Quina

Ó, te jó ég! (Most átugrom azt a részt, hogy jaj de nagyon rég írtam, mert egyrészt már unalmas, másrészt ha azt részletezem, akkor elfogy az időm, amit blogírásra szánok végre. Ja, és tudom, hogy most Pankáról illene írnom, de nem így lesz, úgyhogy mindekitől elnézést kérek, aki x hónapja epekedve nézi minden nap a blogomat egy Pankás sztorit reméleve, de most másról lesz szó. Ami azért is meglepő, mert amúgy abban a tipikus anya szindrómában szenvedek, hogy nem tudok semmi másra gondolni, csak a gyerekemre. Amúgy nagy valószínűséggel már mindenki feladta rajtam kívül, hogy ebben a blogban valaha is lesz új bejegyzés, úgyhogy most szerintem a falnak beszélek, de sebaj).

Szóval újra kezdem: Ó, te jó ég! Úgy néz ki, hogy misztikus kapcsolatba kerültünk. Én, és a quina. Mondhatnám úgy is, hogy quina fóbiám van. Nem Kína, quina. Persze lehet, hogy ugyanúgy ejtik, foglamam nincs. És hogy mi az? Hát, olyan, mint a kuszkusz. Vagy a bulgur. Azt hiszem Dél-Ameikából származik, valami ici-pici szemekből álló gabona. Olyan, mint a mustármag, csak kisebb.
És az úgy volt, hogy tegnap salátát csináltam belőle. Nagyon egzotikus volt, mert aki nem tudná, mindenféle extrém alapanyagokat össze bírok vásárolni, de ha nem is extrém az alapanyag, akkor cak egyszerű összetevők extrém kombinációival szokásom bizarr fogásokat rittyenteni, mint pl a kakaós karfiol. Ez utóbbi már családi anekdota, férjem mindig ezt emlegeti, ha valami megint ez extrémül szar kategóriát súrolja. Hát ez van, szeretek mindenféle újdonságot kipróbálni a konyhában, mondjuk megenni azokat már nem mindig, de mindegy:) Mentségemre szóljon, hogy nem én találom ki a recepteket.

De vissza a quinához. Jaj már a leírásába is beleborzongok. Teljesen odavoltam, amikor megfőtt, mert azok a cuki kis gömbök főzés közben kipukkadtak és ilyen kis fényes, lyukas gyöngy szerű izék lettek. Nem tudom, miért, de nagyon tetszett, percekig nézegettem. Aztán fincsi salátába tettem, volt benne sült cékla, sütőtök, spenót, meg minden jó. Még Pankának is adtam belőle, illetve azon részeiből, amiből ő is ehet. Máténak persze túl extrém volt a kaja, szóval nekem kellett volna megenni a maradékot, de nem biztos, hogy meg merem.

Történt ugyanis, hogy Panka bekakilt. Szépen kibontottam a pelenkát, és lám-lám, a quina pontosan olyan állapotában figyelt a trottyban, mint mielőtt megette. Megint nagyon megtetszett és újra nézegetni kezdtem (hülye???), és miután betettem a szemeteszacskóba, nem viccelek, visszavettem, hogy megnézhessem újra!!! Hát meg vagyok én hibbanva? Érzetem, hogy néznem KELL. Aztán egyszercsak fucsa érzésem lett. Nem tudom elmondani, úgy szédelegni kezdtem, vagy nem is tudom. És akkor eszembe jutott, hogy egyszer Máté mesélte, hogy az egyik kínai kollégájának vmi lyuk fóbiája van. Írjátok be a gugliba, hogy holes phobia , és nézzétek meg a képeket. Biztos van rendes neve, de nem tudom, mi az.

Amikor Máté mesélt erről, azt kérdeztem, hogy ki az a hülye, aki lyukaktól fél? De most komolyan. Mondtam neki, h sztem csak bemagyarázzák maguknak. Mondta, h a srác mutatott képeket és ő is rosszul lett. Nekem akkor semmi bajom nem volt. Most viszont a quina kihozta belőlem a rejtett lyukrettegést......

Fú, és azóta sem bírok másra gondolni, csak a quinára meg a lyukakra.......... Itt látom a szemem előtt a kakikt a kipukkadt bogyókkal...... De ki hallott már ilyet, hogy valakinek kaja-fóbiája legyen? Elképzelem, amint sikítófrászt kapok a zöldségesnél, mert meglátok egy karalábét.  Vagy rémálmomban üldözni fog egy cukkini. Vagy elájulok, ha lecsóra gondolok?

Ó, Te jó ég.....

Pizza

A fene az uram jódolgát! Meg a beleit! Én itt csodakonyhatündér módjára begyúrom a pizzatésztát (!!!), mert a drágám eat outolásra vágyott, vagyis hogy menjünk el és vegyünk valami hatalmas adag kaját, amit itthon felfalunk. De én gondoltam az úgy nem járja, hogy én itthon vagyok egész nap és nem tudok összehozni egy pizzát. Megbeszéltem Pankával, hogy jókislány módjára segítsen nekem és legyen el egy kicsit. (Áldja meg az ég a Minimax gyerekdalok DVD megalkotóját!) És olyan drága volt, hogy szót fogadott és én szupergyorsan ősszedobtam a tésztát meg a paradicsomszószt. Na jó, utóbbinál csaltam, mert nem mertem kockáztatni, hogy kiborul a közepén, így is nagy teljesítmény ez, hiszen nemrég még a pisilés is probléma volt, szóval üveges szószt turbóztam fel.

Boldogan hívom a férjet, hogy kel a pizza, ugorjon be a boltba, mert ismerem, nem lesz elég neki annyi sajt, amennyi van itthon. Hát a vonal másik végén csaknincs ünneplő tapsvihar… Volt egy sejtésem, hogy ez lesz, mert hiába szereti a drágám általában nagyon a főztömet, azért egy jó kis bolti kaja, egy gumicukor, egy kóla meg egy undorító rendelt pizza az ő szemében felülmúlhatatlan. Utóbbinál ő maga is rájön, hogy itt gusztustalan az összes, de tényleg, pedig szerintem nem vagyok túl válogatós. De az egész varázsa, hogy hűűű, kaját rendelünk… Én meg kampányolok a házi mellett, hogy olcsóbb (??), egészségesebb (!!) meg ilyenek, de legtöbbször érzem a hangjában, hogy csalódott. A gasztobloggerek mit csinálnak a férjükkel, hogy azok mindig lelkesednek a házi kosztért?

Kb így hangzott a beszélgetés:

-          Szia, azért hívlak, mert begyúrtam a pizzatésztát (hatásszünet) … (hatás hiányában folytatom) … és kéne venni hazafelé a boltban hozzá … (Félbeszakítom magam, mert csaknem hagy nyugodni, hogy elmaradt a dicsőító üdvrivalgás) Lelkes vagy, hogy megcsináltam?

-          Aha. (=nem)

-          Tehát nem. (Én kiszedem belőle az igazságot, persze sejtem, hogy mi az és hogy nem kéne az igazságot hallanom…)

-          Hát félig. (Na közelítünk…)

-          Mi az, hogy félig?

-          Hát az, hogy reggel mondtad, hogy pizza lesz, akkor ráhangolódtam, de amikor szóltál, hogy készüljek fel, hogy Panka mellett nem biztos, hogy sikerül, akkor elkezdtem másra hangolódni. (Nagyszerű, tehát az én hibám ez is, mint ahogy pl az is ha hagyom, hogy telekajálja magát és utána fáj a hasa). Meg hát tudod annak megvan a varázsa, ha rendelünk kaját, persze a Te pizzád is nagyon finom.

-          Ja, persze. Én itt gürizek, hogy legyen Neked kaja, erre neked nem jó. Mindegy, vegyél a boltban, amit akarsz rá!

Itt még próbálkozott szegény, de felhúzott. Jaj kiakaszt ezzel a mire készült rá dumával. Bármit főzök, csalódott, pl mert félreértette, hogy mi lesz vagy mert más illatokat érzett, mikor bejött az ajtón.

De mindegy is, most hívott, hogy ne haragudjakJ És hogy nagyra értékeli, hogy főzök, sütök neki. Meg ha őszinte akarok lenni, akkor önző vagyok, mert az egész főzőcske az én hobbim, én élvezkedek vele, és ha ő kajarendelésre vágyik, akkor nem kéne ráerőltetnem az egészséges házi pizzát. 

Jó szomszédi iszony

Nagyon jóban vagyunk a szomszédokkal. De tényleg. Szinte kizárólag csupa jófej lakik a mellettünk lévő házakban. Figyelmesek, érdeklődőek, el lehet velük angol stílusban jópofizni, stb. És segítőkészek is. Itt volt pl a Mela fesztivál a Town Gardens parkban, még augusztusban. Nagyon felkapott rendezvény, indiai mindenfélékkel: kaják, ruhák, fűszerek, zene, kirakodóvásár, gyerekjátékok, stb. Állítólag 25 ezer embert vártak, nem tudom, hova fér el annyi. Mindenesetre mivel közel van, ezért a mi utcánkat is lezárták és csak parkolási engedéllyel volt szabad megállni, amit minden lakónak bedobtak előre és amit a férjem azzal a mozdulattal szokásához híven ki is hajított. Mert nagyon idegesíti, ha rendetlenség van meg túl sok a cucc, ami rendben van, de annál nincs idegesítőbb, mint amikor mindenedet kihajigálják, mondván, hogy ez úccse kell. Így jártak pl a szuperértékes baba-kuponjaim is, de a Zuramnak nem volt szerencséje, mert elfeledkezett a kuponmániámról, de az éjszaka közepén rendezett visongásom óta biztos megjegyezte. (Az éjszaka közepén derült ki, még az első hetekben, amikor vadul szoptattam alva a fotelben) Amúgy a legjobb taktika, hogy mindent fel kell posztitezni, hogy NE DOBD KI!:)

Nos hát visszakanyarodva a Melához: Daphne szomszéd néni becsöngetett, hogy látta, hogy nem tettük ki a parkolási engedélyt, pedig már két órája ki kellett volna, szóval vigyázzunk, nehogy megbüntessenek. A férj nézett okosan, hogy na hát akkor ő azt kidobta, de köszi, megoldjuk. Ajtó becsuk, erre az alattunk lévő közli, h helló, hallotta a beszélgetést és szívesen beljebb áll a hátsó kertben, hogy beférjünk mögé. Meg is állapodtak, Máté nyomul fel a kulcsért, mire újra csöngetnek: Dapne az megint, szerzett egy engedélyt a másik szomszédtól, Petettől. Kiderült, hogy mindenhova 2-t dobtak, úgyhogy a férj Chrisét is kisomta haha. (Alapból egy házban 1 család él, de gondolom mindenkinek 2 kocsija van, a mi részünk meg át lett alakítva 2 lakássá) Szóval férj szól Chrisnek, hogy nagyon rendes Tőle, de már nem kell a kert. Máté az egész történetet úgy kommentálta, hogy "Na ezért nem akarok elköltözni." (Panka miatt gondolkod(t)unk rajta, hogy jó lenne egy nagyobb/kertes vmi.)

Daphne és Reg kifejezetten kedves, asszem már írtam róluk, néni szülész-védőnő volt, szóval terhesség alatt és babázásban is nagyon sokat segít, de voltam már vele kökényt szedni, főztünk együtt narancslekvárt, hívtak már karácsonykor vacsorára meg amúgy is többször voltunk egymásnál vendégségben.

És hát van nekik egy konyhakertjük, itt az a szokás, hogy bérelsz egy darab földet és ott kertészkedsz. És mivel én mindig nagyon lelkesedek a saját termesztésű dolgokért, pláne hogy az itteni boltokban nagyon gyenge a felhozatal, piac meg nincs, ezért rendszeresen megjelennek egy adag valamivel. Emlékszem, pont egy éve jöttünk vissza otthonról, és mivel ők locsolták a virágainkat, hálánk jeléül vittünk nekik Pick szalámit. Nagyon örültek neki, erre másnap gyorsan viszonozták egy adag zöldbabbal és málnával, amit gyorsan el is pusztítottunk, mivel kezdő kismamaként marhára lelkes voltam. Aztán én vittem karácsonykor sütit, mi meg kaptunk kelbimbót, amit a férj állítólag nagyon szeret, és ezt velük is közölte, erre persze rájött, hogy igazából mégsem szereti, mert megváltozott az izlése vagy összekeverte valamivel, vagy nem tudom. Én meg mindig is utáltam, szóval tök jó, de nagy nehezen elhasználtam valamire, mert ennek eszmei értéke is van, ezt még szarabb érzés lenne kidobni, mint a boltit. Erre nem megjelennek még egy zacskónyival? 

Legutóbb meg cukkinit kaptunk tőlük, állítólag azon tanakodtak, hogy vajon tudom-e, hogy mit kell csinálni vele? Hahaha hát ezek nem tudják, micsoda gasztrotehetséggel van dolguk! Szóval tök jó, hogy hoztak cukkinit, csak kár, hogy a múlt héten vett gigantikus méretűnek még mindig ott a fele, pedig már csináltam belőle rántott cukkinit meg sütit is. Sebaj, kis késéssel ugyan, de elhasználtam, cukkini frittatában végezte... Csak azzal nem számoltam, hogy ezalatt a pár nap alatt úgy megkeseredett, hogy kb ehetetlen...brrrrrr. (Talán mégsem lennék olyan tehetséges?) A férj kérdezte, hogy milyen lett, mire mondtam, hogy ettem már jobbat is. Gondoltam hátha csak nekem túl fejlettek az ízlelőbimbóim:) De sajnos amint belekóstolt, közölte, hogy ő nem eszik, köszöni szépen. Én legyűrtem 3 szeletet azóta... Szóval a nagy része még ott árválkodott a tűzhelyen, erre csöngetnek. Reg az, persze mikor máskor jönne, mint amikor a gyerek betrottyolt. Sebaj, leviharzok, naívan gyerek nélkül, és utána szidom az eszem, mert 10 percig karattyol, amit alapból tökre szeretek, de nem úgy, hogy a betojt gyerekemből épp folyik a nyakába a kaki, ráadásul sokszor egy percet sincs el sírás nélkül, lent meg egy kukkot sem hallok, hogy üvölt-e, szóval néha közbevágok a monológjába - amire amúgy sem tudok nagyon figyelni, mert végig azon morfondírozok, hogy mennyire felelőtlen anya vagyok -, és behallgatózok, de csönd van, de nem tudom, hogy az jót jelent-e vagy nagyon rosszat. Jó tudom, rémeket látok. Pedig összességében szerintem nem vagyok gáz, bár Máténak erről nyilván más a véleménye... Igazából nem tudom, mi baja lenne, mert a földön hagytam a játszóján, a pelenkázást meg még nem kezdtem el. Mászni meg nem tud, bár forgolódással már szépen oldalazgat:) Na de lényeg a lényeg, hogy hozott spenótot! Jaj de mennyire jó, kár, hogy még a cukkinit nyögöm... Mindegy, csak jussak vissza a gyerekemhez. De búcsúzóul közli, hogy lehetnek benne csigák. Á, semmi baj, mondom, de amint becsukom az ajtót, torzul a fejem. Csigááááááááák? Azoktól undorodom legjobban a giliszták után... Gyermekem csodával határos módon tündéri békéban játszik, tisztába teszem. A csigát viszont egyszerűen nem mertem leszedni... Hiába szedtem össze minden bátorságom és fegyverkeztem fel gumikesztyűvel, rongyokkal, kissöprűvel és lapáttal... Egyszerűen feláll a hátamon az összes szőr. Egyenként. Tudom, hogy gáz vagyok, de végülis egy tök nagy adag spenótos zsákba kötöztem bele, szóval éhen nem halhat és Máté amúgy is mindjárt hazaér. Verseyben van a csigával, aki 11kor indult a zacskó teteje felé, remélem nem mászik el a lakásba valahova, mert akkor költözünk. Azt meg nem értem, hogy Reg mit keresett itt hajnalok hajnalán, 11kor még bőven aludni szokott, már megjártam, hogy fél 12kor közölte, hogy jaj hát én ébresztettem fel, ő mindig későn fekszik le.

Amúgy ha jobban belegondolok, mi is hasonlóan kedvesek voltunk tudtunkon kívül, amikor Pick szalámit vittünk ajándékba, mert azóta kiderült, hogy nem esznek húst...

Szülésem története

2 hónapos késéssel következzék tehát. Remélem senkit nem botránkoztatok meg a témával, ez továbbra is inkább egy nyílt napló, senkit sem köteleznék az elolvasására:)

Hát, hol is kezdjem. Május 6-án, vasárnap, anyák napja volt, ennek örömére felhívtam anyukámat és beszélgettem kis családom többi tagjával is. Mivel ugye 2 napra rá voltam kiírva, ezért nyilván szóbakerült a szülés. Közöltem velük, hogy olvastam a neten, hogy az ember lányának szépen meg kell terveznie a szülés minden percét, és akkor biztos úgy is fog sikerülni, ahogy megálmodjuk. Úgyhogy szépen előadtam a családnak, hogy én hétfőn hajnalban 6 órakor tervezek nekikezdeni a vajúdásnak, és olyan dél körül meg fog születni a kisbabánk. Csak mert aznap munkaszüneti nap lesz és akkor Máté is itthon lesz, meg nem szeretnék nagyon éjszakába nyúlóan szenvedni és a túlhordás sem lelkesített már annyira, szóval ez épp jó tervnek tűnt, nem mintha komolyan elhittem volna, hogy ezt én csak úgy el tudom dönteni előre.

Aztán eljött a másnap, május 7. Hajnali fél 5kor arra ébredtem, hogy fájok. Kb negyed óra után arra gondoltam, elkezdem mérni a "fájások" közti időközöket, bár nem épp így képzeltem el őket, de ki tudja. Aztán hamar abbahagytam a méricskélést, mert olyan sűrűn jöttek, hogy kizártnak tartottam, hogy azok legyenek. Inkább kimentem és rátelepedtem a WCre, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy nekem biza szorulásom van. Eléggé unatkoztam ott ücsörögve hajnalban, ezért elkezdtem Máté telefonján tetriszezni. El is játszadoztam úgy 40 percig, de nem sok eredménye lett az ücsörgésnek. Vissza is bújtam az ágyba, de egyre jobban kezdtem szenvedni. Akkorra Máté is felébredt. Visszavonultam a fürdőbe, végül Máté is megjelent, felöltözve (ezt nem is értettem, hogy hajnali 6kor minek öltözik fel, amikor alhatna tovább). Kérdezgette hogy vagyok, akkorra már egyre jobban szenvedtem. Az idegesített, hogy mért most jön rám egy ilyen szintű szorulás, amikor holnapra vagyok kiírva?? Ráadásul egyre jobban fájt, úgy éreztem, hogy ennyire még soha nem fájt semmi egész életemben, és végig arra gondoltam, hogy ezt nem hiszem el, mért pont most??? Kb 3 óra telt el, közben már ücsörögtem labdán, beültem a kádba, próbáltam sétálni, de semmi nem segített, sőt, ez utóbbi kifejezetten rosszabbá tette a dolgot. Végül mondtam Máténak, hogy na akkor most hívja fel a kórházat, mert én bizony mindjárt megpusztulok és aggódom, hogy mi lesz így a babával meg velem. Ő még nézelődött volna neten, hogy vajon mi is lehet ez, de mondtam, hogy én erre már nem érek rá, szóval hívja őket és kérdezze meg, mit csináljak, ha durva fájdalmaim vannak 1 nappal a kiírt nap előtt szorulás miatt. Nagy nehezen felvették. Kérdezgettek mindenfélét, de sok értelmeset nem tudtunk mondani, mert nem tűnt fel, hogy elfolyt volna a magzatvíz, aztán a telefonálás közepén vettem észre, hogy kibújt a nyákdugó. Ezt meg is üzentem Mátéval, végül azt az utasítást kaptuk, hogy menjünk be, mert lehet, hogy ez már a szülés. Szóval szépen összekaptuk a cuccokat és lementünk, ill én kb lemásztam a kocsihoz. Szerenécsre a kórház kb 10 percre van, szóval hamar bent voltunk. A parkoló olyan messzinek tűnt az épülettől, hogy próbáltam keresni, hogy út közben hova ülhetek le, mert ahogy mondtam, a sétálás nagyon nem tetszett. Végül valahogy feljutottunk a szülészetre. Emlékszem, epekedve néztük a fickót a liftben, aki már a gyerek autósüléssel jött, ő meg szánakozva nézett rám, és látszólag nagyon megértette, hogy miért vágtam ki előtte a liftből.

A szülészeten bekisértek egy szobába. Az egész esemény alatt marhára elvesztettem az időérzékemet, de szerintem kb 9 óra lehetett, amikor először megvizsgáltak. A vizsgálat előtt a szülésznő közölte, hogy ha nem vagyok eléggé kitágulva, mondjuk csak 2 cm-re, akkor haza fog küldeni. Hát, gondoltam, én az autóig nem bírok visszamenni, nemhogy haza, úgyhogy engem innen max targoncával vontattok el. Aztán nem kellett nagyon győzködnöm, hogy maradhassak, mert a vizsgálat során döbbent fejjel közölte, hogy gyakorlatilag nem találja a méhnyakat, szerinte 8 cm-re ki vagyok tágulva és már érzi a baba haját. Csak arra tudtam gondolni, hogy édes Istenem, kérlek add, hogy ne tévedjen!!!!! A "szülési jegyzőkönyv" alapján 10 órára már teljesen ki voltam tágulva.

Átöltöztettek menő kórházi hálóing-köpeny izébe, pont olyan volt, mint a filmekben:) Addigra már alig tudtam gondolkodni, de végül csak eszembe jutott, hogy én eredetileg be akartam ülni a birthing poolba. Meg is kérdeztem, mire közölte a nő, hogy jaj hát nekik csak egy ilyen kádjuk van és az is öreg, meg hogy a pajzsmirigy problémám miatt én oda nem is biztos, hogy mehetnék. Hiába mondtam, hogy dehát én már megkérdeztem, és a midwife-om szerint nincs semmi akadálya. Szerintem nincs is semmi összefüggés, de aki járt valamilyen specialistához a kórházban a terhesség alatt, az már komplikált esetnek számít, és ezek szerint az ilyenek nem szülhetnek kádban. Marhára berágtam, de nem volt időm ezen agyalni. Mondta a nő, hogy kapjam el a falbol kilógó csövet, és szipuzgassam, nevetőgáz van benne. Nagyon hamar teljesen beszédültem tőle, később teljesen meg is hülyített, kb ilyen lehet, ha belövöd magad, néha már érzetem, hogy azt sem tudom, mit beszélek. De elég hamar eljött az a pillanat, amikor már konkrét tolófájásaim voltak, és ekkor már nem lehet használni ezt az izét. Más fájdalomcsillapításra meg nem is lett volna idő szerintem, pont azért, mert nagyon hamar eljött a tolófájós rész, és abban ugya aktívan kell részt venni. Nem mintha nem fájdalomcsillapító nélkül szerettem volna végigcsinálni.

Szóval eljött a tolófájós rész, úgyhogy mondta a szülésznő, hogy akkor nyomjak. Mondta, hogy lehet, hogy mostmár hamar meglesz a baba, én meg csak azt kérdezgettem, hogy milyen hamar???:) Aztán nyomtam párat, de a nőci közölte, hogy mivel nem jön a baba elég tempósan, ezért most tarcsam vissza, mondjuk fél órát. Hát, aki szült már, az tudja, hogy ezt milyen könnyű mondani és milyen baromi nehéz megcsinálni. Ki is akadtam, hogy mi van, fél órig???? Aztán állítólag 15 percig ki is bírtam, legalábbis Máté azt mondta, nekem ahogy mondtam, fogalmam nem volt az időről. Aztán negyed óra után olyan durva tolófájás jött rám, hogy úgy érztem, hogy belehalok, ha nem nyomhatok. Ugyanakkor kedves szabálytisztelő kislány vagyok, és nem akartam olyat csinálni, amit nem szabad, meg a babának sem akartam ártani, szóval egyetlen megoldának az tűnt, hogy közlöm, hogy én biza nem tudom tovább visszatartani a dolgot. Először ránéztem Mátéra, közöltem, hogy "I have to push", de kb 1 mp alatt rájöttem, hogy neki hiába mondom, szóval elkezdtem torkom szakadtából ordítani, a szülésznő ugyanis nem volt a szobában. Munkaszüneti nap révén nem volt elég személyzet, úgyhogy szülésről szülésre sétálgatott. Máté mondta, hogy ne üvöltsek, de erre nem sok esély volt, végül bejött a nő, megvizsgált, és mondta, hogy ugyan továbbra sem jön a baba kellő tempóban, de ha nem bírom, akkor nyomjak. És hogy értsem meg, hogy első baba azért nem fog kipottyanni.

Összességében a leírtak szerint 2 óra 48 percig volt tolófájós rész, amit mondjuk én nem így terveztem, de minden nem jöhet össze:) Én nem gondoltam, hogy ez ennyi ideig eltarthat, pláne, hogy más olyanokat mesélt, hogy 2-3-4  tolásból megszületett a baba. Na nekem kb 234 tolás volt. Többször elmagyaráztam Máténak, hogy én ezt nem bírom megcsinálni. Ő meg persze rá akart beszélni, hogy dehogynem, de ezzel tökre felidegesített, hogy miért nem érti, hogy NEM! Kérdezgettem a szülésznőt is, hogy szerinte lesz elég erőm, mert szerintem nem. Mondta, hogy persze, és hogy egy csomóan mondják, hogy nem fog sikerülni, aztán végül mindenkinek sikerül. Attól féltem, hogy elfogy az erőm és elájulok. És hogy a nőci meg bent sem lesz.

Közben Máté végig tartotta a fejemet, minden tolásnál. Nem is tudom, hogy tartottam volna magamtól. Szegény próbált bíztatni, ami néha tök jó volt, de néha meg tökre zavart, nem tudom miért. De elmondása szerint érzékelte. Végig nem ettünk ugye semmit, ami persze nekem mindegy volt, de ő majd éhen halt, ezért 2 fájás között (ami elmondása szerint kb fél perc volt, maga a fájás és a szünet is) kiszaladt bekapni egy kis csokis kekszet, aztán rohant vissza, mert benyögtem a szokásos: "Gyere, jön" jelszavakat. Aztán jól leszúrtam, hogy ne egyen csokit, mert zavar a csokis lehellete. Amúgy összességében nem volt erőm beszélni, szóval sokszor kérdezett és meg sem bírtam szólalni, csak arra gondltam, hogy ne kérdezgess, de lagalábbis olvasd ki a választ a gondolataimból, bár még gondolkodni is fárasztó...

A nőci néha újra megvizsgált és többször közölte, hogy milyen ügyes vagyok és hogy ha így folytatom, akkor hamar meglesz a baba. Én meg mindig azt kérdezgettem, hogy milyen hamar??? Erre persze nem tudott válaszolni. Emlékszem, kérdezgetett ilyen - akkor lényegtelennek tűnő -dolgokat, hogy kérünk-e K vitamin oltást a babának, ill hogy tudjuk-e a nemét, és hogy akkor apuka fogja megmondani, hogy kisfiú vagy kislány, és hogy ő fogja elvágni a köldökzsinórt. Ezek akkor marhára nem tudtak meghatni, és nem értettem, minek magyaráz bármit a szülés utánról, amikor én még kicsit sem vagyok túl rajta és nem tudom, hogyan leszek. Arról nem is beszélve, hogy ilyeneket is magyarázott, hogy ő el van maradva az adminisztrációkkal, úgyhogy most azt fogja csinálni, mondom mi van, az én szülésem közben???

Az angol amúgy ahhoz képest, hogy szültem, egész jól ment, bár néha mondtam Máténak magyarul, és kértem, hogy fordítson.

Behívták a dokit is, bár nem igazán tudom, miért. Valamit magyarázott, hogy nem akarja, hogy fogót kelljen használni, de nem emlékszem már a részletekre. Egy ázsiai nőci volt a doki, úgy vártam, mint a Messiást, valahogy abban reménykedtem, hogy ha ő jön, akkor minden megoldódik. Persze nem így lett. Mondta, hogy nyomjak nagyot, és nagyon megdicsértek, hogy hű de jó, innentől pedig mindenki azzal bíztatott, hogy na akkor most olyan szépet, mint amikor a doktornő itt volt. Nem értettem, miért mondják, bár lehet, hogy tudat alatt tényleg a dokit akartam lenyűgözni:)))

Máté egyfolytában magyarázott, de sokszor nem jött át szerintem az extázisos állapotomba, amit mondott. Ilyenekre emlékszem, hogy cicahát:) Mert a nő magyarázta, hogy hogyan kellene nyomni, mármint milyen pózban, de ennél az eszeveszett fájdalomnál hiába tudod az elméletet, a testem átvette a hatalmat és hiába próbáltam én cicahátazni meg lélegezni. Ettől be is tojtam, hogy most akkor mi lesz. Ráadásul úgy éreztem, hogy hiába tanultam meg Beától a légzéseket, nekem bizony attól csak még jobban fáj. Nem hiszem, hogy valóban így volt, szerintem csak fájt az mindenhogy. Azért csináltam végig a légzést és a végén külön kiemelték, hogy milyen jól csináltam. Vicces, mert egy gyógytornász ismerősöm leírta, hogy hogyan lélegezzek meg pózoljak, amit csak szülés után tudtam elolvasni, és gyakorlatilag mindent úgy csináltam.

Az is érdekes, hogy ugye marhára mondják mindenhol, hogy ne ordibáljál, mert elmegy az erőd. Nyilván tudtam, hogy így van, de ha csak egy pillanatra nem koncentráltam, akkor elvesztettem a fonalat, és akkor olyan ősanya-farkasüvöltést nyomtam be, hogy szerintem még a Marson is hallották (azt nem tudom, kik). Aztán valahogy rájöttem, hogyan tudom irányítani a dolgokat és hogyan tudom a fájásokat felhasználni arra, hogy azok tényleg segítsenek a baba tolásában. És ebben Máténak is nagy szerepe volt, mert ő magyarázta végig, hogy hogyan csináljam és hogy ezzel hogyan segítem a babát, hogy egyre lejjebb jöjjön. Bár engem ekkor az motivált, hogy így talán hamarabb vége lesz. Ekkorra viszont már az agyamra ment, hogy dicsérgetett a szülésznő meg mondogatta, hogy mosmár nincs sok hátra, hiszen ezt eddig is elmondta párszor  és még mindig szülök!!!

Közben mindenfélét böködött belém a nő, és mondta, h akkor most ne mozdítsam a karom, na ez nem volt egyszerű. Szhtem nem is sikerült, mert elkezdett spriccelni a vérem, mire szegény pánikba esett és kérte Mátét, h ne engedje, h odanézzek, de én addigra már láttam és pont letojtam, volt ennél nagyobb bajom is, kifejezetten jól estek a tűszúrások.

Mondják ugye, h a szülés vége felé az ember nagyrészt kikapcsolja a külvilágot, nálam ez hamar eljött, mert hamar a nyomáshoz értem. És hiszitek vagy nem, végig tetriszeztem a szülést az agyamban, alfa állapotban jöttek a különböző formák, és én raktam őket szépen sorban, gondolatban. Lehet, hogy belebolondultam a szülésbe??

Végül eljött az a rész, amikor már majdnem egybeértek a fájások. Máté akkorra már kb premier plánban nézte az eseményeket és lelkesen kiabált, hogy tök poén, látom, ahogy tágulsz!!!!! Nem értem, hogy bírta nézni...

És akkor, annyi szenvedés után végre eljött a pillanat, amikor már látszott a baba feje, és végül ki is bújt. Érdekes, mert én akkor azt hittem, hogy a válla még nehezebben tud kicsusszanni, de a feje után rögtön kihúzta a néni, amin marhára meglepődtem. Rögtön rárakta a picit a pocakomra, ahogy előre megbeszéltük. Nagyon meglepődtem, az is nagyon fura volt, hogy a köldökzsinór is rámkerült, és nagyon melegnek tűnt. Panka nem sírt, csak hörgött és óriási kék szemekkel nézett rám, nagyon édes volt, látszott a szemén, hogy nagyon értelmes és hogy nagyon meg van lepődve, próbálja követni az eseményeket, de nem annyira tudja még, mi van.

Sajnos szoptatni az előzetes tervekkel ellentétben nem tudtam rögtön. Hamar levették rólam és vizsgálgatni kezdték, majd közölték, h elviszik további vizsgálatokra, mert nyelt valamit, és meg kell nézni, hogy nem ment-e a tüdejébe. Előtte megkérdezték, h megszoptatom-e, mire mondtam, h jó, de ők fogják, mert én nem tudom, nagyon gyenge vagyok. Ezt utólag nagyon bánom, hogy nem tudtam vele foglalkozni, egyrészt mert fáradt voltam, az egész idegi kimereülés akkor jött ki rajtam, mivel közben nem volt időm kiborulni, olyan gyorsan történt minden. Másrészt a varrás közben megint szipuzni kezdtem a nevetőgázt, pedig nem is fájt, de addigra szétmentek az idegeim, úgyh biztosra akartam menni, h nem lesz több fájdalom... Ez a gáz viszont totál megkergített, alig tudtam, hol vagyok és össze-vissza beszéltem. Máté azt mondta, h olyan vagyok, mintha Darth Vader szülne, ahogy szuszogom be a gázt:) Én meg folyamatosan mondogattam Máténak, h kérjen bocsánatot a dokitól a viselkedésemért. Ja, és mint egy nemnormális, közöltem, h fejbefingtam a dokit, ami speckó igaz is volt, de nem tudom, miért kellett kihirdetnem, de ez a gáz tényleg meghülyített...

Pannit tehát átvitték a special care osztályra, mert úgy döntöttek, h megfigyelik. Megröntgenezték a tüdejét és kapott antibiotikumot, mert nem tudtam, mikor folyt el a mazatvíz. Ja, és biztonság kedvéért másfél napig inkubátorban volt, bár majd megsült benne, hiszen túl nagy volt ő ehhez, 3930 gramm.

Nekem az egész extázis akkor jött el, amikor végre áthozták a szobámba. Előtte csak a saját nyomorommal voltam elfoglalva, h jaj az utófájások meg a katéterem... Még az inkubátorhoz is csak éjfélkor toltak át, akkor nézzem meg először, mondjuk itt már meghatódtam. de annyira nem fogtam fel, ők mondták, h nem akarom megszoptatni? Olyan fura érzés utólag, h idegenek kísérnek oda a gyerekedhez, h tessék, ő az, bár sztem magamtól is megismertem volna. Tudom, h nincs értelme hibáztatni magam, de legközelebb biztos jobban szeretnék "jelen lenni".

Az eufória tehát ott kezdődött, h áthozták a szobámba. Nézegettem, h akkor mikor etessem, aztán felvettem és kb egész éjjel le sem raktam, csak néztem és bőgtem:) Na meg etettem, és minden zizzenése után újra felvettem. Tudtam, h pihennem kéne, de nem bírtam betelni vele. Annyira felpörgettek a hormonjaim, h egyszerűen nem bírtam elaludni, se éjjel, se nappal, napi max 3-4 órát aludtam. Egyre jobban kivoltam, éjjelente attól féltem, h elejtem a babát...

Anyukám már másnap megérkezett, úgy éreztem, hogy sürgősen szükség lesz a segítségére és nagyon örülök, hogy jött, rengeteget segített. Máté szintén, ideális apaként intézkedett, segített, babázott, tényleg, teljesen lenyűgözött. Nem is tudom, mi lett volna velem nélkülük.

A kórházban amúgy nagyon kedves volt a személyzet, rengeteget segítettek. Ilyen szempontból nem is baj, hogy bent kellett maradni 5 napig.

Összességében jó emlék marad a szülés, bár utána kb egy napig mondtam Máténak, h ne beszéljünk róla, mert nem akarok emlékezni a szenvedésekre, ugyanakkor pár perccel a szülés után kijelentettem, h lehet több gyerekünk:)

2 hét...

Hihetetlen, de már csak 2 hét van hátra... Illetve azt csak a Jóisten tudja pontosan, hogy mennyi, de sokkal több már nem lehet:) Nem bírom felfogni, és a Zuram se, hogy napokon belül a pici babánkkal fogunk hazaandalogni a kórházból (bár én lehet, hogy mászok majd:).

Mostmár minden megvan, ami számít. Egy-két apróság azért mindig eszembe jut, ami még jól jönne, de ha nem lesz már rá idő, akkor úgy is jó. A kézműves projektjeimet a fontosabb dolgok utánra ütemeztem be, úgyh lehet, hogy azokkal kifutok az időből, hát ez van. De remélem azért még alkotok valamit, most épp fejvédő tervezés-készítés folyik.

Közben belerondít az idilli képbe a fogam, ami Húsvétkor begyulladt. Kaptam rá antibiotikumot, végül be is szedtem, mert sokak szerint rosszabb, ha eljut a babához a gyulladás. Aztán a dokibácsi részben gyökérkezelte, de nem tudja befejezni röntgen nélkül, úgyh most ideiglenes töméssel várom a szüléstn és nagyon reménykedem, hogy kitart addig. Hát nem jött túl jókor, hogy ezen stresszeljek, meg marha nehéz kitalálni, hogy akkor most mit is csináljak, mert sokak szerint pl a röntgen sem lenne nagy szám, mert már a terhesség végén vagyok és nem lenne semmi baja a babának, hiszen nagyon kis dózisú a fogröntgen, de én ismerve magam végig ezen paráznék. A lényeg, hogy sehogy sem jó:) Persze tudom, hogy valakinek ennél sokkal nagyobb baja van, csak én néha hajlamos vagyok elsüppedni a jelenbeli "nyomoromban". Azért remélem minden ok lesz, ha meg nem, akkor meg röntgenezzenek meg, tényleg nem hiszem, hogy nagy bajom lenne belőle.....

A másik nyomorom az alvás. Iszonyat kényelmetlenek már az éjszakák, mindenhol csíp, fáj, rúg. Gondolkodtam, hogy nem lehetne-e kiváltani valahogy? Pl este elkezdek enni és reggelig eszem, az nem jó? Azt még élvezném is és az is feltölt és ha egészséges dolgokat eszem, mint pl dobostorta, akkor még regenerál is. De komolyan, olyan hisztiket le bírok vágni, szegény férjemet kiűzöm a világból a párnáimmal meg a terpeszkedésemmel. De ezek ellenére is sokszor iszonyat rosszul alszom, van, hogy 4szer megyek ki pisilni, pedig én előtte átlag nullaszor jártam. Mire átfordulok egyik oldalról a másikra az biza órák kérdése, de pontosan nem tudnám megmondani, mert közben elalszom a hátamon. Ott meg arra ébredek, hogy agyonnyom a hasam, múltkor is Máté keltett, hogy hallja, hogy mindjárt megfulladok. Előtte meg azt álmodtam, hogy koncerten vagyok és agyonnyomnak, és arra ébredtem, hogy tényleg fulladok. Le kéne magam kamerázni, szerintem jó lennék a vicces videókba:)
Meg persze derékfájás, mostmár ujjdagadás is, asszem most bepótolom minden lemaradásom, mert ugyebár eddig kb semmi bajom nem volt. De nem panaszkodom (bár már túl vagyok rajta), mert szuper dolog a terhesség és bármikor újra bevállalnám! Pedig még nem is láttam a végeredményt:)

Azt hiszem kissé túllelkesekedtem a baba cuccainak előkészítését, mert sikeresen nekiestem az egyik hálózsákjának úgy, hogy végül picit megkeményedett benne a tömítőanyag. Hát ez van.
A vicc az egészben, hogy a baba "sterilizált szobájába" ma olyan lazán betrappolt az ablakszerelő bácsi cipőstül meg koszos munkás gatyástul, hogy nem volt öröm nézni. Végig arra gondoltam, hogy ha ezt az én hites férjem látná. Aztán elmondtam neki telefonba és kétségbe is esett, hogy gyorsan takarítsak ki mindenhol utána.
Itt, Angliában amúgy mindenkinél ez a divat, hogy cipőben járkálnak otthon. Szóval ez nem csak a sorozatokban van így:) Emlékszem, amikor kiköltöztem és jött vmi szerelő és Máté kiadta az ukászt, hogy vetessem le a szerelővel a cipőjét. Én meg mondom jóvan, szépen odanyomtam neki egy papucsot, jelentőségteljesen. Az ürge nézett, mint Rozi a moziban. Aztán átvette, feljött, megnézte amit meg kellett, aztán lement alkatrészért, cipő vissza, bejött, újra papucs, de lent hagyta a kalapácsot, stb. Kicsit sem lehetett kiakadva rám:)

Mit is mondhatnék még. Hogy parázok a szüléstőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőől. Nem, ezt biztos nem mondom, mert halál nyugodt vagyok, hiszen minden rendben lesz, nők milliárdjai szakadtak már széjjel ezen szép alkalomból:) Amúgy ha jó pillanatomban vagyok és pozitívra tudom állítani az agyam, akkor meg nagyon izginek tartom és nagyon de nagyon várom már, hogy lássam a pici babát:)
Mindenki azt kérdezi, hogy mennyire izgulok már, hogy fiú vagy lány lesz-e? Lehet, hogy csak azért mert van ezer más izgulnivalóm, de megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem mondanám, hogy éjjel nappal ezen agyalok. Érdekes, az elején nagyon-nagyon érdekelt, és nyilván most is, de valahogy elfogadtam, hogy csak születéskor derül majd ki, és ez így lesz jó, és azóta nem prögök ezen egy normál szinten felül. Sokan nem értik, de valahol szerintem a nem csak egy dolog, pláne egy kisbabánál, annyi minden más jellemző tulajdonsága lesz, ami szintén nagyon érdekes. Ő egy külön kis egyéniség, függetlenül attól, hogy kisfiú vagy kislány.

Hát ennyi, mindenki szorítson:)

Count-down

És igen, megkezdődött a visszaszámlálás, hihetetlen, de már csak 5, azaz 5 hét van hátra a kiírt időpontig. A probléma az, hogy még mindig nem bírom felfogni az egészet... Nagyon izgatottak vagyunk, de ugyanakkor kissé befosatós is a dolog, hogy mostmár nincs visszaút, mindjárt szülők leszünk!!!

Csütörtökön letettem a lantot, szépen elbúcsúztattak a munkahelyemen, nagyon aranyosak voltak. Kaptam egy teherautónyi ajándékot, amit haza sem bírtam vinni magam, úgyhogy hívnom kellett Mátét. Ruhák, játékok kencék, képeslapok, virágok, nincs is annyi vázám amibe bele tudnám tenni mindet... Ja, és az egyik lány, akivel jó barátok lettünk, Sophie, feldíszítette az asztalomat, sütött cupcake-et, mindegyiken egy betű, és így kiírta, hogy Baby Horvát. Még ékezet is volt az Á-n ,hoppá! Meg a plafonból is lógott egy baby horvát felirat, a monitoromon meg egy baby on board tábla, az egész asztal meg csupa csillám, kék-rózsaszín-fehér lufik...
Délutánra konkrétan annyi minden összejött, h nem bírtam már elférni a cuccoktól. Elég zavarbaejtő kezdett lenni a helyzet, nem számítottam ekkora felhajtásra, max egy-két képeslapra. Mondtam is a főnökömnek, h Brian, én ma nem tudok normálisan dolgozni, mert 5 percenként idejön vki elköszönni és fél óráig marad:) Erre mondta, h jóvan, hát ez a nap erről szól és különben is, mégis mit tudna velem csinálni, kirúgna, vagy mi?:) Jófej gyerek.

Pénteken megjött a gyerekbútor, Máté összerakta, kitakarította a szobát, én meg elkezdtem kimosni a ruhákat, vasalni, bepakolni, stb. Nagyon tuti kis szobája lesz, bár eleinte azért mellettünk fog aludni.

Tegnap voltunk ultrahangon a placentám miatt. A baba saccolt súlya már 2730 gramm!!!!!!!!! Azt hittem lehidalok, nem gondoltam, hogy már ekkora:) Szerencsére minden rendben van. Az mondjuk vicces volt, hogy az ultrahangos néni csak a placentámat felejtette el megnézni, és ha nem szólunk neki, akkor fel sem tűnik neki, hogy igazából ezért vagyunk itt... Na mindegy, végül megnézte, és azt mondta, hogy rendben van, feljebb mászott, a baba feje meg már lejjebb van, szóval nincs útban, szülhetek természetes úton, legalábbis ez nem lesz akadály. Mondta, hogy hát azért nem is jutott eszébe, hogy nézze, mert tökre nem volt mélyen.

Még rengeteg tervem van a hátralévő időre, pakolászás (még konyhaátrendező projekt is van, meg a vendégszobát is fel kell számolni, hiszen annak a helyén van a gyerekszoba), varrás, kötés, testi-lelki készülődés:) Remélem nagy részére még marad időm. Persze arra is fel kell készülnöm, ha előbb jön a baba, össze is rakom ma a csomagomat, de azért bízom benne, hogy egy ideig még nem kell. Meg ez az egész csomagosdi elég vicces számomra, ha minden jól megy, akkor egyet alszok a kórházban, a kórház kocsival 10 percre van, akkor meg minek pörögnek rá ennyire erre a csomagra? Sztem hamarabb hazaküldenek, minthogy hozzányúlnék, de mindegy.

Babóci legújabb szokása, hogy állandóan csuklik, napjában van, hogy 3-4-5-ször is, vicces:)

Amúgy jól vagyok, kicsit kényelmetlen már az éjszakai alvás, meg néha elfáradok, de nem vészes. Mostmár megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy kétszer egymás után aludtam délután! Nem mintha ez még eddig soha nem fordult volna elő, de olyan, hogy Máté "dolgozik"(=szekrényt szerel) én meg alszom, na olyan még nem igazán volt szerintem. Olyan volt sokszor, hogy este én bealudtam TVzés közben.

Szegény apajelölt viszont egyre nehezebben bírja a strapát így a harmadik trimeszterben a végéhez közeledve. Fel is hívja sokszor a figyelmemet, hogy hát legyek tekintettel az ő gyönge testére, ezért gyorsan intézzük el a kajavásárlást és közben simogassam meg maszírozgassam. És sokszor nem bírja szegény, és ki kell mennie leülnie egy padra (a 100 éves nénik mellé). Nem hiába, fárasztó dolog ez a terhesség egy apának, még az az egy oltári nagy szerencse van, hogy nem neki kell kihordani a gyermeket, mert akkor nem tudom, mi lenne:) Okosan kitalálta ezt a természet.
Mondjuk azt nem tudom, mi lesz, amikor a gyerekünk hisztizik majd vásárlás közben? Akkor együtt hisztiznek majd és kettőt kell szórakoztatnom?

Esténként, mikor hulla fáradtan lefekszem, odajön a kis aranyos, hogy "Hátsimíííííí"!!! Mondom ja, adhatsz, meg masszírozzál is. Ez nem mindig tetszik neki, mert elfárad a kis keze. Hát mondtam, hogy jó lesz, ha edzi a kis kezét, mert a vajúdás alatt ha kell, akkor végig masszírozni fog, vagy felőlem hívhat egy masszőrt is vagy akármi, de én masszíroztatva kell, hogy legyek, ha olyanom van. És ha én edzem az énnemtudom milyen izmaimat az intimtornával, akkor ő meg szépen edze a masszírozóizmait. Nem hiába, a szülés sem egyszerű egy apának:)

Azért csak összehozzuk majd együtt szépen a dolgot:)

Gyermek dalok

Tud valaki mondani egy olyan magyar gyerekdalt/népdalt, amiben nincs szó semmi megcsalásról, szomorúságról, átkozásról, stb?

Még anno Bea mondta, h ők ahány dalt elkezdtek énekelni, annyiban volt valami, ami miatt abba is hagyták.

Például.

Gólya gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta...

Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak... (ez még hagyján)...

Ravasz kis indián ellopta a kiscsikót meg a teát...

Erdő szélén házikó, abban lakik nagyanyó... Nyuszi nyomában a vadász...

Vuk: ő az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csupa veszély...

Hupikék törpikék: gonosz Hókuszpók...


A népdalok meg még rosszabbak, azok már konkrétan olyanok, mint a fekete mágia vagy a woodoo babázás:

Elment a szeretőm szeretőt keresni, adjon a Jóisten jó szerencsét neki... a lába törjön ki, amire hazaér, a szeme fusson ki...

Kinek nem jó itt lenn lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat...

Messze mentem házasodni, bár ne tettem volna, édes kedves feleségem bár ott vesztél volna, ha az ördög olyan lenne tarisznyába tenne, mennél jobban rikoltoznál annál jobban vinne...

Szeged felől jön egy fekete felhő, szaladj kislány, mert megver a nagy eső, nem szaladok olyan nagyon, fáj a szívem sajog nagyon, most tudom már miért sajog: elhagyott a galambom...

De én csókot nem adok, inkább jól meg átkozlak: 9 fiad béna legyen a 10. leány legyen (ez a fő átok sztem:), az is olyan csalfa legyen, ország-világ híre legyen ???????? WTF???


Valaki mondjon már értelmes gyerek dalokat, mit énekeljek a kisbabámnak, h ne akarjon rögtön visszamászni belém, ahogy kibújt???? De most komolyan, minden népdal öngyilkosságon gondolkodó személyekről szól, akik el akarják ásni magukat bánatukban, mert mindenki mindenkit megcsal, és úgyis szar az élet úgy általában?? Ennyire erővel énekelhetek Máté Pétert vagy Zoránt is...

Az élet TV-vel és nélküle

Krisztinek írtam a témával kapcsolatban, aztán annyira belejöttem a magyarázásba (szokás szerint), hogy gondoltam ide is felteszem:)

Az úgy indult, hogy elmondtam neki, hogyan néz ki egy átlag hétköznap esténk. Én munka után általában nekiállok főzni, és azon élvezkedem. Szerencsés esetben készen leszek addigra, hogy hazaér a Férj, de ehhez tényleg nagy szerencse kell, olyan lottó 5-ös szintű. Még az a szerencse, hogy ezt a kaját úgyis másnap ebédre csinálom. Kivéve persze, ha Máté kedvence, akkor ahogy meglátja, lecsap rá:)

Szóval ott tartottam, hogy hazaér a Zuram. Elkezdünk beszélgetni mindenféléről, sokszor még mosogatni is segít! A csevegésre pont addig van esélyem, amíg bekapcsolja a laptopot. Onnantól vége. 

Én persze magyarázok tovább, de semmi nem jut el az agyáig kb:) Közben persze megy a TV. Aztán áttelepszik a kanapéra a TV elé, kapcsolgat, aztán előbb-utóbb kezébe kerül a telefon vagy a laptop. És akkor ez a 3 váltakozik szépen. A TV-ben vagy vicces videókat néz (krapek pofára esik, nyakát töri, és röhögni kell, vagyis KELL, mert nekem is kell: Gabiiiiiiii, hahahahahahaahahahaha  nézd de vicceeeeeeeees, de tényleg néééééééézd, nagyon vicceeeeeeessss, én meg párszor odanézek fapofával, h aha..., aztán egy idő után leállítom, h hagyjon már békén, szóval remélem a gyerekünk élvezni fogja ezeket a vicces videókat, és együtt röhögnek az apjával:). Másik lehetőség: esti film 9től: Ironman/Xman/Transformers. Én nem tudom miért, de ezeket eskü minden héten leadják. És engem már elsőre sem érdekeeeeeelt:) Vagy vmi új fim esetleg, de a lényeg, h: Gabiiiiiii, most hagyjál, mert ez nagyon jó ez a film/ez izgi rész/ez a legjobb rész VAGY júúúj, végre egy film, amit még nem láttam, és ez jóó, csöööönd. És ha naívan azt hinnétek, hogy a reklámnál lehet beszélni, na hát akkor most jöttetek a falvédőről, mert az meg aztán tényleg a legfontosabb: Gabiiiiiiii, csöndmááááá, ez új reklám, ezt még nem láttam/ez a kedvenc reklámom (ebből persze van millió, pl. fiú gitározik egy lánynak, és akkor tényleg csöndben kell maradni, pedig ha ezerszer nem látta, akkor egyszer sem, de kérdem én: mért nem inkább ő gitározik nekem??:)/Jaj ennek a reklámnak nagyon jó a zenéje, psssssszt, ne beszélj, mert most odatartom az új mobilomat a TVhez, és akkor megtudjuk, mi ez a zene, és akkor nekünk nagyon jó lesz, de ne beszélj, mert akkor nem fogja felismerni. Jaj de jó, felismerte, most hallgassuk akkor meg az egész számot, psssszt. Ja, és csönd, vége a reklámnak, folytatódik a fiiiiilm! Aztán egy idő múlva: na jó, én fáradt vagyok, jössz aludni? Nem? Jóéjt! Én bevonulok a fürdőbe, ahol 1. pisilek, 2. megmosom a fogam, 3. letörlöm az arcom tonikkal, 4. bekrémezem az arcom. Na hát ez neki már túl sok, mert mit tökölök ennyit (az összes többi kolléganőm szerintem este hattól tízig pakolásokat keneget magára), szóval mire beérek a szobába, addigra Angry birds beindít a telefonon, és ha nincs szerencsém, akkor arra alszom el, h nyíííííííí, pufffff. Diiiiirr DUUUUURRRRR. 

Azért azt nyilván hozzá kell tenni, hogy nemhiába mondja szegény egyfolytában, hogy csönd máááá. Konkrétan szerintem ha ő írná le az estéinket, akkor az így néz ki: TVznék/interneteznék/telefonoznék, de nem bírok, mert valami monoton hang egyfolytában magyaráz: BLABLABLABLALBLALBLALBLALBLALBLALBALBLALBLAAAAAAA:)

Dehát amit el kell mondani, azt el kell, és ennek érdekében milliószor kapcsoltam már ki TV-t vagy laptopot, vagy csak ugráltam a TV előtt, hogy osztatlan figyelmet kapjon a monoton hangom!!!

Aztán egyik este elegem lett, és mire hazaért a Zuram, szépen eldugtam a dekódert, a DVD lejátszót meg a modemet. Szegény nagyon vergődött, de aztán másnap reggel közölte, hogy tök jó volt, hogy nem volt TV. Másnap este meg megkérdeztem, hogy mit csináljunk, és mondta, hogy üljünk le a kanapéra és beszélgessünk:) Szóval tök jó. Nem mintha én most ilyen vérengzős óvonénit akarnék játszani, de azt megbeszéltük, hogy tuti lesznek TV mentes napok. Aztán persze ha jön a baba, akkor nyilván amúgy is minden másképp lesz, de ez már a következő fejezet. 

Tök jó lenne, ha ez más dolgokkal is így működne. Pl mért nem dugja el előlem senki a mogyorókrémet? Meg a csokit meg mindent, ami ehető?:) És akkor lehetne egy szobánk, amiben az eldugott dolgok vannak, mint Mónikának a Jóbarátokban (bocs Évi). 

Beszámoló véres részletekkel

Kellett nekem magyarázni, hogy nincs semmi jele a terhességemnek. Egy-két hete szépen beindultak a panaszaim. Olyan érzés, mintha ki akarna nőni a farkam, tágul az egész medencém, aminek egyébként tökre örülnöm kell, hiszen ez azt jelenti, hogy már most tágul a berendezésem, hogy majd 12 hét múlva könnyebben menjen a szülés:) Nem olyan vészes amúgy, de az kifejezetten nem tesz jót, hogy egész nap ülök a munkahelyemen. Vannak napok, amikor úgy nyögök, mint egy 100 éves, vicces. De tényleg nem lehet egy szavam sem, mert eddig a világon semmi bajom nem volt. És ahogy vannak jobb napok, úgy simán lehet, hogy elmúlik az egész. Ha meg nem, az sem baj, csak szülés után ne maradjak így:) Addig is tornázgatok meg járunk úszni:)

A munkahelyemen 2-3 hete eléggé bedurvultak a dolgok, már olyan értelemben, hogy kb egyik napról a másikra a csapat egyik legújabb tagjából az egyik legtapasztaltabb tagjává váltam. Történt is, hogy jött 11 új ember így a csúcsidőszak kezdetén, és egy kolléganőm kivételével az összes tapasztaltabb arc elkerült másik teamekbe. Csütörtökön megtanítottak Quality Checkelni, hétfőtől meg többek között én csekkoltam az újak munkáját, közben 3 másodpercenként válaszolgattam a kérdéseikre. Igazából tökre szeretek másokat betanítani, de azt utálom, amikor közben nem tudok haladni a saját munkámmal, szóval az egyetlen megoldás, ha bemegyek korábban vagy maradok tovább, mert egyébként nem jutok 1ről a 2re. Mostanra szerencsére elég jól beleszoktunk az új felállásba, úgyh már nem olyan vészes, de másfél hét múlva újabb 11 embert kell betanítani, szóval még lesznek izgi részek. Szerencsére a főnököm megdicsért, hogy ahhoz képest, h nemrég tanultam meg, hogyan is kell a többiek munkáját ellenőrizni, eddig össz-vissz 1 hibám volt:))) Az meg kifejezetten vicces, hogy én magyarázok az angoloknak, hogy mit hogyan csináljak, na ezt sem hittem volna, hogy bekövetkezik. De az meg a csúcs, amikor megkérdezem, hogy szeretnék-e, ha először "bemutatnám" nekik, hogyan kell ügyfeleket hívni telefonon, hogy a különböző utalásaikkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre választ kapjunk, és bólogatnak, hogy igen, légyszi most az egyszer még hívd fel helyettünk az ügyfelet:)))
Néha mondom nekik, hogy itt vannak a jegyzeteim, lemásolhatják, de akkor ők meg javítsák ki az angolmat. Ha elkezdem nekik mondani, hogy milyen megjegyzést írjanak vhova vagy kinek milyen emailt írjanak, akkor szó szerint írják, amit mondok, ami szerintem vicces, mert nem hinném, hogy mindent 100%ig helyesen mondok, szóval szoktam nekik mondani, hogy írják a saját szavaikkal.
Ezzel ellentétben volt hülye élményem is, igaz eddig még csak egyszer, de egy bácsi, aki saját bevallása szerint félig süket is volt, megkérdezte tőlem, hogy milyen országból hívom. Nem értette amit mondok az akcentusom miatt. Érdekes, mert máskor nem volt ilyen panasza senkinek, bár előfordul, hogy élőben nem értenek pl dokinál, boltban, tök alap mondatot mondok, és hunyorítanak, a számra fókuszálva, de nem értik. Hát igen, a kiejtésem valóban nem túl helyi:)

A pajzsmirigyes vérvételeim továbbra is elég nyögvenyelősen mennek... Egyszer azt mondják, hogy nem csinálják meg azt a bizonyos hormontesztet, amit az otthoni szakorvosom kér, a másik doki meg simán elintézi. A legközelebbi alkalommal meg azt hiszem, hogy na akkor már tuti menni fog, de amikor az eredményért megyek, akkor kiderül, hogy a labor beintett, és csak azt nézte meg, amit ő akart, a doki hiába adott beutalót a másikra is. Aztán nagy nehezen kikunyizok egy beutalót magánrendelőbe, de hát az is egy kabaré. Odamegyek, az árat azt nem tudják megmondani, mert új rendszer van (ÉÉÉÉÉÉS???), aztán véletlen kiderül, hogy a regisztrációs néni mégis meg tudja mondani, de erről senki nem tud rajta kívül. Mindenki egyesével megkérdezi, hogy minek vagyok én itt, miért nem csináltatom meg ingyen SZTKban. Mondom hát ez egy hosszú történet, érdekli? Szerintem se. Aztán beleköt, hogy nem jó fajta beutalót hoztam, mert az ő speciális beutalójukat kellene kitöltetnem és nem elég a háziorvossal, hanem szakorvossal. Szerintük minek mennék magánba, ha a szakorvos megcsinálná nekem a vérvételt? Aztán kiderül, hogy a doki 1 helyett 2 dolgot ixelt be az űrlapon. Mire mondom, hogy nekem nem kell a TSH hormon, csak az fT4, sztem a doki csak véletlen ixelte be, hiszen annak az eredményét ma kaptam meg, minek kéne megismételni? (Persze az űrlapon nem az van, hogy TSH, hanem hogy pajzsmirigy, ami náluk egyértelműen TSH hormont jelent, nem számít, hogy a pajzsmirigynek van egy rakat más hormonja.... Elég nehéz követnem az észjárásukat...) Szóval közli a nővérke, hogy ő nem húzhatja ki az egyiket, mert hát hogy képzelem én, hogy ő megmásítja az orvos utasításait. Komolyan mondom, vissza kellett fognom magam... Bakker, fizetek nekik egy valag lóvét (55 font/hormon!!!), szóval csinálja, amit mondok, mert ha nem, akkor...  csúnyán fogok nézni. Aztán az eredményt nem mondhatják ám meg nekem, nem ám, azt el kell küldeni a háziorvosomnak. És ott sem mondhatja meg nekem a recepciós, ő csak azt látja, hogy megjött-e már, aztán x nap múlva azt, hogy jó-e vagy rossz-e, és akkor még x nap múlva kérjek egy időpontot a háziorvosomhoz, aki nagy nehezen megtalálja az eredményemet (itt is elég kétséges a siker, mert itt is új rendszer van, amihez ők még nem értenek, igaz ezt már kb fél éve mondják), és kegyesen közli is velem, szóval szabad a pálya, néhány hetes késéssel már küldhetem is haza a szakorvosomnak.

A legfrissebb élményem a terheléses cukorvizsgálat. Kedden lett volna, ha megtalálják a vénámat. De nem sikerült. Először megszúrták a bal karomat, semmi. Keresés a jobb karomon, esélytelen, vissza a balra, az persze vérzik, de próba 2, semmi. Kezembe nyomnak egy pohár vizet, hogy igyak, pedig ittam előtte is, de hátha nem volt elég. Várunk, próba jobb kézben, tű forgat masszíroz ááááááá. Semmi. Elkezdik nézegetni a kézfejemet, itt már a gondolattól is rosszul leszek, nem tudom miért, a sima vérvétellel semmi bajom, de amikor látom a kétségbeesett, tanácstalan fejüket, és közelednek a speckó csöveikkel a kezem felé, brrrrr. Ráadásul a kézfejemben sem igérkezett semmi túl bíztatónak, szóval akkor közöltem, hogy szerintem most hagyjuk abba, mert még ha most x-edik szúrásra meg is találja, akkor is 2 óra múlva kezdődhet minden előről. Szóval inkább kivárom a lucky dayemet. Már marhára idegesít amúgy, amikor újra és újra elmondják, hogy jaj de mélyek és vékonyak a vénáim, és hogy olyan vékony a kézfejem.... Mivan???? Nézzen már rám? A vékony meg én egy mondatban???

Mára rendeletek vissza, és mondtam az Uramnak, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy gyerekesen hagzik, de nekem tök sokat számít, ha ott van, és megnyugtat. Nem mintha fájna vagy akármi, de tök bestresszelek tőle, hogy nem bírnak mit kezdeni velem. Aztán annyi vizet ittam, hogy mire odaértünk, szó szerint majdnem elhánytam magam. Végül meg lett az eredménye, mert elsőre eltalálta a néni a vénámat. Aztán 2 óra ücsörgés, de akkor már nem bírtam annyit inni, mert teljesen megtelítődtem. Aztán másodszorra már nem volt ennyire egyszerű, újra megszúrt, de szegény vénám nem élvezte, hogy 3 nap alatt negyedszer döfködik. A másik karomban megint nem volt semmi bíztató, úgyh a végére csak behívta a kéz specialistát, aki végülis megcsapolta a kézfejemet.
Szóval megszenvedtem ezért a vérvételért, mostmár csak a lényeg van hátra: az eredmény. Izguloooooook. Mert azért be kell, hogy valljam, azért nem egészen tiszta a lelkiismeretem, hiszen lehettem volna ügyesebb is ezzel a diétával. De azért nagyjából betartottam, és nem is híztam el annyira, szóval remélem nem lesz gond.

Máté továbbra is jár a kisöreggel squasholni. Néha már-már felfejlődik a szintjére:) Múltkor meghívtak minket vendégsébe. Tipikus kis gazdag banda, ház a domb tetején, rálátás az egész környékre. Először beültettek a kilátásos szobába, hogy nézzük a naplementét, aztán szobáról szobára vonultunk abban a marha  nagy házban. Van vagy 5 fürdőszoba, szauna és egy millió vendégszoba.
A vicces az volt, hogy Máté néha bemondott egy-két olyan szót, ami nem éppen illett  egy 80 éves néni-bácsival való beszélgetésbe a kis arisztokrata környezetben. Mint pl néni mesél vmit, hogy a fiának a főnöke vmi Forma 1es csapatnak a tulajdonosa, mire ő nagy rácsodálkozással közli, hogy No kidding?!:)

Hát mára ennyi, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma ne számítsanak rám, mert elég volt nekem ez az egész mára, és amúgy is ledolgoztam én ezt a mai napot már előre a túlóráimmal, szóval itthon fogok pihikézni:)

Amint azt már írtam, gyermeket várok. És igen jól viselem! Néha már úgy gondolom, hogy túl jól is. Gyakorlatilag egy-két apróságot leszámítva semmi jele nincs a nagy változásnak. Nézzük a mérleget: 

Hányások száma: 0

Hányingerek, émelygések száma: 0

Szagoktól való undorodás: 0

Fáradékonyság: kb a 12. hétig sok, aztán 0

Sírás focimeccsen: 0 (bár kb egyet sem néztem...)

Röhögés és sírás 5 perc alatt: well, pont ugyanannyi, mint terhesség előtt

Hormonális érzelmi kitöréssel egybekötött férjbuzergálás, well, well, szerintem ez is ugyanannyi, mint előtte, de a férj lehet, hogy kommentelni fog:)

Menstruációk száma az elmúlt 22 héten: 0

Megnövekedett mellek száma: 0

Növekvő pocak: 1

Felszedett kilók száma: 1-2

Képes bizonyíték a pocaklakó létezéséről: 2

Pocaklakó jeladása személyes létezéséről mocorgás formájában: egyre több, hacsak nem a tőkehal éledt fel a hasamban, amit tegnap ettem:)

Ez utóbbi érdekes, mert honnan lehet azt biztosra tudni, hogy a mocorgást a baba csinálja? Mármint nyilván tudom, hogy ilyet nem éreztem előtte, és nagyon-nagyon tetszik, első alkalommal még sírtam is, szerintem akkor kezdett igazából bekattanni a dolog:) De aztán olvastam, hogy sokszor az ember a hasi ütőerét érzi. Úgyhogy nem tudom, hogy a gyermekemmel vagy az ütőeremmel beszélgetek, de azért lelkes vagyok:)

Január 1-jén a közeli templomban voltam, egyedül, épp miután Máté hazaindult, amiről mindjárt bővebben. Épp időben odaértem, de itt mindig több százan tömörülnek, és általában esélyed nincs leülni, ha pont a mise elején érkezel. Sebaj, beálltam oldalra, oszt kész. Mivel meleg volt, levettem a kabátom, aminek köszönhetően hirtelen mindenki át akarta adni a helyét. De a mindenkiben még a félig mozgássérült néni is beletartozott. Annyira meglepett a dolog, valahogy nem fogtam még fel, hogy én lettem az a személy, akinek át kell adni a helyet. És egyre többen jöttek, hogy üljek le, mármár azon gondolkodtam, hogy kiáll a kapanyél a hátamból? Mondjuk tény, hogy alapból én is úgy néztem a kismamákra, hogy hűűű, jaj, gyorsan üljön le! De most, hogy én vagyok az, egyáltalán nem érzem magam így. Aztán majd meglássuk, hogy alakul a dolog itt, a második félidőben:)

De vissza a hazaútra. Úgy volt ugye, hogy megyek, egészen addig, amíg kiderült, hogy nem. Ami kb 1 héttel a hazaút előtt volt. A 20. heti ultrahangon kiderült, hogy egyrészt minden a legnagyobb rendben van a babával és velem is, de a méhlepényem mélyebben van, mint kéne, szóval nem igazán javasolt a repülés. Úgyhogy nem kockáztattam. Elég rosszul érintett a hír, mert ki tudja, mikor mehetek haza ezután legközelebb, a szülésig ugye biztos nem, pici babával meg szintén passz. 

Szerencsére azért hamar túltettem magam a sokkon, de Máté azért megsajnált, és áttette későbbre a hazaútját, hogy ne legyek olyan sokáig egyedül. Hát nem éééédes?:)

Miről beszélek, nem is vagyok egyedül. Bocsi baba, ezt még szoknom kell...

A placentám miatt nem aggódok, szerencsére nagy valószínűséggel feljebbmászik majd, de ha nem is, akkor is "csak" császároznak, azt meg túlélem, lényeg a biztonság. 

Mára meg sikerütlt kicsit lebetegednem, úgyhogy hazajöttem hamarabb, és szerintem holnap sem megyek be. Mondjuk semmi komoly, csak jobb a békesség. Így legalább többet pihenek, mert amúgy elég nehezen veszem rá magam, hogy ne pörögjek ezerrel. 

A karácsonyunk jól sikerült, mondjuk én megint túlvállaltam magam a sütögetéssel Máté "örömére". Mivel mindig arra gondolok, hogy jaj hát fogyni kell, stb, eztért nem jellemző, hogy sütnék, ezért ünnepekkor annyira belelkesülök, mert úgy érzem, hogy ilyenkor van kifogás, hogy a végén persze túl sok lesz. szóval ezt még gyakorolnom kell, hiszen nem árulok el nagy titkot, hogy nem ez a karácsony lényege. Végül azért elég méltón megünnepeltük a Szentestét. Nekem hozott a Jézuska egy óóóóriási autentikus olasz szakácskönyvet. Nagyon profi, tökre tetszik, csak olyan nehéz, hogy alig bírom felemelni, és ugye nem szabad most emelgetnem:) Meg kaptam egy ultrakirály családi méretű öntöttvas edényt, az is nagggyon tetszik. A Zuram pedig rucikat kapott, legutóbb azt mondta, hogy szereti, ha azt kap tőlem. Ja meg egy takarót, egy társast és egy valag házi készítésű ehető ajándékot, aminek nagyon örült, de mégis én járok rájuk. Sajnos nem egyszerű leszoktatnom a mű és E függőségéről... Pedig tudnátok, milyen ütős a házi Nutella meg a műzli. És hát szerintem a szaloncukor sem volt kutya, főleg az epres-mandulás, de szerintem még a karamelles is jó lett, pedig én azt alapból nem is szeretem. Főleg ahhoz képest, hogy első próbálkozásra ehetetlen égett cukrot gyártottam. Ja, és volt zselés is, de azt nem tudtam becsokozni, valahogy lemászott róla...

Szenteste egyébként megint vendégségben voltunk Robertéknál, épp úgy, mint tavaly. Nem nagyon volt kedvünk menni, jobban szerettünk volna kettesben maradni, de végülis megint nagyon jól éreztük magunkat. 

25-én meg Dorotáéknál, a lengyeléknél voltunk. 

Végezetül néhány karácsonyi kép. BUÉK mindenkinek!

Szöszölős szösszenetek

A férjem rendmániája folytatódik. Azt hiszem karácsony előtt kezdődött, amikor nyilván minden szobát órákig porszívózott a kedves hitves. Ja nem is, az új autónkkal indult. Mármint csak nekünk új, amúgy 2001-es, Skoda Fabia kombi. Nagyon szeretjük. Elég hirtelen jött. Karácsony előtt kb másfél héttel vittük el vizsgáztatni a régit, mert januárban lejár a műszaki, és a szerelő közölte, hogy annyira drága lenne megcsináltatni, hogy nem sok értelme van foglalkozni vele, úgyhogy pár nap múlva megvettük ezt a Skodát, ami egyelőre tök jónak tűnik:)
Máté nagyon boldog vele, és ahogy annak lennie kell, órákon keresztül takarította: porszívózta, mosta-suvickolta-fényezgette kívül-belül. És akkor jön az, hogy: a kocsiban nem eszünk, ne morzsáááááááázzzzzzz!!!! Félelmetes szigor van ,azért én még persze eszek a kocsiban, mert kismamáknak mindent lehet ugyebár:) De múltkor teljesen kész voltam a következő kérdéstől: Emlékszel arra a szöszmöszre a kesztyűtartón? Mert azt is letakarítottam!! Igen, mert én nyilván számon tartok minden szöszmöszkét.

Ma meg a következő eszmét futotta: Tudod Gabi, én azért nem szeretem, ha a WC papírt úgy kell tekernem, hogy a guriga surlódik az alatta lévővel, mert akkor azok ott porzanak. ÁÁÁÁÁ. Ide tényleg kell egy gyerek...

És ki találja ki, hogy mit kaptam a főnökömtől (jobban mondva mostmár a volt főnököm) szülinapomra ajándékba? Na, tippel valaki? Töpörtyű ízesítésű chipset:) Hát nem jófej?:))) Aztán ezt látva az új csapatom hétfőn meglepett 2 zacskó igazi töpörtyűvel! Nem is tudom, hogyan lehetne ezt a gyönyört tovább fokozni:) Aranyosak voltak amúgy a kollégáim, mert kaptam szép képeslapot, amit mindenki aláírt, és feldíszítették az asztalomat is:)

Egyébként jól sikerült az itthoni szülinapom is, Mátétól kaptam egy Dyson morzsaporszívót, de amikor lemorzsaporszívóztam, akkor felháborodott, hogy ez sokkal több annál, szóval helyesbítve: kaptam valamit, ami sokkal több, mint egy morzsaporszívó és tud morzsát szívni. Meg minden mást is:) Van hozzá cső, és nem kell bedugni a konnekrotbam, szóval csak úgy ripsz-ropsz körbe lehet vele porszívózni. Azt hiszem ez majd gyerekek mellett lesz igazán hasznos:)
Amúgy viccesen indult a nap, mert felébredtünk kb fél 4kor hajnalban, és nem tudtunk visszaaludni. Kb 5ig beszélgettünk meg vergődtünk, aztán Máté kitalálta, hogy ő elmegy a Tescoba, mire mondta, hogy akkor megyek én is, mert nem akarok egyedül lenni itthon. De ő nekem akart venni meglepit, szóval ment a huza-vona, végül mégis elmentem. Vicces dolog ilyenkor vásárolni, csak eladók vannak meg nagy rekeszek és dobozok, meg jó nagy dzsuva, amit csipás szemmel takarítanak az indiaiak.
Aztán hazamentünk, és visszafeküdtünk aludni, és úgy kb 11kor kaptam ágyba reggelit meg virágot:) Aztán este mentünk étterembe meg moziba is.

De most jut eszembe, hogy szerintem még Máté szülinapjáról sem írtam. Mivel neki hétköznap volt, ezért nem volt időnk olyan sok mindenre, de reggel szépen feldíszítettem a szobát, sütöttem a drága kívánságára puncstortát, ami a reakciója szerint olyan jó lett, mint az Etalon Auchanos, ami nem semmi elismerés. Főleg, hogy először csináltam. Meg sütöttem a másik nagy kedvencét, Fantás sütit (jellemző, hogy valami olyat szeret, amiben van valami mű, én meg kardozhatok, hogy rábeszéljem valami egészségesebbre...), ezt a munkahelyére vitte, már amennyi megmaradt belőle, amíg beért:)
Ajándékba színházjegyet vettem, de nem klasszíkus színházi előadás volt, egy számunkra eddig ismeretlen színész-világutazó-kalandor tartott beszámolót a kalandozásairól, jópofa volt.

Ma beugrottunk egy török giroszoshoz és a fickó kedvesen elbeszélgetett velünk. Megkérdezte, honnan származunk, mire mondtuk, hogy Hungary. Erre ő: ÁÁÁ, Magyarisztán? Mondjuk majdnem, MagyarORSZÁG, erre újra: yes, yes, Magyarisztán:) Hát kész, ezen röhögtünk egész hazafelé, hogy Mátét idézve "ázsiai volt kommunista kecskepásztoroknak néztek", amiből mondjuk a volt kommunista be is jött:)

A babával kapcsolatban már nem emlékszem, hol maradtam el a mesémmel. 3 hete voltunk ultrahangon és dec 17én megyünk újra:) Közben volt ilyen-olyan vérvétel meg pisivizsgálat, szerencsére minden eredmény ok volt. Végre megismertem a védőnőmet, aki nagyon aranyos és segítőkész. Be is utalt a kórházba 2 szakorvoshoz, hogy intézzem a cukros meg a pajszmirigyes dolgaimat, és nagy örömömre a terheléses cukorvizsgálat abszolút rendben volt:))))) Persze próbálok továbbra is diétázni, mert jobb a békesség. Bár így is ketonok voltak a pisimben, ami azt jelenti, hogy fogytam/nem eszek elég glükózt:) Mondjuk ízóta volt a szülinapom, amikor konkrétan 1 hétvége alatt visszahíztam a kezdeti mínusz 3-4 kg-ból felet, szóval le kell állítanom magam sürgősen...
A pajzsmirigy vizsgálatot viszont nem tudtam elintézni, kórusban vágták rá a dokik, hogy "not necessary", szerinteük elég egy másik hormont megnézni. Hát jó, kiderítettem hol lehet megcsináltatni magánban, felhívtam őket, közölték, hogy csak úgy csinálják meg, ha hozok beutalót valami dokitól. Mondtam, hogy az itteniektől nincs, de van otthonról, az jóóóó? Mondták, hogy hát na jó, legyen, ha kinyomtatom fejléces papírra. Le is fordítottam szépen, a dokim még ki is egészítette jó nyomatékosan, hogy a 13. héten kell a vizsgálat, nagyon édes, mert már a 16dikon vagyok, de mindegy. Aláírta meg minden, ami kell. El is kirándultam vele a világ végére, erre közölték, hogy mégsem jó ez így, mert mégis csak itteni dokitól jó. Na ott elszakadt a cérnám, mert már nem is tudom, mennyit küzdöttem ezért a szerencsétlen vérvételért, és még  fizetni is hajlandó vagyok, nem is keveset (56 font), szóval akkor mégis mi a bánatért nem bírják megcsinálni? Mondta a néni, hogy hát sajnos itt ez a szabály ebben az országban, mert gondoljak bele, hogy ilyen alapon bárki besétálhatna csak úgy, és mondhatná, hogy szeretne egy vérvételt. Ez tényleg borzalmas lenne, inkább bele sem gondolok. Mondtam neki, hogy tudom, hogy nem az ő hibája, de azért ez egy elég érdekes szabály. Aztán még azt is hozzátette, hogy az még egy dolog lenne, ha megcsinálná, de kinek adná oda az eredményt? Mert azt csak orvosnak lehet odaadni, nekem aztán tuti nem. Nyilván személyiségi jogokat sértene, ha hamarabb látnám a saját vérem összetételét, mint bármi más idegen. Mit gondolnak, hogy félreértem, és öngyilkos leszek?
Ezek után mondtam Máténak, hogy nekem elegem van, vagy nem lesz vérvétel, vagy ő intézze el. Vagy hazamegyek, de ezt nem is gondoltam komolyan, mert nyilván nincs elég szabim, és az egész jobban felkavar érzelmileg, ha hazamegyek nem egészen egy hétvégére, és abból a felét a dokinál töltöm. Inkább ritkábban megyek, de hosszabb időre.
Ezek után Máté kutatni kezdett a neten, és kiderült, hogy 130 fontért (!!!!) el lehet intézni a vérvételt, mindent leszerveznek neked a legközelebbi vérvételvevő helyen, csak be kell postázni a vért és 1 nap múlva meg is van az eredmény. De kinek van erre ennyi pénze, ráadásul szerintem ezt nem is csak egyszer kell megcsinálni a terhességem alatt.
Aztán utolsó próbálkozásnak bejelentkeztem a rendelőbe egy háziorvoshoz, akinél a leghamarabb volt időpont. Előtte még a walk-in-centre-be is bementem, de kiderült, hogy oda is időpont kell, nem tudom, akkor minek hívják walk-in-centre-nek...
És ma eljött a nagy nap, és a történet váratlan fordulatot vett. Be sem tudtam fejezni a történetet a dokibácsinak, rögtön rávágta, hogy nem kell magándoki, megcsinálja nekem ő ingyen is. Kérdezte, hogy ugye azért akarok magánba menni, mert Magyarországon csak ott kapok jó szolgáltatást, mire mondtam, hogy persze, persze, nem akartam mondani, hogy nem, azért mert senki nem akarta nekem megcsinálni ingyen. Szóval olyan boldog voltam, hogy nem is igaz, és olyan aranyos a bácsi, hogy innentől csak hozzá fogok menni! A Jóisten küldte:))))

Tegnap voltunk vendégségben és babáztam, egy 4 hetes babával:) Nagyon édes volt, és most, hogy közeleg a mi babánk születése, még az eddiginél is jobban élveztem a dolgot:))

A férjem egyébmként egyre szociálisabb. Már idézójelben. Múltkor a színházban állunk és épp a ruhatárat kerestük. Volt ott egy annak tűnő rész, de annyira nem ment oda senki, hogy gyanús volt, hogy mégsem az. Mondom Máténak, hogy kérdezze meg. Eddig olcsó kifogás volt, hogy nekem kell mindig beszélnem, mert nekem kell gyakorolnom az angolt, de amióta belejöttem, azóta már én mondom neki, hogy neki kell gyakorolni a szocializáslódást. Erre mi a válasz??? Hogy inkább megnézi interneten az új okos telefonján. Mondom mi van??? Hogy hol van ruhatár? Nem, hogy hogy mondják, hogy ruhatár. TEJÓÓÓÓÓÉÉÉÉG. Aztán elegem lett, és megkérdeztem én...grrrr.
Amúgy nagyon érdekes volt ez is. Az én emlékeim szerint otthon mindig mindenki leadja a kabárját, és szerintem nem is lehet nem leadni. Itt meg... odamegyünk, erre a néni: jééééé, nem gondoltam, hogy jön bárki leadni a kabátot. És valóban, az egész színházban mi voltunk az egyetlenek, akik így tettek. Akkor kezdett mindent kireteszelni, stb, mi meg néztünk, hogy akkor most mi vagyunk a kényelmes-felvágós gazdagok? Mostmár ezt is tudjuk, be is vihettük volna, sőt, egy csomóan még piákat is vittek be pohárba. Ja, és a szünetben betoltak 2 kocsit, amiből fagyit árultak. Én itt még nyáron sem érzek késztetést, hogy ezzel hűtsem magam, dehát akik még télen is szandálba járnak, azok biztos a fagyitól sem fáznak.

Dec 28-Jan 7ig megyünk haza:))))) Szuper lesz. A baba meg már másodszor fog repülni:) Biztos szupi lesz:)

Töpörtyű

Amikor kiderült, hogy babát várok, rögtön felvettem a kapcsolatot az otthoni endokrinológusommal, aki kapásból elrendelte, hogy szénhidrát diétáznom kell, mert nagyobb esélyem van arra, hogy cukorbeteg legyek, mint az átlagnak. Szóval el is kezdtem a diétát, aminek köszönhetően fogytam is 3-4 kilót, ami biztos jó dolog, hiszen így is túlsúlyos vagyok ugyebár, és ez a babának sem jó.

A diétának köszönhetően viszont elég sokszor éhesen álmodoztam róla, hogy mit is lenne jó enni. Mondják ugyebár, hogy a terhesség alatt vannak bizonyos korszakok, amikor mindenféle kajákról álmodozik a kismama. Na hát nálam szerintem ez még korai lenne, úgyhogy nem is akarom a terhességre fogni, szerintem egyszerűen csak a diéta az oka. (Mondjuk ez alatt a 9 hónap alatt vicces módon mindent rá lehetne fogni a hormonjaimra, de azért próbálok ezzel nem visszaélni és nem bemagyarázni mindenfélét:)

Szóval hogy hogy nem, sokáig volt egy visszatérő álmom. Töpörtyűkrém. De legalábbis töpörtyű. Abban mondjuk biztos voltam, hogy ezt a gusztustalanságot itt tuti nem lehet venni, úgyhogy már az is eszembe jutott, hogy valakivel küldetek a Pennis töpörtyűkrémből, mert konkrétan az volt a vágyam. Aztán valahogy csak visszafogtam magam, de az álmok továbbra sem hagytak nyugodni. Fájdalmamban elmentettem egy kedves képet a laptomomra háttérképnek egy nagy tányér töpörtyűről.

Aztán ma kérdezgetni kezdték a kollégáim, hogy van-e valami gusztustalan kaja, amire a terhességem alatt már rágerjedtem. Mondtam nekik, hogy mi az, és hogy ezt itt tuti nem lehet kapni. Mire közölték, hogy dehogynem. Leírták a nevét, mondták, hogy hát nézzem meg a Tescoban, bár lehet, hogy ott csak nagy kiszerelésben árulják kutyáknak, de pubokban a pultnál mindig árulnak kis zacsikban ilyen kis ropogtatnivaló gyanánt. Hát tágra nyíltak a szemeim, hogy mégis hogy gondolják eztet meg, töpörtyűt egy pubban kis zacsiban? Aztán megnyugtatásul közölték, hogy nyugi, nincs benne alkohol. Én biztos voltam benne, hogy tuti nem ugyanarról beszélünk, de azért meggguliztam, amikor hazajöttem, és lám, mégiscsak ez az! Lehet kapni töpörtyűűűűűt:) Vége a kilátástalan álmodozásban. Péntek este letöpörtyűzöm magam a sárga földig:)

Na hát megint jól eltűntem, de lassan minden bejegyzésem így indul, úgyhogy ezen gyorsan át is ugranék:)

Menjünk visszafelé az időben. Kedden ment el Máté anyukája, aki egy hetet volt nálunk. Sajnos én nem tudtam túl aktívan részt venni a kirándulásokban és a vendéglátásban, mert konkrétan épp aznapra, hogy megérkezett, lebetegedtem. Ez nem is nagy csoda, mert a munkahelyemen szó szerint mindenki köhögött és prüszkölt körülöttem. Persze ahogy azt szoktam, jó komolyan vettem magam és beteget jelentettem a munkahelyemen. Igazából fél év alatt most volt ilyen először, szóval nem mondhatják, hogy sportot űznék belőle, meg őszintén szólva nekem most mindennél fontosabb, hogy a babával minden rendben legyen, szóval inkább feküdtem pár napot, hogy semmiképp ne lázasodjak be. Szerencsére nem is lett semmi komoly, de ez a pár nap pihi kellett:)

Máté meg szépen bejárta a környéket anyukájával, aki szegény szintén beteg volt, de hősiesen küzdött, hogy ne döntse ágynak a kór. Kertész létére leginkább a különböző növények, termések és vadon termő gyümölcsök nyűgözték le:) Utolsó nap el is ment szedret szedni, és csinált Máténak sütit. Sajnos aznap sem tudtam vele menni, mert iszonyatosan fújt a szél és nem akartam újra megfázni.
Máté persze kapva kapott az alkalmon, hogy beteg vagyok, és bejárta anyukájával az összes kedvenc kajáldáját meg hoztak take awayt is. Az egyik kedvenc helye a Mr Cod, ahol mindenféle burgert meg társait árulják, és persze a szuper helyi fish and chipset, meg az ő kedvenc Salsa szószosz wrapjét (ez kb olyan, mint otthon egy tortilla feltekerve, megtömve husival meg zöldségekkel). Igazából amit nagyon finoman csinálnak, az a sült krumpli, hmmmm. De azt külön ki kell hangsúlyozni, hogy nem kérünk rá ecetet. És most nem viccelek. Mert ezek a gyökerek ecettel meglocsizva eszik. A McDonald'sban is van kirakva kis dobozokban a ketchup mellé, és ha nem figyelsz, akkor a sült haladat is megöntözik. Lehet kapni só &ecet ízű chipset, sőt, múltkor sikerült beválasztanom egy puffasztott rizst is ezzel az ízzel, hát egy darabot alig bírtam legyűrni, a többit dobtam is a kukába. Hát vannak itt fura dolgok, na.
Ja, és a Mr Cod személyzete, hát hogy is mondjam, nem annyira beszélnek angolul. Ami még addig rendben is volna, ha legalább azt megértené, amit rendelni szeretnék, de múltkor mondtam neki, hogy egy not breaded, azaz nem panírozott, hanem csak sima grillezett husival töltött wrapat szeretnék, mert a szénhidrát diétám miatt az jobb lenne ugye. De nem fogta fel, hiába mutogattunk, magyaráztunk, stb, ő végig azt hitte, hogy a not breaded azt jelenti, hogy nem kérem magát a tortilla részt. És látszott a fején, hogy neki ez magas, hogy milyen wrap az, amit nem teker körbe a kenyér borítással. Szóval a végén azt mondta, hogy érti, de éreztük, hogy ebből nem sok jó fog kisülni, végül kaptam egy BBQ szószosat panírozott husival. Na mindegy, túléltem, de azért elég vicces, hogy még ezeket a szavakat sem bírja megtanulni...

Máté anyukájára visszatérve, szegénynek elég szivacs volt, mert du. 2kor kellett volna indulnia a gépnek, ehelyett este 9:15kor indult. És persze kint volt a reptéren 2-3 órával korábban...

Máté egyébként most van a 2. squash meccsen a 79. éves bácsival, akinek a nevét azóta sem tudjuk. Kiváncsi vagyok, a múltkori 2:1es nyeresége után ma mi lesz az eredmény. Remélem most hagyja nyerni a kisöreget, olyan aranyos:)

Voltunk az első ultrahangon október 1-jén. Akkor a baba kb 2 cm volt, és már volt rendes szívhangja. Kb annyit láttam belőle az ultrahangon, mint Rachael a Jóbarátokban:) Egy szép foltot. Azóta viszont már az irodalom szerint már kb 4-5 cm és e hét végére kifejlődik az összes szerve:) Azt olvasta, hogy már tudja a nyelő mozgást, tudja ráncolni a homlokát és tud kacsintani is. Nyilván nem direkt:)
A munkahelyen is elmondtam, mindenki nagyon örült, aztán tegnap kiderült, hogy az egyik 20 éves kolléganőm is gyereket vár, gyorsan össze is költözött a barátjával. Vicces, mert ő is kb a 11. héten van:) Csak sajnos nem nagyon bírom, úgyhogy nem hiszem, hogy olyan sokat trécselnénk.

Voltam múlt héten a midwifenál, aki ilyen védőnéni és szülésznéni keveréke. Aranyos volt, meg minden, de túl sok minden nem történt. Kitöltött egy csomó papírt, mondta, hogy miket fognak tesztelni a véremben, stb, beutalt az első hivatalos ultrahangra a kórházba, megmérte a súlyom, azt kb ennyi. Nekem azt mondták, hogy hű hát 1 órán keresztül beszélgetünk majd, hogy hogy érzem magam, aggódok-e valami miatt, blabla, na hát ez eléggé elmaradt. Azt mondta, hogy igazából az igazi midwifeom most szabin van, úgyhogy majd ő fel fog hívni, és majd kijön a lakásomra, nem tudom minek, és vele befejezzük a dolgokat, amit az első alkalommal kéne. Na hát a néni azóta sem hívott, szóval nekem kellett utána koslatnom, kiderült, hogy a másik helyettesítő néninek nem volt hozzáférése a rendszerhez, úgyhogy nem írt rólam semmit, úgyhogy nekem kell most mindennek utána járnom. Ráadásul kedden voltam vérvételen, és hát mit mondjak, nem voltam éppen elragadtatva.... Nem is volt szimpatikus a nővérke, de az még egy dolog, mert szerintem olyan béna volt, hogy jaj. Leülök a székbe, rögtön rámripakodik, hogy ittam-e eleget. Hámondomizé. Ja. Vagy mittomén. Jó, tény, hogy nem ittam tudatosan litereket, de ahogy utólag visszagondoltam, az ő általa emlegetett 1 pintet tuti megittam. Aztán elkezdett rémisztgetni, hogy jaj hát olyan izzadtnak tűnök, nincs melegem? Akkor még semmi bajom nem volt, de melegem meg főleg nem.
Na aztán fogta magát, és beledöfött mindkét karomba, mondván hogy ő nem szereti hazaküldeni az emberket, de egyszer sem találta el normálisan a vénámat. Jól elmondta, hogy ez az én hibám, mert nem ittam eleget, aztán megszúrta a másik karomat, ahonnan már jött a vér, erre közölte, hogy ezt az életben nem találta volna ki, hogy pont ebből fog. Na gondoltam, ez a dolgod, legalább nem magyarázz. Aztán az 5. üvegcsénél elfogyott a vérem, erre elkezdett nekem agonizálni, hogy jaj hát most ne hagyjam cserben, meg a vénám se, és pedig már csak ez az egy cső van, és ez egy nagyon fontos vizsgálat, gyerünk.... Aztán ott masszírozta az ereimet, benne a tűvel, forgatta benne a tűt, stb, brrrrrr. A végén közölte, hogy hát így is tovább tartotta bennem a tűt, mint kellett volna, szóval akkor most kihúzza. Végre vége lett, erre elkezdi nekem mutogatni a kis fiolát, tele a véremmel, hogy nézzem csak, itt van a határ, és nekem pont alatta van, hát, reméljük meg tudják csinálni... Komolyan mondom, nekem semmi bajom nem szokott lenni vérvétel alatt, de ez a nő úgy kiakasztott, hogy a végére teljesen beszédültem. Mondtam is neki, hogy le kéne feküdnöm, kb 3 lépésre volt is egy ágy. Mire ő, hogy azt nem lehet, mert elájulok út közben. Aztán csak rádumáltam, hogy de, de azért leszúrt, hogy mért nem szóltam előre, nyugodtan lefekhettem volna. Hát gondoltam magambam, csak azért nem, mert nem gondoltam, hogy ilyen béna vagy. Komolyan mondom, el kéne őket küldeni gyártelepre, ahol egy néni egy nap kb kétezer ember vérét veszi le, és ideje nincs magyarázni. És nekem mindig megtalálták a vénámat, oké, mondták néha, hogy nem egyszerű, de a tapasztaltabbak mondták, hogy semmi gáz. Ő meg külön megjegyzést tett rám a rendszerben, hogy nagyon mélyen vannak a vénáim és nagyon nehéz ém engem megcsapolni. Azóta mindkét karomon kékes lila foltok, nyilván azt el is felejtettem, h nyomni kéne utána, ő meg tojt szólni, nem csodálkoznék, ha nem is tudná. Az jobb karomat elig bírtam kinyújtani egy napig. Szóval eléggé kiakadtam, és nem bánnám, ha legközelebb ez a néni szabin lenne, amikor vérvételre megyek.

Szóval összességében eddig nem vagyok elragadtatva az egész terhesgondozástól. Remélem csak szerencsétlen voltam. És még előttem van egy-két kemény menet, hogy elintéztessem a vérvételeket, amit az otthoni endokrinológusom kér, mert ha nem, akkor mehetünk magánba, amire a gatyánk is rá fog menni.

Na de hogy jót is írjak:)

Múltkor mentem a gyógyszertárba, ahova minden hónapban megrendelik a gyógyszereimet: van 2 állandó gyógyszerem, amit egyszer kellett feliratnom, leadnom a receptet a patikában, és azóta minden hónapban annyi a dolgom, hogy felmarkolom őket. Ők elmennek nekem érte a háziorvosomhoz, feliratják vele, megrendelik, és még csak fizetnem sem kell semmit, mert a pajzsmirigybetegeknek itt minden felírt gyógyszer ingyenes. Szóval épp a gyógyszertárban voltam, mikor is az egyik gyógyszerész kérdezte, hogy van-e egy kis időm. Beültünk egy kis szobába, ahol elkezdte kérdezgetni, hogy úgymond minden rendben van-e a gyógyszerszedésemmel kapcsolatban, tudom-e, hogyan és mikor kell bevenni, tudom-e, hogy mire való egyáltalán, van-e valami panaszom, meg úgy egyáltalán, tud-e segíteni valamiben. Szóval le voltam nyűgözve úgymond, mert szerintem tök profi volt.

Ja, és ha nem lenne a pajzsmirigy betegség miatti ingyenességem, akkor most kaptam egy másik kártyát, ami azt jelenti, hogy mostantól a gyermekem egy éves koráig minden ingyenes, amit felírnak nekem, illetve a gyerekeknek is. Utoóbbit nem tudom meddig. A vicces mondjuk az, hogy szerintem itt nem írnak fel semmilyen gyógyszert, max ha haldokolsz, úgyhogy olyan nagy előnyöm azért nem származik belőle:)

És még mindig van pozitívum:) Már kétszer voltunk Mátéval a swindoni szeméttelepen. Itt szelektíven gyűjtenek egy csomó fajta szemetet, mi többek között a kanapénkat vittük a kert végéből, feldarabolva. Komolyan mondom, hogy fantasztikus élmény volt. Egy csomó ember tömörült ott szombat délelőtt, hogy a különböző szemeteit szépen kidobálja, tök ingyen. Számomra döbbenetes, hogy ezt így is lehet, és nem is hiszem, hogy így túl sok embernek van kedve csak úgy ledobni a szemetét az erdő szélén, hiszen ledobhatja ide. Szerintem ennek mindenhol így kéne mennie, számomra itt kezdődik a környezetvédelem, és így lehet az embereket rászoktatni a jóra. Persze ehhez nyilván tudni kell az önkormányzatnak működtetni a telepet.

Mostanában egyre hidegebb van, de az emberek ezt szokás szerint nem akarják tudomásul venni, és 10 fokban lazán rohangálnak papucsban. Mondjuk az még hagyján, tavaly, amikor Mari itt volt decemberben, akkor a hóban is mentek egyesem szandálban, szóval nem tudom, mit vagyok kiakadva. Valahogy nem bírom megszokni.

Ja és a legújabb hír, hogy ma meghosszabbították a szerződésemet júliusig:) Nem minntha addig maradnék ugyebár, de ezek szerint van rá remény, hogy maradhatok, amíg szeretnék.

Na épp eleget rizsáztam mára. Puszi mindenkinek:)

Gabi update

Megint rég nem jelentkeztem... Pedig azóta jó sok minden történt:) Persze nyilván a felére már nem is emlékszem...:(

Először is voltunk otthon, végre kettesben. Mondjuk nem voltunk végig együtt, de akkor is sokkal jobb érzés volt így. Természetesen most is főleg a családdal voltunk, meg ahogy ez lenni szokott, most is voltunk egy esküvőn, és találkoztunk barátokkal is. Szerencsére mivel nemrég voltunk otthon előtte is, ezért az orvosjáró körút nem volt olyan hosszú. Sőt, mivel Máté sikeresen megbetegedett, ezért ő csak beköszönt a fogorvosnak...
Sikerült kifognunk az otthoni nyár legmelegebb pár napját, aminek én nagyon örültem, Szilvin kívül én voltam ezzel így egyedül az országban. Még mielőtt visszajöttünk, beszéltem nagynénémmel, Máriával telefonon, és ő mondta, hogy kívánja, hogy azért legyen egy kis átmenet az időjárásban. És így is lett, mert amikor visszajöttünk, akkor kb 25 fokos kánikula volt itten, kemény egy napig, Mária kérésére. Na azóta van 15 esővel, grrrr... De az én kicsi férjem olyan kis optimista tud lenni, ha esik az eső, akkor annak örül, ha süt a nap, akkor meg annak. Szerintem nincs Angliában rajta kívül ember, aki élvezi ezt az időjárást.

Na és a legizgibb dolog a visszautunk után volt, mert kiderült, hogy babát várunk:))) Teljesen biztos voltam benne, még a teszt előtt is. Azóta csináltam több tesztet is, mert itt senki nem igazolja, hogy valóban az vagyok, mindegyik pozitív lett. Ja meg a dokihoz (GP) is bejelentkeztem, de azon kívül, hogy megmérte a vérnyomásom, nem történt semmi. Ja, meg kaptam időpontot a midwifehoz, aki kb védőnő és szülésznő is egyben, de az is csak 2 hét múlva lesz. Jó, tudom, hogy még nagyon az elején vagyok, 7. héten, de akkor is jó lenne, ha legalább valaki annyit mondana, hogy valóban nem képzelgek:) Úgyhogy nem bírom én ki a 12. heti első ultrahangig, szóval megyünk egy magán ultrahangra 2 hét múlva:))
Amúgy jól vagyok, nincs semmi hányingerem, max néha vagyok kicsit fáradékonyabb.
Ja, és hétvégén megvettük a baba első játékát:)

A munkahelyem mostanában elég vacak, visszakerültem a régi csapatomhoz, amelyik tele van 18 év körüli dilinyós kis csajokkal, akik az idegeimre mennek... De annak is örülnöm kell, hogy ma meghosszabbították a szerződésemet október végéig:)

A templomban átírták a mise szövegét, mert eredetileg csak átmenetileg fordították le a szöveget, és most javítottak át egy csomó részt olyanra, mint ahogyan otthon is van, pl: Az Úr legyen Veletek! - És a Te lelkeddel az eddigi kb És Veled is helyett. Ez csak azért vicces, mert végre tudtam már mindent kitéve-betéve, és most kezdhetem előről megtanulni pl kb az egész Hiszekegyet. Nembaj, fejlesztem az Óangolom:)

Máté meg összebarátkozott egy bácsival a mise utáni teázáson, jobban mondva a bácsi barátkozott össze vele. 79 éves, és kiderült, hogy építési vállalkozó, és egy 170 fős cég tulajdonosa és egyben aktív vezetője is. Nem semmi bácsi. És annyira megtetszett neki a Zuram, hogy elhívta squasholni:)))) Hahaha jövő kedden idejön érte, és felveszi kocsival. De még azt is kinézem belőle, hogy lepattogtatja Mátét a pályáról, bár ő ezzel vadul nem ért egyet. Olyan édes volt a bácsi, amikor elővette a határidő naplóját, hogy találjon Máténak egy lyukacskát benne, és nem is volt egyszerű, bakker, tele volt mindenféle programokkal. Nekem 27 évesen nincs ennyi:)

Na mára ennyi, jövök majd az ultrahang hírekkel, ha nem előbb...

És tényleg...

Kiderült, hogy a poénom nem csak poén. Véresen komoly igazság. Kedves kolléganőim felvilágosítottak, hogy a termosztáton a + jel arra utal, hogy kérünk több jégkondit, vagyis hidegebb lesz tőle, a mínusz pedig hogy kevesebbet, tehát ha arra tekerjük, akkor melegebb lesz. De végülis nem értem, miért vagyok ezen fennakadva, mert tök könnyű lenne, egyszerűen csak mindent pont az ellenkezője képpen kell csinálnom, és akkor biztos nem rontom el! :)

Nyaralás az angol riviérán - kitérővel

Még lógok egy bejegyzéssel júliusi nyaralásunkról.

Már régóta nyúztam a Zuramat, hogy nyaralni akarok, mert nem bírom ki a nyarat nyár nélkül, vagyis hogy szükségem van legalább egy minimális mennyiségű napsütés+hőség kombinációra. De úgy rendesen, töményen, mondjuk egy hétig. Szegénynek feladtam a leckét, mert ugyanakkor nincs elég szabim, hiszen most megint elhasználom az összeset a hazaútra.

Szóval Máté úgy döntött, hogy ő akkor kezébe veszi az irányítást (hoppá!), és meglepetés nyaralással készül:) Jejj!! Aztán a nagy készülődése közben javasoltam neki, hogy akkor már szervezheti az egészet a házassági évfordulónkra:)

Így is lett, pénteke indultunk munka után. Alig bírtam kivárni, számoltam vissza a napokat, be is írtam a naptárba, h ! Ó, IÓ, CIÓ...VAKÁCIÓ!!

Odafelé megálltunk egy Burger Kingben vacsizni, és akkor láttuk a hírekben a norvégiai történteket. Akkor még nem egészen értettük, hogy most mi is történt, de az döbbenetes volt, hogy mi tátott szájjal bámultuk a TV-t (BBC breaking news), de a többi angol az "étteremben" olyan szinten leszarták, hogy hihetetlen... Ették a burgert meg a sültkrumplit, mit sem törődve a világgal. Bezzeg most... kitörtek ugye ezek a nevetséges zavargások, hát én olyan szinten ki voltam akadva tőlük. Azért ahhoz képest, ami Norvégiában volt, közel sem nevezném ugye akkora tragédiának, arról nem is beszélve, hogy szerintem nagyrészt maguknak köszönhetik a dolgot, mert hát az angol (túl)jólléti társadalom az kinyalja minden irányból ezeknek az ingyenélőknek a fenekét, így hát mit csodálkoznak, ha egyszercsak visszanyal a fagyi? Ezeknek az embereknek semmi életcéljuk, max annyi problémájuk van, hogy ma melyik helyen egyen fish and chipset, meg hogy hát a fene egye meg, már megint terhes lett, pedig még csak 16 éves, és már tavaly meg tavaly előtt is szült. És eddig azt hitte, hogy csak nem bír lefogyni a második után, de aztán kiderült, hogy 5 (!!) hónapos terhes. (Ez nem vicc, és nem is olyan extra ritka eset...)De sebaj, legalább több segélyt kap, és akkor leválthatja az iphone x-et x+1re. Most kérdem én, miért olyan nagy meglepetés, hogy ezek az emberek, gyerekek unalmukban ilyeneket csinálnak? Soha nem szólt nekik senki, hogy mit kéne csinálni, itt tilos a gyereknek a fenekére csapni, mert a végén lecsuknak, hisztizzen inkább végig a boltban. A boltrablónak sem szabad rádádázni a fenekére gumibottal, mert szegénynek az fájna, inkább égessen autókat és üssön el embereket autóval, de nem bántjuk, mert az az emberi jogait sértené. Az sem baj, h dobálják a rendőröket, akkor sem csinálhatnak semmit.

És persze mindenki erről beszél, és mindenki úgy félti a tyúkszaros életét, mert ez ugye itt történik, ezért ez félelmetes, meg valahol poén is, mert mindenki mesélheti, hogy neki mit írt a haverja fészbukkon. Végül még a munkahelyemet is evakuálták, és hazaküldtek előbb, és nem engedtek hazagyalogolni, az egyik kolléganőm hazavitt kocsival (bár a kocsijáig annyit sétáltunk, mintha hazamentem volna, úgyhogy nem volt sok értelme), mert hát azt jósolták, hogy Swindonban is balhé lesz (ez eddig nem jött be). Aztán viccesen megjegyeztem nekik, hogy hát vannak olyan helyek, ahol nem szólnak előre, h lebombázhatják ma hazafelé a fejedet, csak hozzádvágnak egy dinamitot. Komolyan mondom, nevetséges az egész. Ha róluk van szó, akkor nagyon felfújják az egészet, jó, tudom, legyek hálás, h meg akarnak védeni... De bezzeg ha máshol történik, senki meg sem említi. De saját magukat azt nagyon tudják félteni... Még péntek este is hemzsegtek itt a rendőrök. Meg hogy a fiatalok így fejezték ki az elkeseredettségüket...anyám, vígan elélnek a segélyekből, mi bajuk van? És nekem ne akarják bemesélni, hogy ezek csak bevándorlók, mert elnézve ezt a réteget, nem lennék meglepődve, ha az angolok többen lettek volna...

Na, hát kissé elkanyarodtam a témától... Szóval vissza a nyaraláshoz. Este 9 körül megérkeztünk a meglepetés helyre, hát nekem konkrétan tátva maradt a szám:) Igazi mediterrán, tengerparti városka, amit valahogy nem tudtam előtte elkézelni Angliában.

A hotel, ahol megszálltunk szuper volt. Én még sosem voltam ilyen puccos helyen:) És még merjek egy rossz szót is mondani a Zuramra.

A szobánk tengerre nézett, és ha nem sziklás part lett volna kerítéssel elkerítve, akkor még le is sétálhattunk volna a tengerpartra, ami kb 30 méterre volt:) Teljesen le voltam nyűgözve:)

Másnap reggel a reggelinél megismertünk egy magyar lányt, aki a hotel éttermében volt kisfőnök. Tök aranyos lány, cseréltünk is számot, hogy este összefuthassunk.

Máté foglalt nekem egy masszázst, úgyhogy délelőtt full kényeztetés volt, kinti-benti medence, jacuzzi, szauna, stb.

Aztán délután bejártuk a környéket, főleg a tengerpartot, de a városba is bementünk. Nagyon szép időnk volt, úgyhogy gyönyörű színekben pompázott a tenger. Mi teljesen elszántak voltunk, hogy fürödjünk a tengerben, de amikor megláttuk a parti jelzőtáblát, hogy 12 fokos a víz, akkor elkezdtünk elbizonytalanodni. Nekem végül bokáig sikerült belemennem, Máté térdig bírta. Pedig nem mondhatjuk, hogy puhányok vagyunk, mert ugye júniusban már fürödtünk egy jéghideg tóban, de az semmi volt ehhez képest...

Este találkoztunk Ivettel, a magyar lánnyal, és tök jót beszélgettünk:)

Másnap már nem csináltunk sok mindent, mert jönnünk kellett haza, de így is nagyon szuper hétvégét töltöttünk Torquayban:)