Hát, nem mondhatnám, hogy túl lelkes vagyok mostanság álláskereséssel kapcsolatban. Már túl vagyok a 6. állásinterjúmon, és ha csak annyit mondok, hogy egyikre sem vettek fel, akkor azt hiszem mindent elmondtam arról, hogy mennyire tudok még motivált lenni. Jó, ha jobban belegondolok, nem is tetszett volna az összes állás, mert volt, ahol kiderült, hogy sales-es része is van, ami nem az én világom, volt, ahol az volt a baj, h nincs itt vezetési tapasztalatom, és volt, ahol a legnagyobb gond az volt, hogy sosem csináltam fizikai munkát, mert itt azt akarták volna, hogy néha szaladjak ki a raktárba, és dobjak arrébb egy-két 17 kg-os dobozt. Naná. Szóval ha jobban belegondolok, akkor nem feltétlenül kéne keseregnem, de sajnos mégis mindegyiket kudarcnak élem meg, és csak fogy az önbizalmam meg a lelkesedésem.
A legutóbbi kiborulásom hétfőn volt, amikor is kiderült, hogy nem sikerült a múlt heti interjúm. Persze ezt is csak azért tudtam meg, mert elkezdtem faggatni az ügynökségtől a csajt, de ha nem kérdezek rá, lehet, hogy sose szól vissza. Csak addig vagyok érdekes neki, amíg lehet, hogy pénzt csinál belőlem. Szóval a lényeg, hogy ez a pozíció nagyon tetszett volna minden szempontból, és úgy jöttem ki az interjúról, hogy tök jó voltam. Minden kérdésre értelmesen válaszoltam, ráadásul már kb alig tudnak újat kérdezni, úgyhogy minden válaszomat átnézetem másokkal is, hátha valaki kiszúr valami fatális hibát, amit nem szabad interjún elsütni. Tehát úgy érzetem, hogy minden király, mosolyogtam, szemükbe néztem, határozott voltam, lelkes, érdeklődő, kérdeztem egy csomót a végén és jegyzeteltem a válaszokat, sőt, még ekkor is kérdeztek újabb dolgokat, amiből szintén arra következtettem, hogy minden ok, mert ha nem tetszenék, akkor minek kérdeznének még, hogy jaaa, és még azt akartam, hogy...
Mindenennek ellenére nem sikerült, és nem tudom miért, mert az ügynökséges macacica nem akar válaszolni. Már volt egyszer egy hasonló álomhely, ott az volt a baj, hogy találtak valakit, aki olaszul is beszélt. De ott legalább tudtam, hogy "csak" ennyin múlt.
Ilyenkor egyébként a következő dolgok zajlanak le bennem:
1. Bőgés, hiszti, rinyálás, kiborulás, önsajnálás és Mátéból is személyem sajnálatának kipréselése. (rosszabb esetben mindez telefonon, mert a kiborulást nem tudom időzíteni, tehát ha jön, akkor valakinek mondanom kell a bajomat)
2. "Rohadjon meg a világ, én nem megyek több interjúra!" felkiáltással besértődök. Ilyenkor jobb esetben Máté nyugodt állapotában van, és tudja, hogy ez a rész idővel elmúlik.
3. Mért nem lettem fodrász vagy hentes vagy vadakat terelő juhász, mert azoknak biztos könnyebb állást találni? című fejezet.
4. Inkább főzök és nézem a Gilmore girls-t, addig sem a nyomoromra gondolok.
5. De azért kéne lóvé, mert hogy megyek el Mátéval Szingapúrba novemberben (megy a drága, küldi a cég egy hónapra:)
6. Akkor nézek valami egyszerűbb munkát, de vagy nem találok semmi értelmeset, mert a sarki fűszereshez is kéne már képzettség, vagy csak egyszerűen nem szólnak vissza...
7. A Zuram megint rámszól, hogy akkor ma jelentkezz 3 állásra! És mivel már feldolgoztam az előző kudarcot, ezért indul előröl a folyamat.
Igenám, csak ez azért eltart pár napig, és mivel a kudarc hétfőn délután ért, a következő megmérettetés meg kedd délelőtt volt, ezért leragadtam a 2. pontnál, és enyhén szólva nem törtem össze magam a felkészüléstől. Mondjuk ebben az is benne volt, hogy nem is dobott fel nagyon a téma, mert a cég anti-pénzmosással foglalkozik:)
Nagyon vicces, mert egy 10 fős kis cég az egész, és a világ vége után 3 buszmegállóval találhatók. Kicsit elnéztem az időt, mert konkrétan másfél órával hamarabb értem oda. Arra persze esély nem volt, hogy beüljek valahova vagy bemenjek egy boltba, mert az nem volt. Úgyhogy elkezdtem sétálni, és sikerült vagy 10szer megkerülnöm a falut. Akármerre mentem, vége lett. Nem állhattam meg sehol, mert akkor megugattak a kutyák, nekem rohantak a mókusok, vagy jöttek a lovak ismerkedni (vagy kaját kérni). Ja és mindenki megbámult, hogy ez ki, ezt nem ismerem. Már az az 5 ember, és az az egy kukásautó, ami másfél óra alatt szembejött. Aztán úgy döntöttem, hogy bemegyek a templom melletti temetőbe, és ott napozok kicsit, mert szépen sütött a nap.
Végre eljött az idő, és odamentem a céghez, ami konkrétan 2 istálló között volt. Röviden végiggondoltam, hogy nem inkább az istállóba kéne-e munkát keresnem, mert ugye ahhoz is több közöm van, mint a pénzmosáshoz. De végül bementem a céghez, ami elsőre nem sokban különbözött a szomszédaitól, mert a bejáratnál sáros gumicsizmák meg zoknik fogadtak. Nem nagyon értem, ebédszünetben kimennek szántani vagy lovagolni? Aztán belülről már sokkal kulturáltabb volt az épület. Gyorsan elmentem WCre, aztán amikor kijöttem, kiszúrtam egy könyvet az asztalon, magyar címmel!!!!!!!!!! Peter Lilley: Piszkos ügyletek. Kapható a Libriben:) Azt tudtam, hogy a pasi (a cég alapítója és mostani vezetője) írt egy könyvet a pénzmosásról, de azt nem, hogy ez magyarul is megjelent, úgyhogy először csak álltam ott, teljesen megbabonázva és bámultam a könyvet, hogy ez mért van itt magyarul??? Még az is eszembe jutott, hogy a pasi magyar származású, és azért hívott be? Aztán az asszisztense felvilágosított.
Maga az interjú felejthető volt, hiszen ahogy említettem, eléggé alulmotivált voltam, ezért nem tudtam magamból kihozni az adrenalinos állapotomban kihozható pluszt. Egyébként szimpik voltak, az ürge oda-meg vissza volt, hogy 5 évig egyetemre jártam (ez itt nem túl gyakori) és hogy beszélek összesen 3 nyelven, meg tanultam egy kis spanyolt is:) De ettől függetlenül csodálkoznék, ha visszahívnának.
Azért ha más nem, akkor kirándultam egy jót:)
