Az angol nyelv szépségei

Vettem ma a Tescoban egy póréhagymát, és az önkiszolgáló pultnál jutott eszembe, hogy fogalmam sincs, hogy mondják angolul. Itt ugyanis úgy működik, hogy beszkenneled magadnak a dolgokat, de a mérendő zöldség-gyümölcsöknél be kell adni, hogy milyen termékről is van szó. Gondoltam hát akkor nincs más hátra, szépen elkezdem "A" betűtől a keresgélést, és végignézem a képeket, az alapján könnyen felismerem. Ekkor odalépett hozzám egy eladónéni, aki közölte, hogy" leek"-nek hívják, és hogy az az "L" betűnél van, nem az "A"-nál. Vigyorogtam, hogy köszi, erre ő lelekesen elkezdte magyarázni, hogy jaj hát ő mondta már akkor, amikor bevezették a rendszert, hogy ezzel gond lesz, hiszen az ember elfelejti az ABC-t, ha nem használja minden nap:) Hát igen, így megy ez. Gondoltam nem mondok inkább semmit, úgyhogy csak vigyorogtam tovább.

Múltkor meg a szomszéd bácsi megkérdezte, hogy nehéz nyelv-e az angol? Mire én kifejtettem, hogy hát én először németet tanultam, és annak nehezebb volt a nyelvtana, úgyhogy az angol eleinte sokkal könnyebb volt, de az igeidőknél bedurvult. Kérdezte, hogy miknél? Mondom az igeidőknél. Gondoltam hozok példákat, úgy biztos megérti, miről beszélek: egyszerű múlt, jelen, jövő, present perfect, stb. Mondta, hogy hát ő az anyukájától tanulta az angolt, úgyhogy nem tudja. Ami persze jogos, de azért reményem szerint még 60 éves koromban is ismerős lesz, ha valaki azt mondja, hogy teljes hasonulás, még ha nem is tudom a definícióját.

A másik szomszéd is édes volt, mert ő is kérdezett valamit az angol nyelvről, mire Máté is belemélyült a nyelvtanba, és épp a mássalhangzókról akart mondani valamit, de nem jutott eszébe, hogy mondják. Úgyhogy megkérdezte a szomszédot, hogy hát tudja, a magánhangzó ellentéte!? Tudja, magánhangzó: a, e, i, stb. Nem annyira értette, úgyhogy eltelt egy idő, mire kibökte, hogy mássalhangzó??

Aztán elkezdte ecsetelni, hogy Máténak milyen szép akcentusa van, és mekkora élmény hallgatni, ahogy beszél, és mennyire élvezetessé teszi a beszélgetést. Kicsit elkezdtem aggódni, mert múltkor meg valami pink pizsamát teregetett ki, miközben egyedül él, szóval kicsit gyanús volt, hogy meleg a helyzet. De aztán elmesélte, hogy van lánya, szóval akkor már csaknem.

Meg mesélt egy volt barátnőjéről, és ha már az angol nyelv szépségéről beszéltünk, akkor azt is elmondta, hogy egyszer, amikor meglátogatta az ország másik csücskében, akkor eléggé beégett a családja előtt. Épp az 5 órai teájukat fogyasztották, amikor is megkérdezték tőlük, hogy mit csináltak ma? Mire a fickó közölte, hogy a padlásról cuccoltak le. Igenám, csak ez az ige ott mást jelentett, méghozzá azt, hogy egész nap szexeltek. Úgyhogy az egész család röhögött, ő meg nem értette, mi van. Hát ezek az angol nyelv szépségei:)

Brian élete

Tegnap megint leszólított a szomszéd Brian bácsi, és egy csomót beszélgettünk. Elmesélte a fél életét, én meg az enyémet. Az angolok mindig megdicsérik az angolomat, és eleinte még hittem is nekik, de mostmár nem dőlök be, mert rájöttem, hogy ezt csak azért mondják, mert ők semmilyen nyelvet nem beszélnek, és az ő szemükben az, aki el tud nyögni 2 mondatot a nem-anyanyelvén, az már csúcs. Meg amikor benyomják azt a fergeteges poént, hogy a te angolod jobb, mint az én magyarom, na akkor aztán végképp értem, hogy mennyire kell elszállnom magamtól:)

Aztán egyszercsak kitalálta, hogy ő szerez nekem munkát. Merthogy van itt a másik szomszéd (a soha fel nem néző), és hogy annak kellene valaki, aki segít eladni a millióegy kütyüjét, és én pakoljam fel őket az ebay-re (angol watera kb.), és osztozunk a beáradó milliókon:) Vicces ötlet, majd meglátjuk mi sül ki belőle:)

Aztán az is kiderült, hogy a kutyás szomszédot nem Henrynek hívják, hanem Harrynek (a vezetéknevét még nem tudom, de ahhoz elég idős, hogy Harry Potter legyen:). És azt is megtudtam, hogy szegénynek a múlt héten meghalt a kiskutyája:( Pedig olyan lelkesen sétálgatta...

Hát ennyi, Brian azt is mondta, hogy náluk nem szokás átmenni egymáshoz, hanem csak az utcán jópofiznak, mert nem akarják, hogy a végén nagy pletykaparty kerekedjen az egészből. Hát ugrott a gúlyásleves party... Pedig az Imi megmondta, hogy hívjuk át a szomszédokat:) Ehhez képest a felesége délután meghívott minket, hogy egyszer menjünk át teázni. Úgyhogy most nem tudom mi van, teljesen confused vagyok:) Persze lehet, hogy az utcán teázunk majd:)

Templom

Azt még nem is meséltem, hogy járok a templomi kórusba énekelni, és mivel ez egy kis közösség (nem túl sok errefelé a római katolikus:), ezért nagyon megörültek nekem. Főleg azért, mert sajnos szinte csak idősek vannak, ezért elkell a fiatal erő. Nagyon aranyosak, és segítőkészek. Gabriel atya Nigériából jött alig egy hónappal előttem, és nagyon megörült, hogy ugyanaz a keresztnevünk (azóta ezt hirdeti mindenkinek). Megkért, hogy segítsek neki a misék előkészítésében. Nem éppen bonyolult feladat, kb 5 perc mise előtt és után. És legalább addig is találkozom angol emberekkel és dumálunk. Persze az sem utolsó, hogy most van időm karitatív munkát végezni a templomban, úgyhogy örülök, hogy csinálhatom. Mise után az egyik nőci mindig meghív kávézni, és vele kb másfél órán keresztül megy a trécselés. Nagyon aranyos nő, tök sokat segít, meg izgi sztorikat mesél, mint pl. h 18 éves korában kolerás lett Izraelben, és azóta nem ehet egy csomó mindent. De amúgy tényleg nagyon nagyon rendes, mindenben segít.

De visszatérve a templomra: vicces, mert az egyik bácsival beszélgetve kiderült, hogy már volt itt egy magyar pap, éspedig Father Horváth. Szóval nagyon jó, mert már majdnem az összes nevemen hívtak itt papot:) De azért remélem, hogy a következő nem Father Edit lesz...:)

Éjjeli csevej

Az úgy volt, hogy elkezdtünk Star Warst nézni. Köztudott, hogy én mindig elalszom a filmeken, akár moziban, akár itthon a TV előtt. Igaz mostanában egész sok filmet végignéztem, ezért joggal reménykedhettem benne, hogy most is sikerülni fog. Ráadásul elég korán is kezdtük, ennek ellenére nekem mégis sikerült elaludnom:(

Máté egy idő után felébresztett, leállította a filmet, és persze háborogni kezdett, hogy "jaaaj, velem nem lehet filmet nézni", stb., de aztán közölte, hogy igazából ő is álmos. Bementünk a hálószobába, és mondván, hogy azért 8kor azért csak nem fekhetünk le aludni, ezért csak lepihentünk. A pihenés aztán elég hosszúra sikeredett, konkrétan reggel fél 8ig.

Na de nem egészen egy huzamban, mert én fél 12kor arra ébredtem, hogy kialudtam magam. Felkeltem, felvettem a pizsim, fogat mostam, és visszafeküdtem. És forgolódtam, mert nem bírtam elaludni. Erre Máté odafordult, és megsimogatott. Jaj de aranyos, gondoltam én, biztos együttérez az alvásért folytatott szenvedésemmel. Ezután a következő párbeszéd alakult ki közöttünk:

"Aranyos vagy."

"Different..."

"Te-séééék?"

"Hát mert hogy néztük a videót"

"Milyen videót?"

"Hát amit más is megnézhet neten!"

"Ki más?"

"Hát bárki, csak 30 fontba kerül."

"30 fontba?"

"Igen, csak amikor másznak fel a létrán, akkor a nyakukba ömlik a forró olaj!"

Micsoda fordulat.

"Milyen olaj?"

"Akármilyen. Látom megint nem sikerült megérteni a lényeget."

Hoppá. Na itt már hangosan röhögtem, de azért folytattam:

"Nem, tényleg nem sikerült, elmagyaráznád?"

"Nem."

"Miért?"

"Mert alszom."

"Ja, jól van."

És ezzel befordult a drága. Vicces beszélgetés volt, már alig vártam, hogy reggel elmeséljem neki, persze szakadt a röhögéstől. Azért jópofa, hogy hogy kiosztott álmában.

BBQ party

Vasárnap BBQ party volt a templom kertjében. Jól sikerült, szuper idő volt, jófejek voltak az emberek, és mindenki örült nekünkJ A kaja is jó volt, teszteltük a husikat, és valószínű mi is veszünk majd ilyeneket, ha nálunk is lesz sütögetés. Ja és nyertem egy Adressbookot a tombolánJ Ja és a desszertek…. Na arról még beszélni sem szabad, mert a gondolat is hízlal, és én újra diétán vagyok…

Meglepetés

A Zuram kiirtotta a dzsungelt a kertben az újonnan vásárolt motoros kaszánkkal, jeeeeJ Igaz még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a kertben együnk, pedig nagyon itt lenne az ideje, mert egyszer csak vége lesz ennek az angol aszálynak, és akkor majd szidhatjuk magunkat meg minden. Csakhát még nincs kerti székünk meg asztalunk se.

Na de a lényeg, hogy Máté nagyon ügyesen kiirtott mindent, amit ki kellett, és így egész másképp néz ki a kert, mint előtte. Vannak futórózsáink, meg mindenféle bokrunk, és még meglepetés is: szamócaJ Egyik nap le is mentem leszedni, nagy lelkesen. Jó sokáig tartott, mert a kb fél cm-es darabokat egyenként kell ugye leszedni. Ennek ellenére nem lett valami sok, kb egy csésze fele telt meg vele, és a végén még a csalán is megcsípettL De azért tök jó, hogy van szamócánkJ

Ja és van rebarbaránk is. Illetve szerintem rebarbara, Máté szerint gaz. De sikerült rávennem, hogy ne irtsa ki (bár egyszer már kiirtotta, de újra kinőtt), mondván hogy csinálok belőle kompótot meg sütit. Szerinte egy nagy levelű gazt nevelgetek, és ő nem kér a gazkompótból, de addig beszerzek egy kisnövény határozót, és bebizonyítom, hogy az igenis rebarbara.

Amúgy amiből még nagyon sok van Angliában az a bodza, bármerre mész, mindenhol rengeteg van. Akartunk is szedni, hogy csináljunk szörpöt meg teát, de sajnos eltaktikáztuk magunkat: addig szerveztük, hogy mikor tudnánk olyankor menni, amikor már sötét van (az itt kb este 11), hogy közben begyulladt a fogam, és mire rendbejött, vége lett a bodzaszezonnak.

A soha fel nem néző szomszéd

Mert nekünk ilyen is vanJ Az embert általában az idegesíti, ha a szomszédja folyton-folyvást a függöny mögül kukkolja, aztán ahogy felnéz, a szomszéd (általában néni) rögtön eltűnik. Na ez a szomszéd épp ennek az ellenkezője, hiszen amióta itt lakunk még soha, de SOHA nem nézett fel még csak egy fél pillanatra sem. Pedig én kb egész nap látom a konyhaablakból, és mivel majdnem minden nap főzök, elég sok esélyünk lenne, hogy elkapjuk egymás pillantását. De eddig még nem sikerült. A bácsinak van egy boltja, amiben használt cuccokat árul, sőt, a kertjében folytatódik a kínálat: van ott minden, talán még halott német katona is…(Zsolt, kell valami?:)) De szép rendet tart a holmik között, egész nap pakolászik meg szerelget valamit. Jár-kel az udvaron, de egy pillantást sem vet az ablakunk felé, neeeem, még csak véletlenül sem… De miért??? Milyen ember az, akit ennyire nem érdekel a szomszédja??? Vagy ennyire nem vagyunk érdekesek… Ennek sürgősen utána kellett járnom…

Kapóra jött, hogy van egy porszívónk. Még Máté volt kollégájától vettük, mint ahogy a bútoraink 80%át. Igenám, de ez a csodaeszköz annyira jól ki van találva, hogy a „fején” lévő sörtéket nem lehet behúzni. És mivel a lakásban a konyhát és a fürdőszobát kivéve mindenhol padlószőnyeg van, ezért elég nehézkesen megy vele a takarítás. Nekem mondhatni semennyire, mert nem vagyok olyan mazochista fajta, mint a férjem, aki képes 2,5 órán át irtani a szöszöket - a lakásnak olyan szegleteiből, amiről eddig én azt sem tudtam, hogy léteznek – csak a csővel!!! El tudjátok ezt képzelni??? Centiről centire halad! Nincs olyan piszkocska, aminek megkegyelmezne… De ahogy mondtam, én nem vagyok ez az önkínzó típus, ezért kitaláltam, hogy menjünk, és kérdezzük meg a szomszédot, biztos akad ott egy megfelelő porszívófej, ami nem rabolja el a férjemet alkalmankétn2,5 órára. És ha már arra járunk, akkor megkérdezzük, hogy nem veszi-e meg a 6 ágyunkból az egyiket, mert ennyi azért nem kellJ (ezeket is az ex-kolléga hagyta ránk).

Hát eljött a pillanat: Mátéval átmentünk a bácsihoz, aki nagy szeretettel fogadott minket. Rólam elsőre azt hitte, hogy szlovák vagyok, illetve az akcentusom szerinte olyan, mint a szlovákoknak. (Ezen már nem lepődök meg, mert néztek már lengyelnek és franciának is) Jól elbeszélgettünk, és tényleg nagyon aranyos volt. 2 perc alatt kerített egy porszívófejet, ami tökéletesen ráillett a mi csövünkre. De nem volt hajlandó elfogadni pénzt érte, mert hogy ő úgyis mindig énekel, és ez az ajándékunk, hogy elviseljük. ÁÁÁÁÁ, szóval ő az! Már többször hallottam, hogy egy bizonyos hang énekel több számot is – néha egyet tízszer egymás után, de nem jöttem rá, hogy ő az. Kiderült, hogy esküvőkön meg mindenféle partykon énekel, járja az egész országotJ Mondta, hogy bármikor átmehetünk, ha halljuk őt énekelni, és hallgathatjukJ És azt is megengedte, hogy énekeljek vele! A végén még tényleg utcazenész leszekJ

Búcsúzóul megköszönte, hogy átjöttünk, mert hogy ő már többször felnézett az ablakunkra, de soha nem látott ott senkit, úgyhogy ő azóta nem tudja mi van velünk, amióta Máté beköltözött… Puff. Hát mégis nézett. Mégsem vagyunk érdektelen szomszédok. Jaj de boldogító.

Szomszédok

Már nem a teleregény, hanem a mi szomszédaink. Lespanoltam velükJ Az egyiket Henrynek, a másikat Briannak hívják és nagyon aranyosak. Henrynek van egy pici kutyája meg egy felesége. Briannak nem tudom mije van, talán ezüst biciklije?:) Mindenesetre érik egy szomszédos gulyáslevesparty. Remélem bírja majd a gyomruk.

Ja Henryről még annyit, hogy ő franciának nézett, amikor először találkoztunk. De mivel ez még az első hétvégén történt, ezért semmit nem értettem belőle, Máté fordította. Nagyon megörültem, hiszen a franciák szépek és nagyon egyediek. De Máté hamar kiábrándított, miszerint az angolok a franciákat utálják a legjobbanJ Szerencsére Henry nem tűnik utálatosnak. És a kutyája sem félelmetes, szóval jóban leszünkJ

Winterton

Nagyon szuper 2 napon vagyok túl! Mátéval és még 4 magyar kollégájával felkértek minket, hogy egy közeli faluban rendezett show-n vezényeljük le a parkolást. A többiek már csináltak ilyet előtte is, és annyira jók voltak, hogy megkapták ezt a felkérést is. Úgyhogy én eleinte tanultam a profiktól, de aztán egész jól belejöttem. Az idő szuper volt, kicsit le is pirultunk. Ennek köszönhetően rengetegen jöttek, persze mindenki autóval, úgyhogy voltak pillanatok, amikor majdnem kitettük a megtelt táblát, de szerencsére mindig akadt még valahol néhány szabad hely. A walky-talky nagyon sokat segített, hogy pörögjenek az események. Voltak persze nagyon gyík emberek, de sok aranyos is volt, több bácsika állt le velem beszélgetni, szóval gyakoroltam az englisht. Végül persze jól elfáradtunk, és iszonyat koszosan értünk haza, de tök jól éreztük magunkatJ

Fogas kérdés...

Hétfő reggel arra ébredtem, hogy begyulladt a bölcsességfogam. Nem igazán foglalkoztam vele, mert nem tűnt komolynak. Gondoltam majd kenegetem megint egy kis ecsetelővel, aztán ugyanúgy elmúlik, mint máskor. Igenám, de nem így lett. Másnap reggelre olyan szuperjól begyulladt az ínyem, hogy nem bírtam anélkül összezárni az alsó és a felső fogsoromat, h ne akadnaJ Na ez nem olyan jó dolog, mert ugye nem tudok enni semmit! A probléma azzal folytatódik, hogy ugye ilyenkor az ember normális esetben elmegy a fogorvoshoz, de ehhez az kell, hogy biztosított legyek, meg a TB számom is csak most jött meg, ezért nem olyan egyszerű a helyzet. Először ki kellett derítenem, hogy hol van egyáltalán SZTK-s fogorvos (magándokira még gondolni sem mertem, mert az iszonyatosan drága). Meg elkezdtem nyomozni, hogy hogy lehetnék biztosított, méghozzá gyorsan. Egész nap rohangáltam Job Centerbe, patikába, fogorvoshoz, közben kértem telefonos segítséget Ágitól (aki nem tudná: Ági fogorvos unokatesó). Meg telefonáltam mindenfelé, és mindenhol adtak egy következő meg egy következő telefonszámot. A 128.566. számot valószínű rosszul írtam fel, mert téves volt, de addigra meg is untam. De szerdára már tényleg fájt a fogam, úgyhogy megkértem Mátét, hogy jöjjön el velem, és segítsen. Így is lett, eljött velem, de előtte tettünk még egy kísérletet, hátha mégis kapunk igazolást a job centerben arról, hogy nem dolgozom, mert a fogorvosnál azt mondták, hogy ez esetben ingyenes. És láss csodát, Máté rögtön elsőre megoldotta a problémát. Most ugye vagy én voltam béna, vagy a csaj, de sajnos úgy sejtem, hogy énL Van még mit gyakorolnom… Na aztán visszamentünk a fogorvoshoz, aki azt mondta, hogy kaphatok egy emergency appointmentet, de csak holnapra. Úgyhogy végül ma mentem vissza, és persze nagyon fostam, hogy szétkaszabol meg minden. Egy kedves indiai fickó fogadott, poénkodott nekem valamit Gabriela SabatinirőlJ Amúgy a rendelő is profinak tűnt laikus szemmel, legalábbis amennyire én meg tudom ítélni. A bácsi igazából semmit nem csinált velem azon kívül, hogy megnézte a fogam és felírt egy gyógyszert és azt mondta, hogy öblögessek meleg sós vízzel napi 5ször. Csak akkor van a bibi, ha nem múlik el 7 napon belül. Mert akkor mehetek a kórházba kiműttetniL De szerinte el fog múlni. Úgyhogy mindenki szurkoljon, hogy tényleg így legyen!

Égből pottyant…

Ma megértettem egy munkást. Egy igazi világítómellényes fejénsapkás munkásember volt. Ez azért nagy dolog, mert az én meglátásom szerint az ilyen figurák halálbiztosan nem beszélnek olyan Oxford-Englisht, amit nekem van esélyem megértneni.

Gyanútlanul sétáltam hazafelé, amikor is bátran, mit sem sejtve nyelvi nehézségeimről emberünk hozzám szólt: „Héj paraszt, melyik út megyen itt a helyi komjuniti sopba?” – vagyis hogy van-e errefelé bolt, és lehet-e cigit kapni. Hát én kihúztam magam, felemeltem a fejem, kidugtam a mellem (csak mint ahogy elsőben vigyáz álláskor tanultuk), felemeltem a karom, és legyintettem: igen, arra előre. És remélem cigi is van. Mondhatom állat voltam. Ha begyakoroltam volna se ment volna jobban. Bár lehet, hogy el kellett volna neki mondanom, hogy a cigi ártalmas, halált okozhat meg impotenciát, de mielőtt szónokolni kezdtem volna, angolosan távozott. Szép volt, igaz volt, égből pottyant munkás volt…

A férjem macskát etet – avagy a szárított sonka története

Történt ugyanis az egyik napsütötte hajnalon, hogy megint a szomszéd egyik macskájának nyávogására ébredtem. Ilyenkor általában az segít, ha kikurjantok az ágyból egy ”cicc-cicc”-et, vagy bármilyen más ciccegő szót, és a macska általában elhallgat. Egy darabig legalábbis. Aztán a kurjantgatást időközönkétn újra meg kell ismételni, úgyhogy a vége úgyis az lesz, hogy felébresztem magam a ciccegéssel. De ha az embernek van egy drága jó Ura, akkor adódnak más megoldások is. Így is lett, Máté előrukkolt egy korszakalkotó-macskaelhallgattató ötlettel, miszerint kidob neki az ablakon egy kis sonkát. Gondolta hátha ez alkalommal szerencsésebben céloz majd, mert a legutóbbi effajta próbálkozásánál a szeletke a szomszéd és a mi kerítésünk között landolt, ahova a kutya se (és persze a macska se) mászott utána. De majd most!!!! Ki a konyhába, vissza a szobába, kézben a csali, ablak nagyra nyit, kar váll fölé, izom megfeszül, kar lendít… és libben a cafatka a cicuska felé… Putty. Csönd. „O-Ó” – szólalt meg a Zuram, amint felismerte a helyzet komolyságát. A sonkaszelet ugyanis vicces helyen landolt. Én az ágyból fekve vártam a fejleményeket, de hiába, mert a drága megszólalni nem bírt a röhögéstől… Már épp felálltam, hogy magam vegyem szemügyre az ügyet, amikor két hihi és haha között kibökte, hogy a husika a szomszéd tegnap vadiújan felszerelt szárítókötelén landolt, tökéletesen felszúródva egy csipeszre. Ekkor már én is röhögtem. Csak a macska nem. Ő csak bámulta a finom falatot, mint hal a gilisztát, és sóvárogva nyalogatta a száját. Persze a kérdés, hogy mit mondunk a szomszédnak, ha gyanúba keveredünk? „De hát mi csak szárított sonkát akartunk csinálni!”J

Otthon

Otthon nagyon jó volt, egyrészt mert otthon voltam, másrészt mert végre újra láttam a családomat, a férjemet és a barátaimat és harmadrészt mert kiszabadultam a fogságból. Voltunk Máté tesójáéknál, Ágneséknél, mentünk strandra Csengével, aki nagyon aranyosJ Otthon voltunk családi találkozón, Rúzsa Magdi koncerten anyával és egyházközségi napon is. Sikerült kifognunk a nyár legmelegebb egy hetét, mert kb 30-35 fof volt végig, pedig előtte is és után is végig esett az eső és hideg volt. Sajnos Évinek és Tominak tanulnia kellett, de legalább együtt voltunk 1 hétigJ És végre együtt repültünk vissza a ZurammalJ

Fogság

Kb. 2 óra volt, amikor megérkeztem a mamihoz (papi még Brazíliában nyaralt), mert előtte még elkirándultam Vaduzba, a fővárosba. Marcsi lejött elém a buszmegállóba, és megkezdődött a nehéz 20 napom története…

Hát eléggé kétségbe estem első nap. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de ilyen durvára nemszámítottam. Minden tiszteletem azé, aki az ilyesmit kibírja. Először azon szenvedtem, hogy mindent jól csináljak: iszonyatosan be voltam tojva, hogy valami baja lesz a néninek, pl kiborítom a tolószékből a járdára, vagy elcsúszik zuhanyzás után a kövön, leesik az ágyról, stb. Aztán amikor belejöttem, akkor már nem ezek érdekeltek, csak hogy ne kattanjak be a légkörtől, mert ugye az tök normális, hogy egy szelet kenyeret kb fél óra alatt nyamnyogunk el, arról nem is beszélve, hogy a kaja is undorító. A penészes sajt minden formájában megtalálható az asztalon, van nemes penész, van hónapok óta otthon rohasztott sajton penész, van takony állagú sajt (erre nem jöttem rá, hogy boltilag ilyen, vagy otthon nevelték), stb… Néhány étel már majdnem kivirágzott, úgyhogy én 3 hétig vajas kenyeret ettem.

A legnagyobb gondot az jelentette, hogy meg kellett próbálni nem bekattanni: nem bekattanni az iszonyatosan ingerszegény légkörtől és a semmittevéstől, valamint a néni kibírhatatlan természetétől és 92 éves kori hülyeségeitől. Mint pl. ha meg akarta törölni a száját, és nem volt a közelben szalvéta, akkor a légycsapóval kanalazta ki a tegnap használt szalvétát a szemetesből. Vagy volt, hogy kitalálta, hogy ő nem szereti az orsótésztát, mert az 3 cm hosszú, és az túl nagy neki, úgyhogy törjem már félbe egyenként az összeset. De akkor se kapjak sikítófrászt, amikor 28 fokban télikabátot húz sétáláshoz, és engem szúr le, hogy én „csak” egy pólóban jövök. Nem baj, hogy körülöttünk mindenki bikiniben rohangál. Mert szerinte én ezért köhögtem. Na ja, biztos nem miatta.

Persze főzni sem tudtam, mert mindig minden rossz volt, túl sok, túl kevés, túl hideg, túl meleg, nem ebbe a lábasba, nem ennyi vajjal, több vajjal, ne mosd meg annyiszor a kezed, minek használsz öblítőt a mosáshoz, akkor lesznek puhák a ruhák, ha kevés mosóport használsz, stb. Ja és kitalálta, hogy spóroljunk a pelenkájával, de ő maga sem tudta megmondani hogy? (Esetleg csavarjam ki és szárítsam meg a radiátoron?:) Ezért nem volt hajlandó olyan gyakran cserélni, amilyen gyakran kellett volna, és ebből érdekes szagok és szituációk születtek, de a részletektől inkább megkímélnék mindenkit.

Na de voltak azért jó dolgok is: voltam az unokáival jeepezni, meg mentünk Stephan vacsiúj Audijával is!!!

Voltnuk Walternál, a fogadott fiánál, és a dédunka keresztelőjén is (a mami pelenkát akart venni ajándékba, alig tudtam lebeszélni). Szóval gyakorolhattam a gyönyörű cüridüccsöt meg az ilyen olyan Dialektek keverékétJ

Aztán felvettem a mammutlóvét, és hazáig menekültem!

Svájc

Az úgy volt, hogy Picu nővérének a barátnője megunta a banánt, és haza akart menni. Én meg megörültem a lehetőségnek (vagyis Máté azt mondta, hogy örüljek meg neki), és elvállaltam: Liechtensteinbe vándoroltam 3 hétre, hogy helyettesítsem Marcsit, aki egy 92 nénire és egy 98 éves bácsira vigyáz. És ha már Zürichbe megy a repülőm (mivel Liechtensteinben nincs reptér), akkor már mért is ne látogattam volna meg Péter unokatesómat és családját Adliswilben, Zürich mellettJ

Aztán a látogatásból kb egy hetes zaklatás lettJ Csütörtökön érkeztem, és pofonegyszerűen eltaláltam a reptérről Péterékhez, köszönhetően az előre elküldött szuper térképeknek és útleírásnak, meg persze annak, hogy Kriszta kijött elém a gyerekekkel az S-Bahn megállóba. Az eső már akkor is esett, csak úgy, mint majdnem egész idő alatt. De ez mit sem számított, hiszen nagyon jó dolgom volt: első nap bementünk a Googleba, ahol Péter dolgozik. Nahát. Ha valaki nem tudná, akkor ez egy álommunkahely. Olyan, mint amit mi a Hörmannál megálmodtunk, csak jobb: masszírozó szék minden emeleten, meg van igazi masszőr is; játékterem; hangszerek; reggeli, ebéd vacsora, és ezen felül mindenféle kaja, amit el lehet képzelni, és minden ingyen; játszószoba gyerekeknek; csúszda, amin lecsúszhatsz az emeletről a menzára; tűzoltórúd, amin az emeletről lecsúszhatsz a földszintre, ha nincs kedved elmenni a lépcsőig, és elég bátor vagy, hogy lecsússz (laptoppal tilos!:); dzsungel; egy sötét szoba csak akváriumokkal, szivaccsal teli káddal és masszírozó székekkel; meditáló helyiség, hagyma alakú kis odúk, amik tele vannak párnákkal meg babzsákokkal, ide lehet elvonulni telefonálni, hogy ne zavard a többieket a magánügyeiddel, …stb. Szóval nem semmi…

Aztán elmentünk 2 napot vidámparkozni: először Legolandben, aztán pedig a Ravensburger Spielelandba mentünk. A gyerekek természetesen nagyon élvezték, meg a felnőttek is, leszámítva az időjárást, mert az bizony nem volt valami kedvező. Ahhoz képest, hogy május volt, kb 7-9 fok volt, úgyhogy még akkor is fáztam, amikor az összes pulcsimat felvettem… Emiatt végül egy nappal korábban hazamentünk, ekkor már Kriszta (Péter felesége) tesója és családja is csatlakozott a bandához.

A többi napot tehát együtt töltöttük: voltunk a gyönyörű Rajna vízesésnél, vadasparkban, hegyek között, völgyek között, és Luzernben is. És nagyon finomakat ettünk Kriszta jóvoltából, a koktélokról és a joghurtos italról nem is beszélve… Úgyhogy beújítottam néhány új receptet is;)

A gyerekek mind nagyon édesek voltak, már alig várom, hogy újra lássam őket…

Hát ennyi, szerda reggel szedtem a sátorfámat, és továbbálltam Liechtensteinbe, mit sem sejtve, hogy mi vár rám…

Péter és Kriszta, ezúton is köszi mindent!!!