Tud valaki mondani egy olyan magyar gyerekdalt/népdalt, amiben nincs szó semmi megcsalásról, szomorúságról, átkozásról, stb?
Még anno Bea mondta, h ők ahány dalt elkezdtek énekelni, annyiban volt valami, ami miatt abba is hagyták.
Például.
Gólya gólya gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta...
Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak... (ez még hagyján)...
Ravasz kis indián ellopta a kiscsikót meg a teát...
Erdő szélén házikó, abban lakik nagyanyó... Nyuszi nyomában a vadász...
Vuk: ő az éjszakától sohase fél, bár a sűrű erdő csupa veszély...
Hupikék törpikék: gonosz Hókuszpók...
A népdalok meg még rosszabbak, azok már konkrétan olyanok, mint a fekete mágia vagy a woodoo babázás:
Elment a szeretőm szeretőt keresni, adjon a Jóisten jó szerencsét neki... a lába törjön ki, amire hazaér, a szeme fusson ki...
Kinek nem jó itt lenn lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat...
Messze mentem házasodni, bár ne tettem volna, édes kedves feleségem bár ott vesztél volna, ha az ördög olyan lenne tarisznyába tenne, mennél jobban rikoltoznál annál jobban vinne...
Szeged felől jön egy fekete felhő, szaladj kislány, mert megver a nagy eső, nem szaladok olyan nagyon, fáj a szívem sajog nagyon, most tudom már miért sajog: elhagyott a galambom...
De én csókot nem adok, inkább jól meg átkozlak: 9 fiad béna legyen a 10. leány legyen (ez a fő átok sztem:), az is olyan csalfa legyen, ország-világ híre legyen ???????? WTF???
Valaki mondjon már értelmes gyerek dalokat, mit énekeljek a kisbabámnak, h ne akarjon rögtön visszamászni belém, ahogy kibújt???? De most komolyan, minden népdal öngyilkosságon gondolkodó személyekről szól, akik el akarják ásni magukat bánatukban, mert mindenki mindenkit megcsal, és úgyis szar az élet úgy általában?? Ennyire erővel énekelhetek Máté Pétert vagy Zoránt is...
2012. március 15., csütörtök
2012. március 2., péntek
Az élet TV-vel és nélküle
Krisztinek írtam a témával kapcsolatban, aztán annyira belejöttem a magyarázásba (szokás szerint), hogy gondoltam ide is felteszem:)
Az úgy indult, hogy elmondtam neki, hogyan néz ki egy átlag hétköznap esténk. Én munka után általában nekiállok főzni, és azon élvezkedem. Szerencsés esetben készen leszek addigra, hogy hazaér a Férj, de ehhez tényleg nagy szerencse kell, olyan lottó 5-ös szintű. Még az a szerencse, hogy ezt a kaját úgyis másnap ebédre csinálom. Kivéve persze, ha Máté kedvence, akkor ahogy meglátja, lecsap rá:)
Szóval ott tartottam, hogy hazaér a Zuram. Elkezdünk beszélgetni mindenféléről, sokszor még mosogatni is segít! A csevegésre pont addig van esélyem, amíg bekapcsolja a laptopot. Onnantól vége.
Én persze magyarázok tovább, de semmi nem jut el az agyáig kb:) Közben persze megy a TV. Aztán áttelepszik a kanapéra a TV elé, kapcsolgat, aztán előbb-utóbb kezébe kerül a telefon vagy a laptop. És akkor ez a 3 váltakozik szépen. A TV-ben vagy vicces videókat néz (krapek pofára esik, nyakát töri, és röhögni kell, vagyis KELL, mert nekem is kell: Gabiiiiiiii, hahahahahahaahahahaha nézd de vicceeeeeeeees, de tényleg néééééééézd, nagyon vicceeeeeeessss, én meg párszor odanézek fapofával, h aha..., aztán egy idő után leállítom, h hagyjon már békén, szóval remélem a gyerekünk élvezni fogja ezeket a vicces videókat, és együtt röhögnek az apjával:). Másik lehetőség: esti film 9től: Ironman/Xman/Transformers. Én nem tudom miért, de ezeket eskü minden héten leadják. És engem már elsőre sem érdekeeeeeelt:) Vagy vmi új fim esetleg, de a lényeg, h: Gabiiiiiii, most hagyjál, mert ez nagyon jó ez a film/ez izgi rész/ez a legjobb rész VAGY júúúj, végre egy film, amit még nem láttam, és ez jóó, csöööönd. És ha naívan azt hinnétek, hogy a reklámnál lehet beszélni, na hát akkor most jöttetek a falvédőről, mert az meg aztán tényleg a legfontosabb: Gabiiiiiiii, csöndmááááá, ez új reklám, ezt még nem láttam/ez a kedvenc reklámom (ebből persze van millió, pl. fiú gitározik egy lánynak, és akkor tényleg csöndben kell maradni, pedig ha ezerszer nem látta, akkor egyszer sem, de kérdem én: mért nem inkább ő gitározik nekem??:)/Jaj ennek a reklámnak nagyon jó a zenéje, psssssszt, ne beszélj, mert most odatartom az új mobilomat a TVhez, és akkor megtudjuk, mi ez a zene, és akkor nekünk nagyon jó lesz, de ne beszélj, mert akkor nem fogja felismerni. Jaj de jó, felismerte, most hallgassuk akkor meg az egész számot, psssszt. Ja, és csönd, vége a reklámnak, folytatódik a fiiiiilm! Aztán egy idő múlva: na jó, én fáradt vagyok, jössz aludni? Nem? Jóéjt! Én bevonulok a fürdőbe, ahol 1. pisilek, 2. megmosom a fogam, 3. letörlöm az arcom tonikkal, 4. bekrémezem az arcom. Na hát ez neki már túl sok, mert mit tökölök ennyit (az összes többi kolléganőm szerintem este hattól tízig pakolásokat keneget magára), szóval mire beérek a szobába, addigra Angry birds beindít a telefonon, és ha nincs szerencsém, akkor arra alszom el, h nyíííííííí, pufffff. Diiiiirr DUUUUURRRRR.
Azért azt nyilván hozzá kell tenni, hogy nemhiába mondja szegény egyfolytában, hogy csönd máááá. Konkrétan szerintem ha ő írná le az estéinket, akkor az így néz ki: TVznék/interneteznék/
Dehát amit el kell mondani, azt el kell, és ennek érdekében milliószor kapcsoltam már ki TV-t vagy laptopot, vagy csak ugráltam a TV előtt, hogy osztatlan figyelmet kapjon a monoton hangom!!!
Aztán egyik este elegem lett, és mire hazaért a Zuram, szépen eldugtam a dekódert, a DVD lejátszót meg a modemet. Szegény nagyon vergődött, de aztán másnap reggel közölte, hogy tök jó volt, hogy nem volt TV. Másnap este meg megkérdeztem, hogy mit csináljunk, és mondta, hogy üljünk le a kanapéra és beszélgessünk:) Szóval tök jó. Nem mintha én most ilyen vérengzős óvonénit akarnék játszani, de azt megbeszéltük, hogy tuti lesznek TV mentes napok. Aztán persze ha jön a baba, akkor nyilván amúgy is minden másképp lesz, de ez már a következő fejezet.
Tök jó lenne, ha ez más dolgokkal is így működne. Pl mért nem dugja el előlem senki a mogyorókrémet? Meg a csokit meg mindent, ami ehető?:) És akkor lehetne egy szobánk, amiben az eldugott dolgok vannak, mint Mónikának a Jóbarátokban (bocs Évi).
2012. február 16., csütörtök
Beszámoló véres részletekkel
Kellett nekem magyarázni, hogy nincs semmi jele a terhességemnek. Egy-két hete szépen beindultak a panaszaim. Olyan érzés, mintha ki akarna nőni a farkam, tágul az egész medencém, aminek egyébként tökre örülnöm kell, hiszen ez azt jelenti, hogy már most tágul a berendezésem, hogy majd 12 hét múlva könnyebben menjen a szülés:) Nem olyan vészes amúgy, de az kifejezetten nem tesz jót, hogy egész nap ülök a munkahelyemen. Vannak napok, amikor úgy nyögök, mint egy 100 éves, vicces. De tényleg nem lehet egy szavam sem, mert eddig a világon semmi bajom nem volt. És ahogy vannak jobb napok, úgy simán lehet, hogy elmúlik az egész. Ha meg nem, az sem baj, csak szülés után ne maradjak így:) Addig is tornázgatok meg járunk úszni:)
A munkahelyemen 2-3 hete eléggé bedurvultak a dolgok, már olyan értelemben, hogy kb egyik napról a másikra a csapat egyik legújabb tagjából az egyik legtapasztaltabb tagjává váltam. Történt is, hogy jött 11 új ember így a csúcsidőszak kezdetén, és egy kolléganőm kivételével az összes tapasztaltabb arc elkerült másik teamekbe. Csütörtökön megtanítottak Quality Checkelni, hétfőtől meg többek között én csekkoltam az újak munkáját, közben 3 másodpercenként válaszolgattam a kérdéseikre. Igazából tökre szeretek másokat betanítani, de azt utálom, amikor közben nem tudok haladni a saját munkámmal, szóval az egyetlen megoldás, ha bemegyek korábban vagy maradok tovább, mert egyébként nem jutok 1ről a 2re. Mostanra szerencsére elég jól beleszoktunk az új felállásba, úgyh már nem olyan vészes, de másfél hét múlva újabb 11 embert kell betanítani, szóval még lesznek izgi részek. Szerencsére a főnököm megdicsért, hogy ahhoz képest, h nemrég tanultam meg, hogyan is kell a többiek munkáját ellenőrizni, eddig össz-vissz 1 hibám volt:))) Az meg kifejezetten vicces, hogy én magyarázok az angoloknak, hogy mit hogyan csináljak, na ezt sem hittem volna, hogy bekövetkezik. De az meg a csúcs, amikor megkérdezem, hogy szeretnék-e, ha először "bemutatnám" nekik, hogyan kell ügyfeleket hívni telefonon, hogy a különböző utalásaikkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre választ kapjunk, és bólogatnak, hogy igen, légyszi most az egyszer még hívd fel helyettünk az ügyfelet:)))
Néha mondom nekik, hogy itt vannak a jegyzeteim, lemásolhatják, de akkor ők meg javítsák ki az angolmat. Ha elkezdem nekik mondani, hogy milyen megjegyzést írjanak vhova vagy kinek milyen emailt írjanak, akkor szó szerint írják, amit mondok, ami szerintem vicces, mert nem hinném, hogy mindent 100%ig helyesen mondok, szóval szoktam nekik mondani, hogy írják a saját szavaikkal.
Ezzel ellentétben volt hülye élményem is, igaz eddig még csak egyszer, de egy bácsi, aki saját bevallása szerint félig süket is volt, megkérdezte tőlem, hogy milyen országból hívom. Nem értette amit mondok az akcentusom miatt. Érdekes, mert máskor nem volt ilyen panasza senkinek, bár előfordul, hogy élőben nem értenek pl dokinál, boltban, tök alap mondatot mondok, és hunyorítanak, a számra fókuszálva, de nem értik. Hát igen, a kiejtésem valóban nem túl helyi:)
A pajzsmirigyes vérvételeim továbbra is elég nyögvenyelősen mennek... Egyszer azt mondják, hogy nem csinálják meg azt a bizonyos hormontesztet, amit az otthoni szakorvosom kér, a másik doki meg simán elintézi. A legközelebbi alkalommal meg azt hiszem, hogy na akkor már tuti menni fog, de amikor az eredményért megyek, akkor kiderül, hogy a labor beintett, és csak azt nézte meg, amit ő akart, a doki hiába adott beutalót a másikra is. Aztán nagy nehezen kikunyizok egy beutalót magánrendelőbe, de hát az is egy kabaré. Odamegyek, az árat azt nem tudják megmondani, mert új rendszer van (ÉÉÉÉÉÉS???), aztán véletlen kiderül, hogy a regisztrációs néni mégis meg tudja mondani, de erről senki nem tud rajta kívül. Mindenki egyesével megkérdezi, hogy minek vagyok én itt, miért nem csináltatom meg ingyen SZTKban. Mondom hát ez egy hosszú történet, érdekli? Szerintem se. Aztán beleköt, hogy nem jó fajta beutalót hoztam, mert az ő speciális beutalójukat kellene kitöltetnem és nem elég a háziorvossal, hanem szakorvossal. Szerintük minek mennék magánba, ha a szakorvos megcsinálná nekem a vérvételt? Aztán kiderül, hogy a doki 1 helyett 2 dolgot ixelt be az űrlapon. Mire mondom, hogy nekem nem kell a TSH hormon, csak az fT4, sztem a doki csak véletlen ixelte be, hiszen annak az eredményét ma kaptam meg, minek kéne megismételni? (Persze az űrlapon nem az van, hogy TSH, hanem hogy pajzsmirigy, ami náluk egyértelműen TSH hormont jelent, nem számít, hogy a pajzsmirigynek van egy rakat más hormonja.... Elég nehéz követnem az észjárásukat...) Szóval közli a nővérke, hogy ő nem húzhatja ki az egyiket, mert hát hogy képzelem én, hogy ő megmásítja az orvos utasításait. Komolyan mondom, vissza kellett fognom magam... Bakker, fizetek nekik egy valag lóvét (55 font/hormon!!!), szóval csinálja, amit mondok, mert ha nem, akkor... csúnyán fogok nézni. Aztán az eredményt nem mondhatják ám meg nekem, nem ám, azt el kell küldeni a háziorvosomnak. És ott sem mondhatja meg nekem a recepciós, ő csak azt látja, hogy megjött-e már, aztán x nap múlva azt, hogy jó-e vagy rossz-e, és akkor még x nap múlva kérjek egy időpontot a háziorvosomhoz, aki nagy nehezen megtalálja az eredményemet (itt is elég kétséges a siker, mert itt is új rendszer van, amihez ők még nem értenek, igaz ezt már kb fél éve mondják), és kegyesen közli is velem, szóval szabad a pálya, néhány hetes késéssel már küldhetem is haza a szakorvosomnak.
A legfrissebb élményem a terheléses cukorvizsgálat. Kedden lett volna, ha megtalálják a vénámat. De nem sikerült. Először megszúrták a bal karomat, semmi. Keresés a jobb karomon, esélytelen, vissza a balra, az persze vérzik, de próba 2, semmi. Kezembe nyomnak egy pohár vizet, hogy igyak, pedig ittam előtte is, de hátha nem volt elég. Várunk, próba jobb kézben, tű forgat masszíroz ááááááá. Semmi. Elkezdik nézegetni a kézfejemet, itt már a gondolattól is rosszul leszek, nem tudom miért, a sima vérvétellel semmi bajom, de amikor látom a kétségbeesett, tanácstalan fejüket, és közelednek a speckó csöveikkel a kezem felé, brrrrr. Ráadásul a kézfejemben sem igérkezett semmi túl bíztatónak, szóval akkor közöltem, hogy szerintem most hagyjuk abba, mert még ha most x-edik szúrásra meg is találja, akkor is 2 óra múlva kezdődhet minden előről. Szóval inkább kivárom a lucky dayemet. Már marhára idegesít amúgy, amikor újra és újra elmondják, hogy jaj de mélyek és vékonyak a vénáim, és hogy olyan vékony a kézfejem.... Mivan???? Nézzen már rám? A vékony meg én egy mondatban???
Mára rendeletek vissza, és mondtam az Uramnak, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy gyerekesen hagzik, de nekem tök sokat számít, ha ott van, és megnyugtat. Nem mintha fájna vagy akármi, de tök bestresszelek tőle, hogy nem bírnak mit kezdeni velem. Aztán annyi vizet ittam, hogy mire odaértünk, szó szerint majdnem elhánytam magam. Végül meg lett az eredménye, mert elsőre eltalálta a néni a vénámat. Aztán 2 óra ücsörgés, de akkor már nem bírtam annyit inni, mert teljesen megtelítődtem. Aztán másodszorra már nem volt ennyire egyszerű, újra megszúrt, de szegény vénám nem élvezte, hogy 3 nap alatt negyedszer döfködik. A másik karomban megint nem volt semmi bíztató, úgyh a végére csak behívta a kéz specialistát, aki végülis megcsapolta a kézfejemet.
Szóval megszenvedtem ezért a vérvételért, mostmár csak a lényeg van hátra: az eredmény. Izguloooooook. Mert azért be kell, hogy valljam, azért nem egészen tiszta a lelkiismeretem, hiszen lehettem volna ügyesebb is ezzel a diétával. De azért nagyjából betartottam, és nem is híztam el annyira, szóval remélem nem lesz gond.
Máté továbbra is jár a kisöreggel squasholni. Néha már-már felfejlődik a szintjére:) Múltkor meghívtak minket vendégsébe. Tipikus kis gazdag banda, ház a domb tetején, rálátás az egész környékre. Először beültettek a kilátásos szobába, hogy nézzük a naplementét, aztán szobáról szobára vonultunk abban a marha nagy házban. Van vagy 5 fürdőszoba, szauna és egy millió vendégszoba.
A vicces az volt, hogy Máté néha bemondott egy-két olyan szót, ami nem éppen illett egy 80 éves néni-bácsival való beszélgetésbe a kis arisztokrata környezetben. Mint pl néni mesél vmit, hogy a fiának a főnöke vmi Forma 1es csapatnak a tulajdonosa, mire ő nagy rácsodálkozással közli, hogy No kidding?!:)
Hát mára ennyi, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma ne számítsanak rám, mert elég volt nekem ez az egész mára, és amúgy is ledolgoztam én ezt a mai napot már előre a túlóráimmal, szóval itthon fogok pihikézni:)
A munkahelyemen 2-3 hete eléggé bedurvultak a dolgok, már olyan értelemben, hogy kb egyik napról a másikra a csapat egyik legújabb tagjából az egyik legtapasztaltabb tagjává váltam. Történt is, hogy jött 11 új ember így a csúcsidőszak kezdetén, és egy kolléganőm kivételével az összes tapasztaltabb arc elkerült másik teamekbe. Csütörtökön megtanítottak Quality Checkelni, hétfőtől meg többek között én csekkoltam az újak munkáját, közben 3 másodpercenként válaszolgattam a kérdéseikre. Igazából tökre szeretek másokat betanítani, de azt utálom, amikor közben nem tudok haladni a saját munkámmal, szóval az egyetlen megoldás, ha bemegyek korábban vagy maradok tovább, mert egyébként nem jutok 1ről a 2re. Mostanra szerencsére elég jól beleszoktunk az új felállásba, úgyh már nem olyan vészes, de másfél hét múlva újabb 11 embert kell betanítani, szóval még lesznek izgi részek. Szerencsére a főnököm megdicsért, hogy ahhoz képest, h nemrég tanultam meg, hogyan is kell a többiek munkáját ellenőrizni, eddig össz-vissz 1 hibám volt:))) Az meg kifejezetten vicces, hogy én magyarázok az angoloknak, hogy mit hogyan csináljak, na ezt sem hittem volna, hogy bekövetkezik. De az meg a csúcs, amikor megkérdezem, hogy szeretnék-e, ha először "bemutatnám" nekik, hogyan kell ügyfeleket hívni telefonon, hogy a különböző utalásaikkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre választ kapjunk, és bólogatnak, hogy igen, légyszi most az egyszer még hívd fel helyettünk az ügyfelet:)))
Néha mondom nekik, hogy itt vannak a jegyzeteim, lemásolhatják, de akkor ők meg javítsák ki az angolmat. Ha elkezdem nekik mondani, hogy milyen megjegyzést írjanak vhova vagy kinek milyen emailt írjanak, akkor szó szerint írják, amit mondok, ami szerintem vicces, mert nem hinném, hogy mindent 100%ig helyesen mondok, szóval szoktam nekik mondani, hogy írják a saját szavaikkal.
Ezzel ellentétben volt hülye élményem is, igaz eddig még csak egyszer, de egy bácsi, aki saját bevallása szerint félig süket is volt, megkérdezte tőlem, hogy milyen országból hívom. Nem értette amit mondok az akcentusom miatt. Érdekes, mert máskor nem volt ilyen panasza senkinek, bár előfordul, hogy élőben nem értenek pl dokinál, boltban, tök alap mondatot mondok, és hunyorítanak, a számra fókuszálva, de nem értik. Hát igen, a kiejtésem valóban nem túl helyi:)
A pajzsmirigyes vérvételeim továbbra is elég nyögvenyelősen mennek... Egyszer azt mondják, hogy nem csinálják meg azt a bizonyos hormontesztet, amit az otthoni szakorvosom kér, a másik doki meg simán elintézi. A legközelebbi alkalommal meg azt hiszem, hogy na akkor már tuti menni fog, de amikor az eredményért megyek, akkor kiderül, hogy a labor beintett, és csak azt nézte meg, amit ő akart, a doki hiába adott beutalót a másikra is. Aztán nagy nehezen kikunyizok egy beutalót magánrendelőbe, de hát az is egy kabaré. Odamegyek, az árat azt nem tudják megmondani, mert új rendszer van (ÉÉÉÉÉÉS???), aztán véletlen kiderül, hogy a regisztrációs néni mégis meg tudja mondani, de erről senki nem tud rajta kívül. Mindenki egyesével megkérdezi, hogy minek vagyok én itt, miért nem csináltatom meg ingyen SZTKban. Mondom hát ez egy hosszú történet, érdekli? Szerintem se. Aztán beleköt, hogy nem jó fajta beutalót hoztam, mert az ő speciális beutalójukat kellene kitöltetnem és nem elég a háziorvossal, hanem szakorvossal. Szerintük minek mennék magánba, ha a szakorvos megcsinálná nekem a vérvételt? Aztán kiderül, hogy a doki 1 helyett 2 dolgot ixelt be az űrlapon. Mire mondom, hogy nekem nem kell a TSH hormon, csak az fT4, sztem a doki csak véletlen ixelte be, hiszen annak az eredményét ma kaptam meg, minek kéne megismételni? (Persze az űrlapon nem az van, hogy TSH, hanem hogy pajzsmirigy, ami náluk egyértelműen TSH hormont jelent, nem számít, hogy a pajzsmirigynek van egy rakat más hormonja.... Elég nehéz követnem az észjárásukat...) Szóval közli a nővérke, hogy ő nem húzhatja ki az egyiket, mert hát hogy képzelem én, hogy ő megmásítja az orvos utasításait. Komolyan mondom, vissza kellett fognom magam... Bakker, fizetek nekik egy valag lóvét (55 font/hormon!!!), szóval csinálja, amit mondok, mert ha nem, akkor... csúnyán fogok nézni. Aztán az eredményt nem mondhatják ám meg nekem, nem ám, azt el kell küldeni a háziorvosomnak. És ott sem mondhatja meg nekem a recepciós, ő csak azt látja, hogy megjött-e már, aztán x nap múlva azt, hogy jó-e vagy rossz-e, és akkor még x nap múlva kérjek egy időpontot a háziorvosomhoz, aki nagy nehezen megtalálja az eredményemet (itt is elég kétséges a siker, mert itt is új rendszer van, amihez ők még nem értenek, igaz ezt már kb fél éve mondják), és kegyesen közli is velem, szóval szabad a pálya, néhány hetes késéssel már küldhetem is haza a szakorvosomnak.
A legfrissebb élményem a terheléses cukorvizsgálat. Kedden lett volna, ha megtalálják a vénámat. De nem sikerült. Először megszúrták a bal karomat, semmi. Keresés a jobb karomon, esélytelen, vissza a balra, az persze vérzik, de próba 2, semmi. Kezembe nyomnak egy pohár vizet, hogy igyak, pedig ittam előtte is, de hátha nem volt elég. Várunk, próba jobb kézben, tű forgat masszíroz ááááááá. Semmi. Elkezdik nézegetni a kézfejemet, itt már a gondolattól is rosszul leszek, nem tudom miért, a sima vérvétellel semmi bajom, de amikor látom a kétségbeesett, tanácstalan fejüket, és közelednek a speckó csöveikkel a kezem felé, brrrrr. Ráadásul a kézfejemben sem igérkezett semmi túl bíztatónak, szóval akkor közöltem, hogy szerintem most hagyjuk abba, mert még ha most x-edik szúrásra meg is találja, akkor is 2 óra múlva kezdődhet minden előről. Szóval inkább kivárom a lucky dayemet. Már marhára idegesít amúgy, amikor újra és újra elmondják, hogy jaj de mélyek és vékonyak a vénáim, és hogy olyan vékony a kézfejem.... Mivan???? Nézzen már rám? A vékony meg én egy mondatban???
Mára rendeletek vissza, és mondtam az Uramnak, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy gyerekesen hagzik, de nekem tök sokat számít, ha ott van, és megnyugtat. Nem mintha fájna vagy akármi, de tök bestresszelek tőle, hogy nem bírnak mit kezdeni velem. Aztán annyi vizet ittam, hogy mire odaértünk, szó szerint majdnem elhánytam magam. Végül meg lett az eredménye, mert elsőre eltalálta a néni a vénámat. Aztán 2 óra ücsörgés, de akkor már nem bírtam annyit inni, mert teljesen megtelítődtem. Aztán másodszorra már nem volt ennyire egyszerű, újra megszúrt, de szegény vénám nem élvezte, hogy 3 nap alatt negyedszer döfködik. A másik karomban megint nem volt semmi bíztató, úgyh a végére csak behívta a kéz specialistát, aki végülis megcsapolta a kézfejemet.
Szóval megszenvedtem ezért a vérvételért, mostmár csak a lényeg van hátra: az eredmény. Izguloooooook. Mert azért be kell, hogy valljam, azért nem egészen tiszta a lelkiismeretem, hiszen lehettem volna ügyesebb is ezzel a diétával. De azért nagyjából betartottam, és nem is híztam el annyira, szóval remélem nem lesz gond.
Máté továbbra is jár a kisöreggel squasholni. Néha már-már felfejlődik a szintjére:) Múltkor meghívtak minket vendégsébe. Tipikus kis gazdag banda, ház a domb tetején, rálátás az egész környékre. Először beültettek a kilátásos szobába, hogy nézzük a naplementét, aztán szobáról szobára vonultunk abban a marha nagy házban. Van vagy 5 fürdőszoba, szauna és egy millió vendégszoba.
A vicces az volt, hogy Máté néha bemondott egy-két olyan szót, ami nem éppen illett egy 80 éves néni-bácsival való beszélgetésbe a kis arisztokrata környezetben. Mint pl néni mesél vmit, hogy a fiának a főnöke vmi Forma 1es csapatnak a tulajdonosa, mire ő nagy rácsodálkozással közli, hogy No kidding?!:)
Hát mára ennyi, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma ne számítsanak rám, mert elég volt nekem ez az egész mára, és amúgy is ledolgoztam én ezt a mai napot már előre a túlóráimmal, szóval itthon fogok pihikézni:)
2012. január 4., szerda
Amint azt már írtam, gyermeket várok. És igen jól viselem! Néha már úgy gondolom, hogy túl jól is. Gyakorlatilag egy-két apróságot leszámítva semmi jele nincs a nagy változásnak. Nézzük a mérleget:
Hányások száma: 0
Hányingerek, émelygések száma: 0
Szagoktól való undorodás: 0
Fáradékonyság: kb a 12. hétig sok, aztán 0
Sírás focimeccsen: 0 (bár kb egyet sem néztem...)
Röhögés és sírás 5 perc alatt: well, pont ugyanannyi, mint terhesség előtt
Hormonális érzelmi kitöréssel egybekötött férjbuzergálás, well, well, szerintem ez is ugyanannyi, mint előtte, de a férj lehet, hogy kommentelni fog:)
Menstruációk száma az elmúlt 22 héten: 0
Megnövekedett mellek száma: 0
Növekvő pocak: 1
Felszedett kilók száma: 1-2
Képes bizonyíték a pocaklakó létezéséről: 2
Pocaklakó jeladása személyes létezéséről mocorgás formájában: egyre több, hacsak nem a tőkehal éledt fel a hasamban, amit tegnap ettem:)
Ez utóbbi érdekes, mert honnan lehet azt biztosra tudni, hogy a mocorgást a baba csinálja? Mármint nyilván tudom, hogy ilyet nem éreztem előtte, és nagyon-nagyon tetszik, első alkalommal még sírtam is, szerintem akkor kezdett igazából bekattanni a dolog:) De aztán olvastam, hogy sokszor az ember a hasi ütőerét érzi. Úgyhogy nem tudom, hogy a gyermekemmel vagy az ütőeremmel beszélgetek, de azért lelkes vagyok:)
Január 1-jén a közeli templomban voltam, egyedül, épp miután Máté hazaindult, amiről mindjárt bővebben. Épp időben odaértem, de itt mindig több százan tömörülnek, és általában esélyed nincs leülni, ha pont a mise elején érkezel. Sebaj, beálltam oldalra, oszt kész. Mivel meleg volt, levettem a kabátom, aminek köszönhetően hirtelen mindenki át akarta adni a helyét. De a mindenkiben még a félig mozgássérült néni is beletartozott. Annyira meglepett a dolog, valahogy nem fogtam még fel, hogy én lettem az a személy, akinek át kell adni a helyet. És egyre többen jöttek, hogy üljek le, mármár azon gondolkodtam, hogy kiáll a kapanyél a hátamból? Mondjuk tény, hogy alapból én is úgy néztem a kismamákra, hogy hűűű, jaj, gyorsan üljön le! De most, hogy én vagyok az, egyáltalán nem érzem magam így. Aztán majd meglássuk, hogy alakul a dolog itt, a második félidőben:)
De vissza a hazaútra. Úgy volt ugye, hogy megyek, egészen addig, amíg kiderült, hogy nem. Ami kb 1 héttel a hazaút előtt volt. A 20. heti ultrahangon kiderült, hogy egyrészt minden a legnagyobb rendben van a babával és velem is, de a méhlepényem mélyebben van, mint kéne, szóval nem igazán javasolt a repülés. Úgyhogy nem kockáztattam. Elég rosszul érintett a hír, mert ki tudja, mikor mehetek haza ezután legközelebb, a szülésig ugye biztos nem, pici babával meg szintén passz.
Szerencsére azért hamar túltettem magam a sokkon, de Máté azért megsajnált, és áttette későbbre a hazaútját, hogy ne legyek olyan sokáig egyedül. Hát nem éééédes?:)
Miről beszélek, nem is vagyok egyedül. Bocsi baba, ezt még szoknom kell...
A placentám miatt nem aggódok, szerencsére nagy valószínűséggel feljebbmászik majd, de ha nem is, akkor is "csak" császároznak, azt meg túlélem, lényeg a biztonság.
Mára meg sikerütlt kicsit lebetegednem, úgyhogy hazajöttem hamarabb, és szerintem holnap sem megyek be. Mondjuk semmi komoly, csak jobb a békesség. Így legalább többet pihenek, mert amúgy elég nehezen veszem rá magam, hogy ne pörögjek ezerrel.
A karácsonyunk jól sikerült, mondjuk én megint túlvállaltam magam a sütögetéssel Máté "örömére". Mivel mindig arra gondolok, hogy jaj hát fogyni kell, stb, eztért nem jellemző, hogy sütnék, ezért ünnepekkor annyira belelkesülök, mert úgy érzem, hogy ilyenkor van kifogás, hogy a végén persze túl sok lesz. szóval ezt még gyakorolnom kell, hiszen nem árulok el nagy titkot, hogy nem ez a karácsony lényege. Végül azért elég méltón megünnepeltük a Szentestét. Nekem hozott a Jézuska egy óóóóriási autentikus olasz szakácskönyvet. Nagyon profi, tökre tetszik, csak olyan nehéz, hogy alig bírom felemelni, és ugye nem szabad most emelgetnem:) Meg kaptam egy ultrakirály családi méretű öntöttvas edényt, az is nagggyon tetszik. A Zuram pedig rucikat kapott, legutóbb azt mondta, hogy szereti, ha azt kap tőlem. Ja meg egy takarót, egy társast és egy valag házi készítésű ehető ajándékot, aminek nagyon örült, de mégis én járok rájuk. Sajnos nem egyszerű leszoktatnom a mű és E függőségéről... Pedig tudnátok, milyen ütős a házi Nutella meg a műzli. És hát szerintem a szaloncukor sem volt kutya, főleg az epres-mandulás, de szerintem még a karamelles is jó lett, pedig én azt alapból nem is szeretem. Főleg ahhoz képest, hogy első próbálkozásra ehetetlen égett cukrot gyártottam. Ja, és volt zselés is, de azt nem tudtam becsokozni, valahogy lemászott róla...
Szenteste egyébként megint vendégségben voltunk Robertéknál, épp úgy, mint tavaly. Nem nagyon volt kedvünk menni, jobban szerettünk volna kettesben maradni, de végülis megint nagyon jól éreztük magunkat.
25-én meg Dorotáéknál, a lengyeléknél voltunk.
Végezetül néhány karácsonyi kép. BUÉK mindenkinek!
2012. január 1., vasárnap
Szöszölős szösszenetek
A férjem rendmániája folytatódik. Azt hiszem karácsony előtt kezdődött, amikor nyilván minden szobát órákig porszívózott a kedves hitves. Ja nem is, az új autónkkal indult. Mármint csak nekünk új, amúgy 2001-es, Skoda Fabia kombi. Nagyon szeretjük. Elég hirtelen jött. Karácsony előtt kb másfél héttel vittük el vizsgáztatni a régit, mert januárban lejár a műszaki, és a szerelő közölte, hogy annyira drága lenne megcsináltatni, hogy nem sok értelme van foglalkozni vele, úgyhogy pár nap múlva megvettük ezt a Skodát, ami egyelőre tök jónak tűnik:)
Máté nagyon boldog vele, és ahogy annak lennie kell, órákon keresztül takarította: porszívózta, mosta-suvickolta-fényezgette kívül-belül. És akkor jön az, hogy: a kocsiban nem eszünk, ne morzsáááááááázzzzzzz!!!! Félelmetes szigor van ,azért én még persze eszek a kocsiban, mert kismamáknak mindent lehet ugyebár:) De múltkor teljesen kész voltam a következő kérdéstől: Emlékszel arra a szöszmöszre a kesztyűtartón? Mert azt is letakarítottam!! Igen, mert én nyilván számon tartok minden szöszmöszkét.
Ma meg a következő eszmét futotta: Tudod Gabi, én azért nem szeretem, ha a WC papírt úgy kell tekernem, hogy a guriga surlódik az alatta lévővel, mert akkor azok ott porzanak. ÁÁÁÁÁ. Ide tényleg kell egy gyerek...
Máté nagyon boldog vele, és ahogy annak lennie kell, órákon keresztül takarította: porszívózta, mosta-suvickolta-fényezgette kívül-belül. És akkor jön az, hogy: a kocsiban nem eszünk, ne morzsáááááááázzzzzzz!!!! Félelmetes szigor van ,azért én még persze eszek a kocsiban, mert kismamáknak mindent lehet ugyebár:) De múltkor teljesen kész voltam a következő kérdéstől: Emlékszel arra a szöszmöszre a kesztyűtartón? Mert azt is letakarítottam!! Igen, mert én nyilván számon tartok minden szöszmöszkét.
Ma meg a következő eszmét futotta: Tudod Gabi, én azért nem szeretem, ha a WC papírt úgy kell tekernem, hogy a guriga surlódik az alatta lévővel, mert akkor azok ott porzanak. ÁÁÁÁÁ. Ide tényleg kell egy gyerek...
2011. november 22., kedd
És ki találja ki, hogy mit kaptam a főnökömtől (jobban mondva mostmár a volt főnököm) szülinapomra ajándékba? Na, tippel valaki? Töpörtyű ízesítésű chipset:) Hát nem jófej?:))) Aztán ezt látva az új csapatom hétfőn meglepett 2 zacskó igazi töpörtyűvel! Nem is tudom, hogyan lehetne ezt a gyönyört tovább fokozni:) Aranyosak voltak amúgy a kollégáim, mert kaptam szép képeslapot, amit mindenki aláírt, és feldíszítették az asztalomat is:)
Egyébként jól sikerült az itthoni szülinapom is, Mátétól kaptam egy Dyson morzsaporszívót, de amikor lemorzsaporszívóztam, akkor felháborodott, hogy ez sokkal több annál, szóval helyesbítve: kaptam valamit, ami sokkal több, mint egy morzsaporszívó és tud morzsát szívni. Meg minden mást is:) Van hozzá cső, és nem kell bedugni a konnekrotbam, szóval csak úgy ripsz-ropsz körbe lehet vele porszívózni. Azt hiszem ez majd gyerekek mellett lesz igazán hasznos:)
Amúgy viccesen indult a nap, mert felébredtünk kb fél 4kor hajnalban, és nem tudtunk visszaaludni. Kb 5ig beszélgettünk meg vergődtünk, aztán Máté kitalálta, hogy ő elmegy a Tescoba, mire mondta, hogy akkor megyek én is, mert nem akarok egyedül lenni itthon. De ő nekem akart venni meglepit, szóval ment a huza-vona, végül mégis elmentem. Vicces dolog ilyenkor vásárolni, csak eladók vannak meg nagy rekeszek és dobozok, meg jó nagy dzsuva, amit csipás szemmel takarítanak az indiaiak.
Aztán hazamentünk, és visszafeküdtünk aludni, és úgy kb 11kor kaptam ágyba reggelit meg virágot:) Aztán este mentünk étterembe meg moziba is.
De most jut eszembe, hogy szerintem még Máté szülinapjáról sem írtam. Mivel neki hétköznap volt, ezért nem volt időnk olyan sok mindenre, de reggel szépen feldíszítettem a szobát, sütöttem a drága kívánságára puncstortát, ami a reakciója szerint olyan jó lett, mint az Etalon Auchanos, ami nem semmi elismerés. Főleg, hogy először csináltam. Meg sütöttem a másik nagy kedvencét, Fantás sütit (jellemző, hogy valami olyat szeret, amiben van valami mű, én meg kardozhatok, hogy rábeszéljem valami egészségesebbre...), ezt a munkahelyére vitte, már amennyi megmaradt belőle, amíg beért:)
Ajándékba színházjegyet vettem, de nem klasszíkus színházi előadás volt, egy számunkra eddig ismeretlen színész-világutazó-kalandor tartott beszámolót a kalandozásairól, jópofa volt.
Ma beugrottunk egy török giroszoshoz és a fickó kedvesen elbeszélgetett velünk. Megkérdezte, honnan származunk, mire mondtuk, hogy Hungary. Erre ő: ÁÁÁ, Magyarisztán? Mondjuk majdnem, MagyarORSZÁG, erre újra: yes, yes, Magyarisztán:) Hát kész, ezen röhögtünk egész hazafelé, hogy Mátét idézve "ázsiai volt kommunista kecskepásztoroknak néztek", amiből mondjuk a volt kommunista be is jött:)
A babával kapcsolatban már nem emlékszem, hol maradtam el a mesémmel. 3 hete voltunk ultrahangon és dec 17én megyünk újra:) Közben volt ilyen-olyan vérvétel meg pisivizsgálat, szerencsére minden eredmény ok volt. Végre megismertem a védőnőmet, aki nagyon aranyos és segítőkész. Be is utalt a kórházba 2 szakorvoshoz, hogy intézzem a cukros meg a pajszmirigyes dolgaimat, és nagy örömömre a terheléses cukorvizsgálat abszolút rendben volt:))))) Persze próbálok továbbra is diétázni, mert jobb a békesség. Bár így is ketonok voltak a pisimben, ami azt jelenti, hogy fogytam/nem eszek elég glükózt:) Mondjuk ízóta volt a szülinapom, amikor konkrétan 1 hétvége alatt visszahíztam a kezdeti mínusz 3-4 kg-ból felet, szóval le kell állítanom magam sürgősen...
A pajzsmirigy vizsgálatot viszont nem tudtam elintézni, kórusban vágták rá a dokik, hogy "not necessary", szerinteük elég egy másik hormont megnézni. Hát jó, kiderítettem hol lehet megcsináltatni magánban, felhívtam őket, közölték, hogy csak úgy csinálják meg, ha hozok beutalót valami dokitól. Mondtam, hogy az itteniektől nincs, de van otthonról, az jóóóó? Mondták, hogy hát na jó, legyen, ha kinyomtatom fejléces papírra. Le is fordítottam szépen, a dokim még ki is egészítette jó nyomatékosan, hogy a 13. héten kell a vizsgálat, nagyon édes, mert már a 16dikon vagyok, de mindegy. Aláírta meg minden, ami kell. El is kirándultam vele a világ végére, erre közölték, hogy mégsem jó ez így, mert mégis csak itteni dokitól jó. Na ott elszakadt a cérnám, mert már nem is tudom, mennyit küzdöttem ezért a szerencsétlen vérvételért, és még fizetni is hajlandó vagyok, nem is keveset (56 font), szóval akkor mégis mi a bánatért nem bírják megcsinálni? Mondta a néni, hogy hát sajnos itt ez a szabály ebben az országban, mert gondoljak bele, hogy ilyen alapon bárki besétálhatna csak úgy, és mondhatná, hogy szeretne egy vérvételt. Ez tényleg borzalmas lenne, inkább bele sem gondolok. Mondtam neki, hogy tudom, hogy nem az ő hibája, de azért ez egy elég érdekes szabály. Aztán még azt is hozzátette, hogy az még egy dolog lenne, ha megcsinálná, de kinek adná oda az eredményt? Mert azt csak orvosnak lehet odaadni, nekem aztán tuti nem. Nyilván személyiségi jogokat sértene, ha hamarabb látnám a saját vérem összetételét, mint bármi más idegen. Mit gondolnak, hogy félreértem, és öngyilkos leszek?
Ezek után mondtam Máténak, hogy nekem elegem van, vagy nem lesz vérvétel, vagy ő intézze el. Vagy hazamegyek, de ezt nem is gondoltam komolyan, mert nyilván nincs elég szabim, és az egész jobban felkavar érzelmileg, ha hazamegyek nem egészen egy hétvégére, és abból a felét a dokinál töltöm. Inkább ritkábban megyek, de hosszabb időre.
Ezek után Máté kutatni kezdett a neten, és kiderült, hogy 130 fontért (!!!!) el lehet intézni a vérvételt, mindent leszerveznek neked a legközelebbi vérvételvevő helyen, csak be kell postázni a vért és 1 nap múlva meg is van az eredmény. De kinek van erre ennyi pénze, ráadásul szerintem ezt nem is csak egyszer kell megcsinálni a terhességem alatt.
Aztán utolsó próbálkozásnak bejelentkeztem a rendelőbe egy háziorvoshoz, akinél a leghamarabb volt időpont. Előtte még a walk-in-centre-be is bementem, de kiderült, hogy oda is időpont kell, nem tudom, akkor minek hívják walk-in-centre-nek...
És ma eljött a nagy nap, és a történet váratlan fordulatot vett. Be sem tudtam fejezni a történetet a dokibácsinak, rögtön rávágta, hogy nem kell magándoki, megcsinálja nekem ő ingyen is. Kérdezte, hogy ugye azért akarok magánba menni, mert Magyarországon csak ott kapok jó szolgáltatást, mire mondtam, hogy persze, persze, nem akartam mondani, hogy nem, azért mert senki nem akarta nekem megcsinálni ingyen. Szóval olyan boldog voltam, hogy nem is igaz, és olyan aranyos a bácsi, hogy innentől csak hozzá fogok menni! A Jóisten küldte:))))
Tegnap voltunk vendégségben és babáztam, egy 4 hetes babával:) Nagyon édes volt, és most, hogy közeleg a mi babánk születése, még az eddiginél is jobban élveztem a dolgot:))
A férjem egyébmként egyre szociálisabb. Már idézójelben. Múltkor a színházban állunk és épp a ruhatárat kerestük. Volt ott egy annak tűnő rész, de annyira nem ment oda senki, hogy gyanús volt, hogy mégsem az. Mondom Máténak, hogy kérdezze meg. Eddig olcsó kifogás volt, hogy nekem kell mindig beszélnem, mert nekem kell gyakorolnom az angolt, de amióta belejöttem, azóta már én mondom neki, hogy neki kell gyakorolni a szocializáslódást. Erre mi a válasz??? Hogy inkább megnézi interneten az új okos telefonján. Mondom mi van??? Hogy hol van ruhatár? Nem, hogy hogy mondják, hogy ruhatár. TEJÓÓÓÓÓÉÉÉÉG. Aztán elegem lett, és megkérdeztem én...grrrr.
Amúgy nagyon érdekes volt ez is. Az én emlékeim szerint otthon mindig mindenki leadja a kabárját, és szerintem nem is lehet nem leadni. Itt meg... odamegyünk, erre a néni: jééééé, nem gondoltam, hogy jön bárki leadni a kabátot. És valóban, az egész színházban mi voltunk az egyetlenek, akik így tettek. Akkor kezdett mindent kireteszelni, stb, mi meg néztünk, hogy akkor most mi vagyunk a kényelmes-felvágós gazdagok? Mostmár ezt is tudjuk, be is vihettük volna, sőt, egy csomóan még piákat is vittek be pohárba. Ja, és a szünetben betoltak 2 kocsit, amiből fagyit árultak. Én itt még nyáron sem érzek késztetést, hogy ezzel hűtsem magam, dehát akik még télen is szandálba járnak, azok biztos a fagyitól sem fáznak.
Dec 28-Jan 7ig megyünk haza:))))) Szuper lesz. A baba meg már másodszor fog repülni:) Biztos szupi lesz:)
Egyébként jól sikerült az itthoni szülinapom is, Mátétól kaptam egy Dyson morzsaporszívót, de amikor lemorzsaporszívóztam, akkor felháborodott, hogy ez sokkal több annál, szóval helyesbítve: kaptam valamit, ami sokkal több, mint egy morzsaporszívó és tud morzsát szívni. Meg minden mást is:) Van hozzá cső, és nem kell bedugni a konnekrotbam, szóval csak úgy ripsz-ropsz körbe lehet vele porszívózni. Azt hiszem ez majd gyerekek mellett lesz igazán hasznos:)
Amúgy viccesen indult a nap, mert felébredtünk kb fél 4kor hajnalban, és nem tudtunk visszaaludni. Kb 5ig beszélgettünk meg vergődtünk, aztán Máté kitalálta, hogy ő elmegy a Tescoba, mire mondta, hogy akkor megyek én is, mert nem akarok egyedül lenni itthon. De ő nekem akart venni meglepit, szóval ment a huza-vona, végül mégis elmentem. Vicces dolog ilyenkor vásárolni, csak eladók vannak meg nagy rekeszek és dobozok, meg jó nagy dzsuva, amit csipás szemmel takarítanak az indiaiak.
Aztán hazamentünk, és visszafeküdtünk aludni, és úgy kb 11kor kaptam ágyba reggelit meg virágot:) Aztán este mentünk étterembe meg moziba is.
De most jut eszembe, hogy szerintem még Máté szülinapjáról sem írtam. Mivel neki hétköznap volt, ezért nem volt időnk olyan sok mindenre, de reggel szépen feldíszítettem a szobát, sütöttem a drága kívánságára puncstortát, ami a reakciója szerint olyan jó lett, mint az Etalon Auchanos, ami nem semmi elismerés. Főleg, hogy először csináltam. Meg sütöttem a másik nagy kedvencét, Fantás sütit (jellemző, hogy valami olyat szeret, amiben van valami mű, én meg kardozhatok, hogy rábeszéljem valami egészségesebbre...), ezt a munkahelyére vitte, már amennyi megmaradt belőle, amíg beért:)
Ajándékba színházjegyet vettem, de nem klasszíkus színházi előadás volt, egy számunkra eddig ismeretlen színész-világutazó-kalandor tartott beszámolót a kalandozásairól, jópofa volt.
Ma beugrottunk egy török giroszoshoz és a fickó kedvesen elbeszélgetett velünk. Megkérdezte, honnan származunk, mire mondtuk, hogy Hungary. Erre ő: ÁÁÁ, Magyarisztán? Mondjuk majdnem, MagyarORSZÁG, erre újra: yes, yes, Magyarisztán:) Hát kész, ezen röhögtünk egész hazafelé, hogy Mátét idézve "ázsiai volt kommunista kecskepásztoroknak néztek", amiből mondjuk a volt kommunista be is jött:)
A babával kapcsolatban már nem emlékszem, hol maradtam el a mesémmel. 3 hete voltunk ultrahangon és dec 17én megyünk újra:) Közben volt ilyen-olyan vérvétel meg pisivizsgálat, szerencsére minden eredmény ok volt. Végre megismertem a védőnőmet, aki nagyon aranyos és segítőkész. Be is utalt a kórházba 2 szakorvoshoz, hogy intézzem a cukros meg a pajszmirigyes dolgaimat, és nagy örömömre a terheléses cukorvizsgálat abszolút rendben volt:))))) Persze próbálok továbbra is diétázni, mert jobb a békesség. Bár így is ketonok voltak a pisimben, ami azt jelenti, hogy fogytam/nem eszek elég glükózt:) Mondjuk ízóta volt a szülinapom, amikor konkrétan 1 hétvége alatt visszahíztam a kezdeti mínusz 3-4 kg-ból felet, szóval le kell állítanom magam sürgősen...
A pajzsmirigy vizsgálatot viszont nem tudtam elintézni, kórusban vágták rá a dokik, hogy "not necessary", szerinteük elég egy másik hormont megnézni. Hát jó, kiderítettem hol lehet megcsináltatni magánban, felhívtam őket, közölték, hogy csak úgy csinálják meg, ha hozok beutalót valami dokitól. Mondtam, hogy az itteniektől nincs, de van otthonról, az jóóóó? Mondták, hogy hát na jó, legyen, ha kinyomtatom fejléces papírra. Le is fordítottam szépen, a dokim még ki is egészítette jó nyomatékosan, hogy a 13. héten kell a vizsgálat, nagyon édes, mert már a 16dikon vagyok, de mindegy. Aláírta meg minden, ami kell. El is kirándultam vele a világ végére, erre közölték, hogy mégsem jó ez így, mert mégis csak itteni dokitól jó. Na ott elszakadt a cérnám, mert már nem is tudom, mennyit küzdöttem ezért a szerencsétlen vérvételért, és még fizetni is hajlandó vagyok, nem is keveset (56 font), szóval akkor mégis mi a bánatért nem bírják megcsinálni? Mondta a néni, hogy hát sajnos itt ez a szabály ebben az országban, mert gondoljak bele, hogy ilyen alapon bárki besétálhatna csak úgy, és mondhatná, hogy szeretne egy vérvételt. Ez tényleg borzalmas lenne, inkább bele sem gondolok. Mondtam neki, hogy tudom, hogy nem az ő hibája, de azért ez egy elég érdekes szabály. Aztán még azt is hozzátette, hogy az még egy dolog lenne, ha megcsinálná, de kinek adná oda az eredményt? Mert azt csak orvosnak lehet odaadni, nekem aztán tuti nem. Nyilván személyiségi jogokat sértene, ha hamarabb látnám a saját vérem összetételét, mint bármi más idegen. Mit gondolnak, hogy félreértem, és öngyilkos leszek?
Ezek után mondtam Máténak, hogy nekem elegem van, vagy nem lesz vérvétel, vagy ő intézze el. Vagy hazamegyek, de ezt nem is gondoltam komolyan, mert nyilván nincs elég szabim, és az egész jobban felkavar érzelmileg, ha hazamegyek nem egészen egy hétvégére, és abból a felét a dokinál töltöm. Inkább ritkábban megyek, de hosszabb időre.
Ezek után Máté kutatni kezdett a neten, és kiderült, hogy 130 fontért (!!!!) el lehet intézni a vérvételt, mindent leszerveznek neked a legközelebbi vérvételvevő helyen, csak be kell postázni a vért és 1 nap múlva meg is van az eredmény. De kinek van erre ennyi pénze, ráadásul szerintem ezt nem is csak egyszer kell megcsinálni a terhességem alatt.
Aztán utolsó próbálkozásnak bejelentkeztem a rendelőbe egy háziorvoshoz, akinél a leghamarabb volt időpont. Előtte még a walk-in-centre-be is bementem, de kiderült, hogy oda is időpont kell, nem tudom, akkor minek hívják walk-in-centre-nek...
És ma eljött a nagy nap, és a történet váratlan fordulatot vett. Be sem tudtam fejezni a történetet a dokibácsinak, rögtön rávágta, hogy nem kell magándoki, megcsinálja nekem ő ingyen is. Kérdezte, hogy ugye azért akarok magánba menni, mert Magyarországon csak ott kapok jó szolgáltatást, mire mondtam, hogy persze, persze, nem akartam mondani, hogy nem, azért mert senki nem akarta nekem megcsinálni ingyen. Szóval olyan boldog voltam, hogy nem is igaz, és olyan aranyos a bácsi, hogy innentől csak hozzá fogok menni! A Jóisten küldte:))))
Tegnap voltunk vendégségben és babáztam, egy 4 hetes babával:) Nagyon édes volt, és most, hogy közeleg a mi babánk születése, még az eddiginél is jobban élveztem a dolgot:))
A férjem egyébmként egyre szociálisabb. Már idézójelben. Múltkor a színházban állunk és épp a ruhatárat kerestük. Volt ott egy annak tűnő rész, de annyira nem ment oda senki, hogy gyanús volt, hogy mégsem az. Mondom Máténak, hogy kérdezze meg. Eddig olcsó kifogás volt, hogy nekem kell mindig beszélnem, mert nekem kell gyakorolnom az angolt, de amióta belejöttem, azóta már én mondom neki, hogy neki kell gyakorolni a szocializáslódást. Erre mi a válasz??? Hogy inkább megnézi interneten az új okos telefonján. Mondom mi van??? Hogy hol van ruhatár? Nem, hogy hogy mondják, hogy ruhatár. TEJÓÓÓÓÓÉÉÉÉG. Aztán elegem lett, és megkérdeztem én...grrrr.
Amúgy nagyon érdekes volt ez is. Az én emlékeim szerint otthon mindig mindenki leadja a kabárját, és szerintem nem is lehet nem leadni. Itt meg... odamegyünk, erre a néni: jééééé, nem gondoltam, hogy jön bárki leadni a kabátot. És valóban, az egész színházban mi voltunk az egyetlenek, akik így tettek. Akkor kezdett mindent kireteszelni, stb, mi meg néztünk, hogy akkor most mi vagyunk a kényelmes-felvágós gazdagok? Mostmár ezt is tudjuk, be is vihettük volna, sőt, egy csomóan még piákat is vittek be pohárba. Ja, és a szünetben betoltak 2 kocsit, amiből fagyit árultak. Én itt még nyáron sem érzek késztetést, hogy ezzel hűtsem magam, dehát akik még télen is szandálba járnak, azok biztos a fagyitól sem fáznak.
Dec 28-Jan 7ig megyünk haza:))))) Szuper lesz. A baba meg már másodszor fog repülni:) Biztos szupi lesz:)
2011. október 27., csütörtök
Töpörtyű
Amikor kiderült, hogy babát várok, rögtön felvettem a kapcsolatot az otthoni endokrinológusommal, aki kapásból elrendelte, hogy szénhidrát diétáznom kell, mert nagyobb esélyem van arra, hogy cukorbeteg legyek, mint az átlagnak. Szóval el is kezdtem a diétát, aminek köszönhetően fogytam is 3-4 kilót, ami biztos jó dolog, hiszen így is túlsúlyos vagyok ugyebár, és ez a babának sem jó.
A diétának köszönhetően viszont elég sokszor éhesen álmodoztam róla, hogy mit is lenne jó enni. Mondják ugyebár, hogy a terhesség alatt vannak bizonyos korszakok, amikor mindenféle kajákról álmodozik a kismama. Na hát nálam szerintem ez még korai lenne, úgyhogy nem is akarom a terhességre fogni, szerintem egyszerűen csak a diéta az oka. (Mondjuk ez alatt a 9 hónap alatt vicces módon mindent rá lehetne fogni a hormonjaimra, de azért próbálok ezzel nem visszaélni és nem bemagyarázni mindenfélét:)
Szóval hogy hogy nem, sokáig volt egy visszatérő álmom. Töpörtyűkrém. De legalábbis töpörtyű. Abban mondjuk biztos voltam, hogy ezt a gusztustalanságot itt tuti nem lehet venni, úgyhogy már az is eszembe jutott, hogy valakivel küldetek a Pennis töpörtyűkrémből, mert konkrétan az volt a vágyam. Aztán valahogy csak visszafogtam magam, de az álmok továbbra sem hagytak nyugodni. Fájdalmamban elmentettem egy kedves képet a laptomomra háttérképnek egy nagy tányér töpörtyűről.
Aztán ma kérdezgetni kezdték a kollégáim, hogy van-e valami gusztustalan kaja, amire a terhességem alatt már rágerjedtem. Mondtam nekik, hogy mi az, és hogy ezt itt tuti nem lehet kapni. Mire közölték, hogy dehogynem. Leírták a nevét, mondták, hogy hát nézzem meg a Tescoban, bár lehet, hogy ott csak nagy kiszerelésben árulják kutyáknak, de pubokban a pultnál mindig árulnak kis zacsikban ilyen kis ropogtatnivaló gyanánt. Hát tágra nyíltak a szemeim, hogy mégis hogy gondolják eztet meg, töpörtyűt egy pubban kis zacsiban? Aztán megnyugtatásul közölték, hogy nyugi, nincs benne alkohol. Én biztos voltam benne, hogy tuti nem ugyanarról beszélünk, de azért meggguliztam, amikor hazajöttem, és lám, mégiscsak ez az! Lehet kapni töpörtyűűűűűt:) Vége a kilátástalan álmodozásban. Péntek este letöpörtyűzöm magam a sárga földig:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)