A főzés nehézségei

Egyik nap arra gondoltam, hogy jól meglepem a Zuramat egy túrós derelyével, amire már olyan régóta vágyik. Neki is álltam, gyúrtam, mint állat, de csak nem akart összeállni. A Horváth Ilona nem tudom hova tette a háziasszony ítélőképességét, de nekem a 2 tojás helyett 5 (!) kellett a megadott lisztmennyiséghez. (Horváth Ilona kontra - Jamie Oliver: 0 - 1, mert Jamie 5 tojása jött be). De mielőtt nagyon leszólnám szegény Ilonát, elmondanám, hogy egyébként mindig az ő könyvében csekkolom az alapdolgokat először, és nagyon sok mindent onnan is főzök, szóval nagyrészt hálával tartozom:)

Szóval nagy nehezen összeállt a tészta, de olyan kemény lett, hogy alig bírtam kinyújtani, ráadásul mivel nem akartam, hogy kifolyjon belőle a túró, ezért olyan gigantikus méretűeket sikerült gyártanom, hogy Máté javaslata szerint inkább túrós pizzának hívtuk, mert ahhoz több köze volt:) Szóval csodák csodájára még mindig van hova tovább fejlődnöm:) Meglepő, nem?:) És milyen uncsi lenne, ha már mindent tudnék...

Mondjuk az angol fiatalokhoz képest még mindig én vagyok Gordon Ramseyné. A legkedvencebb kollégám, Dave továbbra is konyhai kérdésekkel bombáz. (Illetve nem csak azzal, ma már ott tartottunk, hogy én olyan bölcsnek tűnök, meséljem el, szerintem milyen szempontok szerint kell feleséget keresni:). Szóval, a leggyakoribb kajával kapcsolatos kérdések, hogy behoz nekem vmi zacskós kaját, és megkéri, hogy mondjam el, hogy az mennyire egészséges vagy nem, és melyik összetevője milyen hatással lesz rá.

A legjobb mégis a tojásfőzés téma volt. Teljesen kész voltam, amikor bejelentette, hogy ma este megfőzi élete első kemény tojását!!! Dobpergés, harangszó, tapsvihar. Aztán elkezdett kérdezgetni, úgyhogy lépésről lépésre elmagyaráztam neki mindent. De olyan kérdéseket kell elképzelni, hogy és akkor hogyan kell megpucolni? És melyik végén kell kezdeni, és mennyire kell megpucolni? És utána tányérra kell tenni? És fel kell vágni? Vagy tojástartóba? És mivel kell enni? Ki kell lyukasztani a tojás héját tűvel? ??????????? Na, itt megakadtam, gondoltam vmit tuti félreértek. Először azt hittem, hogy meg akarja nézni, hogy megpuhult-e, de nem erről volt szó, hanem neten utánaolvasott, és valami olyat talált, hogy a tojáshéjat ki kell lyukasztani főzés előtt, hogy ne robbanjon fel. Mammamíííja, és ezt így kell megtudnom, hogy üknagyanyáinkig visszamenőleg mindenki robbanásveszélynek volt kitéve tojásfőzés közben. Hát, ezek a csúúúnya magyarok, hol marad a Health and Safety Procedure???? Megyek, és követelek veszélyességi pótlékot!:)

Egyébként komolyan mondom sajnálom szegénykét, hogy semmit nem tanítottak meg neki étkezés terén. De legalább próbálkozik, olyan aranyos, nagyon értékelem az erőfeszítéseit. És elmondanám, hogy ő még egy tök értelmes gyerek is, fősulira jár. Az átlaggyerekek szerintem amúgy még nem is érdeklődnek ezek iránt...

De hogy mást is mondjak Daveről: akármit kérdezek tőle, mindig kideríti előbb utóbb, olyan kis segítőkész, hogy hihetetlen. Tegnap kérdeztem, hogy mi a neve itt a lefolyótisztítónak, erre megkérdezte, hol szoktunk venni tisztítószereket, és estére elküldte facebookon a Tesco honlapjáról a Mr Muscle lefolyótisztítójának a képét:)

Holnap cupcake verseny lesz a munkahelyemen, de már nem volt erőm csinálni... Talán hétvégén bepótolom...És odaadom a szomszédoknak, mert mi ugye fogyózuuuunk......

Hamm

G: - Bocs, hogy nem tudtam csinálni reggelit. Vettél valamit a cégnél?

M: - Igen, egy kerek péksütit, aminek be voltak hajtva a sarkai...

Nem hiába, a sok mérnök ha összedugja a fejét, akkor még a sarkas kört is feltalálja:)

Utcabál

És elérkezett a várva vááááárt utcabál:) Elég hűvős-felhős napra ébredtünk, ami azért volt igazságtalanság, mert előtte és utána is sütött a nap, de legalább a beígért eső nem következett be. Reggel 10kor lezárták az utat, addigra mindenki elvitte a járgányát valahova máshova, úgyhogy egy szakadt BMW-n kívül nem maradt egy autó sem az utcában.

Az esküvő előtt levonultunk, és a szomszédokkal együtt berendeztük a terepet: sorba raktuk az asztalokat, székeket, felállítottak mindenféle játszóterepet a gyerekeknek, a karaoke sátrat, illetve feldíszítették angol zászlókkal a házakat (meg Kate-Williamessel) (mi jól nem vettünk semmi ilyet, nem vagyunk elég nacionalisták??). A szomszéd néni Dephni, aki Ausztráliában nőtt föl, kilógatott az ablakon egy nagy ausztrál zászlót, szóval ennyi erővel mi kilengethettünk volna egy magyart is:)

A férjuram persze kitalálta, hogy ő még mindenképp szeretne egy adag virslit az esti BBQhoz (grillezés), úgyhogy elnyargaltunk a Co-opba (közeli puccos bolt). Aztán bennem ott tudatosult, hogy az ifjú pár mindjárt megérkezik a Westminster Abbeyhoz, úgyhogy jobbnak láttam, ha futok haza, mert látni akartam. Szóval "Jövök Kate, és a férjem is jön" felkiáltással hazaszaladtunk.

Az esküvőt tehát mindenki a saját otthonában nézte. Nem tudom otthon ki látta, én itt kötelezőnek éreztem, ha már egyszer állami ünnep van, akkor meg pláne meg kell nézni. Mondjuk én szerintem otthon is megnéztem volna, hiszen mégiscsak történelmi pillanat. Velem ellentétben a munkahelyemen pl. kb mindenki bement túlórázni, és magasról tettek az ifjú párra. Ja, és tőlem kérdezgették, hogyha ez meg ez a király, de meghal, akkor ki lesz a királynő és különben is, hány éves a kapitány? Mert ezt ugye nekem kéne jobban tudnom...

Szóval az esküvő, szerintem nagyon szép volt, olyan igazi úrias, Kate gyönyörű, William szegény ahogy anyukám is mondta, egyre jobban hasonlít apukájára, mindenesetre nagyon szimpatikus legényke. Itt a BBCn már napok óta ez volt a fő téma ugye, voltak, akik napokkal előtte lesátoroztak az apátságnál, hogy jó helyük legyen, és a herceg előző este kiment köszönni nekik, ami szerintünk nagyon kedves gesztus volt.

Aztán délután újra kezdtek leszállingózni az emberek, és lassan megkezdődött az igaz utcabál:) Volt ott mindenféle játék gyerekeknek: arcfestés, zászlófestés, lövöldözés fiúknak, foci, krikett, karaoke, járdára rajzolás, versenyek. Mi, öregek meg ismerkedtünk egymással. A legtöbb beszélgetés azzal kezdődött, hogy "És te melyik házban laksz?", aztán úgy folytatódott, hogy "És neked hogy tetszett az esküvő?", persze itt mindig Kate ruhája volt a legfontosabb részlet, ami vicces, és az amúgy senkit nem érdekelt, hogy a herceg pl hogy nézett ki. Aztán tőlünk a bátrabbak megkérdezték, hogy honnan valósiak vagyunk, persze az akcentusunk miatt be tudják lőni, hogy Kelet-Európa.

Megismertünk egy fickót, aki eredetileg kínai, de amúgy Malaysiában született, de 4 éves kora óta Angliában él, szóval ő adott tippeket Máté szingapúri útjához:) Aztán van egy apuka, akit én már ismertem látásból a közeli templomból, és vele is lespanoltam. Mesélte, de már tudtam előtte is, hogy elvesztette a feleségét néhány éve, azóta egyedül neveli a 2 gyerekét, és a lánya, aki most 13 éves, súlyos anorexiás:( Szóval mondtam, hogy majd viszek nekik kaját, hátha meghozom az étvágyát... Aztán rajta kívül van még 2 Peter az utcában, az egyik a közvetlen szomszéd, aki egy elég érdekes figura. Kedves meg minden, és nem akar leszállni rólunk, hogy menjünk át hozzá, főz nekünk kaját, stb. És ezt az elmúlt hónapokban már annyiszor elmondta, hogy most már tényleg át kell mennünk valamikor.... De hogy egyedül nem megyek az is tuti, mert elég perverz a figura, olyan poénokat nyom, hogy jaj hát nyugodtan használhatjuk a kertjét, most úgyis felújítja a kerítést, szóval csak "másszunk" át, és üljünk le. Egyedül azt nem akarja, hogy Máté meztelenül mászkáljon, de engem persze szeretne meztelenül látni. Haha. És ott magyarázza, hogy én milyen jól nézek ki így, és egyek többet, mert ő a telt nőket szereti. Én meg csak vigyorgok rá kényszeredetten, hogy ahhaaaa, az jóóó. De a szomszéd csajt megkérdeztem, és neki ugyanezt mondja.

Aztán ott van a harmadik Pete, meg az alkesz felesége, de szerintem mindketten azok. A nő az úgy is néz ki, de a bácsi az tök intelligens fejű, és pipázik, ami szintén olyan intelligenses, ehhez képest úgy be voltak állítva, hogy csodálkoznék, ha emlékeznének a beszélgetésünkre. Nagy büszkén megmutatták a "saját" borukat, amit nagy részeg makogás után kiderült, hogy valami sűrítményből csinálnak... És erre olyan büszkék. Na jó, nem lepődöm meg, hiszen a munkahelyemen pl az egyik srác búcsúbulijára kb én voltam az egyetlen, aki maga csinált kaját, és nem zacskós csipsz-kóla-csoki kombinációval rukkoltam elő, és az egyik csaj teljesen extázisba esett, amikor meglátott az asztalon felszeletelt paprikát, és megkérdezte, hogy ezt ki csinálta???? Ezt én úgy szeretem! Mert náluk ez már konyhai művészet, szeletelt paprikaaaaaaa! Hát mit tanultatok Jamie Olivertől kiscsírák?:)

3. Peter borára visszatérve: amúgy finom volt, bár az ígért vörös helyett fehéret töltött a kissé drunk nőci, de sebaj.

Aztán volt még jópár ember, akivel elcseverésztünk, táncoltam egy kicsit nagyon buzi sráccal is. Mert voltak angol néptáncok, amit ott tanítottak. Persze Mátét lasszóval kellett odarángatnom, és az agyára mentem akkor is, amikor jégkrémtáncot jártam neki, mert hát biztos mindenki minket néz. (A fagyis táncis kocsi is meglátogatott minket)

Rengeteg kaja volt, persze a legtöbb bolti, de voltak, akik csináltak-ezt azt, és láttam egy bácsit (a bal oldali szomszéd fickó apukája), aki evett egyet az almás muffinomból!!! A Rákóczi túróssal persze nem tudom mi lett, ahhoz senki nem volt elég bátor. Az még amúgy Húsvétra készült, és a munkahelyemen is csak a lengyel és a szlovák csaj volt oda érte, ők el is kérték a receptet, de az angolok közül összesen egy csaj merte megkóstolni, ő is kidobta, mert túúúúl citromos.... Dave, a mellettem ülő srác szerint ha nem tudod megmondani nekik, hogy ez mi, mi az angol neve és milyen ízesítésű, akkor senki nem eszik belőle. Hát próbálkoztam a cheesecake-kel, de nem annyira hittek nekem. De mit csodálkozom, finnyás banda, kb 5 féle kaját esznek egész életükben.

Amúgy most nagy projekt van, mert Dave megkért, hogy mondjak neki recepteket: lediktálta, hogy milyen alapanyagokat szeret (még zöldség és gyümölcs is van köztük!!!), azoknak is melyik részét, és adjak neki tanácsokat, hogy mit csinálhatna belőle. A nagy megbeszélés közepén kiderült, hogy még soha nem evett nyers répát, úgyhogy másnap vittem neki répasalátát, amihez egész nap gyűjtötte a bátorságot, de végül megkóstolta, és annyira ízlett neki, hogy hazavitte, és a receptet is elkérte:) Ha tudná mennyi minden van még, ami nem csipsz és nem is kóla!

Beszélgettünk Tonyval, a szembe házból, nagyon kis aranyos. Még a nevemre is emlékezett, pedig decemberben mutatkoztunk be egymásnak. Még amikor Mari itt volt, és pakoltuk a szemetet, akkor jött oda jófejkedni, és közölni, hogy jaj én vagyok az, akit szokott látni meztelen az ablakban... Hahaha, de szerencsére ő nem perverz, ez csak egyszeri poén volt.

Érdekes, mert róla is kiderült, hogy elég keserű a sorsa, mármint anyagilag, mert már nyugdíjas, és el akarta adni a házát, hogy ne kelljen annyi hitelt fizetnie, de nem sikerült neki. Úgyhogy dolgozhat, hogy tovább nyöghesse a lakáshitelt...

Aztán volt BBQ-grillezés, újból egy csomó kaja, volt valami kvíz, sok táncolás, a végén meg tüzijátééék. Nagyon jól sikerült minden, szuper volt a hangulat, igaz a végére már majdnem megfagytunk. De még a városi újság is kijött:) A városban amúgy egy csomó utcabál volt még rajtunk kívül, összesen 25.

Jaj hát hol is kezdjem. Volt itt egy jó idő. Igazából nagyjából jó volt akkor is, amikor a Drága Férj Otthon volt, de miután visszajött, akkor aztán minden virágba borult (nemcsak a lelkem:). Olyan szinten meleg volt, hogy ez itt már konkrétan nyár. És mivel én naaagyon szeretem az ilyen gyönyörű napsütéses időt, és az ilyet nagggyon meg kell becsülni, ezért jól ki is használtuk. Igaz szombaton még dolgoztam néhány órácskát, de utána rögtön indultunk Bristolba. Nagyon hangulatos város, úgyhogy még biztos visszamegyünk várost nézni, most ugyanis az állatkertbe mentünk, meglepetésből, mármint hogy Máté meglepett engem:) A budapesti fővárosi állatkerthez képest elég kicsi és drága, ugyanakkor nagyon gyönyörű parkja van, valami hihetetlen virágágyásokkal. Jópofa volt maga az állatkert is, pont elég volt ennyit nézelődni, mert utána még úgyis lejártuk a lábunkat az IKEA-ban meg egy óóóriási parkban, amiben mindenki BBQ-zott, napozott, focizott, stb, szóval ilyen jó kis fesztivál hangulat volt:)

Vicces volt, mert gyakorlatilag amióta itt lakunk Swindonban, azóta 1 magyarral sem futottunk össze véletlen, kivéve amikor egy magyar zenekar megtalált iwiwen, hogy menjünk el a koncertjükre a város legkedveltebb pubjába. El is mentünk, még anya is jött, mert akkor ők is itt voltak. Hát nem tudom kiket kérdeztek meg, hogy melyik a kedvenc pubjuk, mert ez még magyar szemmel nézve is egy lebuj volt, ennél csak jobbakban voltam. A koncert meg szépen elmaradt, mert a banda lerobbant a kocsijukkal. De a tulaj nagyon kedves volt, és elmondta, hogy mikor lép fel legközelebb magyar banda. Hát augusztusban, a Gipsy band:) Ott a helyünk!:) Na és ekkor a meg nem tartott koncert alkalmából összejött a város minden magyarja, aki számít, és jól nem szóltak hozzánk kb egy kukkot se. Amint belépett 2 srác, Máté megszólal, h ezek magyarok. Erre én elkezdtem hangosan magyarul beszélni, úgyhogy ösztönösen hátrafordultak, bemutatkoztak, aztán otthagytak:) Hát, én ennél nagyobb bandázásra számítottam, de Máté szerint ez várható volt. Aztán meg is néztük itthon, és csak az iwiwen 180 magyar írja azt magáról, hogy Swindonban lakik. És Csabi, aki bemutatkozott, vezető oktató.

Ennek ellenére Bristolban véletlenül 2 magyar párba is belebotlottunk, mindkettőbe az Ikeában. Az egyikük hallotta, h magyarul beszélünk, de a pupillája kitágulásán kívül más nem nagyon volt észrevehető rajta, én meg a pubos élmények miatt már nem vagyok olyan lelkesen barátkozó.

De vissza a jó időhöz. Vasárnap Dorotával és Karolinával kimentünk az egyik parkba piknikezni. Nagyon jó volt, nekem ez az álom vasárnap délutáni elfoglaltság. Sütöttem töltött krokodil-kenyeret, vagyis egy pizzatészta szerűség krokodil alakot öltve, mindenfélével megtöltve. Hát, még gyakorolhatok, mert közel sem lett olyan szép, mint a receptben. De legalább Máté felismerte. Kérdeztem tőle, hogy szerinte mi ez, mire ő közölte, hogy nem tudja, de úgy néz ki, mint egy fejbe lőtt krokodil, aminek én nagyon megörültem, hiszen pont az akart lenni:) Arról meg nem tehetek, hogy valaki fejbelőtte:)

Szóval kifeküdtünk a parkba, ettünk, ittunk, fetrengtünk és játszottunk ilyen tépőzáras-labdás játékot. Karolina is nagyon élvezte, föl-le rohangált a dombon.

Apropó Karolina, a lengyel kislány. Egyre többet beszél, főleg lengyelül mondjuk, de szerintem hamar belejön majd az angolba is. Mondjuk néha még van egy két elszólása, pl. hogy a villát fork helyett fuck-nak hívja, a mellemet meg ball-nak:) De legalább még nem sértődik meg, ha jót röhögünk rajta.

A munkahelyem jó. Semmi nagy változás nincs, ma voltak valami nagy főnökök, asszem talán a bank vezérigazgatója.

A kollégák aranyosak. A mellettem ülő sráccal, Davvel múltkor írtunk egy szerződést, hogy jövőre, ha befejezi a business főiskoláját, és lesz egy jó munkája, akkor felvesz asszisztensének, és megtöbbszörözi a mosatni fizetésemet:)

Amúgy az ő szemében én valami nyúl lehetek, mert állandóan előadja nekem, hogy Gabi (ejtsd. GEB v. GEEBSZ), holnaptól én egészségesen fogok élni!!! Na nem annyira, mint Te!! Nem ilyen saláták, meg uborka. És mindezt az alapján, hogy tettem a szendvicsembe vmi zöldséget. Az az igazság, hogy hozzájuk képest nem nehéz egészségesnek lenni. Chips...elnézést! Crisps kólával és csokival, na meg cukrokkal, gumicukorral, chocolate chip cookival, mindenféle tortával, fánkkal, stb. Szóval az ilyen tartósítószerrel szoptatott gyerekek nem csoda, hogy fennakadnak azon, ha látnak valakit, aki valami olyat eszik, ami természetesen színes... Dave múltkor azt is megdicsérte, hogy milyen jó szendvicsem van, mert az övé mindig szétesik. Édes:)

Szóval nála az egészségesebb annyit tesz, hogy nem iszik több Redbullt és nem megy péntekenként vedelni - ennek köszönhetően nem jön be szombatonként másnaposan túlórázni -, sőt, állítása szerint nem iszik többet:)

Arról nem is beszélve, hogy mindenki édességgel akar kínálgatni, szóval mindenkinek magyarázhatom el, hogy nagyböjt van, és ezért én most nem eszek édességet. Múltkor Dave úgy le volt törve, mert mindenképp akart kóstoltatni velem egy sütit, ami állítólag nagyon finom. De nagy nehezen felfogta, hogy majd 2 hét múlva. Aztán közölte, hogy ő vesz nekem egy csokitojást a böjt után, mert megérdemlem. Csak kérdés, hogy mikor is van vége a böjtnek? Mondom húsvétkor. Aha, és az mikor is van?

Ennek alapján ugye nem kéne meglepődnöm, hogy nagycsütörtökre szervezik a nagy céges partit? Hát, nekik meg azon nem kéne majd csodálkozni, hogy nem megyek el:)

Legutóbb az egyik csaj odajön hozzám, és megkérdezi, hogy kérek-e fudge-t. Nem is gondolkodtam, mert azt hittem, hogy az füge, de azóta kiderült, h az fig. Elég furán is nézett ki, de vettem belőle egy falatot, de amint bekaptam, rögtön rájöttem, hogy ez valami cukros massza. Dave el is kezdett kiabálni a csajnak, hogy "Ne adj neki, böjtöööööööl", de addigra már késő volt:)

Egyébként amikor Máté visszatért, akkor annyi, de annyi ajándékot hozott, hogy nem is igaz, mindenki küldött valamit, szóval jobb volt, mint karácsonykor.

Most megyek alukálni, mert holnap megint 7kor kezdek.

Bye-bye!:D

Munkás hetek

Akinek még nem csiripelték a madarak, annak van egy jó hírem: van munkááááááám:)))) Végre, végre! Konkrétan 2 hete dolgozom. Egy bankban (bocsánat: Building Society) vagyok customer service administrator, ami dióhéjban annyit takar, hogy pénzt utalok mindenkinek, jóóóó sokat. Csak magamnak és az ismerőseimnek nem, mert azt elmondták a póruljárt csalók a figyelmeztető videókban, hogy csalni nem éri meg, mert utána a sarki közértbe sem vesznek majd fel dolgozni. Nem akartam kötekedni, hogy engem csalás nélkül sem vettek fel:)

Az egész nagyon hirtelen történt: kaptam egy levelet egy ügynökségtől, hogy köszönik a jelentkezésemet, menjek be regisztrálni. Ez önmagában semmit nem jelent, mert már kismillió ügynökségnél regisztráltam korábban is. Arra meg nem is emlékeztem, hogy jelentkeztem erre az állásra, bár már annyi mindenre küldözgettük a CV-met (az utóbbi időben már Máté is beszállt), hogy azon se lepődnék meg, ha legközelebb egy bányába mennék interjúra.

A regisztráció amúgy abból áll, hogy jól lenyomozzák, hogy ugye nem raboltam bankot és nem sikkasztottam már oviban sem. Minden intézményt, beleértve iskolát, munkahelyet, önkéntes munkahelyet lenyomoznak, asszem 5 évre visszamenőleg.

Volt egy "interjúm" is, amit mondjuk elég nagy túlzással lehet annak nevezni. Főleg hogy már előtte közölték, hogy jövő hétfőn kezdek. Hogy ezt mi alapján döntötték el, azt nem tudom. Kizárásos alapon a lehengerlő első benyomásomra vagy a remekül megoldott roppant bonyolult teszteim eredményére tippelek.

Így is lett, hétfőn már ott virítottam a 20 percre lévő helyszínen a többi 50 (!) kezdővel együtt. Azért ilyen sok, mert most lesz vége az adóévnek (április elején), és ilyenkor mindig sokkal több munka van, ezért felvesznek egy csomó embert ideiglenesen. Nekem azt mondták, hogy 3-6 hónap, de a kollégáim szerint várhatóan csak május végéig fog tartani, szóval meglátjuk.

3 napos tréninggel kezdtünk. Ennek voltak szebb és kevésbé szép pillanatai számomra. Az oktatók nagyon jófejek voltak, és végülis a 6 fős kis csapatom is. Csak a mellettem ülő lány ment már a végén az idegeimre, mert szó szerint be nem állt a szája, és nem bírtam tőle koncentrálni. Márpedig nekem kellett rendesen, mert sokszor égnek állt a hajam a szakszavaktól, amiket persze hiába szótáraztam ki, mert az általános jelentésből nem tudtam kikövetkeztetni a pénzügyi jelentést... Szóval mehettem oda a tanárbácsihoz és nénihez, hogy mindenféle kérdéseimmel bombázzam őket, illetve minden szünetemet azzal töltsek, hogy tanuljak. Mert hát hazavinni semmit nem lehet, minden jegyzet szigorúan bizalmas. Úgyhogy kellőképp rágörcsöltem a dologra, szó szerint bele is betegedtem, még mindig köhögök kicsit. Persze a 20 éves kis suhanc csoporttársaim meg nem értették, hogy mit stréberkedek. Mondjuk nehéz ezt egy angolnak elmagyarázni, aki a szótáromat csak cuki kis könyvnek hívja. Mivel nem beszélnek idegen nyelveket, állítom, hogy kb azt sem tudja, mi az. (Amikor jártam angolra, ami konkrétan angoloknak szóló tanfolyam volt, külön fejezet szólt arról, hogy hogy kell használni pl egy szinonima szótárt, hogy ott ABC sorrendben vannak a szavak, és gyakoroltuk, hogy akkor melyik szó vajon melyik után jön...)

Aztán szerencsére mindenkinek igaza lett, hogy nagyon felesleges volt a stressz, amit produkáltam magamnak, mert a munka tényleg egyszerű. Pár napja egyedül dolgozom, és eddig minden rendben volt. És ha véletlen lenne bármi, akkor ott van millió ember, akit meg tudok kérdezni. Szerencsére mindenki tök segítőkész, a főnökök is jófejek.

Az angolom meg remélem sokat fejlődik majd. Mostanában egyre többször veszem észre, hogy angolul gondolkodom vagy inkább hogy angolul beszélek magamhoz:) Múltkor meg Mátétól megkérdeztem az éjszaka közepén, amikor ment ki pisilni, hogy "What's wrong":) Persze ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy jobban tudok angolul, mint magyarul, de még azt sem, hogy meg lennék elégedve az angol tudásommal. Még bőőőőőven van hova fejlődnöm. A 20 éves szlengekkel dobálózó kiscsajok akcentusát pl napokig nem értettem. Sokszor még most is röhögnek valami poénon, én meg röhögök velük, de dunsztom sincs, hogy min. De szerencsére ha odafordulok az egyikhez, hogy akkor ezt most fordítsa le nekem angolról angolra, akkor már megértem általában.

A magyarom viszont tök röhejesen romlik, főleg a helyesírásom. Múltkor a húgomnak leírtam a lyukat pontos j-vel... És nem értettem, min röhög. Meg hasonló értelmes dolgok, ja, és sokszor olyan alapvető szavak nem jutnak eszembe, mint hogy ruhaszárító. A legjobb, amikor Máténak magyarázok, és nem jut eszembe egy szó, amit aztán körülírok, és ő rávágja, hogy tudja, de neki se jut eszébe, és akkor együtt totózunk:) Persze ezzel sem azt akarom mondani, hogy elfelejtenénk magyarul vagy törnénk a nyelvet, de érezhető, hogy nem érnek itt magyar ingerek.

Egyébként vannak rajtam kívül más külföldiek is, de szerintem mindegyik jobban beszél, mint én. Mondjuk nem is csoda, mert van, akinek pl angol a férje, és 17 éve él Angliában, de a legújabban ideköltözött is 5 éve itt lakik. Van 2 lengyel csaj, 1 indiai, 1 portugál (róla az eleján az a hír járta, hogy magyar, de eléggé mellényúlt a tanárom, aki ezt a hírt szolgáltatta) és 1 cseh. És ezek csak akiket ismerek.

Csütörtökön megvolt az első pubozás kollégákkal. Jobban mondva inkább egy bár volt. Összességében tök jól elbeszélgettünk, és megkóstoltam egy nagyon finom epres cidert:) De sajnos azért nem minden volt olyan vidám. Múlt pénteken ugyanis eltűnt egy 22 éves lány. Tőlünk pár száz méterre volt bulizni egy szórakozó helyen a barátnőivel, és hajnali 3kor kiment az utcára (van persze mindenféle városi legenda, hogy miért kihez hova ment), még egy utcai kamerán látni, ahogy bement a közeli nagyobb szupermárket parkolójába, és onnantól nincs sehol. Fél óra múlva egy 15 mérfölnyire lévő erdőből adták le az utolsó jeleket a telefonjáról. Aztán majdnem egy hétig ment a keresés, itt rohangált egy csomó rendőr, a lány "Missing" plakátjával volt szó szerint kitapétázva a környék, az összes létező boltban, étteremben, még autókon is, a munkahelyemen, mindenhol ki volt rakva. Aztán sajnos megtalálták a holttestét egy másik fiújéval együtt elásva Oxford felé egy erdő szélén:( Egy 47 éves taxisofőrt meg elkaptak, őt vádolják. És mivel az egyik kolléganőm ismerte ezt a lányt, és épp akkor ment a BBC Bréking nyúzban, hogy megtalálták, ezért eléggé kiborult szegény, és mindenki bedepresszált. Elég fura érzés, hogy innen rabolták el a szomszédból. Pedig ez egy tök jó környék, eleve ugye Anglia is, az országon belül a déli rész is, meg városon belül is. De ebből látszik, hogy beteg emberek sajnos mindenhol vannak:( És én továbbra sem tervezem, hogy bárhova menjek hajnalban vagy éjszaka.

Volt itt egyébként a piros orr napja. Mindenki beöltözött mindenfélének, még a munkahelyemen is, és jótékony adományokat gyűjtöttek az afrikai szegényeknek. Sőt, a főnökeink még egy táncot is előadtak, és mindenki tortát kajált, szóval nagy buli volt.

Amúgy minden hónap utolsó péntekje dress down day, szóval akkor lehet farmerban nyomulni, a többi napon viszont ki kell rittyenteni magunkat, ami végülis nem baj, mert legalább volt és van alibim, hogy miért kell új ruhákat vennem:)

Szerda este hazafelé kitaláltam, hogy ha már ilyen szép idő van, akkor a vacsoránkat piknik formájában fogyasztjuk el egy közeli parkban. Csináltam hot dogot, és a ház előtt vártam a Zuramat. Nagyon poén volt, lábunk alatt kacsák a tóban, fejünk fölött denevérek, mert a végére már besötétedett.

A dolgozó női szerepbe egészen belejöttem újonnan, viszont most meg a háziasszony szerepben botladozom. Főzni még úgyahogy főztem esténként egyszerűbb dolgokat, de mosogatni..... nem is tudom hány napja nem mosogattam. Van vagy 5. Tudom, ciki. De ma fogok:)

Ja hát a lényeget nem is mondtam. A munka miatt most jól nem mehetek haza:( Úszott a repjegyem, és csak júniusban megyek, akkor is csak 1 szűk hétre... Azért túlélem, de most 10 napig a férjem nélkül kell éldegélnem. Remélem minden rendben lesz, nem szeretek egyedül lenni. Pedig gyakorolhatok, mert Máté november/decemberben Szingapúrba készül 1 hónapra, küldi a cég. Mondtam már?

Valahogy nem akar összejönni nekünk, hogy együtt menjünk haza. Mindig közbejön valami. Sebaj, itt végülis mindig együtt vagyunk.

A szomszéd néni meg pár napja bedobott, egy levelet, hogy a herceg esküvőjére, április 29-re utcabált tervez:) Nagyon poén, le akarja zárni az utcát, és vár mindenkit, aki tudna segíteni a szervezésben, úgyh beajánlkozok:)

Hát ennyi a közelmúlt története. Most megyek, mert be kell fejeznem az ECDL tanfolyamomat. Jó hétvégét mindenkinek!

Üdvözlégy Tavasz!

És igen, március van, mindenki fellélegezhet. Vagy felszisszenhet, mert ahogy hallom, még otthon is elég hideg az idő... Itt sincs valami banánérlelő, de legalább itt 2 fok a minimum, ami ahogy hallom, otthon maximumnak számít. Én csak azért vagyok elégedetlen, mert itt már hetek óta 6-8-10 fokok voltak, akkor meg milyen az már, hogy visszafejlődünk? Arról nem is beszélve, hogy a napot csak igen ritkán látjuk. Pont akkor, amikor anyáék elmentek, na aznap valami gyönyörűséges verőfényes napsütés volt, és egyszer volt még azóta egy hasonló egy fél napra, dehát hol van az már...

A vicces az, hogy itt képtelenség időjárást-előjelezni. Ennek ellenére én mindig naívan nézegetem a neten, mit is ígérnek, de kb eddig sosem jött be. Ha rossz időt ígérnek, mindig arra gondolok, hogy na, holnap úgyis a totál ellenkezője lesz itt, ha jót, akkor meg ujjongok, hogy juhéj, már csak egy hét, és jön a sunny, vagy a partly cloudy! De mire ott vagyunk, hogy holnap lenne napsütés, addigra persze szépen átdolgozzák, hogy mégse, de jövő hétfőn! És ez így megy szépen, és a napot továbbra sem látjuk. Pofátlanság.

Ma voltam dokinál. Szerettem volna megcsináltatni, illetve beutalót kérni a vérvételemre, dehát nem sikerült. Az orvos közölte, hogy az egy dolog, hogy szeptemberben megcsinálták, de semmi értelme, hogy most megismételjem. Hiába mondtam neki, hogy dehát az otthoni doki ebből állapít meg sok okosságot, és a gyógyszereimet is ez alapján állítja be. Nem hatottam meg. Kőszívű indiai. Úgyhogy most szervezhetem át az egész otthoni programomat, mehetek vérvételre 17.000-ért (!!!!!!!!!!), persze azóta szerintem még fel is ment az ára, ja, és még legyek boldog, ha mindez összejön, mert hát egyáltalán nem biztos, hogy át tudom tetetni az időpontot, akkor meg nem lesz meg addigra a vérvétel eredménye, szóval ÁÁÁÁ.

Múltkor itt volt Stuart, a szerelő. Jófej pasi, az ő koncertjén voltunk még tavaly, ha jól emlékszem. Igazából kétszer is volt itt a múlt héten, mert legyalulta a hátsó ajtónkat és megpróbálta kitisztítani az eldugult lefolyót, de ez utóbbi nem sikerült szegénynek, úgyhogy hiába turkált órákon át a kakinkban. (Azóta jött egy duguláselhárító cég, nekik sikerült). Ilyenkor egyébként mindig jót dumálunk Stuarttal. Megitatom kávéval/teával, és megbeszéljük az élet nagy kérdéseit. Legutóbb a fizetésekre terelődött a téma, és hogy, hogy nem, elmondtam neki, hogy mennyi is a minimálbér Magyarországon. Hát, majdnem rosszul lett. Nem akarta elhinni, egyre csak azt kérdezgette, hogy biztos jól váltottam-e át, és hogy "How can they survive???". Há' mondom nemtom, ezért vagyunk itt. Aztán addig hitetlenkedett, hogy kiszámoltam neki pontosan, mire még kevesebb jött ki, mint amennyit előtte mondtam. Azt mondja erre, hogy ő azt hitte, hogy az EU-n belül kiegyensúlyozottak az árak és a fizetések. Ja, az árak lehet. És az a vicces, hogy tényleg nem is fogják fel, hogy mennyire szerencsés helyzetben vannak itt. Hogy mennyire nincs is nekik semmi bajuk se. És mi még nem is Afrikából jöttünk. Mindenesetre annyira felkavartam ezzel a bejelentésemmel, hogy jobbnak láttam, ha megkínálom egy kis magyar Vilmossal. Apáék hozták múltkor, gondoltam hát megkóstoltatom vele kis hazánk körtés italát. Jobban mondva mivel tudtam, hogy vezet, gondoltam inkább töltök neki egy kis üvegbe, hogy vigye haza. De azt mondta, hogy inkább megkóstolja. Töltöttem hát neki, ivott kb egy fél kortyot, de sajnos szerintem ezzel csak rontottam a helyzeten. Én mondtam neki, hogy erős, de nem akarta elhinni. Miután lenyelte, csak lihegett, és azt ismételgette, hogy "Strong, Storng, Vilmosz, it's strong". Ja, én szóltam. Az angolok nem bírják a piát. Legközelebb hozok pálinkát, és fotózom a fejét:)

Tegnap kiderült, hogy van román, japán, kanadai, amerikai, német osztrák, svájci és még ki tudja milyen olvasóm is:) Máté felfedezett valami szupertitkos háttéroldalt, ahol mindenféle izgalmas dolgokat lehet állítgatni a blogon, és többek között rálelt eme statisztikára is. Úgyhogy nemsokára átállítgatok itt mindent:)

Persze a legtöbb esetben tudom,hogy ezen külfödről bejelentkezett személyek kiket is takarnak, de pl. fogalmam sincs, ki nézett be Japánból vagy Romániából. Szóval úgy döntöttem, hogy ezennel köszöntöm külföldi olvasóimat, külföldiül!

親愛なる訪問者を歓迎、あなたも他の回を見てください！

Bine ai venit vizitator draga, te uiti la alte momente prea!

Herzlich willkommen lieber Besucher, ich freue mich schon jetzt darauf, dass ich Sie hier wiedersehen kann!

Dear Visitor, nice to have you here! Hope to see you next time as well!

Hát ennyi mára, ha valakit kifelejtettem, szóljon!:)

Recently

Jaj, hol is kezdjem, hiszen megint nem írtam egy ideje... Mondjuk ott, hogy múlt héten itt voltak anya meg apa:)) Erre még emlékszem! Szóval már nagyon vártuk őket, izgultunk meg minden. A drága férjem már tervezgette, hogy fogjuk minden irányból kitakarítani a lakást meg persze a kocsit is. Én meg nem akartam beleélni magam nagyon semmibe, mert hátha összejön egy munka, és akkor csalódott leszek, hogy nem lehetek anyáékkal csak esténként. (Nem mintha hosszútávon nem a munka lenne a célom, csak idegesítene, hogy épp akkor kezjek el dolgozni, amikor itt vannak a szüleim.) Aztán persze nem így lett, illetve de. Na. Csak lassan. Szóval nem lett munkám arra a hétre, amikor anyáék itt voltak, de lett munkám kemény 3 napra az előtte lévő hét végén. És mivel kedd este tudtam meg, hogy másnaptól dolgozom, ráadásul kedden még elmentünk moziba, csütörtökön meg bébiszitteltük Dorotáék alvó kislányát, Karolinát, ezért elég rövid időre kellett besűríteni a takarítást. Persze kérdezhetitek, hogy miért nem csináltam meg a hét elején? Hát mert szerettem volna, ha az utolsó pillanatban készül el minden, hogy ne kelljen a hét végén újrakezdeni az egészet.

A munka egyébként nem volt rossz, de túl nagy szám se... Németországi mozikat kellett hívogatnom a Dolby megbízásából, és különböző adatokat kellett begyűjtenem, meg ilyen-olyan ingyenes marketing cuccokat ajánlgatnom nekik. Összességében kedvesek voltak az emberek, meg voltak hatódva, hogy valaki németül hívja fel őket a Dolbytól (ha nem volt muszáj, nem mentem bele, hogy nem vagyok Dolby munkatárs). Volt, aki megköszönte, hogy felhívtam, sőt, olyan is volt, aki azért tette le a másik telefont, mert "sürgős üzleti telefonja van a másikon" - ez voltam én... Lehet, hogy csak le akart rázni valakit... Mondjuk ennek az ellenkezője is előfordult, mert néhányan szerintem azt hitték, hogy valami ügynök vagyok, és vagy rögtön elköszöntek, vagy csak húzták a szájukat... Szerencsére ebből volt kevesebb.

Összességében örülök, hogy végre volt valami, még akkor is, ha természetesen nem ez lenne álmaim munkája, de leglább gyakorolhattam a németet meg az angolt is. A vicc az volt, hogy az angolok azt hitték, német vagyok, a németek meg hogy angol. Egy fickó kivételével, aki megkérdezte, hogy honnan telefonálok, mert olyan magyar félének tűnök... Pfff. Köpni nyelni nem tudtam, hogy ezt meg honnan a bánatból szedi? Aztán elmesélte, hogy a gyerekei járnak a templom szervezésében Sopronba diákcserés-családokhoz, illetve a soproni gyerekek is hozzájuk, és nekik is hasonló akcentusuk van, mint nekem.

A legtöbb angol amúgy el sem tudja képzelni, hogy valaki 2 idegen nyelven beszél. Vicces, mert ahányszor kiderül, hogy beszélek németül, mindig azt hiszik, hogy német vagyok. A németek meg ugye a Dolby miatt gondolták, hogy angol vagyok, és kedvesen elővették az angol tudásukat, és elkezdték nekem a német szavakat angolos kiejtéssel lebetűzni, na ettől égnek állt a hajam. Mert ha azt mondja, hogy Johann, Jott, O, Há, Á, Enn, Enn, akkor értem, de ha elkezdi, hogy Dzséj O Éjcs... akkor váá, mert egy német nevet betűzzön németül! Ja, és a kedvencem még a J, wie Jantina, O, wie Ota, és fogalmam nincs ezekről a nevekről, akkor persze a kezdőbetűiket sem tudom, tehát kivagyok a vízből... És túl sokszor nem szeretek visszakérdezni...

Hát ennyi, mindenesetre nagyon meg voltak elégedve velem, megdicsértek meg minden, mondták, hogy adnak referencialevelet, ha kérek, és kérdezték, hogy ha lesz máskor is, hívhatnak-e. Mondtam, hogy persze, ha addig nem lesz más...

A kedd esti moziról meg annyit, mielőtt visszatérnék a kezdeti témámhoz, hogy a 127 hours-t néztük meg, gondolom otthon 127 óra a címe. A srác, aki beszorul a Grand Canyonban egy sziklába, és végül levágja a saját kezét. Hát, érdekes volt. Túl sok minden nem történt benne, ilyeneket leszámítva, hogy hogy veszi fel a leejtett bicskáját, kamerázza magát, hogy iszik, pisil, aztán issza a pisijét, meg hogy golyózik be majdnem. Én a durvább részeknél befogtam a fülem, hogy ne halljam, amint épp töri a saját csontját meg nyeszeteli az idegeit, meg persze a szememet is becsuktam, de az én bátor hős férjem persze végignézte az egészet premier plánban, és annyira nem volt rá jó hatással. Pedig előtte szerintem még rosszat sem álmodott egy film miatt sem (velem éles ellentétben), de most sikerült neki majdnem elájulnia, szó szerint. Én meg csak néztem rá, és kérdezgettem, hogy mi bajod, mi bajod? Ő meg csak annyit tudott mondani fal fehéren, hogy most ne beszélj hozzám, majd maga elé kapta a kukoricás bilit. Aztán valahogy helyrejött (hányás nélkül, bár ő azt mondja, hogy hányingere nem is volt, de akkor minek kapta maga elé azt a poharat?). Aztán közölte, hogy most úgy érzi magát, mint 3 hete a véradás után, ami előtt kb elfelejtett enni. Ja, és hogy nem biztos mégse, hogy be tud majd jönni a gyerekeink születésekor a szülőszobára, mert ő ezt nem tudja végignézni. Megnyugtattam, hogy elég, ha a fejemet nézi, remélem az meg nem lesz véres:)

Vicces amúgy, mert megkérdeztem véradás előtt, hogy izgul-e. Mondta, hogy kicsit. Kérdeztem, hogy mitől fél? Erre ő: "Hogy beszélgetni kell a nővérkével...." Na igen, az élet nagy problémái.

Na és akkor visszakanyarodva a szüleimhez. Ezerrel takarítottunk, abban a kevés időben, amikor tudtunk. Nem mintha túl nagy dzsuva vagy kupi lett volna, nálunk olyan nem lehet, mert abba bele is zizzenne a ház ura, de most meg aztán megint jött a: "Mosd le a szekrényeket, a csempét, ablakokat, stb". Hát mondanom sem kell, hogy a felére sem maradt időm, de azért mindent megtettem a férjem lelki békéjéért.

Csináltam fincsi angol ebédet, amit vacsorára ettünk meg anyáékkal. Ahhoz képest, hogy amúgy mennyire oda meg vissza vagyok a főzésért, amikor vendégek jönnek hozzánk, mármint ide Angliába, akkor valahogy ez nem látszik rajtam. Legalábbis az eddigi 2 vendégségnél így volt. Ezért csináltam meg a legnagyobb fogást, még mielőtt ideértek, mert tudtam, hogy utána már inkább velük szeretnék foglalkozni. Mert ha otthon lakunk, és vendégek jönnek, akkor persze teljesen belevetem magam, de így, hogy itt vannak 1 hétig, így nincs kedvem hozzá, mert akkor arra hangolódok rá, nem a vendégekre. De azért egy kenyeret így is sütöttem:)

Az idő egyébként elég vegyes volt, mert nagyrészt azért nem esett, elég meleg volt, szerintem kb 6-10 fok, és néha még a nap is kisütött. De sajnos épp amikor a tengerparton voltunk, elég rendesen esett az eső... Szóval így nem tudtuk annyira élvezni, bár Mátéval így is bevadultunk kicsit, mert ellökött a kutya, én meg megdobáltam homokkal. Ja, és elmondása szerint miután ellökött, én megrúgtam, amire mondjuk én nem emlékszem, de ha így volt, akkor bocsi. A víz egyébként sós, megkóstoltam, és van szép nagy homokkal feltöltött beach, úgyhogy nyáron ott a helyünk!!! Igaz szerintem elég nagy levegőt kell venni, hogy bemenjünk a vízbe, mert az ottani nyári átlaghőmérséklet valami 21-22 fok, szóval a víz sem lehet túl meleg... Nem baj, majd napozok. Hogy Máté mit csinál, azt még nem tudom. Amúgy lehet kapni valami cuppanós búvárruhához hasonlót, amiben nem érzed annyira, hogy hideg a víz, szóval lehet, hogy olyan kéne, biztos nagyon szexi! Az angoloknak persze ez nem olyan nagy gond, nekik már az ereikben is fagyálló folyik. Most is voltak szörfösök, február elején!

Voltunk még Bathban, ahol én már előtte jártam Marival is. Nagyon tetszett mindenkinek. Megnéztük Swindon gyönyörű parkjait, megtámadtak minket a mókusok is. Olyan kis pofátlanok, néha már elgondolkodom, hogy tényleg félnem kéne tőlük. Ja és valami hihetetlen mennyiségű hóvirágot láttunk, meg krókuszt, sőt, miután anyáék elmentek, további mezőket fedeztünk fel, valami hihetetlen gyönyörűek, kb mint egy szőnyeg, annyi virág van.

Voltunk Malmesburyben, ahol Máté is dolgozik. Ott igazi ködös Albion idő volt, pedig állítom, hogy ez ritka errefelé. Ja, és megnéztük Salisbury gyönyörű katedrálisát is.

Szóval tök jó volt, hogy itt voltak anyáék, és nem is sírtam nagyon a reptéren, amikor elmentek, szóval ügyes voltam. Nekem nehezebben megy, amikor vissza kell jönni. Összességében nincs itt kb semmi bajom, szeretek itt lakni, jól érzem magam, csak a váltások nehezek, ezért az is furcsa volt pár napig, hogy megint ketten maradtunk...

Tegnap végre levizsgáztam az ECDL Word részéből. Magam is meglepődtem, mert 100 %-os lett!!! Tudom, hogy nem nagy szám ez az egész ECDL dolog, hiszen az egyetemen ezerszer bonyolultabb dolgokat tanultunk, de nem baj, arra jó lesz, hogy kicsit növelje az önbizalmam, legalább pár napig. Rámfér. Utoljára a kresz vizsgám lett 100%os, de remélem nem úgy leszek a Worddel, mint a vezetéssel... Bár mostanában vezettem párszor, és fejlődés jeleit vettem észre magamon:) Kivéve persze ha összeveszünk a férjemmel, mert kb ez az egy téma van, ami gyakran balhéba fullad, ja, meg a péntek esti vásárlás, ahol már odafelé bekattan a drága, mert itt a hétvége, a boltban meg elhagyom, és nem tudom megkérdezni, hogy milyen vajkrémet akar, aztán felhívom, de foglalt, és végül megtalálom, amint épp piramist épít a tejesdobozokból, és közben a tesójával karattyol. A vezetésnél meg türelmetlenkedik, hogy nem tudom fejből az utat. Én meg örülök, hogy kikeveredek a 80 sávos körforgalmakból, és akkor már jön is a következő. Oké, tudom, figyelhetnék jobban is, de ő meg lehetne türelmesebb is. Mondtam neki, hogy mondja el, mit kell fejlesztenem, én meg megpróbálom. Mert én nem olyan vagyok, mint a legtöbb csaj, hogy leüvöltöm a férjet, hogy majd én azt jobban tudom, sőt, én mindig kérdezem, hogy most ez jó volt így? Neki meg épp ez megy az agyára, hogy nem használom az agyam:) De most, hogy szólt, már fogom, és minden indulásnál elmondom neki tízszer, hogy ne merészeljen türelmetlenkedni, és így minden ok:)

Jaj, sokat írtam. Megyek Excelezni. Puszi Mindenkinek!