Recently

Jaj, hol is kezdjem, hiszen megint nem írtam egy ideje... Mondjuk ott, hogy múlt héten itt voltak anya meg apa:)) Erre még emlékszem! Szóval már nagyon vártuk őket, izgultunk meg minden. A drága férjem már tervezgette, hogy fogjuk minden irányból kitakarítani a lakást meg persze a kocsit is. Én meg nem akartam beleélni magam nagyon semmibe, mert hátha összejön egy munka, és akkor csalódott leszek, hogy nem lehetek anyáékkal csak esténként. (Nem mintha hosszútávon nem a munka lenne a célom, csak idegesítene, hogy épp akkor kezjek el dolgozni, amikor itt vannak a szüleim.) Aztán persze nem így lett, illetve de. Na. Csak lassan. Szóval nem lett munkám arra a hétre, amikor anyáék itt voltak, de lett munkám kemény 3 napra az előtte lévő hét végén. És mivel kedd este tudtam meg, hogy másnaptól dolgozom, ráadásul kedden még elmentünk moziba, csütörtökön meg bébiszitteltük Dorotáék alvó kislányát, Karolinát, ezért elég rövid időre kellett besűríteni a takarítást. Persze kérdezhetitek, hogy miért nem csináltam meg a hét elején? Hát mert szerettem volna, ha az utolsó pillanatban készül el minden, hogy ne kelljen a hét végén újrakezdeni az egészet.

A munka egyébként nem volt rossz, de túl nagy szám se... Németországi mozikat kellett hívogatnom a Dolby megbízásából, és különböző adatokat kellett begyűjtenem, meg ilyen-olyan ingyenes marketing cuccokat ajánlgatnom nekik. Összességében kedvesek voltak az emberek, meg voltak hatódva, hogy valaki németül hívja fel őket a Dolbytól (ha nem volt muszáj, nem mentem bele, hogy nem vagyok Dolby munkatárs). Volt, aki megköszönte, hogy felhívtam, sőt, olyan is volt, aki azért tette le a másik telefont, mert "sürgős üzleti telefonja van a másikon" - ez voltam én... Lehet, hogy csak le akart rázni valakit... Mondjuk ennek az ellenkezője is előfordult, mert néhányan szerintem azt hitték, hogy valami ügynök vagyok, és vagy rögtön elköszöntek, vagy csak húzták a szájukat... Szerencsére ebből volt kevesebb.

Összességében örülök, hogy végre volt valami, még akkor is, ha természetesen nem ez lenne álmaim munkája, de leglább gyakorolhattam a németet meg az angolt is. A vicc az volt, hogy az angolok azt hitték, német vagyok, a németek meg hogy angol. Egy fickó kivételével, aki megkérdezte, hogy honnan telefonálok, mert olyan magyar félének tűnök... Pfff. Köpni nyelni nem tudtam, hogy ezt meg honnan a bánatból szedi? Aztán elmesélte, hogy a gyerekei járnak a templom szervezésében Sopronba diákcserés-családokhoz, illetve a soproni gyerekek is hozzájuk, és nekik is hasonló akcentusuk van, mint nekem.

A legtöbb angol amúgy el sem tudja képzelni, hogy valaki 2 idegen nyelven beszél. Vicces, mert ahányszor kiderül, hogy beszélek németül, mindig azt hiszik, hogy német vagyok. A németek meg ugye a Dolby miatt gondolták, hogy angol vagyok, és kedvesen elővették az angol tudásukat, és elkezdték nekem a német szavakat angolos kiejtéssel lebetűzni, na ettől égnek állt a hajam. Mert ha azt mondja, hogy Johann, Jott, O, Há, Á, Enn, Enn, akkor értem, de ha elkezdi, hogy Dzséj O Éjcs... akkor váá, mert egy német nevet betűzzön németül! Ja, és a kedvencem még a J, wie Jantina, O, wie Ota, és fogalmam nincs ezekről a nevekről, akkor persze a kezdőbetűiket sem tudom, tehát kivagyok a vízből... És túl sokszor nem szeretek visszakérdezni...

Hát ennyi, mindenesetre nagyon meg voltak elégedve velem, megdicsértek meg minden, mondták, hogy adnak referencialevelet, ha kérek, és kérdezték, hogy ha lesz máskor is, hívhatnak-e. Mondtam, hogy persze, ha addig nem lesz más...

A kedd esti moziról meg annyit, mielőtt visszatérnék a kezdeti témámhoz, hogy a 127 hours-t néztük meg, gondolom otthon 127 óra a címe. A srác, aki beszorul a Grand Canyonban egy sziklába, és végül levágja a saját kezét. Hát, érdekes volt. Túl sok minden nem történt benne, ilyeneket leszámítva, hogy hogy veszi fel a leejtett bicskáját, kamerázza magát, hogy iszik, pisil, aztán issza a pisijét, meg hogy golyózik be majdnem. Én a durvább részeknél befogtam a fülem, hogy ne halljam, amint épp töri a saját csontját meg nyeszeteli az idegeit, meg persze a szememet is becsuktam, de az én bátor hős férjem persze végignézte az egészet premier plánban, és annyira nem volt rá jó hatással. Pedig előtte szerintem még rosszat sem álmodott egy film miatt sem (velem éles ellentétben), de most sikerült neki majdnem elájulnia, szó szerint. Én meg csak néztem rá, és kérdezgettem, hogy mi bajod, mi bajod? Ő meg csak annyit tudott mondani fal fehéren, hogy most ne beszélj hozzám, majd maga elé kapta a kukoricás bilit. Aztán valahogy helyrejött (hányás nélkül, bár ő azt mondja, hogy hányingere nem is volt, de akkor minek kapta maga elé azt a poharat?). Aztán közölte, hogy most úgy érzi magát, mint 3 hete a véradás után, ami előtt kb elfelejtett enni. Ja, és hogy nem biztos mégse, hogy be tud majd jönni a gyerekeink születésekor a szülőszobára, mert ő ezt nem tudja végignézni. Megnyugtattam, hogy elég, ha a fejemet nézi, remélem az meg nem lesz véres:)

Vicces amúgy, mert megkérdeztem véradás előtt, hogy izgul-e. Mondta, hogy kicsit. Kérdeztem, hogy mitől fél? Erre ő: "Hogy beszélgetni kell a nővérkével...." Na igen, az élet nagy problémái.

Na és akkor visszakanyarodva a szüleimhez. Ezerrel takarítottunk, abban a kevés időben, amikor tudtunk. Nem mintha túl nagy dzsuva vagy kupi lett volna, nálunk olyan nem lehet, mert abba bele is zizzenne a ház ura, de most meg aztán megint jött a: "Mosd le a szekrényeket, a csempét, ablakokat, stb". Hát mondanom sem kell, hogy a felére sem maradt időm, de azért mindent megtettem a férjem lelki békéjéért.

Csináltam fincsi angol ebédet, amit vacsorára ettünk meg anyáékkal. Ahhoz képest, hogy amúgy mennyire oda meg vissza vagyok a főzésért, amikor vendégek jönnek hozzánk, mármint ide Angliába, akkor valahogy ez nem látszik rajtam. Legalábbis az eddigi 2 vendégségnél így volt. Ezért csináltam meg a legnagyobb fogást, még mielőtt ideértek, mert tudtam, hogy utána már inkább velük szeretnék foglalkozni. Mert ha otthon lakunk, és vendégek jönnek, akkor persze teljesen belevetem magam, de így, hogy itt vannak 1 hétig, így nincs kedvem hozzá, mert akkor arra hangolódok rá, nem a vendégekre. De azért egy kenyeret így is sütöttem:)

Az idő egyébként elég vegyes volt, mert nagyrészt azért nem esett, elég meleg volt, szerintem kb 6-10 fok, és néha még a nap is kisütött. De sajnos épp amikor a tengerparton voltunk, elég rendesen esett az eső... Szóval így nem tudtuk annyira élvezni, bár Mátéval így is bevadultunk kicsit, mert ellökött a kutya, én meg megdobáltam homokkal. Ja, és elmondása szerint miután ellökött, én megrúgtam, amire mondjuk én nem emlékszem, de ha így volt, akkor bocsi. A víz egyébként sós, megkóstoltam, és van szép nagy homokkal feltöltött beach, úgyhogy nyáron ott a helyünk!!! Igaz szerintem elég nagy levegőt kell venni, hogy bemenjünk a vízbe, mert az ottani nyári átlaghőmérséklet valami 21-22 fok, szóval a víz sem lehet túl meleg... Nem baj, majd napozok. Hogy Máté mit csinál, azt még nem tudom. Amúgy lehet kapni valami cuppanós búvárruhához hasonlót, amiben nem érzed annyira, hogy hideg a víz, szóval lehet, hogy olyan kéne, biztos nagyon szexi! Az angoloknak persze ez nem olyan nagy gond, nekik már az ereikben is fagyálló folyik. Most is voltak szörfösök, február elején!

Voltunk még Bathban, ahol én már előtte jártam Marival is. Nagyon tetszett mindenkinek. Megnéztük Swindon gyönyörű parkjait, megtámadtak minket a mókusok is. Olyan kis pofátlanok, néha már elgondolkodom, hogy tényleg félnem kéne tőlük. Ja és valami hihetetlen mennyiségű hóvirágot láttunk, meg krókuszt, sőt, miután anyáék elmentek, további mezőket fedeztünk fel, valami hihetetlen gyönyörűek, kb mint egy szőnyeg, annyi virág van.

Voltunk Malmesburyben, ahol Máté is dolgozik. Ott igazi ködös Albion idő volt, pedig állítom, hogy ez ritka errefelé. Ja, és megnéztük Salisbury gyönyörű katedrálisát is.

Szóval tök jó volt, hogy itt voltak anyáék, és nem is sírtam nagyon a reptéren, amikor elmentek, szóval ügyes voltam. Nekem nehezebben megy, amikor vissza kell jönni. Összességében nincs itt kb semmi bajom, szeretek itt lakni, jól érzem magam, csak a váltások nehezek, ezért az is furcsa volt pár napig, hogy megint ketten maradtunk...

Tegnap végre levizsgáztam az ECDL Word részéből. Magam is meglepődtem, mert 100 %-os lett!!! Tudom, hogy nem nagy szám ez az egész ECDL dolog, hiszen az egyetemen ezerszer bonyolultabb dolgokat tanultunk, de nem baj, arra jó lesz, hogy kicsit növelje az önbizalmam, legalább pár napig. Rámfér. Utoljára a kresz vizsgám lett 100%os, de remélem nem úgy leszek a Worddel, mint a vezetéssel... Bár mostanában vezettem párszor, és fejlődés jeleit vettem észre magamon:) Kivéve persze ha összeveszünk a férjemmel, mert kb ez az egy téma van, ami gyakran balhéba fullad, ja, meg a péntek esti vásárlás, ahol már odafelé bekattan a drága, mert itt a hétvége, a boltban meg elhagyom, és nem tudom megkérdezni, hogy milyen vajkrémet akar, aztán felhívom, de foglalt, és végül megtalálom, amint épp piramist épít a tejesdobozokból, és közben a tesójával karattyol. A vezetésnél meg türelmetlenkedik, hogy nem tudom fejből az utat. Én meg örülök, hogy kikeveredek a 80 sávos körforgalmakból, és akkor már jön is a következő. Oké, tudom, figyelhetnék jobban is, de ő meg lehetne türelmesebb is. Mondtam neki, hogy mondja el, mit kell fejlesztenem, én meg megpróbálom. Mert én nem olyan vagyok, mint a legtöbb csaj, hogy leüvöltöm a férjet, hogy majd én azt jobban tudom, sőt, én mindig kérdezem, hogy most ez jó volt így? Neki meg épp ez megy az agyára, hogy nem használom az agyam:) De most, hogy szólt, már fogom, és minden indulásnál elmondom neki tízszer, hogy ne merészeljen türelmetlenkedni, és így minden ok:)

Jaj, sokat írtam. Megyek Excelezni. Puszi Mindenkinek!

Zsuzsa emlékére

Gondolkodtam, hogy hogyan is emlékezhetnék meg Zsuzsáról, illetve hogy írjak-e ide a blogba. Mert eddig nagyrészt csak pozitív, vidám dolgokról írtam. Aztán mikor Krisztánál láttam, akkor úgy döntöttem, hogy én is így teszek. Hiszen 1 hete a szomorúság és a gyász ugyanúgy a napjaink része. És mivel a temetésre sem mehetünk el, ezért így búcsúzunk. Hittel, hogy már jobb helyen vagy!

Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.

Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’

Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldnunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere!

Malan Cézár

ford.: Vargha Tamás

interjú a világ végén

Hát, nem mondhatnám, hogy túl lelkes vagyok mostanság álláskereséssel kapcsolatban. Már túl vagyok a 6. állásinterjúmon, és ha csak annyit mondok, hogy egyikre sem vettek fel, akkor azt hiszem mindent elmondtam arról, hogy mennyire tudok még motivált lenni. Jó, ha jobban belegondolok, nem is tetszett volna az összes állás, mert volt, ahol kiderült, hogy sales-es része is van, ami nem az én világom, volt, ahol az volt a baj, h nincs itt vezetési tapasztalatom, és volt, ahol a legnagyobb gond az volt, hogy sosem csináltam fizikai munkát, mert itt azt akarták volna, hogy néha szaladjak ki a raktárba, és dobjak arrébb egy-két 17 kg-os dobozt. Naná. Szóval ha jobban belegondolok, akkor nem feltétlenül kéne keseregnem, de sajnos mégis mindegyiket kudarcnak élem meg, és csak fogy az önbizalmam meg a lelkesedésem.

A legutóbbi kiborulásom hétfőn volt, amikor is kiderült, hogy nem sikerült a múlt heti interjúm. Persze ezt is csak azért tudtam meg, mert elkezdtem faggatni az ügynökségtől a csajt, de ha nem kérdezek rá, lehet, hogy sose szól vissza. Csak addig vagyok érdekes neki, amíg lehet, hogy pénzt csinál belőlem. Szóval a lényeg, hogy ez a pozíció nagyon tetszett volna minden szempontból, és úgy jöttem ki az interjúról, hogy tök jó voltam. Minden kérdésre értelmesen válaszoltam, ráadásul már kb alig tudnak újat kérdezni, úgyhogy minden válaszomat átnézetem másokkal is, hátha valaki kiszúr valami fatális hibát, amit nem szabad interjún elsütni. Tehát úgy érzetem, hogy minden király, mosolyogtam, szemükbe néztem, határozott voltam, lelkes, érdeklődő, kérdeztem egy csomót a végén és jegyzeteltem a válaszokat, sőt, még ekkor is kérdeztek újabb dolgokat, amiből szintén arra következtettem, hogy minden ok, mert ha nem tetszenék, akkor minek kérdeznének még, hogy jaaa, és még azt akartam, hogy...

Mindenennek ellenére nem sikerült, és nem tudom miért, mert az ügynökséges macacica nem akar válaszolni. Már volt egyszer egy hasonló álomhely, ott az volt a baj, hogy találtak valakit, aki olaszul is beszélt. De ott legalább tudtam, hogy "csak" ennyin múlt.

Ilyenkor egyébként a következő dolgok zajlanak le bennem:

1. Bőgés, hiszti, rinyálás, kiborulás, önsajnálás és Mátéból is személyem sajnálatának kipréselése. (rosszabb esetben mindez telefonon, mert a kiborulást nem tudom időzíteni, tehát ha jön, akkor valakinek mondanom kell a bajomat)

2. "Rohadjon meg a világ, én nem megyek több interjúra!" felkiáltással besértődök. Ilyenkor jobb esetben Máté nyugodt állapotában van, és tudja, hogy ez a rész idővel elmúlik.

3. Mért nem lettem fodrász vagy hentes vagy vadakat terelő juhász, mert azoknak biztos könnyebb állást találni? című fejezet.

4. Inkább főzök és nézem a Gilmore girls-t, addig sem a nyomoromra gondolok.

5. De azért kéne lóvé, mert hogy megyek el Mátéval Szingapúrba novemberben (megy a drága, küldi a cég egy hónapra:)

6. Akkor nézek valami egyszerűbb munkát, de vagy nem találok semmi értelmeset, mert a sarki fűszereshez is kéne már képzettség, vagy csak egyszerűen nem szólnak vissza...

7. A Zuram megint rámszól, hogy akkor ma jelentkezz 3 állásra! És mivel már feldolgoztam az előző kudarcot, ezért indul előröl a folyamat.

Igenám, csak ez azért eltart pár napig, és mivel a kudarc hétfőn délután ért, a következő megmérettetés meg kedd délelőtt volt, ezért leragadtam a 2. pontnál, és enyhén szólva nem törtem össze magam a felkészüléstől. Mondjuk ebben az is benne volt, hogy nem is dobott fel nagyon a téma, mert a cég anti-pénzmosással foglalkozik:)

Nagyon vicces, mert egy 10 fős kis cég az egész, és a világ vége után 3 buszmegállóval találhatók. Kicsit elnéztem az időt, mert konkrétan másfél órával hamarabb értem oda. Arra persze esély nem volt, hogy beüljek valahova vagy bemenjek egy boltba, mert az nem volt. Úgyhogy elkezdtem sétálni, és sikerült vagy 10szer megkerülnöm a falut. Akármerre mentem, vége lett. Nem állhattam meg sehol, mert akkor megugattak a kutyák, nekem rohantak a mókusok, vagy jöttek a lovak ismerkedni (vagy kaját kérni). Ja és mindenki megbámult, hogy ez ki, ezt nem ismerem. Már az az 5 ember, és az az egy kukásautó, ami másfél óra alatt szembejött. Aztán úgy döntöttem, hogy bemegyek a templom melletti temetőbe, és ott napozok kicsit, mert szépen sütött a nap.

Végre eljött az idő, és odamentem a céghez, ami konkrétan 2 istálló között volt. Röviden végiggondoltam, hogy nem inkább az istállóba kéne-e munkát keresnem, mert ugye ahhoz is több közöm van, mint a pénzmosáshoz. De végül bementem a céghez, ami elsőre nem sokban különbözött a szomszédaitól, mert a bejáratnál sáros gumicsizmák meg zoknik fogadtak. Nem nagyon értem, ebédszünetben kimennek szántani vagy lovagolni? Aztán belülről már sokkal kulturáltabb volt az épület. Gyorsan elmentem WCre, aztán amikor kijöttem, kiszúrtam egy könyvet az asztalon, magyar címmel!!!!!!!!!! Peter Lilley: Piszkos ügyletek. Kapható a Libriben:) Azt tudtam, hogy a pasi (a cég alapítója és mostani vezetője) írt egy könyvet a pénzmosásról, de azt nem, hogy ez magyarul is megjelent, úgyhogy először csak álltam ott, teljesen megbabonázva és bámultam a könyvet, hogy ez mért van itt magyarul??? Még az is eszembe jutott, hogy a pasi magyar származású, és azért hívott be? Aztán az asszisztense felvilágosított.

Maga az interjú felejthető volt, hiszen ahogy említettem, eléggé alulmotivált voltam, ezért nem tudtam magamból kihozni az adrenalinos állapotomban kihozható pluszt. Egyébként szimpik voltak, az ürge oda-meg vissza volt, hogy 5 évig egyetemre jártam (ez itt nem túl gyakori) és hogy beszélek összesen 3 nyelven, meg tanultam egy kis spanyolt is:) De ettől függetlenül csodálkoznék, ha visszahívnának.

Azért ha más nem, akkor kirándultam egy jót:)

Éjjeli meglepetés

És nem más, mint egy róka, egy igazi!

Az ünnepek alatt átálltunk éjszakai üzemmódba, vagyis a korai fekvés-kelés helyett későn feküdtünk és keltünk. Ennek köszönhetően ősidők óta először sikerült végignéznem egy filmet, ami ráadásul késő este volt a TVben! Az uram meg csak hitegetett, hogy mindjárt jön ő is, otthagyja a laptopot és a munkát, és odaül mellém, de csak nem így lett. Háromnegyed 2kor keltett fel, hogy akkor kész vagyok, én meg addigra elaludtam a kanapén (de csak a fim után!!)... Nagy nehezen összevakartam magam, és morcoskodtam: nagyon utálok máshol elaludni, mert akkor át kell mászni a másik szobáig, stb. És persze ez is az ő hibája! :) Aztán hogy ilyen állapotomban minek néztem ki az ablakon, arról dunsztom sincs, de a lényeg, hogy mondom Máténak, hogy ott megy egy kutya. Már ezen is elcsodálkoztam, mert ahogy így végiggondolom, én ebben az országban kb egy kóbor kutyát nem láttam még. Meg olyan fura is volt, mert olyan kis földszintes volt, de hosszú, és vörös. Erre Máté is odajött, és közölte, hogy ez egy RÓKAAAA! Róka a mi utcánkban! Teljesen extázisba kerültem, és elkezdtem kopogni neki az ablakon, mert már majdnem elhúzott, mert látszólag nem talált semmit a szembe szomszéd szemetében. Aztán az ablak verésemre felnézett, nagyon édes volt. De aztán ment is tovább a dolgára. Azóta is emlegetem a kis Vukot. Látszik, hogy egy csomó nagy park van a közelünkben, és a mókusokhoz meg a madarakhoz már hozzászoktam, de róka??? És épp a mókusok kapcsán kérdeztem, hogy ezek mért nem jönnek ki a parkból? Erre tessék, ha ők nem is, de a rókák megteszik helyettük. És én láttam!!!! :-)

karácsony

Nagyon jól sikerült az első itteni karácsonyunk: ahhoz képest, hogy azt hittük, a kutya sem nyitja majd rénk az ajtót és kettesben kuksolunk majd végig a lakásban (mondjuk ennek is örültünk volna), ehhez képest alig volt pár óra, amit egyedül töltöttünk el, és ebben a pár órában is nagyrészt a családdal skypeoltunk.

24-én még befejeztük a takarítást és főztünk, de azért még jött az ügynökségtől egy fickó (akinek voltunk a koncertjén), mert előző este Máté észrevette, hogy folyik az egyik radiátor, és féltünk, hogy beáztattuk az alattunk lévő lakást, ahol nem lakik senki. De szerencsére nem volt semmi baj.

Szóval, miután minden megvolt és magunkat is puccba vágtuk, nagyon gyorsan megvacsoráztunk. A menü a következő volt: húsleves, gesztenyés-aszalt gyümölcsös pulyka áfonyamártással és rozmaringos krumplival; illetve egy tonna süti: mézeskalács, diós, mákos bejgli (ezt Máté anyukája is küldött), Fantás-túrós süti, Kata-szelet, narancsos-mazsolás, kókuszos és csokis keksz. Persze még úgy is túl sok lett, hogy a felét elajándékoztuk... Dehát annyira be voltam zsongva, mert ugye máskor nem sütök, mert mindig fogyózni kéne.

A vacsi után gyorsan felhívtuk a családot, aztán beadtunk sütit a szomszédnak, majd mentünk a templomba. Volt betlehemes, nagyon édesek voltak:) Rögtön utána mentünk Robertékhez, ahol megint vacsoráztunk, volt kis ajándékozás, sokat beszélgettünk, és még kvíz játék is volt, de mivel az angol tündérmesékről szólt, nem sokat tudtunk hozzászólni... Amúgy összeszámoltam, és összesen 28-an voltunk, ennek nagy része a családjuk. Az egyik fiúnak német felesége van, ennek nagyon megörültem, és gyorsan odamentem hozzá, hogy beszélgessünk. De elfelejtettem előtte átállítani az agyam. és minden mondat felét angolul mondtam.... Nagyon ledöbbentem, hogy ilyen béna vagyok, szóval gyakorolnom kell, nehogy a végén itt elfelejtsek németül! Pedig interjúkon eddig mindig jól ment, de biztos azért, mert azokra rákészültem.

Aztán mire hazaértünk, Pete, a szomszéd bedobott egy lapot, hogy Boldog karácsonyt, és majd menjünk át. De hozzá még nem jutottunk el... Amúgy itt nagy divat a képeslapozás, 30-asával árulják a Wilkinsonsban, meg vannak külön képeslap boltok! Mindenki ad mindenkinek, akivel valaha váltott 2 szót... Ami amúgy aranyos, csak épp vicces, hogy semmi személyeset nem írnak bele, hanem a nyomtatott szöveg alá, h minden jót: Pete. Kb ennyi, és a templomban nagyon vicces, mert még oda sem adják egymásnak, hanem kiteszik egy asztalra, és onnan kell elvenni a nevedre szólókat.

Másnap reggel megint templomban voltunk, majd a lengyel pár jött át, és itt voltak egész estig. Teljesen odavoltak a bonbonoktól és a szaloncukroktól, amit csináltam. A bonbon marcipános-rumos-aszalt gyümölcsös volt, a szaloncukrok pedig több ízben: fahéjas, fahéjas-narancsos, banános-fahéjas, rumos-mazsolás, gyömbéres-barackos és citromos-rozmaringos. Finom volt, de Máté szerint túl extrák, úgyhogy jövőre zseléset csinálok:)

Este meg a szomszéd Rogék hívtak át a családi vacsijukra, az is nagyon jó volt. Kaptunk ajándékba valami gyümölcsös gint, amit a néni csinált, fini.

26-án templom után pedig mi mentünk a lengyel párhoz (Dorota, Damian és a kislányuk Karolina), és egész estig ott voltunk.

Hát ilyen volt a karácsonyunk, jó mozgalmas, alig győzzük kipihenni a fáradalmakat:)

December

Jó rég írtam, úgyhogy gondoltam most bepótolom. Épp szakad a hó kint, pedig már amúgy is volt vagy 10 cm, ami szombat reggelre esett. Nem mintha ez nekünk olyan nagy szám lenne, de az angolok teljesen ki vannak borulva. 3 hete pl lett volna egy karácsonyi karaoke party a templomban, és képesek voltak törölni a rossz időjárás miatt, pedig akkor állítom, h nem volt 5 cm hó se! Úgyhogy most, amikor már lassan 15 van, szerintem lehet, hogy itt még a karácsony is elmarad??? Arról nem is beszélve, hogy állandóan lezárják a reptereket, ezért izgulhattunk, hogy Mari (barátnőm) tud-e jönni. Nem értem, ennyi erővel Európa országainak felében meg kellene hogy álljon mindenféle közlekedés télen! A másik dolog meg amit nem értek, hogy miért nincs téli gumijuk?? Itt panaszkodnak, hogy jaj ez már a 2. tél, hogy ilyen nagy hó és hideg van, de mégsem vesz senki téli gumit, de igazán kapni sem lehet. Meg képesek úgy elindulni, hogy a hátsó ablakon áll a 10 cm hó, több ilyen autót is láttunk. Arról nem is beszélve, hogy senki nem lapátolja el maga előtt a havat, még a forgalmas helyeken sem, (sőt, van ahol műkő van járda helyett, ráadásul lejtőn, nagyon okos ötlet....), állítólag azért, mert ha eltakarítanák, azzal ők megváltoztatnák a járda természetes állapotát, és ha valaki elesik a házuk előtt, akkor az beperelheti őket... Néha úgy érzem, mintha Amerikában lennék, mint a klasszikus történetben, hogy a néni bepereli a mikrógyártócéget, hogy nem írták rá, hogy nem lehet benne macskát szárítani. És meg is nyeri a pert! Tegnap pl azt hallottuk, hogy Skóciában pl nem mondják meg a szülőknek, hogy fiút vagy lányt várnak, még ha akarják sem, mert több esetben előfordult, hogy rosszat mondtak, az ifjú pár elköltött 2 teherautónyi pénzt, hogy mindent beszerezzen rózsaszínben/kékben, és aztán nagyot koppantak, és felháborodásukban persze beperelték a kórházat. Furcsa népség.

Épp most hívott Máté, hogy hamarabb hazaengedik őket a munkahelyről, mert esik a hó!!!!!! Hát nagyon édesek, de azért kicsit röhögnöm kell:) Kicsit olyan, mint régen az iskolában:) Mindenesetre örülök, neki, hogy hamarabb itthon lesz:)

Na, azért írok jót is, nem csak panaszt. Mert összességébe véve az ég világon semmi bajunk nincs az angolokkal. Sőt, kifejezetten kedves, barátságos és - a sztereotípiákkal ellentétben - közvetlen népség. A templomi társaság meg főleg, olyan nagyon örülünk, hogy rájuk találtunk! Minden hétvégén van teázás mise után, mondjuk ez Gainsboroughban is volt, de itt sokkal több ember marad ott, és csak kapkodtam most is a fejem, hogy kivel beszélgessek. Van egy bácsi, azt hiszem már írtam róla, Bill, aki telejsen oda van Mátéért. Meglátott, rögtön jött, hogy hol van Matthew?? Nekem meg mondta búcsúzáskor, hogy már most szeret:) Olyan aranyos, és hihetelen, egy vállalat igazgatója volt, azt hiszem valami mérnök, és így nyugdíjas éveire meg a Tesconak dolgozik fuvarosként heti 2 napot. És nem érzi alantasnak, és nem is a pénz miatt csinálja, hanem csak hogy csináljon valamit. Nagyon szimpatikus ember, az unokái meg nagyon nagyon édesek és gyönyörűek.

Aztán van egy Robert nevű fickó, nahát ő meg a másik. Múltkor csak úgy odajött hozzánk, és meghívott magához, mert hogy januártól lesz egy több hetes program az ő házában házaspároknak. Beszélgetés, ilyenek, gondolom hasonló, mint a jegyesoktatás. Aztán következő vasárnap odajött, hogy feltétlen be szeretne mutatni minket egy lengyel párnak, akik végre egykorúak velünk, van egy 2 éves kislányuk, és nagyon-nagyon aranyosak! Tegnap mise után meg is hívtak magukhoz ebédre, és ott ragadtunk vagy 4 órán keresztül:) Úgy néz ki, hogy velük fogunk karácsonyozni, egyik nap ők jönnek, másik nap meg mi.

24-ére pedig meghívást kaptunk az imént említett Robert nevű fickóhoz, ott lesz az egész családja, leszünk sztem min. 15-en, a lengyel pár, Damjan, Dorota és a kislányuk, Carolina is jön. Kaptunk postán feladott képeslapot, benne a meghívó, fotó a családról, és pontosan leírva, hogy ki kicsoda és kinek a kije. Döbbenetes, hogy milyen rendesek. Hogy ennyire figyelmes legyen, hogy szegény bevándorló, ne legyen egyedül! A felesége mondta, hogy vigyünk személyenként vmi pici ajándékot, és azt fogjuk odaadni egymásnak, így mindenki kap valamit.

És amint említettem, meglátogatott minket Mari, nagyon jó volt, sokat kirándultunk, vásároltunk, és végre napközben sem voltam egyedül! Voltunk megint Weston-Super-Mare-ben a tengernél, Oxfordban, Bathban és a Stonehengenél, meg egy közeli kis városban, Salisburyban. Nagyon tetszett mindegyik hely, főleg így barátnővel:) Mondjuk néha jó hideg volt, de legalább nem esett semmi. Mari eléggé meg volt rökönyödve néhány dolgon, pl az itteniek néha érthetetlen akcentusán, illetve azon, hogy egyesek -5 fokban is lazán nyomják pólóban, vagy rövid gatyában, mások meg kis nyári cipőben mezítláb, esetleg szandálban. Vicces volt hallgatni, ahogy ki van rajta akadva, mert teljesen olyan volt, mintha magamat látnám, amikor kiköltöztem:)

Közben megvolt Máté céges karácsonyi bulija is. Nagyon rápörgött a drága, mert be kellett öltözni, és ő kitalálta, hogy úgy fog, hogy az egyik oldala egy csöves, a másik pedig egy üzletember lesz. Ja, mert a party témája a Metropolisz volt, miszerint bárminek beöltözhetsz, ami egy nagyvárosban előfordulhat. Csatolok egy képet, senki ne ijedjen meg, azóta már helyrejött:) Csak a bojler szerelő nézett rá kicsit érdekesen, mert másnap reggel még mindig féloldalas volt, ami ugye kissé fura látvány... De nem ám mondott volna neki valamit, hogy ja bocsi, tegnap jelmezbál volt, nem! Inkább nekem mondta, hogy menjek ki hozzá én, mert hát neki ilyen a haja. Ja, és taxival kellett lemennie a szervezett buszhoz, mert már nem volt máshogy elég idő, de persze neki sem mondott semmit. Jaj ez a férj:) Sajna tartozékokat, mint én nem lehetett vinni, úgyhogy szegénykém az este nagy részében egyedül ücsörgött, mert már a taxiba beüléskor sikerült kiszakítania a gatyáját, és a party közben ez csak rosszabb lett, úgyhogy inkább beült a sarokba, mintsem hogy táncolni kezdjen, mert félt, hogy mindenki a kilógó alsógatyáját fogja bámulni:)

Közben meg az említett szerelő úgy néz ki, hogy megcsinálta a fűtést, szóval reményeink szerint talán nem fagyunk már szét többet, legalábbis nem annyira, mint eddig. De azért még Marit szétfagyasztottuk, hogy lássa, milyen nehéz nekünk:)

Meg kaptunk új kerti ajtót is, mert a tönkrement. Ja, és összespanoltam a szerelővel, és mivel kiderült, hogy egy együttesben játszik, ezért Mátét csodával határos módon sikerült elrángatnom, illetve sikerült elvitetnem magam vele a bácsi fellépésére egy hangulatos kis pubba. Szóval nagyon pörögtünk a hétvégén.

Most megyek is, mert a nagy pörgésben nem volt időnk bevásárolni, úgyhogy most megyünk.

Hétvége

Hétvégén nemzetközi mise volt a templomban. Mivel már korábban felhívták rá a figyelmünket, ezért napok óta gondolkodtam, mit is főzhetnék erre az alkalomra, végül gulyásleves és túrós rétes mellett döntöttem. Igenám, de sajnos nem kaptam réteslapot, az nem olyan egyszerű dolog errefelé. És mivel Máté amúgy is régóta nyúzott, hogy csináljak palacsintát, gondoltam najó, legyen. Igaz nem vagyok egy profi palacsinta sütő, mármint hogy a tésztáját valahogy eddig elég bénán kevertem ki, pedig tudom, hogy nem nagy kunszt, de én más dolgokat szoktam főzni:) De szerencsére most jól sikerült, és boldogan dobáltam őket a serpenyőben:) Még előző nap vettem hozzá túrót a lengyel boltban, mert itt azt sem lehet akárhol kapni, és jól rá is csodálkozott a patikus nőci, mert a túróval a kezemben beugrottam a gyógyszertárba. Kérdezi is tőlem, hogy ez miii, joghurt? Hát mondom nem, és innentől kezdve megpróbáltam elmagyarázni egy olyan embernek, aki még sosem evett, látott ilyet, hogy mi is az a túró. A végén mondtam neki, hogy a lengyel boltban lehet kapni, és próbálja ki, de ő ezt úgy értelmezte, hogy én meg akarom vele kóstoltatni ott a helyszínen, szóval elég fura fejet vágott és vadul ellenkezett.

Na visszatérve a menüre, mivel emlékeztem, hogy legutóbb, vagyis jó régen, amikor palacsintát sütöttem, marhára kevés lett, úgyhogy gondoltam most dupla adagot csinálok. Nem tudom Horváth Ilona kikre méretezte a mennyiségeket, de nekem még a dupla adag is kb 10-12 palacsintára futotta. Mondanom sem kell, hogy nem érték meg a holnapot, a drága férjem elég gyorsan bepuszilta, persze én is bíztattam, hogy ha már ennyit várt rá, akkor inkább egye meg, nem baj, ha nem viszek a templomba. Mert úgyis lesz gulyásleves!!!! Na igen, lett is. Csak épp azt felejtettem el az elején, hogy a marha meg a disznóhusi nem épp ugyanannyi ideig fő. Látszik, hogy nem szoktam csirkemellen kívül nagyon més husit csinálni:) (Hogy lesz így gesztenyéspulyka karácsonykor??). Lényeg az, hogy Máté szerint kulimászos mócsing lett, de szerintem mócsingos kulimász! Mondjuk neki minden mócsing a csirkemellen kívül, de a kulimász az betalált, mert ugye a marhahusi nem akart megfőni, és mivel túl korán tettem bele a zöldségeket, ezért azok meg szétfőttek. Szóval már csak azt kellett kitalálnom, hogy elvigyem így, és égessem le magam, hogy csak ilyen tudok, vagy menjek üres kézzel. Végül az utóbbit választottam, bár bevallom őszintén, hogy simán elfért volna a különböző indiai halfejek mellett... Na mindegy, a magyar specialitásokat gyakrabban kéne főznöm, mert itt ciki, ha nem tudok ilyet... És mivel Máté közölte, hogy bocs, de ebből ő nem eszik, ezért most itt vagyok egy kondér gulyással, amit egy templomnyi embernek főztem:) Még jó, hogy nekem ízlik.

Amúgy a mise nagyon szép volt, különböző nemzetiségű emberek olvastak fel a saját nyelvükön a saját népviseletükben. Meg volt afrikai meg indiai kórus, és az afrikaiak vittek mindenféle gyümölcsöt az oltárhoz az ostyával és a borral együtt. Utána pedig beözönlött a nép a közösségi terembe, hogy megkóstoljuk a nemzetek eledelét. Máté szokás szerint leült a terem leghátsó asztalához, gondolom hogy kerülje a rivaldafényt. Mit sem sejtve arról, hogy épp ez lesz az első sor, mert pont a színpad elé ültünk. Ennek épp addig a pillanatig örültem, amíg az első produkció el nem kezdődött, amikor is kb 5-6 indiai férfi iszonyat hangosan elkezdett verni egy-egy kegyetlen nagy dobot, és addig ütötték-verték, amíg majdnem megsüketültem. Hogy Máté szavait idézzem, nem igazán jött át a művészetük... De viccesnek vicces volt. Rajtuk kívül volt még 3 indiai táncos kislány(végig azért szorítottam, hogy le ne rúgják a színpad mellé tolt asztalon lévő tortát), 1 ír néptáncos kislány, afrikai népdalosok, 1 japán gitár+ének, és 3 vicces legyezővel billegő japán néni. Van amúgy egy bácsi, Bill, akivel tök jóba lettünk, kb 70 éves és nagyon jófej. Sokat járt Magyarországon, ezért sztorizott nekünk Bélákról és Lenkékről:) Kár, hogy egyre idősebb barátaink lesznek.

Ami még vicces, hogy volt 2 interjúm, és a templomban megismertünk 2 embert, egyik az egyik, másik a másik cégnél dolgozik. Kicsi a világ:) Amúgy az első interjú elég rosszul sikerült, el is voltam kenődve, de nem is tetszett volna a feladat. Épp itt keseregtem magamban, amikor felhívtak, hogy másnap lenne egy másik interjú, ami viszont nagyon jól sikerült. Ezen kívül ma is volt egy telefonos interjúm, az is jól sikerült, szóval szorítsatok!!!!!

A hétvégén voltunk egy gyönyörű szép parkban, ez Nyugat-Swindonban van, elég messze tőlünk (kocsival viszont csak 10 perc), de közel a templomhoz. Csatolok egy képet.

Szombaton voltunk a közeli anglikán templomban is karácsonyi vásáron, amit a szomszéd bácsi nagy plakáttal hirdetett az ablakában. Máté több játékot is kipróbált, többek között egy olyat, ahol meg kellett tippelni, hogy hány db csoki van egy edényben. Erre másnap felhívták, hogy ő nyert, szóval kapni fogunk kb 250 db csokit:)) Na igen, láttátok volna, milyen komolyan számolgatott, hogy ha az egész doboz ennyi gramm, akkor egy db az annyi gramm, stb. Az édességet véresen komolyan kell venni... Éljen a fogyókúra.