek, és kérdezték, hogy ha lesz máskor is, hívhatnak-e. Mondtam, hogy persze, ha addig nem lesz más...

A kedd esti moziról meg annyit, mielőtt visszatérnék a kezdeti témámhoz, hogy a 127 hours-t néztük meg, gondolom otthon 127 óra a címe. A srác, aki beszorul a Grand Canyonban egy sziklába, és végül levágja a saját kezét. Hát, érdekes volt. Túl sok minden nem történt benne, ilyeneket leszámítva, hogy hogy veszi fel a leejtett bicskáját, kamerázza magát, hogy iszik, pisil, aztán issza a pisijét, meg hogy golyózik be majdnem. Én a durvább részeknél befogtam a fülem, hogy ne halljam, amint épp töri a saját csontját meg nyeszeteli az idegeit, meg persze a szememet is becsuktam, de az én bátor hős férjem persze végignézte az egészet premier plánban, és annyira nem volt rá jó hatással. Pedig előtte szerintem még rosszat sem álmodott egy film miatt sem (velem éles ellentétben), de most sikerült neki majdnem elájulnia, szó szerint. Én meg csak néztem rá, és kérdezgettem, hogy mi bajod, mi bajod? Ő meg csak annyit tudott mondani fal fehéren, hogy most ne beszélj hozzám, majd maga elé kapta a kukoricás bilit. Aztán valahogy helyrejött (hányás nélkül, bár ő azt mondja, hogy hányingere nem is volt, de akkor minek kapta maga elé azt a poharat?). Aztán közölte, hogy most úgy érzi magát, mint 3 hete a véradás után, ami előtt kb elfelejtett enni. Ja, és hogy nem biztos mégse, hogy be tud majd jönni a gyerekeink születésekor a szülőszobára, mert ő ezt nem tudja végignézni. Megnyugtattam, hogy elég, ha a fejemet nézi, remélem az meg nem lesz véres:)

Vicces amúgy, mert megkérdeztem véradás előtt, hogy izgul-e. Mondta, hogy kicsit. Kérdeztem, hogy mitől fél? Erre ő: "Hogy beszélgetni kell a nővérkével...." Na igen, az élet nagy problémái.

Na és akkor visszakanyarodva a szüleimhez. Ezerrel takarítottunk, abban a kevés időben, amikor tudtunk. Nem mintha túl nagy dzsuva vagy kupi lett volna, nálunk olyan nem lehet, mert abba bele is zizzenne a ház ura, de most meg aztán megint jött a: "Mosd le a szekrényeket, a csempét, ablakokat, stb". Hát mondanom sem kell, hogy a felére sem maradt időm, de azért mindent megtettem a férjem lelki békéjéért.

Csináltam fincsi angol ebédet, amit vacsorára ettünk meg anyáékkal. Ahhoz képest, hogy amúgy mennyire oda meg vissza vagyok a főzésért, amikor vendégek jönnek hozzánk, mármint ide Angliába, akkor valahogy ez nem látszik rajtam. Legalábbis az eddigi 2 vendégségnél így volt. Ezért csináltam meg a legnagyobb fogást, még mielőtt ideértek, mert tudtam, hogy utána már inkább velük szeretnék foglalkozni. Mert ha otthon lakunk, és vendégek jönnek, akkor persze teljesen belevetem magam, de így, hogy itt vannak 1 hétig, így nincs kedvem hozzá, mert akkor arra hangolódok rá, nem a vendégekre. De azért egy kenyeret így is sütöttem:)

Az idő egyébként elég vegyes volt, mert nagyrészt azért nem esett, elég meleg volt, szerintem kb 6-10 fok, és néha még a nap is kisütött. De sajnos épp amikor a tengerparton voltunk, elég rendesen esett az eső... Szóval így nem tudtuk annyira élvezni, bár Mátéval így is bevadultunk kicsit, mert ellökött a kutya, én meg megdobáltam homokkal. Ja, és elmondása szerint miután ellökött, én megrúgtam, amire mondjuk én nem emlékszem, de ha így volt, akkor bocsi. A víz egyébként sós, megkóstoltam, és van szép nagy homokkal feltöltött beach, úgyhogy nyáron ott a helyünk!!! Igaz szerintem elég nagy levegőt kell venni, hogy bemenjünk a vízbe, mert az ottani nyári átlaghőmérséklet valami 21-22 fok, szóval a víz sem lehet túl meleg... Nem baj, majd napozok. Hogy Máté mit csinál, azt még nem tudom. Amúgy lehet kapni valami cuppanós búvárruhához hasonlót, amiben nem érzed annyira, hogy hideg a víz, szóval lehet, hogy olyan kéne, biztos nagyon szexi! Az angoloknak persze ez nem olyan nagy gond, nekik már az ereikben is fagyálló folyik. Most is voltak szörfösök, február elején!

Voltunk még Bathban, ahol én már előtte jártam Marival is. Nagyon tetszett mindenkinek. Megnéztük Swindon gyönyörű parkjait, megtámadtak minket a mókusok is. Olyan kis pofátlanok, néha már elgondolkodom, hogy tényleg félnem kéne tőlük. Ja és valami hihetetlen mennyiségű hóvirágot láttunk, meg krókuszt, sőt, miután anyáék elmentek, további mezőket fedeztünk fel, valami hihetetlen gyönyörűek, kb mint egy szőnyeg, annyi virág van.

Voltunk Malmesburyben, ahol Máté is dolgozik. Ott igazi ködös Albion idő volt, pedig állítom, hogy ez ritka errefelé. Ja, és megnéztük Salisbury gyönyörű katedrálisát is.

Szóval tök jó volt, hogy itt voltak anyáék, és nem is sírtam nagyon a reptéren, amikor elmentek, szóval ügyes voltam. Nekem nehezebben megy, amikor vissza kell jönni. Összességében nincs itt kb semmi bajom, szeretek itt lakni, jól érzem magam, csak a váltások nehezek, ezért az is furcsa volt pár napig, hogy megint ketten maradtunk...

Tegnap végre levizsgáztam az ECDL Word részéből. Magam is meglepődtem, mert 100 %-os lett!!! Tudom, hogy nem nagy szám ez az egész ECDL dolog, hiszen az egyetemen ezerszer bonyolultabb dolgokat tanultunk, de nem baj, arra jó lesz, hogy kicsit növelje az önbizalmam, legalább pár napig. Rámfér. Utoljára a kresz vizsgám lett 100%os, de remélem nem úgy leszek a Worddel, mint a vezetéssel... Bár mostanában vezettem párszor, és fejlődés jeleit vettem észre magamon:) Kivéve persze ha összeveszünk a férjemmel, mert kb ez az egy téma van, ami gyakran balhéba fullad, ja, meg a péntek esti vásárlás, ahol már odafelé bekattan a drága, mert itt a hétvége, a boltban meg elhagyom, és nem tudom megkérdezni, hogy milyen vajkrémet akar, aztán felhívom, de foglalt, és végül megtalálom, amint épp piramist épít a tejesdobozokból, és közben a tesójával karattyol. A vezetésnél meg türelmetlenkedik, hogy nem tudom fejből az utat. Én meg örülök, hogy kikeveredek a 80 sávos körforgalmakból, és akkor már jön is a következő. Oké, tudom, figyelhetnék jobban is, de ő meg lehetne türelmesebb is. Mondtam neki, hogy mondja el, mit kell fejlesztenem, én meg megpróbálom. Mert én nem olyan vagyok, mint a legtöbb csaj, hogy leüvöltöm a férjet, hogy majd én azt jobban tudom, sőt, én mindig kérdezem, hogy most ez jó volt így? Neki meg épp ez megy az agyára, hogy nem használom az agyam:) De most, hogy szólt, már fogom, és minden indulásnál elmondom neki tízszer, hogy ne merészeljen türelmetlenkedni, és így minden ok:)

Jaj, sokat írtam. Megyek Excelezni. Puszi Mindenkinek!

Zsuzsa emlékére

Gondolkodtam, hogy hogyan is emlékezhetnék meg Zsuzsáról, illetve hogy írjak-e ide a blogba. Mert eddig nagyrészt csak pozitív, vidám dolgokról írtam. Aztán mikor Krisztánál láttam, akkor úgy döntöttem, hogy én is így teszek. Hiszen 1 hete a szomorúság és a gyász ugyanúgy a napjaink része. És mivel a temetésre sem mehetünk el, ezért így búcsúzunk. Hittel, hogy már jobb helyen vagy!

Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.

Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’

Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldnunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere!

Malan Cézár

ford.: Vargha Tamás