Beszámoló véres részletekkel

Kellett nekem magyarázni, hogy nincs semmi jele a terhességemnek. Egy-két hete szépen beindultak a panaszaim. Olyan érzés, mintha ki akarna nőni a farkam, tágul az egész medencém, aminek egyébként tökre örülnöm kell, hiszen ez azt jelenti, hogy már most tágul a berendezésem, hogy majd 12 hét múlva könnyebben menjen a szülés:) Nem olyan vészes amúgy, de az kifejezetten nem tesz jót, hogy egész nap ülök a munkahelyemen. Vannak napok, amikor úgy nyögök, mint egy 100 éves, vicces. De tényleg nem lehet egy szavam sem, mert eddig a világon semmi bajom nem volt. És ahogy vannak jobb napok, úgy simán lehet, hogy elmúlik az egész. Ha meg nem, az sem baj, csak szülés után ne maradjak így:) Addig is tornázgatok meg járunk úszni:)

A munkahelyemen 2-3 hete eléggé bedurvultak a dolgok, már olyan értelemben, hogy kb egyik napról a másikra a csapat egyik legújabb tagjából az egyik legtapasztaltabb tagjává váltam. Történt is, hogy jött 11 új ember így a csúcsidőszak kezdetén, és egy kolléganőm kivételével az összes tapasztaltabb arc elkerült másik teamekbe. Csütörtökön megtanítottak Quality Checkelni, hétfőtől meg többek között én csekkoltam az újak munkáját, közben 3 másodpercenként válaszolgattam a kérdéseikre. Igazából tökre szeretek másokat betanítani, de azt utálom, amikor közben nem tudok haladni a saját munkámmal, szóval az egyetlen megoldás, ha bemegyek korábban vagy maradok tovább, mert egyébként nem jutok 1ről a 2re. Mostanra szerencsére elég jól beleszoktunk az új felállásba, úgyh már nem olyan vészes, de másfél hét múlva újabb 11 embert kell betanítani, szóval még lesznek izgi részek. Szerencsére a főnököm megdicsért, hogy ahhoz képest, h nemrég tanultam meg, hogyan is kell a többiek munkáját ellenőrizni, eddig össz-vissz 1 hibám volt:))) Az meg kifejezetten vicces, hogy én magyarázok az angoloknak, hogy mit hogyan csináljak, na ezt sem hittem volna, hogy bekövetkezik. De az meg a csúcs, amikor megkérdezem, hogy szeretnék-e, ha először "bemutatnám" nekik, hogyan kell ügyfeleket hívni telefonon, hogy a különböző utalásaikkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre választ kapjunk, és bólogatnak, hogy igen, légyszi most az egyszer még hívd fel helyettünk az ügyfelet:)))
Néha mondom nekik, hogy itt vannak a jegyzeteim, lemásolhatják, de akkor ők meg javítsák ki az angolmat. Ha elkezdem nekik mondani, hogy milyen megjegyzést írjanak vhova vagy kinek milyen emailt írjanak, akkor szó szerint írják, amit mondok, ami szerintem vicces, mert nem hinném, hogy mindent 100%ig helyesen mondok, szóval szoktam nekik mondani, hogy írják a saját szavaikkal.
Ezzel ellentétben volt hülye élményem is, igaz eddig még csak egyszer, de egy bácsi, aki saját bevallása szerint félig süket is volt, megkérdezte tőlem, hogy milyen országból hívom. Nem értette amit mondok az akcentusom miatt. Érdekes, mert máskor nem volt ilyen panasza senkinek, bár előfordul, hogy élőben nem értenek pl dokinál, boltban, tök alap mondatot mondok, és hunyorítanak, a számra fókuszálva, de nem értik. Hát igen, a kiejtésem valóban nem túl helyi:)

A pajzsmirigyes vérvételeim továbbra is elég nyögvenyelősen mennek... Egyszer azt mondják, hogy nem csinálják meg azt a bizonyos hormontesztet, amit az otthoni szakorvosom kér, a másik doki meg simán elintézi. A legközelebbi alkalommal meg azt hiszem, hogy na akkor már tuti menni fog, de amikor az eredményért megyek, akkor kiderül, hogy a labor beintett, és csak azt nézte meg, amit ő akart, a doki hiába adott beutalót a másikra is. Aztán nagy nehezen kikunyizok egy beutalót magánrendelőbe, de hát az is egy kabaré. Odamegyek, az árat azt nem tudják megmondani, mert új rendszer van (ÉÉÉÉÉÉS???), aztán véletlen kiderül, hogy a regisztrációs néni mégis meg tudja mondani, de erről senki nem tud rajta kívül. Mindenki egyesével megkérdezi, hogy minek vagyok én itt, miért nem csináltatom meg ingyen SZTKban. Mondom hát ez egy hosszú történet, érdekli? Szerintem se. Aztán beleköt, hogy nem jó fajta beutalót hoztam, mert az ő speciális beutalójukat kellene kitöltetnem és nem elég a háziorvossal, hanem szakorvossal. Szerintük minek mennék magánba, ha a szakorvos megcsinálná nekem a vérvételt? Aztán kiderül, hogy a doki 1 helyett 2 dolgot ixelt be az űrlapon. Mire mondom, hogy nekem nem kell a TSH hormon, csak az fT4, sztem a doki csak véletlen ixelte be, hiszen annak az eredményét ma kaptam meg, minek kéne megismételni? (Persze az űrlapon nem az van, hogy TSH, hanem hogy pajzsmirigy, ami náluk egyértelműen TSH hormont jelent, nem számít, hogy a pajzsmirigynek van egy rakat más hormonja.... Elég nehéz követnem az észjárásukat...) Szóval közli a nővérke, hogy ő nem húzhatja ki az egyiket, mert hát hogy képzelem én, hogy ő megmásítja az orvos utasításait. Komolyan mondom, vissza kellett fognom magam... Bakker, fizetek nekik egy valag lóvét (55 font/hormon!!!), szóval csinálja, amit mondok, mert ha nem, akkor...  csúnyán fogok nézni. Aztán az eredményt nem mondhatják ám meg nekem, nem ám, azt el kell küldeni a háziorvosomnak. És ott sem mondhatja meg nekem a recepciós, ő csak azt látja, hogy megjött-e már, aztán x nap múlva azt, hogy jó-e vagy rossz-e, és akkor még x nap múlva kérjek egy időpontot a háziorvosomhoz, aki nagy nehezen megtalálja az eredményemet (itt is elég kétséges a siker, mert itt is új rendszer van, amihez ők még nem értenek, igaz ezt már kb fél éve mondják), és kegyesen közli is velem, szóval szabad a pálya, néhány hetes késéssel már küldhetem is haza a szakorvosomnak.

A legfrissebb élményem a terheléses cukorvizsgálat. Kedden lett volna, ha megtalálják a vénámat. De nem sikerült. Először megszúrták a bal karomat, semmi. Keresés a jobb karomon, esélytelen, vissza a balra, az persze vérzik, de próba 2, semmi. Kezembe nyomnak egy pohár vizet, hogy igyak, pedig ittam előtte is, de hátha nem volt elég. Várunk, próba jobb kézben, tű forgat masszíroz ááááááá. Semmi. Elkezdik nézegetni a kézfejemet, itt már a gondolattól is rosszul leszek, nem tudom miért, a sima vérvétellel semmi bajom, de amikor látom a kétségbeesett, tanácstalan fejüket, és közelednek a speckó csöveikkel a kezem felé, brrrrr. Ráadásul a kézfejemben sem igérkezett semmi túl bíztatónak, szóval akkor közöltem, hogy szerintem most hagyjuk abba, mert még ha most x-edik szúrásra meg is találja, akkor is 2 óra múlva kezdődhet minden előről. Szóval inkább kivárom a lucky dayemet. Már marhára idegesít amúgy, amikor újra és újra elmondják, hogy jaj de mélyek és vékonyak a vénáim, és hogy olyan vékony a kézfejem.... Mivan???? Nézzen már rám? A vékony meg én egy mondatban???

Mára rendeletek vissza, és mondtam az Uramnak, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy gyerekesen hagzik, de nekem tök sokat számít, ha ott van, és megnyugtat. Nem mintha fájna vagy akármi, de tök bestresszelek tőle, hogy nem bírnak mit kezdeni velem. Aztán annyi vizet ittam, hogy mire odaértünk, szó szerint majdnem elhánytam magam. Végül meg lett az eredménye, mert elsőre eltalálta a néni a vénámat. Aztán 2 óra ücsörgés, de akkor már nem bírtam annyit inni, mert teljesen megtelítődtem. Aztán másodszorra már nem volt ennyire egyszerű, újra megszúrt, de szegény vénám nem élvezte, hogy 3 nap alatt negyedszer döfködik. A másik karomban megint nem volt semmi bíztató, úgyh a végére csak behívta a kéz specialistát, aki végülis megcsapolta a kézfejemet.
Szóval megszenvedtem ezért a vérvételért, mostmár csak a lényeg van hátra: az eredmény. Izguloooooook. Mert azért be kell, hogy valljam, azért nem egészen tiszta a lelkiismeretem, hiszen lehettem volna ügyesebb is ezzel a diétával. De azért nagyjából betartottam, és nem is híztam el annyira, szóval remélem nem lesz gond.

Máté továbbra is jár a kisöreggel squasholni. Néha már-már felfejlődik a szintjére:) Múltkor meghívtak minket vendégsébe. Tipikus kis gazdag banda, ház a domb tetején, rálátás az egész környékre. Először beültettek a kilátásos szobába, hogy nézzük a naplementét, aztán szobáról szobára vonultunk abban a marha  nagy házban. Van vagy 5 fürdőszoba, szauna és egy millió vendégszoba.
A vicces az volt, hogy Máté néha bemondott egy-két olyan szót, ami nem éppen illett  egy 80 éves néni-bácsival való beszélgetésbe a kis arisztokrata környezetben. Mint pl néni mesél vmit, hogy a fiának a főnöke vmi Forma 1es csapatnak a tulajdonosa, mire ő nagy rácsodálkozással közli, hogy No kidding?!:)

Hát mára ennyi, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma ne számítsanak rám, mert elég volt nekem ez az egész mára, és amúgy is ledolgoztam én ezt a mai napot már előre a túlóráimmal, szóval itthon fogok pihikézni:)

Amint azt már írtam, gyermeket várok. És igen jól viselem! Néha már úgy gondolom, hogy túl jól is. Gyakorlatilag egy-két apróságot leszámítva semmi jele nincs a nagy változásnak. Nézzük a mérleget: 

Hányások száma: 0

Hányingerek, émelygések száma: 0

Szagoktól való undorodás: 0

Fáradékonyság: kb a 12. hétig sok, aztán 0

Sírás focimeccsen: 0 (bár kb egyet sem néztem...)

Röhögés és sírás 5 perc alatt: well, pont ugyanannyi, mint terhesség előtt

Hormonális érzelmi kitöréssel egybekötött férjbuzergálás, well, well, szerintem ez is ugyanannyi, mint előtte, de a férj lehet, hogy kommentelni fog:)

Menstruációk száma az elmúlt 22 héten: 0

Megnövekedett mellek száma: 0

Növekvő pocak: 1

Felszedett kilók száma: 1-2

Képes bizonyíték a pocaklakó létezéséről: 2

Pocaklakó jeladása személyes létezéséről mocorgás formájában: egyre több, hacsak nem a tőkehal éledt fel a hasamban, amit tegnap ettem:)

Ez utóbbi érdekes, mert honnan lehet azt biztosra tudni, hogy a mocorgást a baba csinálja? Mármint nyilván tudom, hogy ilyet nem éreztem előtte, és nagyon-nagyon tetszik, első alkalommal még sírtam is, szerintem akkor kezdett igazából bekattanni a dolog:) De aztán olvastam, hogy sokszor az ember a hasi ütőerét érzi. Úgyhogy nem tudom, hogy a gyermekemmel vagy az ütőeremmel beszélgetek, de azért lelkes vagyok:)

Január 1-jén a közeli templomban voltam, egyedül, épp miután Máté hazaindult, amiről mindjárt bővebben. Épp időben odaértem, de itt mindig több százan tömörülnek, és általában esélyed nincs leülni, ha pont a mise elején érkezel. Sebaj, beálltam oldalra, oszt kész. Mivel meleg volt, levettem a kabátom, aminek köszönhetően hirtelen mindenki át akarta adni a helyét. De a mindenkiben még a félig mozgássérült néni is beletartozott. Annyira meglepett a dolog, valahogy nem fogtam még fel, hogy én lettem az a személy, akinek át kell adni a helyet. És egyre többen jöttek, hogy üljek le, mármár azon gondolkodtam, hogy kiáll a kapanyél a hátamból? Mondjuk tény, hogy alapból én is úgy néztem a kismamákra, hogy hűűű, jaj, gyorsan üljön le! De most, hogy én vagyok az, egyáltalán nem érzem magam így. Aztán majd meglássuk, hogy alakul a dolog itt, a második félidőben:)

De vissza a hazaútra. Úgy volt ugye, hogy megyek, egészen addig, amíg kiderült, hogy nem. Ami kb 1 héttel a hazaút előtt volt. A 20. heti ultrahangon kiderült, hogy egyrészt minden a legnagyobb rendben van a babával és velem is, de a méhlepényem mélyebben van, mint kéne, szóval nem igazán javasolt a repülés. Úgyhogy nem kockáztattam. Elég rosszul érintett a hír, mert ki tudja, mikor mehetek haza ezután legközelebb, a szülésig ugye biztos nem, pici babával meg szintén passz. 

Szerencsére azért hamar túltettem magam a sokkon, de Máté azért megsajnált, és áttette későbbre a hazaútját, hogy ne legyek olyan sokáig egyedül. Hát nem éééédes?:)

Miről beszélek, nem is vagyok egyedül. Bocsi baba, ezt még szoknom kell...

A placentám miatt nem aggódok, szerencsére nagy valószínűséggel feljebbmászik majd, de ha nem is, akkor is "csak" császároznak, azt meg túlélem, lényeg a biztonság. 

Mára meg sikerütlt kicsit lebetegednem, úgyhogy hazajöttem hamarabb, és szerintem holnap sem megyek be. Mondjuk semmi komoly, csak jobb a békesség. Így legalább többet pihenek, mert amúgy elég nehezen veszem rá magam, hogy ne pörögjek ezerrel. 

A karácsonyunk jól sikerült, mondjuk én megint túlvállaltam magam a sütögetéssel Máté "örömére". Mivel mindig arra gondolok, hogy jaj hát fogyni kell, stb, eztért nem jellemző, hogy sütnék, ezért ünnepekkor annyira belelkesülök, mert úgy érzem, hogy ilyenkor van kifogás, hogy a végén persze túl sok lesz. szóval ezt még gyakorolnom kell, hiszen nem árulok el nagy titkot, hogy nem ez a karácsony lényege. Végül azért elég méltón megünnepeltük a Szentestét. Nekem hozott a Jézuska egy óóóóriási autentikus olasz szakácskönyvet. Nagyon profi, tökre tetszik, csak olyan nehéz, hogy alig bírom felemelni, és ugye nem szabad most emelgetnem:) Meg kaptam egy ultrakirály családi méretű öntöttvas edényt, az is nagggyon tetszik. A Zuram pedig rucikat kapott, legutóbb azt mondta, hogy szereti, ha azt kap tőlem. Ja meg egy takarót, egy társast és egy valag házi készítésű ehető ajándékot, aminek nagyon örült, de mégis én járok rájuk. Sajnos nem egyszerű leszoktatnom a mű és E függőségéről... Pedig tudnátok, milyen ütős a házi Nutella meg a műzli. És hát szerintem a szaloncukor sem volt kutya, főleg az epres-mandulás, de szerintem még a karamelles is jó lett, pedig én azt alapból nem is szeretem. Főleg ahhoz képest, hogy első próbálkozásra ehetetlen égett cukrot gyártottam. Ja, és volt zselés is, de azt nem tudtam becsokozni, valahogy lemászott róla...

Szenteste egyébként megint vendégségben voltunk Robertéknál, épp úgy, mint tavaly. Nem nagyon volt kedvünk menni, jobban szerettünk volna kettesben maradni, de végülis megint nagyon jól éreztük magunkat. 

25-én meg Dorotáéknál, a lengyeléknél voltunk. 

Végezetül néhány karácsonyi kép. BUÉK mindenkinek!

Szöszölős szösszenetek

A férjem rendmániája folytatódik. Azt hiszem karácsony előtt kezdődött, amikor nyilván minden szobát órákig porszívózott a kedves hitves. Ja nem is, az új autónkkal indult. Mármint csak nekünk új, amúgy 2001-es, Skoda Fabia kombi. Nagyon szeretjük. Elég hirtelen jött. Karácsony előtt kb másfél héttel vittük el vizsgáztatni a régit, mert januárban lejár a műszaki, és a szerelő közölte, hogy annyira drága lenne megcsináltatni, hogy nem sok értelme van foglalkozni vele, úgyhogy pár nap múlva megvettük ezt a Skodát, ami egyelőre tök jónak tűnik:)
Máté nagyon boldog vele, és ahogy annak lennie kell, órákon keresztül takarította: porszívózta, mosta-suvickolta-fényezgette kívül-belül. És akkor jön az, hogy: a kocsiban nem eszünk, ne morzsáááááááázzzzzzz!!!! Félelmetes szigor van ,azért én még persze eszek a kocsiban, mert kismamáknak mindent lehet ugyebár:) De múltkor teljesen kész voltam a következő kérdéstől: Emlékszel arra a szöszmöszre a kesztyűtartón? Mert azt is letakarítottam!! Igen, mert én nyilván számon tartok minden szöszmöszkét.

Ma meg a következő eszmét futotta: Tudod Gabi, én azért nem szeretem, ha a WC papírt úgy kell tekernem, hogy a guriga surlódik az alatta lévővel, mert akkor azok ott porzanak. ÁÁÁÁÁ. Ide tényleg kell egy gyerek...

És ki találja ki, hogy mit kaptam a főnökömtől (jobban mondva mostmár a volt főnököm) szülinapomra ajándékba? Na, tippel valaki? Töpörtyű ízesítésű chipset:) Hát nem jófej?:))) Aztán ezt látva az új csapatom hétfőn meglepett 2 zacskó igazi töpörtyűvel! Nem is tudom, hogyan lehetne ezt a gyönyört tovább fokozni:) Aranyosak voltak amúgy a kollégáim, mert kaptam szép képeslapot, amit mindenki aláírt, és feldíszítették az asztalomat is:)

Egyébként jól sikerült az itthoni szülinapom is, Mátétól kaptam egy Dyson morzsaporszívót, de amikor lemorzsaporszívóztam, akkor felháborodott, hogy ez sokkal több annál, szóval helyesbítve: kaptam valamit, ami sokkal több, mint egy morzsaporszívó és tud morzsát szívni. Meg minden mást is:) Van hozzá cső, és nem kell bedugni a konnekrotbam, szóval csak úgy ripsz-ropsz körbe lehet vele porszívózni. Azt hiszem ez majd gyerekek mellett lesz igazán hasznos:)
Amúgy viccesen indult a nap, mert felébredtünk kb fél 4kor hajnalban, és nem tudtunk visszaaludni. Kb 5ig beszélgettünk meg vergődtünk, aztán Máté kitalálta, hogy ő elmegy a Tescoba, mire mondta, hogy akkor megyek én is, mert nem akarok egyedül lenni itthon. De ő nekem akart venni meglepit, szóval ment a huza-vona, végül mégis elmentem. Vicces dolog ilyenkor vásárolni, csak eladók vannak meg nagy rekeszek és dobozok, meg jó nagy dzsuva, amit csipás szemmel takarítanak az indiaiak.
Aztán hazamentünk, és visszafeküdtünk aludni, és úgy kb 11kor kaptam ágyba reggelit meg virágot:) Aztán este mentünk étterembe meg moziba is.

De most jut eszembe, hogy szerintem még Máté szülinapjáról sem írtam. Mivel neki hétköznap volt, ezért nem volt időnk olyan sok mindenre, de reggel szépen feldíszítettem a szobát, sütöttem a drága kívánságára puncstortát, ami a reakciója szerint olyan jó lett, mint az Etalon Auchanos, ami nem semmi elismerés. Főleg, hogy először csináltam. Meg sütöttem a másik nagy kedvencét, Fantás sütit (jellemző, hogy valami olyat szeret, amiben van valami mű, én meg kardozhatok, hogy rábeszéljem valami egészségesebbre...), ezt a munkahelyére vitte, már amennyi megmaradt belőle, amíg beért:)
Ajándékba színházjegyet vettem, de nem klasszíkus színházi előadás volt, egy számunkra eddig ismeretlen színész-világutazó-kalandor tartott beszámolót a kalandozásairól, jópofa volt.

Ma beugrottunk egy török giroszoshoz és a fickó kedvesen elbeszélgetett velünk. Megkérdezte, honnan származunk, mire mondtuk, hogy Hungary. Erre ő: ÁÁÁ, Magyarisztán? Mondjuk majdnem, MagyarORSZÁG, erre újra: yes, yes, Magyarisztán:) Hát kész, ezen röhögtünk egész hazafelé, hogy Mátét idézve "ázsiai volt kommunista kecskepásztoroknak néztek", amiből mondjuk a volt kommunista be is jött:)

A babával kapcsolatban már nem emlékszem, hol maradtam el a mesémmel. 3 hete voltunk ultrahangon és dec 17én megyünk újra:) Közben volt ilyen-olyan vérvétel meg pisivizsgálat, szerencsére minden eredmény ok volt. Végre megismertem a védőnőmet, aki nagyon aranyos és segítőkész. Be is utalt a kórházba 2 szakorvoshoz, hogy intézzem a cukros meg a pajszmirigyes dolgaimat, és nagy örömömre a terheléses cukorvizsgálat abszolút rendben volt:))))) Persze próbálok továbbra is diétázni, mert jobb a békesség. Bár így is ketonok voltak a pisimben, ami azt jelenti, hogy fogytam/nem eszek elég glükózt:) Mondjuk ízóta volt a szülinapom, amikor konkrétan 1 hétvége alatt visszahíztam a kezdeti mínusz 3-4 kg-ból felet, szóval le kell állítanom magam sürgősen...
A pajzsmirigy vizsgálatot viszont nem tudtam elintézni, kórusban vágták rá a dokik, hogy "not necessary", szerinteük elég egy másik hormont megnézni. Hát jó, kiderítettem hol lehet megcsináltatni magánban, felhívtam őket, közölték, hogy csak úgy csinálják meg, ha hozok beutalót valami dokitól. Mondtam, hogy az itteniektől nincs, de van otthonról, az jóóóó? Mondták, hogy hát na jó, legyen, ha kinyomtatom fejléces papírra. Le is fordítottam szépen, a dokim még ki is egészítette jó nyomatékosan, hogy a 13. héten kell a vizsgálat, nagyon édes, mert már a 16dikon vagyok, de mindegy. Aláírta meg minden, ami kell. El is kirándultam vele a világ végére, erre közölték, hogy mégsem jó ez így, mert mégis csak itteni dokitól jó. Na ott elszakadt a cérnám, mert már nem is tudom, mennyit küzdöttem ezért a szerencsétlen vérvételért, és még  fizetni is hajlandó vagyok, nem is keveset (56 font), szóval akkor mégis mi a bánatért nem bírják megcsinálni? Mondta a néni, hogy hát sajnos itt ez a szabály ebben az országban, mert gondoljak bele, hogy ilyen alapon bárki besétálhatna csak úgy, és mondhatná, hogy szeretne egy vérvételt. Ez tényleg borzalmas lenne, inkább bele sem gondolok. Mondtam neki, hogy tudom, hogy nem az ő hibája, de azért ez egy elég érdekes szabály. Aztán még azt is hozzátette, hogy az még egy dolog lenne, ha megcsinálná, de kinek adná oda az eredményt? Mert azt csak orvosnak lehet odaadni, nekem aztán tuti nem. Nyilván személyiségi jogokat sértene, ha hamarabb látnám a saját vérem összetételét, mint bármi más idegen. Mit gondolnak, hogy félreértem, és öngyilkos leszek?
Ezek után mondtam Máténak, hogy nekem elegem van, vagy nem lesz vérvétel, vagy ő intézze el. Vagy hazamegyek, de ezt nem is gondoltam komolyan, mert nyilván nincs elég szabim, és az egész jobban felkavar érzelmileg, ha hazamegyek nem egészen egy hétvégére, és abból a felét a dokinál töltöm. Inkább ritkábban megyek, de hosszabb időre.
Ezek után Máté kutatni kezdett a neten, és kiderült, hogy 130 fontért (!!!!) el lehet intézni a vérvételt, mindent leszerveznek neked a legközelebbi vérvételvevő helyen, csak be kell postázni a vért és 1 nap múlva meg is van az eredmény. De kinek van erre ennyi pénze, ráadásul szerintem ezt nem is csak egyszer kell megcsinálni a terhességem alatt.
Aztán utolsó próbálkozásnak bejelentkeztem a rendelőbe egy háziorvoshoz, akinél a leghamarabb volt időpont. Előtte még a walk-in-centre-be is bementem, de kiderült, hogy oda is időpont kell, nem tudom, akkor minek hívják walk-in-centre-nek...
És ma eljött a nagy nap, és a történet váratlan fordulatot vett. Be sem tudtam fejezni a történetet a dokibácsinak, rögtön rávágta, hogy nem kell magándoki, megcsinálja nekem ő ingyen is. Kérdezte, hogy ugye azért akarok magánba menni, mert Magyarországon csak ott kapok jó szolgáltatást, mire mondtam, hogy persze, persze, nem akartam mondani, hogy nem, azért mert senki nem akarta nekem megcsinálni ingyen. Szóval olyan boldog voltam, hogy nem is igaz, és olyan aranyos a bácsi, hogy innentől csak hozzá fogok menni! A Jóisten küldte:))))

Tegnap voltunk vendégségben és babáztam, egy 4 hetes babával:) Nagyon édes volt, és most, hogy közeleg a mi babánk születése, még az eddiginél is jobban élveztem a dolgot:))

A férjem egyébmként egyre szociálisabb. Már idézójelben. Múltkor a színházban állunk és épp a ruhatárat kerestük. Volt ott egy annak tűnő rész, de annyira nem ment oda senki, hogy gyanús volt, hogy mégsem az. Mondom Máténak, hogy kérdezze meg. Eddig olcsó kifogás volt, hogy nekem kell mindig beszélnem, mert nekem kell gyakorolnom az angolt, de amióta belejöttem, azóta már én mondom neki, hogy neki kell gyakorolni a szocializáslódást. Erre mi a válasz??? Hogy inkább megnézi interneten az új okos telefonján. Mondom mi van??? Hogy hol van ruhatár? Nem, hogy hogy mondják, hogy ruhatár. TEJÓÓÓÓÓÉÉÉÉG. Aztán elegem lett, és megkérdeztem én...grrrr.
Amúgy nagyon érdekes volt ez is. Az én emlékeim szerint otthon mindig mindenki leadja a kabárját, és szerintem nem is lehet nem leadni. Itt meg... odamegyünk, erre a néni: jééééé, nem gondoltam, hogy jön bárki leadni a kabátot. És valóban, az egész színházban mi voltunk az egyetlenek, akik így tettek. Akkor kezdett mindent kireteszelni, stb, mi meg néztünk, hogy akkor most mi vagyunk a kényelmes-felvágós gazdagok? Mostmár ezt is tudjuk, be is vihettük volna, sőt, egy csomóan még piákat is vittek be pohárba. Ja, és a szünetben betoltak 2 kocsit, amiből fagyit árultak. Én itt még nyáron sem érzek késztetést, hogy ezzel hűtsem magam, dehát akik még télen is szandálba járnak, azok biztos a fagyitól sem fáznak.

Dec 28-Jan 7ig megyünk haza:))))) Szuper lesz. A baba meg már másodszor fog repülni:) Biztos szupi lesz:)

Töpörtyű

Amikor kiderült, hogy babát várok, rögtön felvettem a kapcsolatot az otthoni endokrinológusommal, aki kapásból elrendelte, hogy szénhidrát diétáznom kell, mert nagyobb esélyem van arra, hogy cukorbeteg legyek, mint az átlagnak. Szóval el is kezdtem a diétát, aminek köszönhetően fogytam is 3-4 kilót, ami biztos jó dolog, hiszen így is túlsúlyos vagyok ugyebár, és ez a babának sem jó.

A diétának köszönhetően viszont elég sokszor éhesen álmodoztam róla, hogy mit is lenne jó enni. Mondják ugyebár, hogy a terhesség alatt vannak bizonyos korszakok, amikor mindenféle kajákról álmodozik a kismama. Na hát nálam szerintem ez még korai lenne, úgyhogy nem is akarom a terhességre fogni, szerintem egyszerűen csak a diéta az oka. (Mondjuk ez alatt a 9 hónap alatt vicces módon mindent rá lehetne fogni a hormonjaimra, de azért próbálok ezzel nem visszaélni és nem bemagyarázni mindenfélét:)

Szóval hogy hogy nem, sokáig volt egy visszatérő álmom. Töpörtyűkrém. De legalábbis töpörtyű. Abban mondjuk biztos voltam, hogy ezt a gusztustalanságot itt tuti nem lehet venni, úgyhogy már az is eszembe jutott, hogy valakivel küldetek a Pennis töpörtyűkrémből, mert konkrétan az volt a vágyam. Aztán valahogy csak visszafogtam magam, de az álmok továbbra sem hagytak nyugodni. Fájdalmamban elmentettem egy kedves képet a laptomomra háttérképnek egy nagy tányér töpörtyűről.

Aztán ma kérdezgetni kezdték a kollégáim, hogy van-e valami gusztustalan kaja, amire a terhességem alatt már rágerjedtem. Mondtam nekik, hogy mi az, és hogy ezt itt tuti nem lehet kapni. Mire közölték, hogy dehogynem. Leírták a nevét, mondták, hogy hát nézzem meg a Tescoban, bár lehet, hogy ott csak nagy kiszerelésben árulják kutyáknak, de pubokban a pultnál mindig árulnak kis zacsikban ilyen kis ropogtatnivaló gyanánt. Hát tágra nyíltak a szemeim, hogy mégis hogy gondolják eztet meg, töpörtyűt egy pubban kis zacsiban? Aztán megnyugtatásul közölték, hogy nyugi, nincs benne alkohol. Én biztos voltam benne, hogy tuti nem ugyanarról beszélünk, de azért meggguliztam, amikor hazajöttem, és lám, mégiscsak ez az! Lehet kapni töpörtyűűűűűt:) Vége a kilátástalan álmodozásban. Péntek este letöpörtyűzöm magam a sárga földig:)

Na hát megint jól eltűntem, de lassan minden bejegyzésem így indul, úgyhogy ezen gyorsan át is ugranék:)

Menjünk visszafelé az időben. Kedden ment el Máté anyukája, aki egy hetet volt nálunk. Sajnos én nem tudtam túl aktívan részt venni a kirándulásokban és a vendéglátásban, mert konkrétan épp aznapra, hogy megérkezett, lebetegedtem. Ez nem is nagy csoda, mert a munkahelyemen szó szerint mindenki köhögött és prüszkölt körülöttem. Persze ahogy azt szoktam, jó komolyan vettem magam és beteget jelentettem a munkahelyemen. Igazából fél év alatt most volt ilyen először, szóval nem mondhatják, hogy sportot űznék belőle, meg őszintén szólva nekem most mindennél fontosabb, hogy a babával minden rendben legyen, szóval inkább feküdtem pár napot, hogy semmiképp ne lázasodjak be. Szerencsére nem is lett semmi komoly, de ez a pár nap pihi kellett:)

Máté meg szépen bejárta a környéket anyukájával, aki szegény szintén beteg volt, de hősiesen küzdött, hogy ne döntse ágynak a kór. Kertész létére leginkább a különböző növények, termések és vadon termő gyümölcsök nyűgözték le:) Utolsó nap el is ment szedret szedni, és csinált Máténak sütit. Sajnos aznap sem tudtam vele menni, mert iszonyatosan fújt a szél és nem akartam újra megfázni.
Máté persze kapva kapott az alkalmon, hogy beteg vagyok, és bejárta anyukájával az összes kedvenc kajáldáját meg hoztak take awayt is. Az egyik kedvenc helye a Mr Cod, ahol mindenféle burgert meg társait árulják, és persze a szuper helyi fish and chipset, meg az ő kedvenc Salsa szószosz wrapjét (ez kb olyan, mint otthon egy tortilla feltekerve, megtömve husival meg zöldségekkel). Igazából amit nagyon finoman csinálnak, az a sült krumpli, hmmmm. De azt külön ki kell hangsúlyozni, hogy nem kérünk rá ecetet. És most nem viccelek. Mert ezek a gyökerek ecettel meglocsizva eszik. A McDonald'sban is van kirakva kis dobozokban a ketchup mellé, és ha nem figyelsz, akkor a sült haladat is megöntözik. Lehet kapni só &ecet ízű chipset, sőt, múltkor sikerült beválasztanom egy puffasztott rizst is ezzel az ízzel, hát egy darabot alig bírtam legyűrni, a többit dobtam is a kukába. Hát vannak itt fura dolgok, na.
Ja, és a Mr Cod személyzete, hát hogy is mondjam, nem annyira beszélnek angolul. Ami még addig rendben is volna, ha legalább azt megértené, amit rendelni szeretnék, de múltkor mondtam neki, hogy egy not breaded, azaz nem panírozott, hanem csak sima grillezett husival töltött wrapat szeretnék, mert a szénhidrát diétám miatt az jobb lenne ugye. De nem fogta fel, hiába mutogattunk, magyaráztunk, stb, ő végig azt hitte, hogy a not breaded azt jelenti, hogy nem kérem magát a tortilla részt. És látszott a fején, hogy neki ez magas, hogy milyen wrap az, amit nem teker körbe a kenyér borítással. Szóval a végén azt mondta, hogy érti, de éreztük, hogy ebből nem sok jó fog kisülni, végül kaptam egy BBQ szószosat panírozott husival. Na mindegy, túléltem, de azért elég vicces, hogy még ezeket a szavakat sem bírja megtanulni...

Máté anyukájára visszatérve, szegénynek elég szivacs volt, mert du. 2kor kellett volna indulnia a gépnek, ehelyett este 9:15kor indult. És persze kint volt a reptéren 2-3 órával korábban...

Máté egyébként most van a 2. squash meccsen a 79. éves bácsival, akinek a nevét azóta sem tudjuk. Kiváncsi vagyok, a múltkori 2:1es nyeresége után ma mi lesz az eredmény. Remélem most hagyja nyerni a kisöreget, olyan aranyos:)

Voltunk az első ultrahangon október 1-jén. Akkor a baba kb 2 cm volt, és már volt rendes szívhangja. Kb annyit láttam belőle az ultrahangon, mint Rachael a Jóbarátokban:) Egy szép foltot. Azóta viszont már az irodalom szerint már kb 4-5 cm és e hét végére kifejlődik az összes szerve:) Azt olvasta, hogy már tudja a nyelő mozgást, tudja ráncolni a homlokát és tud kacsintani is. Nyilván nem direkt:)
A munkahelyen is elmondtam, mindenki nagyon örült, aztán tegnap kiderült, hogy az egyik 20 éves kolléganőm is gyereket vár, gyorsan össze is költözött a barátjával. Vicces, mert ő is kb a 11. héten van:) Csak sajnos nem nagyon bírom, úgyhogy nem hiszem, hogy olyan sokat trécselnénk.

Voltam múlt héten a midwifenál, aki ilyen védőnéni és szülésznéni keveréke. Aranyos volt, meg minden, de túl sok minden nem történt. Kitöltött egy csomó papírt, mondta, hogy miket fognak tesztelni a véremben, stb, beutalt az első hivatalos ultrahangra a kórházba, megmérte a súlyom, azt kb ennyi. Nekem azt mondták, hogy hű hát 1 órán keresztül beszélgetünk majd, hogy hogy érzem magam, aggódok-e valami miatt, blabla, na hát ez eléggé elmaradt. Azt mondta, hogy igazából az igazi midwifeom most szabin van, úgyhogy majd ő fel fog hívni, és majd kijön a lakásomra, nem tudom minek, és vele befejezzük a dolgokat, amit az első alkalommal kéne. Na hát a néni azóta sem hívott, szóval nekem kellett utána koslatnom, kiderült, hogy a másik helyettesítő néninek nem volt hozzáférése a rendszerhez, úgyhogy nem írt rólam semmit, úgyhogy nekem kell most mindennek utána járnom. Ráadásul kedden voltam vérvételen, és hát mit mondjak, nem voltam éppen elragadtatva.... Nem is volt szimpatikus a nővérke, de az még egy dolog, mert szerintem olyan béna volt, hogy jaj. Leülök a székbe, rögtön rámripakodik, hogy ittam-e eleget. Hámondomizé. Ja. Vagy mittomén. Jó, tény, hogy nem ittam tudatosan litereket, de ahogy utólag visszagondoltam, az ő általa emlegetett 1 pintet tuti megittam. Aztán elkezdett rémisztgetni, hogy jaj hát olyan izzadtnak tűnök, nincs melegem? Akkor még semmi bajom nem volt, de melegem meg főleg nem.
Na aztán fogta magát, és beledöfött mindkét karomba, mondván hogy ő nem szereti hazaküldeni az emberket, de egyszer sem találta el normálisan a vénámat. Jól elmondta, hogy ez az én hibám, mert nem ittam eleget, aztán megszúrta a másik karomat, ahonnan már jött a vér, erre közölte, hogy ezt az életben nem találta volna ki, hogy pont ebből fog. Na gondoltam, ez a dolgod, legalább nem magyarázz. Aztán az 5. üvegcsénél elfogyott a vérem, erre elkezdett nekem agonizálni, hogy jaj hát most ne hagyjam cserben, meg a vénám se, és pedig már csak ez az egy cső van, és ez egy nagyon fontos vizsgálat, gyerünk.... Aztán ott masszírozta az ereimet, benne a tűvel, forgatta benne a tűt, stb, brrrrrr. A végén közölte, hogy hát így is tovább tartotta bennem a tűt, mint kellett volna, szóval akkor most kihúzza. Végre vége lett, erre elkezdi nekem mutogatni a kis fiolát, tele a véremmel, hogy nézzem csak, itt van a határ, és nekem pont alatta van, hát, reméljük meg tudják csinálni... Komolyan mondom, nekem semmi bajom nem szokott lenni vérvétel alatt, de ez a nő úgy kiakasztott, hogy a végére teljesen beszédültem. Mondtam is neki, hogy le kéne feküdnöm, kb 3 lépésre volt is egy ágy. Mire ő, hogy azt nem lehet, mert elájulok út közben. Aztán csak rádumáltam, hogy de, de azért leszúrt, hogy mért nem szóltam előre, nyugodtan lefekhettem volna. Hát gondoltam magambam, csak azért nem, mert nem gondoltam, hogy ilyen béna vagy. Komolyan mondom, el kéne őket küldeni gyártelepre, ahol egy néni egy nap kb kétezer ember vérét veszi le, és ideje nincs magyarázni. És nekem mindig megtalálták a vénámat, oké, mondták néha, hogy nem egyszerű, de a tapasztaltabbak mondták, hogy semmi gáz. Ő meg külön megjegyzést tett rám a rendszerben, hogy nagyon mélyen vannak a vénáim és nagyon nehéz ém engem megcsapolni. Azóta mindkét karomon kékes lila foltok, nyilván azt el is felejtettem, h nyomni kéne utána, ő meg tojt szólni, nem csodálkoznék, ha nem is tudná. Az jobb karomat elig bírtam kinyújtani egy napig. Szóval eléggé kiakadtam, és nem bánnám, ha legközelebb ez a néni szabin lenne, amikor vérvételre megyek.

Szóval összességében eddig nem vagyok elragadtatva az egész terhesgondozástól. Remélem csak szerencsétlen voltam. És még előttem van egy-két kemény menet, hogy elintéztessem a vérvételeket, amit az otthoni endokrinológusom kér, mert ha nem, akkor mehetünk magánba, amire a gatyánk is rá fog menni.

Na de hogy jót is írjak:)

Múltkor mentem a gyógyszertárba, ahova minden hónapban megrendelik a gyógyszereimet: van 2 állandó gyógyszerem, amit egyszer kellett feliratnom, leadnom a receptet a patikában, és azóta minden hónapban annyi a dolgom, hogy felmarkolom őket. Ők elmennek nekem érte a háziorvosomhoz, feliratják vele, megrendelik, és még csak fizetnem sem kell semmit, mert a pajzsmirigybetegeknek itt minden felírt gyógyszer ingyenes. Szóval épp a gyógyszertárban voltam, mikor is az egyik gyógyszerész kérdezte, hogy van-e egy kis időm. Beültünk egy kis szobába, ahol elkezdte kérdezgetni, hogy úgymond minden rendben van-e a gyógyszerszedésemmel kapcsolatban, tudom-e, hogyan és mikor kell bevenni, tudom-e, hogy mire való egyáltalán, van-e valami panaszom, meg úgy egyáltalán, tud-e segíteni valamiben. Szóval le voltam nyűgözve úgymond, mert szerintem tök profi volt.

Ja, és ha nem lenne a pajzsmirigy betegség miatti ingyenességem, akkor most kaptam egy másik kártyát, ami azt jelenti, hogy mostantól a gyermekem egy éves koráig minden ingyenes, amit felírnak nekem, illetve a gyerekeknek is. Utoóbbit nem tudom meddig. A vicces mondjuk az, hogy szerintem itt nem írnak fel semmilyen gyógyszert, max ha haldokolsz, úgyhogy olyan nagy előnyöm azért nem származik belőle:)

És még mindig van pozitívum:) Már kétszer voltunk Mátéval a swindoni szeméttelepen. Itt szelektíven gyűjtenek egy csomó fajta szemetet, mi többek között a kanapénkat vittük a kert végéből, feldarabolva. Komolyan mondom, hogy fantasztikus élmény volt. Egy csomó ember tömörült ott szombat délelőtt, hogy a különböző szemeteit szépen kidobálja, tök ingyen. Számomra döbbenetes, hogy ezt így is lehet, és nem is hiszem, hogy így túl sok embernek van kedve csak úgy ledobni a szemetét az erdő szélén, hiszen ledobhatja ide. Szerintem ennek mindenhol így kéne mennie, számomra itt kezdődik a környezetvédelem, és így lehet az embereket rászoktatni a jóra. Persze ehhez nyilván tudni kell az önkormányzatnak működtetni a telepet.

Mostanában egyre hidegebb van, de az emberek ezt szokás szerint nem akarják tudomásul venni, és 10 fokban lazán rohangálnak papucsban. Mondjuk az még hagyján, tavaly, amikor Mari itt volt decemberben, akkor a hóban is mentek egyesem szandálban, szóval nem tudom, mit vagyok kiakadva. Valahogy nem bírom megszokni.

Ja és a legújabb hír, hogy ma meghosszabbították a szerződésemet júliusig:) Nem minntha addig maradnék ugyebár, de ezek szerint van rá remény, hogy maradhatok, amíg szeretnék.

Na épp eleget rizsáztam mára. Puszi mindenkinek:)

Gabi update

Megint rég nem jelentkeztem... Pedig azóta jó sok minden történt:) Persze nyilván a felére már nem is emlékszem...:(

Először is voltunk otthon, végre kettesben. Mondjuk nem voltunk végig együtt, de akkor is sokkal jobb érzés volt így. Természetesen most is főleg a családdal voltunk, meg ahogy ez lenni szokott, most is voltunk egy esküvőn, és találkoztunk barátokkal is. Szerencsére mivel nemrég voltunk otthon előtte is, ezért az orvosjáró körút nem volt olyan hosszú. Sőt, mivel Máté sikeresen megbetegedett, ezért ő csak beköszönt a fogorvosnak...
Sikerült kifognunk az otthoni nyár legmelegebb pár napját, aminek én nagyon örültem, Szilvin kívül én voltam ezzel így egyedül az országban. Még mielőtt visszajöttünk, beszéltem nagynénémmel, Máriával telefonon, és ő mondta, hogy kívánja, hogy azért legyen egy kis átmenet az időjárásban. És így is lett, mert amikor visszajöttünk, akkor kb 25 fokos kánikula volt itten, kemény egy napig, Mária kérésére. Na azóta van 15 esővel, grrrr... De az én kicsi férjem olyan kis optimista tud lenni, ha esik az eső, akkor annak örül, ha süt a nap, akkor meg annak. Szerintem nincs Angliában rajta kívül ember, aki élvezi ezt az időjárást.

Na és a legizgibb dolog a visszautunk után volt, mert kiderült, hogy babát várunk:))) Teljesen biztos voltam benne, még a teszt előtt is. Azóta csináltam több tesztet is, mert itt senki nem igazolja, hogy valóban az vagyok, mindegyik pozitív lett. Ja meg a dokihoz (GP) is bejelentkeztem, de azon kívül, hogy megmérte a vérnyomásom, nem történt semmi. Ja, meg kaptam időpontot a midwifehoz, aki kb védőnő és szülésznő is egyben, de az is csak 2 hét múlva lesz. Jó, tudom, hogy még nagyon az elején vagyok, 7. héten, de akkor is jó lenne, ha legalább valaki annyit mondana, hogy valóban nem képzelgek:) Úgyhogy nem bírom én ki a 12. heti első ultrahangig, szóval megyünk egy magán ultrahangra 2 hét múlva:))
Amúgy jól vagyok, nincs semmi hányingerem, max néha vagyok kicsit fáradékonyabb.
Ja, és hétvégén megvettük a baba első játékát:)

A munkahelyem mostanában elég vacak, visszakerültem a régi csapatomhoz, amelyik tele van 18 év körüli dilinyós kis csajokkal, akik az idegeimre mennek... De annak is örülnöm kell, hogy ma meghosszabbították a szerződésemet október végéig:)

A templomban átírták a mise szövegét, mert eredetileg csak átmenetileg fordították le a szöveget, és most javítottak át egy csomó részt olyanra, mint ahogyan otthon is van, pl: Az Úr legyen Veletek! - És a Te lelkeddel az eddigi kb És Veled is helyett. Ez csak azért vicces, mert végre tudtam már mindent kitéve-betéve, és most kezdhetem előről megtanulni pl kb az egész Hiszekegyet. Nembaj, fejlesztem az Óangolom:)

Máté meg összebarátkozott egy bácsival a mise utáni teázáson, jobban mondva a bácsi barátkozott össze vele. 79 éves, és kiderült, hogy építési vállalkozó, és egy 170 fős cég tulajdonosa és egyben aktív vezetője is. Nem semmi bácsi. És annyira megtetszett neki a Zuram, hogy elhívta squasholni:)))) Hahaha jövő kedden idejön érte, és felveszi kocsival. De még azt is kinézem belőle, hogy lepattogtatja Mátét a pályáról, bár ő ezzel vadul nem ért egyet. Olyan édes volt a bácsi, amikor elővette a határidő naplóját, hogy találjon Máténak egy lyukacskát benne, és nem is volt egyszerű, bakker, tele volt mindenféle programokkal. Nekem 27 évesen nincs ennyi:)

Na mára ennyi, jövök majd az ultrahang hírekkel, ha nem előbb...