Elkéstünk...

Pedig pont futottunk, és mégis. Mert mostanában annyira sportosak vagyunk (?????), hogy minden héten 1-2szer elmegyünk futni. Na jó, én csak kocogok. Vagy gyorsan gyalogolok. De nagyon gyorsan!! :) Egy aranyos kis erdős részen, nagyon közel a házunkhoz. És én a kínok közepén jól kinéztem magamnak, hogy szép kis szedrek éregetnek arrafelé, méghozzá nem is kevés. Igaz, a legtöbb vagy egy domb oldalában vagy a völgy alján, vagy a csalánoson túl, de az már részletkérdés, én akkor is elhatároztam, hogy ha eléggé megérnek, akkor megyek és leszedem az összeset, és szuper lekvárt/sütit, stb csinálok belőle. Ingyér van, vadon nő, szóval rossz nem lehet. De valahogy még mindig elég zöldek, és az idő sem épp szederérlelő.... Erre tegnap ott küzdök az életemért, mire 2 nő galád módon szedegeti a gyümiket. Gondoltam hazaszaladok dobozért és gyorsan én is beállok, de annyi erőm már nem volt. Azért nem akartam annyiban hagyni a dolgot, mert hát mégiscsak azt a szedret szedik, amit én már rég lefoglaltam gondolatban, szóval elkezdtem versenylegelni velük. De érdekesek ezek a gyümik, mert hiába tűnik érettnek néhány db, mégis marha kemények és savanyúak. Bezzeg a csalános közepén, azok tetszenek. Kár, hogy eladtuk a motoros kaszát, legközelebb mehetnék azzal futni...

Úgyhogy most nem tudom mi tévő legyek, valószínű megvárom, amíg megint érik egy adag, és bízom benne, hogy nem előznek ki megint. Vagy kiküldöm a Zuramat a málnásba őrködni. Hehe.

Dyson buli

A férjem annyira szocializálódott a munkahelyen, hogy meghívták egy buliba. Igaz nem szóban, hanem e-mailben, ez volt a szerencséje, mert amúgy szerintem nem sok mindenkivel kommunikál. Állandóan azon veszekszem vele, hogy bakker minek főzök én ebédet, ha ő hidegen eszi meg. És akkor jön a nyomós ok, hogy dehát a mikró az épület másik felében van, és ha ő átsétál az egészen, akkor jól összetalálkozik mindenkivel, és a végén még beszélgetni kell!!!!! Arról nem is beszélve, hogy az ebédlőben nem tudja, ki mellé ülne (múltkor a főnöke Hello stranger felkiáltással köszöntötte a menzán), a helyén viszont nem kajálhat meleget, mert lehet, hogy a kínaiak allergiásak a paprikáskrumpligőzre.

Na de a jelen kor vívmányának köszönhetően jött a meghívás mailben. És mi mentünk.

A férj közölte, hogy vinni kell sátrat, amivel csak az az egy baj volt, hogy nekünk az itt nincs. De mondta, hogy nem baj, majd elintézzük (= intézzem el én:). Aztán egyik pénteken, amikor is a házassági kurzus záróbulija volt, elkezdtem mondani a házigazdának, h megyünk sátrazni sátor nélkül, mire kettőt fordult, és hozott egy nőcit, akinek van sátra és kölcsön is adja:) Mondtam, hogy legközelebb előadom a többi vágyamat, hogy jó lenne egy kertesház, egy földkörüli út, meg hasonlók, ki tudja, valaki azt is el tudja intézni nekem:)

Na, szóval sátor kipipálva. Mondta a férj, hogy 1-re kell menni, de nem akarja, hogy mi legyünk az elsők, mert az milyen ciki már. Meg gondolom akkor vegyülni sem tud a tömegben:) Indulás előtt elhatároztuk, hogy hát akkor sátor ide vagy oda, mi mégsem aludnánk ott, mert hideg van, és állítólag a többiek sem fognak. Tehát nem is vittünk semmi alvócuccot, a sátor is csak azért maradta a kocsiban, mert majd úgyis vissza kell vinni.

A ne menjünk túl korán felkiáltással meg is érkeztünk háromnegyed 3ra. Gyanúsan nem volt ott egy lélek sem... Egyszer csak kijött egy idősebb néni, és megkérdezte, hogy mi akkor a Dyson partyba jöttünk? Mert ő a házigazda anyukája, és neki a fia azt mondta, hogy 3kor kezdődik, de amúgy welcome. Na igen, ezek azok a részek, amikor ebéd közben odakurjantott a Jonny a többieknek, h Bélák, gyertek inkább 3ra, mindenki vette az adást, de a férjem, aki a helyén ülve kanalazta a lebbencslevest, na ő lecsúszott az infórol. Sebajk Tóbiás, bevetettük magunkat a tanyasi élet élvezésébe.

Nemsokára megérkeztek a többiek. Be lettem mutatni mindenkinek. Ez egyik főnökét kivéve mindenki szimpatikus volt:) Az egyik főnöke Mr Perfectnek hívja Mátét, ami nekem annyira tetszik, mert annyira találó, hogy na.

Volt sok gyerek is, de a legjobban az egyik kollégájának az ikrei tetszettek:) 7 hetesek voltak, nagyon nagyon édesek. Szegény anyukájuk kissé mosogatórongy volt, mert közben volt már egy másfél éves kislányuk is, és azért nem lehet könnyű egy másfél évessel+két újszülöttel. Szóval anyukájuk mondta, hogy nyugodtan fogjam meg az egyiket, aztán cserélgettünk is, meg is etettem, büfiztettem, és amikor a végén mondtam, h szóljon csak, ha kell segítség, akkor olyan fénysebességgel vette elő a telefonját, hogy beírja a számom, hogy világított.

Aztán volt ott malacsütés, egy egész malacot megsütögettek, nyammmm. Persze az én férjem közben lelkesen tolta a gyerekeknek készült sajtos tésztát:)

Megismerem egy spanyol srácot is, akinek elmondtam mind az 5 spanyol szót, ami eszembe jutott. Meg megbeszéltük, h milyen jó hely Barcelona, úgyh el kéne mennünk. Ráadásul innen a jegyek is tök olcsók oda, csak azok a nyavalyás szabik...

Volt vmi baseball szerű játék is, amiben a kicsi férjem nagyot brillírozott:)

Aztán elég hamar hazamentünk, bár a férjem a kérdésre, hogy ott alszunk-e csak annyit mondott, hogy meglátjuk, pedig előtte végig erről faggatam, h ott fogunk-e aludni, mert akkor el kell vinnünk az összes tundrabugyit. De aztán leléptünk. Egyébként tök jó buli volt:)

Megyüüüünk!

Múltkor hétvégén úgy volt, hogy elmegyünk Londonba, de mivel kaki idő volt, ezért végül csak pár utcával odébb jutottnuk. A város állítólag legfinomabb fish and chips-ét akartuk megkóstolni, de nem volt szerencsénk, mert zárva volt:( Ücsörögtünk hát a kocsiban, hogy na akkor most hova is menjünk, Máté nyomogatta a GPS-t, mire kiötlöttük, hogy akár haza is ugorhatnánk:) Mármint hazahaza, mert benne van apáék címe is a GPSben:) Máté beadta neki, hogy akkor kalkuláljon, háát, nagyon feladtuk neki a leckét, többzsör is belassult, Máté szerint akkor mászta épp az Alpokot vagy kelt át a chanelen. Közben a rádióban az I still haven't found what I'm looking for ment, amit szerintem szintén a GPS énekelt:) Szóval a végén kiköpte, hogy If possible, make a U-turn, és 24 óra múlva már otthon is leszünk, de előre szól, hogy azért közben még párszor újra fogja tervezni a dolgokat, mert ennyi nem fér az agyába. Mi azért nagyon megörültönk, hiszen akár egy hétvége alatt megfordulhatnánk, még szabi sem kell meg repjegy sem:)) Szóval ki tudja, egyszer lehet, hogy megjelenünk:)

Jaj, hát a fő poént el is felejtettem. Ágival épp a tengerpart felé tartottunk, amikor az út mellett a képen lévő táblát szúrtuk ki. Hát igen, sosem tudhatjuk, mi vár ránk. Mondjuk én egy kis váratlan fegyverropogástól a figyelmeztetés ellenére is betojnék:) Ági mondta, hogy azt hitte biztonságos helyre jött, de ezek szerint akár Afganisztánba is mehetett volna nyaralni:)

Gondolatok a szederről + home + Ági:)

Jaj, hol is kezdjem... Mert már megint nem írtam ezer meg még ezer éve. Dá, dá, dá az ilyen csúnya néninek, mint én. Meg is mondta a Zuram, Tibi, hogy majd jól el fogom veszíteni az olvasóimat, ha így folytatom. És ez úgy szíven érintett, hogy inkább írok is gyorsan, mert hát mi is lenne velem nélkületek, kedves olvasóim? Kérlek, ne vesződjetek el, kelletek a népszerűségi indexem fenntartásához haha:)

Amint látjátok, jól megújult az oldalam:) Komoly stáb munka volt, a Zuram meg én csináltuk! Oldalán dinnyés az oldal, na az az a dinnye, amit én itt a büdös életben nem fogok enni, kivéve persze ha importálnak néhány darabot a bátrak számára, akik meg merik venni (és tudják is mi az, nem csíkos focilabdának nézik). De egy éltem, egy halálom, ha látok, veszek egyet.

Itt egyelőre még a szeder is olyan zöld, mint a méreg, pedig az én teóriám szerint az nem éri el azt az édességi szintet, ami itt már nem érik meg. Itt a nyár csúcspontja az eper, az megérik úgy egy 1-2 hónap késéssel, aztán veheted októberig. A cseresznyét meg nézed a fán, hogy na mindjárt, mindjárt megérik, aztán mégsincs szerencsénk sose:( A meggyet meg azt se tudják, mi fán terem. De hát mit is várnánk errefelé, ahol 15fokos a nyári átlaghőmérséklet, és végig esik az eső... Amúgy ez nem igaz, idén is volt nyár, csak áprilisban, ha előre tudom, akkor megyünk nyaralni, de idén se szólt senki. Ja, meg volt még egy nap nyár, de erről majd mindjárt.

Na, jól elkanyarodtam a témától. Szóval mielőtt úgy tűnne, hogy depressziós vagyok a dinnyehiányos monszunban, hát közlöm, hogy szerencsére nem is:)

Először is: voltam otthon júniusban!!! Gondolom mindenki tudja, de azért leírom a erre tévedő kínaiak kedvéért (csingcsangcsung):)

Hát, amint leszállt a repülő, elkezdtem bőgni, jeee. Aztán bementem Ferihegy 1 iciripiciri épületépbe, ahol valami néni bemondta a hangosbemondóba, hogy válasszuk a Teletaxi szolgáltatásait, és tádádádáááá, megint elkezdtem bőgni. Magyar szó, és érteeeeem:) Be kell, hogy lássam, nagyon megéreztem ezt a kilenc hónap kihagyást. Hazafelé a kocsiból végig kiabáltam, hogy jaj de jó, zöldséges, mini közért, nagyon lelkes voltam:)

Szokás szerint persze nagyon busy voltam, rohangálás a köbön, család, barátok, volt kollégák, meg minden, akit csak sikerült elérnem:) Ja és persze el ne felejtsem az szupermaratoni orvosjáró körutamat. Szerencsére minden rendben van, leszámítva azt, hogy épp akkor sikerült megfájdulnia a fogamnak, amikor hazaindultam, és végig úgy pattogott benne a nyomás a repülőn, mint a kukorica... És még csak nem is olyan fogam, amivel bármit is csinált.

Ja, és persze amiért hazamentem: Réka és Christoph esküvője:) Az ifjú pár azóta már a nászútról is hazatért, nem is olyan ifjúk már:) Szerencsére szép idő volt, és leszámítva hogy valami drága görény feltörte az egyik német vendég kocsiját, jól sikerült. Mondjuk én nem voltam oda a szereplésemért, de Réka szerint mindenki meg volt velem elégedve, meg nekem is hálálkodtak a német vendégek, nagyon hálásak voltak, hogy minden le lett nekik is fordítva, és így tudták, miről van szó. A zenekar meg megint szuper bulit csinált, dehát ez már nem újdonság. Persze megint el kellett nekik magyaráznom, hogy és még mindig nem váltam el... De ha a Jóisten is úgy akarja, akkor augusztusban végre valahára együtt fogunk hazamenni, és Erika és Csaba esküvőjén együtt fogunk megjelenni a Zurammal, nyilvánosan!!!

Jártam a Fővám téri vásárcsarnokban. Tudtam én, hogy egy nagy rakás kaka az itteni zöldség-gyümölcs felhozatal, de hogy ennyire... Azok a karfiolok, énekeltek, majd kicsattantak, és kukoricák, azok a különleges tökök, sárgabarackok, eprek, málnák, és nem is drágán!

Azért jó kis hely ez a Magyarország, mondjon bárki amit akar. Így, hogy nem mindennap járok erre, végigmenni Budapest utcáin, egy gyönyörű napsütéses reggelen, hmmmm... Szerintem nagyon szép, és igazán egyéni a hangulata. Nyilván nem tudnám ennyire értékelni, ha ott élnék, de épp ez a szép az egészben, hogy tudom értékelni!! Még az omladozó házak és a kutaszarszag is mind az otthonérzést erősítették bennem:) Meg hogy ismerősökkel találkozom a 47esen, az Oktogonon... Na ez az, amit soha nem tud nekem semmilyen másik város, ország adni. Miklósról meg nem is beszélve, ott meg 2 lépésenként ismerősbe botlok:)))

Nem sokra rá, hogy hazaértem, jött Ági látogatóba:) Tök jó volt, szerencsére szuper idő volt, pedig jól felkészítettem szegényt, hogy az angol nyárhoz hozni kell Tundrabugyit is. Mondjuk azért annyira nem voltam messze az igazsághoz, mert a nyár csak egy, azaz egy napra nézett be hozzánk. Azt is csak a vendégünk kedvéért, nehogy elmenjen a kedve Angliától, tehát benyomtuk neki a Demo verziót.

Első nap elküldük szegényt egyedül kirándulni, mert ugye a szabikkal igencsak hadilábon állunk. De estére beszerveztünk még egy kis Quiz nightot Dorotaékkal és Robertékkel. Mondanom sem kell, hogy lövésem sem volt a válaszokról a kvízen, úgyhogy nem hiszem, hogy máskor annyira erőltetni kéne a dolgot, kivéve ha a legtudatlanabbat is megajándékozzák:) (Múltkor Robert legidősebb fia mesélte, hogy nyert egy díjat valami golf versenyen, mert ő nyert, csak épp hátulról hehe). Ja, és még 2 kolléganőm szülinapi bulijára is benéztünk péntek este, de csak röplátogatás volt.

Szombaton elmentünk délre a tengerpartra, konkrétan Durdle Doorhoz. Az idő nem volt épp júniusi, de ne panaszkodjunk, hiszen az eső sem esett, és a nyílt víz felett látszott, hogy sütött a nap, szóval ha nagyon akartunk volna, akár be is úszhattunk volna.

Igazából korrigálnom kell, angol viszonylatban igencsak júniusi idő volt...

Nagyon szép volt, egyik kollégámtól kértem tanácsot, hova is mehetnénk, és nem csalódtunk szerencsére. Nagyon szép sziklás part, kékes-zöldes víz, egy gyönyörű íves sziklával.

Hazafelé nagy nehezen találtunk egy jópofa vendéglőt, ahol megestebédeltünk. A kaja nem volt olyan nagy szám, de a nap legalább kisütött:)

Végül megálltunk Salisburyben, megnéztük a katedrálist meg a belváros belét.

Amúgy rájöttem, hogy Angliában lehetne forgatni a Túl a sövényen c. rajzfilmet, mert Máté helyes megfigyelése alapján itt mindig úgy van, hogy amint elkezdenéd bámulni a szép tájat a kocsiból, rögtön jön egy sövény, aminek nem is lesz vége a következő körforgalomig (ami általában mindig 100 méterre van, a GPS néha már maga is unja, úgyh a miniroundaboutokat be sem mondja:). És aztán folytatódik tovább a sövény, szóval semmit nem lehet látni. De legalább nem bámészkodnak a sofőrök, lehet, h ezért van?

Vasárnap templom után Dorotáékkal elmentünk a közeli tavakhoz, kihasználva az egy napos Demo-nyarat, na meg azt, hogy itt van mellettünk Anglia szerintem majdnem egyetlen szabadtéri fürdési lehetősége. Szóval kifeküdtünk a partra, napoztunk, ahogy azt kell (persze semmit nem barnultam, mert jó kislány módjára bekentem magam naptejjel...). Ja, és fürödtünk is!!!!! Issszonyat hideg volt a víz, és a fő poén, hogy úgy kb 6-7 méterre lehetett bemenni a tóba, a tó további 99%-a le volt választva bólyákkal. Így hát ebben a derékig érő vízben tömörült a strandnak az a része, aki be mert menni a jeges vízbe. Úszásról persze ne is álmodjunk, nem mintha annyira vágytam volna rá ilyen körülmények között. A parton pedig úszómester bácsik vigyáztak ránk, nehogy belefulladjunk a kacsaúsztatóba. Asszem már értem, mért járnak sokan a Balatonra...

Ja, és nem volt belépő, csak kilépő:))

Aznap este még elmentünk Ágival a közeli parkokba. Épp marhára magyaráztam valamit, mire egy srác ránkköszönt, h Sziasztok! Na, hát ilyen sem volt még, amióta itt vagyunk:) Elbeszélgettünk, megadta a barátnője nevét, hogy felvehetem a fészbukkon, és akkor majd jó lesz nekünk. Írtam is a csajnak, azóta se válaszolt, hát, így jártam, talán túlélem. Legalább volt annyi a srácban, hogy ránkköszönt, eddig még idáig sem jutottunk el. Na jó, mi sem jeleskedtünk, mert ha nagy ritkán hallunk is magyar szót, na akkor azok tuti olyanok, akikkel otthon sem éppen barátkoznék...

Asszem mára ennyi, majd folytatom még, de ma még sütnöm kell Dorotának egy tortát, szóval jobb, ha lépek.

Ágyő!:)