2 hét...

Hihetetlen, de már csak 2 hét van hátra... Illetve azt csak a Jóisten tudja pontosan, hogy mennyi, de sokkal több már nem lehet:) Nem bírom felfogni, és a Zuram se, hogy napokon belül a pici babánkkal fogunk hazaandalogni a kórházból (bár én lehet, hogy mászok majd:).

Mostmár minden megvan, ami számít. Egy-két apróság azért mindig eszembe jut, ami még jól jönne, de ha nem lesz már rá idő, akkor úgy is jó. A kézműves projektjeimet a fontosabb dolgok utánra ütemeztem be, úgyh lehet, hogy azokkal kifutok az időből, hát ez van. De remélem azért még alkotok valamit, most épp fejvédő tervezés-készítés folyik.

Közben belerondít az idilli képbe a fogam, ami Húsvétkor begyulladt. Kaptam rá antibiotikumot, végül be is szedtem, mert sokak szerint rosszabb, ha eljut a babához a gyulladás. Aztán a dokibácsi részben gyökérkezelte, de nem tudja befejezni röntgen nélkül, úgyh most ideiglenes töméssel várom a szüléstn és nagyon reménykedem, hogy kitart addig. Hát nem jött túl jókor, hogy ezen stresszeljek, meg marha nehéz kitalálni, hogy akkor most mit is csináljak, mert sokak szerint pl a röntgen sem lenne nagy szám, mert már a terhesség végén vagyok és nem lenne semmi baja a babának, hiszen nagyon kis dózisú a fogröntgen, de én ismerve magam végig ezen paráznék. A lényeg, hogy sehogy sem jó:) Persze tudom, hogy valakinek ennél sokkal nagyobb baja van, csak én néha hajlamos vagyok elsüppedni a jelenbeli "nyomoromban". Azért remélem minden ok lesz, ha meg nem, akkor meg röntgenezzenek meg, tényleg nem hiszem, hogy nagy bajom lenne belőle.....

A másik nyomorom az alvás. Iszonyat kényelmetlenek már az éjszakák, mindenhol csíp, fáj, rúg. Gondolkodtam, hogy nem lehetne-e kiváltani valahogy? Pl este elkezdek enni és reggelig eszem, az nem jó? Azt még élvezném is és az is feltölt és ha egészséges dolgokat eszem, mint pl dobostorta, akkor még regenerál is. De komolyan, olyan hisztiket le bírok vágni, szegény férjemet kiűzöm a világból a párnáimmal meg a terpeszkedésemmel. De ezek ellenére is sokszor iszonyat rosszul alszom, van, hogy 4szer megyek ki pisilni, pedig én előtte átlag nullaszor jártam. Mire átfordulok egyik oldalról a másikra az biza órák kérdése, de pontosan nem tudnám megmondani, mert közben elalszom a hátamon. Ott meg arra ébredek, hogy agyonnyom a hasam, múltkor is Máté keltett, hogy hallja, hogy mindjárt megfulladok. Előtte meg azt álmodtam, hogy koncerten vagyok és agyonnyomnak, és arra ébredtem, hogy tényleg fulladok. Le kéne magam kamerázni, szerintem jó lennék a vicces videókba:)
Meg persze derékfájás, mostmár ujjdagadás is, asszem most bepótolom minden lemaradásom, mert ugyebár eddig kb semmi bajom nem volt. De nem panaszkodom (bár már túl vagyok rajta), mert szuper dolog a terhesség és bármikor újra bevállalnám! Pedig még nem is láttam a végeredményt:)

Azt hiszem kissé túllelkesekedtem a baba cuccainak előkészítését, mert sikeresen nekiestem az egyik hálózsákjának úgy, hogy végül picit megkeményedett benne a tömítőanyag. Hát ez van.
A vicc az egészben, hogy a baba "sterilizált szobájába" ma olyan lazán betrappolt az ablakszerelő bácsi cipőstül meg koszos munkás gatyástul, hogy nem volt öröm nézni. Végig arra gondoltam, hogy ha ezt az én hites férjem látná. Aztán elmondtam neki telefonba és kétségbe is esett, hogy gyorsan takarítsak ki mindenhol utána.
Itt, Angliában amúgy mindenkinél ez a divat, hogy cipőben járkálnak otthon. Szóval ez nem csak a sorozatokban van így:) Emlékszem, amikor kiköltöztem és jött vmi szerelő és Máté kiadta az ukászt, hogy vetessem le a szerelővel a cipőjét. Én meg mondom jóvan, szépen odanyomtam neki egy papucsot, jelentőségteljesen. Az ürge nézett, mint Rozi a moziban. Aztán átvette, feljött, megnézte amit meg kellett, aztán lement alkatrészért, cipő vissza, bejött, újra papucs, de lent hagyta a kalapácsot, stb. Kicsit sem lehetett kiakadva rám:)

Mit is mondhatnék még. Hogy parázok a szüléstőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőől. Nem, ezt biztos nem mondom, mert halál nyugodt vagyok, hiszen minden rendben lesz, nők milliárdjai szakadtak már széjjel ezen szép alkalomból:) Amúgy ha jó pillanatomban vagyok és pozitívra tudom állítani az agyam, akkor meg nagyon izginek tartom és nagyon de nagyon várom már, hogy lássam a pici babát:)
Mindenki azt kérdezi, hogy mennyire izgulok már, hogy fiú vagy lány lesz-e? Lehet, hogy csak azért mert van ezer más izgulnivalóm, de megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem mondanám, hogy éjjel nappal ezen agyalok. Érdekes, az elején nagyon-nagyon érdekelt, és nyilván most is, de valahogy elfogadtam, hogy csak születéskor derül majd ki, és ez így lesz jó, és azóta nem prögök ezen egy normál szinten felül. Sokan nem értik, de valahol szerintem a nem csak egy dolog, pláne egy kisbabánál, annyi minden más jellemző tulajdonsága lesz, ami szintén nagyon érdekes. Ő egy külön kis egyéniség, függetlenül attól, hogy kisfiú vagy kislány.

Hát ennyi, mindenki szorítson:)

Count-down

És igen, megkezdődött a visszaszámlálás, hihetetlen, de már csak 5, azaz 5 hét van hátra a kiírt időpontig. A probléma az, hogy még mindig nem bírom felfogni az egészet... Nagyon izgatottak vagyunk, de ugyanakkor kissé befosatós is a dolog, hogy mostmár nincs visszaút, mindjárt szülők leszünk!!!

Csütörtökön letettem a lantot, szépen elbúcsúztattak a munkahelyemen, nagyon aranyosak voltak. Kaptam egy teherautónyi ajándékot, amit haza sem bírtam vinni magam, úgyhogy hívnom kellett Mátét. Ruhák, játékok kencék, képeslapok, virágok, nincs is annyi vázám amibe bele tudnám tenni mindet... Ja, és az egyik lány, akivel jó barátok lettünk, Sophie, feldíszítette az asztalomat, sütött cupcake-et, mindegyiken egy betű, és így kiírta, hogy Baby Horvát. Még ékezet is volt az Á-n ,hoppá! Meg a plafonból is lógott egy baby horvát felirat, a monitoromon meg egy baby on board tábla, az egész asztal meg csupa csillám, kék-rózsaszín-fehér lufik...
Délutánra konkrétan annyi minden összejött, h nem bírtam már elférni a cuccoktól. Elég zavarbaejtő kezdett lenni a helyzet, nem számítottam ekkora felhajtásra, max egy-két képeslapra. Mondtam is a főnökömnek, h Brian, én ma nem tudok normálisan dolgozni, mert 5 percenként idejön vki elköszönni és fél óráig marad:) Erre mondta, h jóvan, hát ez a nap erről szól és különben is, mégis mit tudna velem csinálni, kirúgna, vagy mi?:) Jófej gyerek.

Pénteken megjött a gyerekbútor, Máté összerakta, kitakarította a szobát, én meg elkezdtem kimosni a ruhákat, vasalni, bepakolni, stb. Nagyon tuti kis szobája lesz, bár eleinte azért mellettünk fog aludni.

Tegnap voltunk ultrahangon a placentám miatt. A baba saccolt súlya már 2730 gramm!!!!!!!!! Azt hittem lehidalok, nem gondoltam, hogy már ekkora:) Szerencsére minden rendben van. Az mondjuk vicces volt, hogy az ultrahangos néni csak a placentámat felejtette el megnézni, és ha nem szólunk neki, akkor fel sem tűnik neki, hogy igazából ezért vagyunk itt... Na mindegy, végül megnézte, és azt mondta, hogy rendben van, feljebb mászott, a baba feje meg már lejjebb van, szóval nincs útban, szülhetek természetes úton, legalábbis ez nem lesz akadály. Mondta, hogy hát azért nem is jutott eszébe, hogy nézze, mert tökre nem volt mélyen.

Még rengeteg tervem van a hátralévő időre, pakolászás (még konyhaátrendező projekt is van, meg a vendégszobát is fel kell számolni, hiszen annak a helyén van a gyerekszoba), varrás, kötés, testi-lelki készülődés:) Remélem nagy részére még marad időm. Persze arra is fel kell készülnöm, ha előbb jön a baba, össze is rakom ma a csomagomat, de azért bízom benne, hogy egy ideig még nem kell. Meg ez az egész csomagosdi elég vicces számomra, ha minden jól megy, akkor egyet alszok a kórházban, a kórház kocsival 10 percre van, akkor meg minek pörögnek rá ennyire erre a csomagra? Sztem hamarabb hazaküldenek, minthogy hozzányúlnék, de mindegy.

Babóci legújabb szokása, hogy állandóan csuklik, napjában van, hogy 3-4-5-ször is, vicces:)

Amúgy jól vagyok, kicsit kényelmetlen már az éjszakai alvás, meg néha elfáradok, de nem vészes. Mostmár megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy kétszer egymás után aludtam délután! Nem mintha ez még eddig soha nem fordult volna elő, de olyan, hogy Máté "dolgozik"(=szekrényt szerel) én meg alszom, na olyan még nem igazán volt szerintem. Olyan volt sokszor, hogy este én bealudtam TVzés közben.

Szegény apajelölt viszont egyre nehezebben bírja a strapát így a harmadik trimeszterben a végéhez közeledve. Fel is hívja sokszor a figyelmemet, hogy hát legyek tekintettel az ő gyönge testére, ezért gyorsan intézzük el a kajavásárlást és közben simogassam meg maszírozgassam. És sokszor nem bírja szegény, és ki kell mennie leülnie egy padra (a 100 éves nénik mellé). Nem hiába, fárasztó dolog ez a terhesség egy apának, még az az egy oltári nagy szerencse van, hogy nem neki kell kihordani a gyermeket, mert akkor nem tudom, mi lenne:) Okosan kitalálta ezt a természet.
Mondjuk azt nem tudom, mi lesz, amikor a gyerekünk hisztizik majd vásárlás közben? Akkor együtt hisztiznek majd és kettőt kell szórakoztatnom?

Esténként, mikor hulla fáradtan lefekszem, odajön a kis aranyos, hogy "Hátsimíííííí"!!! Mondom ja, adhatsz, meg masszírozzál is. Ez nem mindig tetszik neki, mert elfárad a kis keze. Hát mondtam, hogy jó lesz, ha edzi a kis kezét, mert a vajúdás alatt ha kell, akkor végig masszírozni fog, vagy felőlem hívhat egy masszőrt is vagy akármi, de én masszíroztatva kell, hogy legyek, ha olyanom van. És ha én edzem az énnemtudom milyen izmaimat az intimtornával, akkor ő meg szépen edze a masszírozóizmait. Nem hiába, a szülés sem egyszerű egy apának:)

Azért csak összehozzuk majd együtt szépen a dolgot:)

Gyermek dalok

Tud valaki mondani egy olyan magyar gyerekdalt/népdalt, amiben nincs szó semmi megcsalásról, szomorúságról, átkozásról, stb?

Még anno Bea mondta, h ők ahány dalt elkezdtek énekelni, annyiban volt valami, ami miatt abba is hagyták.

Például.

Gólya gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta...

Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak... (ez még hagyján)...

Ravasz kis indián ellopta a kiscsikót meg a teát...

Erdő szélén házikó, abban lakik nagyanyó... Nyuszi nyomában a vadász...

Vuk: ő az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csupa veszély...

Hupikék törpikék: gonosz Hókuszpók...


A népdalok meg még rosszabbak, azok már konkrétan olyanok, mint a fekete mágia vagy a woodoo babázás:

Elment a szeretőm szeretőt keresni, adjon a Jóisten jó szerencsét neki... a lába törjön ki, amire hazaér, a szeme fusson ki...

Kinek nem jó itt lenn lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat...

Messze mentem házasodni, bár ne tettem volna, édes kedves feleségem bár ott vesztél volna, ha az ördög olyan lenne tarisznyába tenne, mennél jobban rikoltoznál annál jobban vinne...

Szeged felől jön egy fekete felhő, szaladj kislány, mert megver a nagy eső, nem szaladok olyan nagyon, fáj a szívem sajog nagyon, most tudom már miért sajog: elhagyott a galambom...

De én csókot nem adok, inkább jól meg átkozlak: 9 fiad béna legyen a 10. leány legyen (ez a fő átok sztem:), az is olyan csalfa legyen, ország-világ híre legyen ???????? WTF???


Valaki mondjon már értelmes gyerek dalokat, mit énekeljek a kisbabámnak, h ne akarjon rögtön visszamászni belém, ahogy kibújt???? De most komolyan, minden népdal öngyilkosságon gondolkodó személyekről szól, akik el akarják ásni magukat bánatukban, mert mindenki mindenkit megcsal, és úgyis szar az élet úgy általában?? Ennyire erővel énekelhetek Máté Pétert vagy Zoránt is...

Az élet TV-vel és nélküle

Krisztinek írtam a témával kapcsolatban, aztán annyira belejöttem a magyarázásba (szokás szerint), hogy gondoltam ide is felteszem:)

Az úgy indult, hogy elmondtam neki, hogyan néz ki egy átlag hétköznap esténk. Én munka után általában nekiállok főzni, és azon élvezkedem. Szerencsés esetben készen leszek addigra, hogy hazaér a Férj, de ehhez tényleg nagy szerencse kell, olyan lottó 5-ös szintű. Még az a szerencse, hogy ezt a kaját úgyis másnap ebédre csinálom. Kivéve persze, ha Máté kedvence, akkor ahogy meglátja, lecsap rá:)

Szóval ott tartottam, hogy hazaér a Zuram. Elkezdünk beszélgetni mindenféléről, sokszor még mosogatni is segít! A csevegésre pont addig van esélyem, amíg bekapcsolja a laptopot. Onnantól vége. 

Én persze magyarázok tovább, de semmi nem jut el az agyáig kb:) Közben persze megy a TV. Aztán áttelepszik a kanapéra a TV elé, kapcsolgat, aztán előbb-utóbb kezébe kerül a telefon vagy a laptop. És akkor ez a 3 váltakozik szépen. A TV-ben vagy vicces videókat néz (krapek pofára esik, nyakát töri, és röhögni kell, vagyis KELL, mert nekem is kell: Gabiiiiiiii, hahahahahahaahahahaha  nézd de vicceeeeeeeees, de tényleg néééééééézd, nagyon vicceeeeeeessss, én meg párszor odanézek fapofával, h aha..., aztán egy idő után leállítom, h hagyjon már békén, szóval remélem a gyerekünk élvezni fogja ezeket a vicces videókat, és együtt röhögnek az apjával:). Másik lehetőség: esti film 9től: Ironman/Xman/Transformers. Én nem tudom miért, de ezeket eskü minden héten leadják. És engem már elsőre sem érdekeeeeeelt:) Vagy vmi új fim esetleg, de a lényeg, h: Gabiiiiiii, most hagyjál, mert ez nagyon jó ez a film/ez izgi rész/ez a legjobb rész VAGY júúúj, végre egy film, amit még nem láttam, és ez jóó, csöööönd. És ha naívan azt hinnétek, hogy a reklámnál lehet beszélni, na hát akkor most jöttetek a falvédőről, mert az meg aztán tényleg a legfontosabb: Gabiiiiiiii, csöndmááááá, ez új reklám, ezt még nem láttam/ez a kedvenc reklámom (ebből persze van millió, pl. fiú gitározik egy lánynak, és akkor tényleg csöndben kell maradni, pedig ha ezerszer nem látta, akkor egyszer sem, de kérdem én: mért nem inkább ő gitározik nekem??:)/Jaj ennek a reklámnak nagyon jó a zenéje, psssssszt, ne beszélj, mert most odatartom az új mobilomat a TVhez, és akkor megtudjuk, mi ez a zene, és akkor nekünk nagyon jó lesz, de ne beszélj, mert akkor nem fogja felismerni. Jaj de jó, felismerte, most hallgassuk akkor meg az egész számot, psssszt. Ja, és csönd, vége a reklámnak, folytatódik a fiiiiilm! Aztán egy idő múlva: na jó, én fáradt vagyok, jössz aludni? Nem? Jóéjt! Én bevonulok a fürdőbe, ahol 1. pisilek, 2. megmosom a fogam, 3. letörlöm az arcom tonikkal, 4. bekrémezem az arcom. Na hát ez neki már túl sok, mert mit tökölök ennyit (az összes többi kolléganőm szerintem este hattól tízig pakolásokat keneget magára), szóval mire beérek a szobába, addigra Angry birds beindít a telefonon, és ha nincs szerencsém, akkor arra alszom el, h nyíííííííí, pufffff. Diiiiirr DUUUUURRRRR. 

Azért azt nyilván hozzá kell tenni, hogy nemhiába mondja szegény egyfolytában, hogy csönd máááá. Konkrétan szerintem ha ő írná le az estéinket, akkor az így néz ki: TVznék/interneteznék/telefonoznék, de nem bírok, mert valami monoton hang egyfolytában magyaráz: BLABLABLABLALBLALBLALBLALBLALBLALBALBLALBLAAAAAAA:)

Dehát amit el kell mondani, azt el kell, és ennek érdekében milliószor kapcsoltam már ki TV-t vagy laptopot, vagy csak ugráltam a TV előtt, hogy osztatlan figyelmet kapjon a monoton hangom!!!

Aztán egyik este elegem lett, és mire hazaért a Zuram, szépen eldugtam a dekódert, a DVD lejátszót meg a modemet. Szegény nagyon vergődött, de aztán másnap reggel közölte, hogy tök jó volt, hogy nem volt TV. Másnap este meg megkérdeztem, hogy mit csináljunk, és mondta, hogy üljünk le a kanapéra és beszélgessünk:) Szóval tök jó. Nem mintha én most ilyen vérengzős óvonénit akarnék játszani, de azt megbeszéltük, hogy tuti lesznek TV mentes napok. Aztán persze ha jön a baba, akkor nyilván amúgy is minden másképp lesz, de ez már a következő fejezet. 

Tök jó lenne, ha ez más dolgokkal is így működne. Pl mért nem dugja el előlem senki a mogyorókrémet? Meg a csokit meg mindent, ami ehető?:) És akkor lehetne egy szobánk, amiben az eldugott dolgok vannak, mint Mónikának a Jóbarátokban (bocs Évi). 

Beszámoló véres részletekkel

Kellett nekem magyarázni, hogy nincs semmi jele a terhességemnek. Egy-két hete szépen beindultak a panaszaim. Olyan érzés, mintha ki akarna nőni a farkam, tágul az egész medencém, aminek egyébként tökre örülnöm kell, hiszen ez azt jelenti, hogy már most tágul a berendezésem, hogy majd 12 hét múlva könnyebben menjen a szülés:) Nem olyan vészes amúgy, de az kifejezetten nem tesz jót, hogy egész nap ülök a munkahelyemen. Vannak napok, amikor úgy nyögök, mint egy 100 éves, vicces. De tényleg nem lehet egy szavam sem, mert eddig a világon semmi bajom nem volt. És ahogy vannak jobb napok, úgy simán lehet, hogy elmúlik az egész. Ha meg nem, az sem baj, csak szülés után ne maradjak így:) Addig is tornázgatok meg járunk úszni:)

A munkahelyemen 2-3 hete eléggé bedurvultak a dolgok, már olyan értelemben, hogy kb egyik napról a másikra a csapat egyik legújabb tagjából az egyik legtapasztaltabb tagjává váltam. Történt is, hogy jött 11 új ember így a csúcsidőszak kezdetén, és egy kolléganőm kivételével az összes tapasztaltabb arc elkerült másik teamekbe. Csütörtökön megtanítottak Quality Checkelni, hétfőtől meg többek között én csekkoltam az újak munkáját, közben 3 másodpercenként válaszolgattam a kérdéseikre. Igazából tökre szeretek másokat betanítani, de azt utálom, amikor közben nem tudok haladni a saját munkámmal, szóval az egyetlen megoldás, ha bemegyek korábban vagy maradok tovább, mert egyébként nem jutok 1ről a 2re. Mostanra szerencsére elég jól beleszoktunk az új felállásba, úgyh már nem olyan vészes, de másfél hét múlva újabb 11 embert kell betanítani, szóval még lesznek izgi részek. Szerencsére a főnököm megdicsért, hogy ahhoz képest, h nemrég tanultam meg, hogyan is kell a többiek munkáját ellenőrizni, eddig össz-vissz 1 hibám volt:))) Az meg kifejezetten vicces, hogy én magyarázok az angoloknak, hogy mit hogyan csináljak, na ezt sem hittem volna, hogy bekövetkezik. De az meg a csúcs, amikor megkérdezem, hogy szeretnék-e, ha először "bemutatnám" nekik, hogyan kell ügyfeleket hívni telefonon, hogy a különböző utalásaikkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre választ kapjunk, és bólogatnak, hogy igen, légyszi most az egyszer még hívd fel helyettünk az ügyfelet:)))
Néha mondom nekik, hogy itt vannak a jegyzeteim, lemásolhatják, de akkor ők meg javítsák ki az angolmat. Ha elkezdem nekik mondani, hogy milyen megjegyzést írjanak vhova vagy kinek milyen emailt írjanak, akkor szó szerint írják, amit mondok, ami szerintem vicces, mert nem hinném, hogy mindent 100%ig helyesen mondok, szóval szoktam nekik mondani, hogy írják a saját szavaikkal.
Ezzel ellentétben volt hülye élményem is, igaz eddig még csak egyszer, de egy bácsi, aki saját bevallása szerint félig süket is volt, megkérdezte tőlem, hogy milyen országból hívom. Nem értette amit mondok az akcentusom miatt. Érdekes, mert máskor nem volt ilyen panasza senkinek, bár előfordul, hogy élőben nem értenek pl dokinál, boltban, tök alap mondatot mondok, és hunyorítanak, a számra fókuszálva, de nem értik. Hát igen, a kiejtésem valóban nem túl helyi:)

A pajzsmirigyes vérvételeim továbbra is elég nyögvenyelősen mennek... Egyszer azt mondják, hogy nem csinálják meg azt a bizonyos hormontesztet, amit az otthoni szakorvosom kér, a másik doki meg simán elintézi. A legközelebbi alkalommal meg azt hiszem, hogy na akkor már tuti menni fog, de amikor az eredményért megyek, akkor kiderül, hogy a labor beintett, és csak azt nézte meg, amit ő akart, a doki hiába adott beutalót a másikra is. Aztán nagy nehezen kikunyizok egy beutalót magánrendelőbe, de hát az is egy kabaré. Odamegyek, az árat azt nem tudják megmondani, mert új rendszer van (ÉÉÉÉÉÉS???), aztán véletlen kiderül, hogy a regisztrációs néni mégis meg tudja mondani, de erről senki nem tud rajta kívül. Mindenki egyesével megkérdezi, hogy minek vagyok én itt, miért nem csináltatom meg ingyen SZTKban. Mondom hát ez egy hosszú történet, érdekli? Szerintem se. Aztán beleköt, hogy nem jó fajta beutalót hoztam, mert az ő speciális beutalójukat kellene kitöltetnem és nem elég a háziorvossal, hanem szakorvossal. Szerintük minek mennék magánba, ha a szakorvos megcsinálná nekem a vérvételt? Aztán kiderül, hogy a doki 1 helyett 2 dolgot ixelt be az űrlapon. Mire mondom, hogy nekem nem kell a TSH hormon, csak az fT4, sztem a doki csak véletlen ixelte be, hiszen annak az eredményét ma kaptam meg, minek kéne megismételni? (Persze az űrlapon nem az van, hogy TSH, hanem hogy pajzsmirigy, ami náluk egyértelműen TSH hormont jelent, nem számít, hogy a pajzsmirigynek van egy rakat más hormonja.... Elég nehéz követnem az észjárásukat...) Szóval közli a nővérke, hogy ő nem húzhatja ki az egyiket, mert hát hogy képzelem én, hogy ő megmásítja az orvos utasításait. Komolyan mondom, vissza kellett fognom magam... Bakker, fizetek nekik egy valag lóvét (55 font/hormon!!!), szóval csinálja, amit mondok, mert ha nem, akkor...  csúnyán fogok nézni. Aztán az eredményt nem mondhatják ám meg nekem, nem ám, azt el kell küldeni a háziorvosomnak. És ott sem mondhatja meg nekem a recepciós, ő csak azt látja, hogy megjött-e már, aztán x nap múlva azt, hogy jó-e vagy rossz-e, és akkor még x nap múlva kérjek egy időpontot a háziorvosomhoz, aki nagy nehezen megtalálja az eredményemet (itt is elég kétséges a siker, mert itt is új rendszer van, amihez ők még nem értenek, igaz ezt már kb fél éve mondják), és kegyesen közli is velem, szóval szabad a pálya, néhány hetes késéssel már küldhetem is haza a szakorvosomnak.

A legfrissebb élményem a terheléses cukorvizsgálat. Kedden lett volna, ha megtalálják a vénámat. De nem sikerült. Először megszúrták a bal karomat, semmi. Keresés a jobb karomon, esélytelen, vissza a balra, az persze vérzik, de próba 2, semmi. Kezembe nyomnak egy pohár vizet, hogy igyak, pedig ittam előtte is, de hátha nem volt elég. Várunk, próba jobb kézben, tű forgat masszíroz ááááááá. Semmi. Elkezdik nézegetni a kézfejemet, itt már a gondolattól is rosszul leszek, nem tudom miért, a sima vérvétellel semmi bajom, de amikor látom a kétségbeesett, tanácstalan fejüket, és közelednek a speckó csöveikkel a kezem felé, brrrrr. Ráadásul a kézfejemben sem igérkezett semmi túl bíztatónak, szóval akkor közöltem, hogy szerintem most hagyjuk abba, mert még ha most x-edik szúrásra meg is találja, akkor is 2 óra múlva kezdődhet minden előről. Szóval inkább kivárom a lucky dayemet. Már marhára idegesít amúgy, amikor újra és újra elmondják, hogy jaj de mélyek és vékonyak a vénáim, és hogy olyan vékony a kézfejem.... Mivan???? Nézzen már rám? A vékony meg én egy mondatban???

Mára rendeletek vissza, és mondtam az Uramnak, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy gyerekesen hagzik, de nekem tök sokat számít, ha ott van, és megnyugtat. Nem mintha fájna vagy akármi, de tök bestresszelek tőle, hogy nem bírnak mit kezdeni velem. Aztán annyi vizet ittam, hogy mire odaértünk, szó szerint majdnem elhánytam magam. Végül meg lett az eredménye, mert elsőre eltalálta a néni a vénámat. Aztán 2 óra ücsörgés, de akkor már nem bírtam annyit inni, mert teljesen megtelítődtem. Aztán másodszorra már nem volt ennyire egyszerű, újra megszúrt, de szegény vénám nem élvezte, hogy 3 nap alatt negyedszer döfködik. A másik karomban megint nem volt semmi bíztató, úgyh a végére csak behívta a kéz specialistát, aki végülis megcsapolta a kézfejemet.
Szóval megszenvedtem ezért a vérvételért, mostmár csak a lényeg van hátra: az eredmény. Izguloooooook. Mert azért be kell, hogy valljam, azért nem egészen tiszta a lelkiismeretem, hiszen lehettem volna ügyesebb is ezzel a diétával. De azért nagyjából betartottam, és nem is híztam el annyira, szóval remélem nem lesz gond.

Máté továbbra is jár a kisöreggel squasholni. Néha már-már felfejlődik a szintjére:) Múltkor meghívtak minket vendégsébe. Tipikus kis gazdag banda, ház a domb tetején, rálátás az egész környékre. Először beültettek a kilátásos szobába, hogy nézzük a naplementét, aztán szobáról szobára vonultunk abban a marha  nagy házban. Van vagy 5 fürdőszoba, szauna és egy millió vendégszoba.
A vicces az volt, hogy Máté néha bemondott egy-két olyan szót, ami nem éppen illett  egy 80 éves néni-bácsival való beszélgetésbe a kis arisztokrata környezetben. Mint pl néni mesél vmit, hogy a fiának a főnöke vmi Forma 1es csapatnak a tulajdonosa, mire ő nagy rácsodálkozással közli, hogy No kidding?!:)

Hát mára ennyi, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma ne számítsanak rám, mert elég volt nekem ez az egész mára, és amúgy is ledolgoztam én ezt a mai napot már előre a túlóráimmal, szóval itthon fogok pihikézni:)

Amint azt már írtam, gyermeket várok. És igen jól viselem! Néha már úgy gondolom, hogy túl jól is. Gyakorlatilag egy-két apróságot leszámítva semmi jele nincs a nagy változásnak. Nézzük a mérleget: 

Hányások száma: 0

Hányingerek, émelygések száma: 0

Szagoktól való undorodás: 0

Fáradékonyság: kb a 12. hétig sok, aztán 0

Sírás focimeccsen: 0 (bár kb egyet sem néztem...)

Röhögés és sírás 5 perc alatt: well, pont ugyanannyi, mint terhesség előtt

Hormonális érzelmi kitöréssel egybekötött férjbuzergálás, well, well, szerintem ez is ugyanannyi, mint előtte, de a férj lehet, hogy kommentelni fog:)

Menstruációk száma az elmúlt 22 héten: 0

Megnövekedett mellek száma: 0

Növekvő pocak: 1

Felszedett kilók száma: 1-2

Képes bizonyíték a pocaklakó létezéséről: 2

Pocaklakó jeladása személyes létezéséről mocorgás formájában: egyre több, hacsak nem a tőkehal éledt fel a hasamban, amit tegnap ettem:)

Ez utóbbi érdekes, mert honnan lehet azt biztosra tudni, hogy a mocorgást a baba csinálja? Mármint nyilván tudom, hogy ilyet nem éreztem előtte, és nagyon-nagyon tetszik, első alkalommal még sírtam is, szerintem akkor kezdett igazából bekattanni a dolog:) De aztán olvastam, hogy sokszor az ember a hasi ütőerét érzi. Úgyhogy nem tudom, hogy a gyermekemmel vagy az ütőeremmel beszélgetek, de azért lelkes vagyok:)

Január 1-jén a közeli templomban voltam, egyedül, épp miután Máté hazaindult, amiről mindjárt bővebben. Épp időben odaértem, de itt mindig több százan tömörülnek, és általában esélyed nincs leülni, ha pont a mise elején érkezel. Sebaj, beálltam oldalra, oszt kész. Mivel meleg volt, levettem a kabátom, aminek köszönhetően hirtelen mindenki át akarta adni a helyét. De a mindenkiben még a félig mozgássérült néni is beletartozott. Annyira meglepett a dolog, valahogy nem fogtam még fel, hogy én lettem az a személy, akinek át kell adni a helyet. És egyre többen jöttek, hogy üljek le, mármár azon gondolkodtam, hogy kiáll a kapanyél a hátamból? Mondjuk tény, hogy alapból én is úgy néztem a kismamákra, hogy hűűű, jaj, gyorsan üljön le! De most, hogy én vagyok az, egyáltalán nem érzem magam így. Aztán majd meglássuk, hogy alakul a dolog itt, a második félidőben:)

De vissza a hazaútra. Úgy volt ugye, hogy megyek, egészen addig, amíg kiderült, hogy nem. Ami kb 1 héttel a hazaút előtt volt. A 20. heti ultrahangon kiderült, hogy egyrészt minden a legnagyobb rendben van a babával és velem is, de a méhlepényem mélyebben van, mint kéne, szóval nem igazán javasolt a repülés. Úgyhogy nem kockáztattam. Elég rosszul érintett a hír, mert ki tudja, mikor mehetek haza ezután legközelebb, a szülésig ugye biztos nem, pici babával meg szintén passz. 

Szerencsére azért hamar túltettem magam a sokkon, de Máté azért megsajnált, és áttette későbbre a hazaútját, hogy ne legyek olyan sokáig egyedül. Hát nem éééédes?:)

Miről beszélek, nem is vagyok egyedül. Bocsi baba, ezt még szoknom kell...

A placentám miatt nem aggódok, szerencsére nagy valószínűséggel feljebbmászik majd, de ha nem is, akkor is "csak" császároznak, azt meg túlélem, lényeg a biztonság. 

Mára meg sikerütlt kicsit lebetegednem, úgyhogy hazajöttem hamarabb, és szerintem holnap sem megyek be. Mondjuk semmi komoly, csak jobb a békesség. Így legalább többet pihenek, mert amúgy elég nehezen veszem rá magam, hogy ne pörögjek ezerrel. 

A karácsonyunk jól sikerült, mondjuk én megint túlvállaltam magam a sütögetéssel Máté "örömére". Mivel mindig arra gondolok, hogy jaj hát fogyni kell, stb, eztért nem jellemző, hogy sütnék, ezért ünnepekkor annyira belelkesülök, mert úgy érzem, hogy ilyenkor van kifogás, hogy a végén persze túl sok lesz. szóval ezt még gyakorolnom kell, hiszen nem árulok el nagy titkot, hogy nem ez a karácsony lényege. Végül azért elég méltón megünnepeltük a Szentestét. Nekem hozott a Jézuska egy óóóóriási autentikus olasz szakácskönyvet. Nagyon profi, tökre tetszik, csak olyan nehéz, hogy alig bírom felemelni, és ugye nem szabad most emelgetnem:) Meg kaptam egy ultrakirály családi méretű öntöttvas edényt, az is nagggyon tetszik. A Zuram pedig rucikat kapott, legutóbb azt mondta, hogy szereti, ha azt kap tőlem. Ja meg egy takarót, egy társast és egy valag házi készítésű ehető ajándékot, aminek nagyon örült, de mégis én járok rájuk. Sajnos nem egyszerű leszoktatnom a mű és E függőségéről... Pedig tudnátok, milyen ütős a házi Nutella meg a műzli. És hát szerintem a szaloncukor sem volt kutya, főleg az epres-mandulás, de szerintem még a karamelles is jó lett, pedig én azt alapból nem is szeretem. Főleg ahhoz képest, hogy első próbálkozásra ehetetlen égett cukrot gyártottam. Ja, és volt zselés is, de azt nem tudtam becsokozni, valahogy lemászott róla...

Szenteste egyébként megint vendégségben voltunk Robertéknál, épp úgy, mint tavaly. Nem nagyon volt kedvünk menni, jobban szerettünk volna kettesben maradni, de végülis megint nagyon jól éreztük magunkat. 

25-én meg Dorotáéknál, a lengyeléknél voltunk. 

Végezetül néhány karácsonyi kép. BUÉK mindenkinek!

Szöszölős szösszenetek

A férjem rendmániája folytatódik. Azt hiszem karácsony előtt kezdődött, amikor nyilván minden szobát órákig porszívózott a kedves hitves. Ja nem is, az új autónkkal indult. Mármint csak nekünk új, amúgy 2001-es, Skoda Fabia kombi. Nagyon szeretjük. Elég hirtelen jött. Karácsony előtt kb másfél héttel vittük el vizsgáztatni a régit, mert januárban lejár a műszaki, és a szerelő közölte, hogy annyira drága lenne megcsináltatni, hogy nem sok értelme van foglalkozni vele, úgyhogy pár nap múlva megvettük ezt a Skodát, ami egyelőre tök jónak tűnik:)
Máté nagyon boldog vele, és ahogy annak lennie kell, órákon keresztül takarította: porszívózta, mosta-suvickolta-fényezgette kívül-belül. És akkor jön az, hogy: a kocsiban nem eszünk, ne morzsáááááááázzzzzzz!!!! Félelmetes szigor van ,azért én még persze eszek a kocsiban, mert kismamáknak mindent lehet ugyebár:) De múltkor teljesen kész voltam a következő kérdéstől: Emlékszel arra a szöszmöszre a kesztyűtartón? Mert azt is letakarítottam!! Igen, mert én nyilván számon tartok minden szöszmöszkét.

Ma meg a következő eszmét futotta: Tudod Gabi, én azért nem szeretem, ha a WC papírt úgy kell tekernem, hogy a guriga surlódik az alatta lévővel, mert akkor azok ott porzanak. ÁÁÁÁÁ. Ide tényleg kell egy gyerek...