Tegnap voltam kötni a kötőklubban. Egy helyi kirakodóvásáron ismertem meg a néniket, és mivel érdeklődtem erről-arról, ezért mondták, hogy menjek be, és ott majd segítenek. Így is lett, felmarkoltam egy csomó fonalat és kötőtűt, meg a szuper könyveimet, és meglátogattam őket. Egy aranyos kis klub, ahol lehet teázgatni, enni meg vásárolni saját készítésű dolgkat (ruhát meg kaját is). Kár, hogy itt is mindenki 3-szor olyan idős, mint én... Poén volt, mert ahogy bementem, rögtön azzal fogadtak, hogy "jaaj, épp rólad beszéltünk!" Aztán beültünk egy sarokba, és nekiálltunk. Megmondtam, hogy mik a problémáim, mutogattam a (magyar) könyvemet, amiből persze nem értett senki semmit, ezért kérték, hogy fordítsam le. Ez jó időbe telt, mivel az elején még azt sem tudtam, hogy mondják a simát és a fordítottat. De aztán elég jól belejöttünk, és igaz sokkal előrébb nem jutottunk, mert ők sem tudtak választ adni a kérdéseimre (pedig jópár néni összedugta a fejét), de adtak házi feladatot, hogy gyakoroljak. Volt ott egy finn néni is, aki nagyon lelkendezett, hogy magyar vagyok, hiszen rokonságban van a nyelvünk ugye. Igaz először azt kérdezte a könyvemre, hogy németül van-e, de nem baj:) Aztán elmondta, hogy finnül a kéz az kezi, úgyhogy mégiscsak van valami közös. És ha a nyelvünkben nem is olyan sok, de abban igen, hogy az egész kötőklubban mindenki ugyanúgy köt, kivéve a finn nénit, aki tök máshogy, és kiderült, hogy én vagyok a következő csodabogár, legalábbis az ő szemükben, mert hozzájuk képest én is tök máshogy kötök, mégpedig ugyanúgy, mint a finn néni. Vicces dolgok ezek, mondták, hogy hát biztos van európai kötés, meg brit. Komolyan mondom, lehet, hogy direkt rosszul esne, ha véletlen valamit ugyanúgy csinálnának, mint mások.
